38. Rész - A támasz.

Újra elkezdőtkek a Roy-val töltött délutánjaim. Olvastam a könyvet amit kivettem és komolyan elgondolkoztam azon, hogy az isten meg akar e ölni engem. Most az van, hogy a lány két srácba is szerelmes és nem tud választani. Szuper... A szívem azt súgja, jól döntöttem. Kedvem lett volna megint durcizni, de nem panaszkodhatok mindenért! Ha már én így döntöttem, akkor viseljem is el.
- Mi a baj drágám? Annyira elgondolkoztál... - kérdezte Roy.
- Leállhatnál az állandó bámulásoddal... Semmi, csak kínoz a könyv.
- Hát akkor vegyél ki mást!
- De attól, hogy kínoz, még tetszik!
Ebben a pillanatban Juliet lépett a szobámba és ügyet sem vetve Roy-ra, lefeküdt az ágyamra és a párnámba fúrta a fejét.
- Amm... Jól vagy Juliet?
- Még élek.
- Aha... És megtudhatnám, mit keresel itt? - mosolyogtam.
J. felült és most ő vette fel a durcás arcot.
- Komolyan mondom, ti hasonlítotok egymásra. - mondta nevetve Roy.
- Pofa be!
Juliet hozzávágott egy párnát, bár akkora erővel, hogy szerintem még csak meg sem érezte.
- Szóval?
- Összevesztem Sophiával...
- Ti folyton veszekedtek, de ezúttal min?
- Meglátta, hogy beszélgetek egy srácal és kiakadt. Elkezdte mondani a szokásos mondókáját, hogy még csak 17 vagyok és ameddig nem leszek 18, szót kell fogadnom.
- És most ti komolyan ennyin vesztetek össze?
- Azt mondta, ha ennyire rib**c akarok lenni, akkor menjek el ahoz a sráchoz, de én csak beszélgettem vele, egyáltalán nem akartam tőle semmit. Aludhatok itt ma este...?
A helyzet az volt, hogy ma Roy-val aludtam volna. Megígértem neki, hogy átmegyek hozzájuk a hétvégére, de most itt volt J. Nem hagyhatom csak úgy itt... Ránéztem Roy-ra a cuki kiskutya szemeimmel, de ő csak a szemét forgatta, aztán bólogatott. Imádtam, hogy mindig tudja mi a bajom, vagy, hogy mit akarok.
- Persze, aludj itt nyugodtan.
- Király vagy Rosalyn!
Juliet átölelt, majd szaladt is haza összepakolni magának valami cuccot. Mikor bezárta az ajtót, Roy rámnézett a durcás fejével, én pedig elkezdtem nevetni.
- Az enyém jobb. - mondtam.

Juliet 10 perc után vissza is jött, a nagy bőröndjével. Kitágult szemekkel bámultam, ahogyan kiveszi a pizsamáját, aztán pedig betolja az ágy alá.
- Hová utazunk...? - kérdeztem.
- Nem megyünk sehová!
- Akkor minek hoztál ennyi mindent? Nem csak egy estére maradsz?
- Nem tudom, lehet.
Ezek szerint, nem csak egy este lesz. Juliet szereti felfújni a dolgokat. Biztos vagyok benne, hogy Sophinak semmi baja a húgával. Akkor minek akar itt maradni?
- Rosa, kész az ebéd. - lépett be George.
Juliet felkapta a fejét és olyan szemekkel bámulta a bátyám, amilyenekkel Sophi szokta Rault. Így érthető volt, miért csomagolt évekre... J. szerelmes George-ba!
- Megyünk mindjárt!
Megvártam még kimegy a bátyám, majd rögtön kérdőre vontam a barátnőmet.
- Neked bejön a bátyám, ugye?
- Mi....? - habozott. - Ez hülyeség! Te teljesen meg vagy őrülve!
- Itt aki meg van őrülve, az te vagy George miatt. Mond csak... Mióta vagy belezúgva?
- Az első találkozásunk óta tetszik, csak nem akartam elmondani senkinek. Gondolod, hogy feltűnő? - biccentett a nagy bőröndje felé.
- Hát... Majd azt mondjuk neki, hogy nyaralni megyünk...
- Na de hová?
- A Nemtudommilyen szigetre.

Ebéd közben Juliet végig George-ot bámulta. Kezdtem kicsit kényelmetlenül érezni magam, ezért felmentem a szobámba kicsit gondolkozni. Aztán üzenetem jött...

Bonyolítja a helyzetemet. Eddig azt mondta, hogy nem szeret. Most pedig hírtelen ráébred, mennyit jelentek neki? Ez nem kell nekem, ezt nem akarom! Elegem van az egészből... Ha nem szeretném Royt, tuti, hogy nem tudnék ellenállni Daninek. De ebből is látszik, mennyire szeretem mind a kettőt... Talán nem mutatom, de ez azért van, mert nem táplálhatok érzéseket mind a kettő iránt, az helytelen... Csak arra lettem figyelmes, hogy Juliet leül mellém.

- Nehéz ez a dolog, igaz?

Sóhajtottam egy nagyot, aztán belekezdtem.

- Tudod... Van, mikor az ember csalódik. Nagyon sokszor előfordul, hogy ilyenkor nincsen mellette senki, