75. Rész (Rosalyn és Rebeca szemszöge) - Akár tetszik, akár nem.

Rosalyn

Eltelt pár nap és végre a kezemben tarthattam a fiamat! Hatalmas kék szemeivel rámmeredt és elmosolyodott. Persze ez még csak baba félmosoly volt, de számomra rengeteget jelentett. Sophia nemsokára meg is érkezik értünk. Még Rob-ot elvitték rendberakni, én addig leszaladtam utóljára Sarah-hoz. Bekopogtam, de senki nem válaszolt. Így hát beynitottam és a látvány ami fogadott, csodás volt. Francisco, Sarah kezére hajolva aludt, szerintem életében először igazán. Nem volt szívem felkelteni, viszont Sarah-tól mindenképp el kellett köszönnöm. Leültem az ágy másik oldalára és megfogtam Sarah kezét.
- Úgy látom, még mindig nem hallgatsz rám drágaság. Pedig hidd el, igazat mondok. Egyesek úgy gondolják, ha most felébredsz, tudni fogod, hogy miket mondtam, egyesek szerint pedig, lehetetlen. Én hiszek a csodában és ha erre is emlékezni fogsz, akkor hívj fel, amint jobban leszel! Mindenképp tudni akarom majd, mi lett veled. De most szólok, ha föl mered adni nekem, saját kezüleg fojtalak meg! Emlékszel, hogy megfogadtuk? Ha hisztis kis nyávogós, gyenge picsák leszünk, lepuffantjuk egymást és én tartom magam ehhez! Azon ne rágódj, mi történt a múltban, már a jövőre kell figyelned, amit a fiadnak fogsz biztosítani Sarahfina. Ha már megszülted, viseld is gondját. Meg kell ígérned nekem, hogy még fogunk együtt fánkot enni és hidd el, ha akarnád, még el is híznék veled, csak együnk fánkot! Most viszont mennem kell... Az én utam most elkanyarodik a tiédtől, de örülök, hogy összefutottunk a körforgalomnál és bízom benne, hogy egyszer egy örökké tartó autópályán is összetalálkozunk majd.
Halkan felálltam és kiléptem a szobából. Életem második legnagyobb lépéseit tettem meg. Nem akartam itthagyni Sarah-t addig, még meg nem gyógyul és ki nem nyitja a szemét. Csodás érzés lenne, főleg, ha engem látna meg először. De már tudom, hogy ez a feladat Franciscoé lesz és ajánlom, hogy ott legyen mellette, amikor felébred.

Rebeca

Anya és a nénikém hazahoztak valami csupasz kismajmot. Azt mondták, ő az öcsikém, Rob. A legrosszabb az egészben, hogy cukibb volt, mint én, a kis borzas fejével és a pici kezeivel. Mindemellett, rémes szaga volt, mivel elég valószínű, hogy becsinált. Még ilyet, én legalább már szólok anyának, hogy bili kell. Még csak most érkezett, de már meg lett a véleménye a világról. Legalább igaza van valamennyire... Már lassan egy hete itt csücsülünk ebben a hatalmas városban. Hiányzik apuci és Roy bácsi is. Jól tudom, hogy amiért ide kellett jönnünk apa nélkül, annak ez a kis csupaszság volt az oka. Persze nem haragszom érte, hogy is haragudhatnék? Hiszen, így vagy úgy, de az öcsém. Meg kell tanulnom egy fedél alatt élni vele és szeretni őt, ami nem lesz nehéz, hát istenem, milyen aranyos! Ráadásul, félig rám hasonlít, így aztán végkép nem akarnám eltűntetni innen, pedig higyjétek el, megoldanám! De van jó oldala is a dolgoknak, én leszek a főnök! Meg fogom tanítani a legjobb csínyekre, amiket tudok. De várom már, hogy apának fura arca legyen, mikor Rob bekakil az autóban, a világért ki nem hagynám! Sajnos az én ilyen esetemnél nem láttam a fejét. Ha egyáltalán fogom látni... Tudom én, hogy apa nagyon erős és nála jobb pasit nem is ismerek, de az a betegség amibe belecsöppent, azt mondják, súlyos. A múltkor a tévében láttam egy ilyen reklámot. Fogalmam sincs, hogy mi a betegség neve, annyira okos még nem vagyok, hogy megjegyezzem. Mindenesetre, felkészítem magam, hogy mi van akkor, ha hazaérek, már nem fog várni apa palacsintája, a mindennapi szeretete és a bizonyos puszi, amit mindig lefekvés előtt ad. Ezek nélkül már képtelen lennék élni... Bár még csak két éves vagyok, fel tudok dolgozni ezt-azt. Lehet, hogy most csak próbálok ÉN az erős maradni ebben a családban, később pedig ha hazamegyek sírni fogok, de az is lehet, hogy nem. Az egyetlen kívánságom az lenne, hogy anya ne essen szét. Azt is tudom, hogy ő mire képes, de apa halálát nem tudná feldolgozni. Ezért nem is fogom hagyni, hogy ez megtörténjen!

Rosalyn

Estefelé Raul felhívott minket, hogy úton van ide és, hogy nyugodjak meg, Daniel nem tud róla. Nem tartottam valami jó ötletnek... A férjem egyedül maradt otthon. Ha tehetném, már rég hazamentem volna, de még el kell intézni Rob-nak a papírjait és csak utána mehetünk haza. Ami még egy teljes nap az önkormányzaton. Így is lassan már egy órája itt ülök Rebeca és Rob ideiglenes szobájában, mivel a kisfiam akárhányszor lehunyta volna a szemét, a lányom mindig akkor ment oda hozzá és vitt neki valami játékot. Szegénykém szerintem még nem is érti, hogy még Rob nem tud velük úgy játszani. Na mindegy is, azért jó volt nézni, hogy Rebeca ilyen aranyos és jószívű.
- Rebeca Weness, most már ideje lefeküdni! - jelentettem ki határozottan.
- De mami, én még nem akajok!
- Nincs vita kislányom, a mami is álmos és aludnia kell.
- Na jó... De csak mejt olyan kedves vagyok. Aludhatok az öcsikémmel?
- Ha ragaszkodsz hozzá... - sóhajtottam. - De mikor bejövök, ne azt lássam, hogy fojtogatod, esetleg felébreszted, vagy bármi ilyesmi, érthető volt az anyád?
Beca csak szélesen mosolyogva bólintott és már mászott is Rob mellé. Pár perc múlva visszajöttem és életem legszebb pillanatával találtam szembe magam. A lányom, az öcsikéjét átölelve, mosolyogva, békésen aludt.

Életemben nem láttam még ilyen szépet. Eleinte azt hittem, hogy gyűlölni fogja Robot, mivel most ő lesz a középpontban egy darabig és azt hihette volna, hogy nem szeretjük. Pedig ezen a világon, ők a legfontosabbak a számomra, na és persze a férjem, akiről alig tudok valamit és akire még mindig haragszom. Valószínűnek tartom, hogy hazudott, már megint, de mi más lehetett olyan fontos, mint a saját kisfia? Erre mindenképpen választ akarok majd, ha hazaértünk. A szobámban már Sophia várt, kinyúlva.
- Na? Sikerült lefektetni őket? - kérdezte nevetve.
- Csak nézz rájuk! Azért csak tudok valamit. Raul, mikor érkezik?
- Állítólag majd csak délután, mivel a gépük még nem szállt fel valami hiba miatt, így csak reggel indulnak. Szóval még várhatok egy egész éjszakát arra a bunkóra!
- Nem, hogy örülnél neki, még kritizálod is? Szörnyű egy ember vagy Chroose, de azért szeretlek.
- Te inkább fogd be a szád, és aludjunk. Nemsokára kelned kell megint Rob-hoz.
- Élvezed, hogy szívhatod a vérem. Igaz?
- Ha tudnád mennyire!

Nem kellett sok idő hozzá, hogy Sophi megadja magát az alvásnak, én viszont jól tudtam, hogy még egy darabig biztos nem fogok elaludni. Ezzel a nagy világgal egyetlen egy nagy gond van. Túl erős éy mi emberek, képtelenek vagyunk legyőzni. Lehetősége van rá, hogy mindent elvegyen tőlünk ami fontos, de valamit ad is érte. Eleinte nem vesszük észre, hogy később az a kis dolog is mennyit fog érni. Kevés olyan ember van, aki szembeszáll a hatalmas világ ellen. És azt hiszem, én elmondhatom magamról, hogy szembeszállok. Nem fogom hagyni, hogy elvegye tőlem azt az embert, akit szívem minden szeretetével szeretek és fogok is, akár tetszik ez a nagy főnöknek, akár nem.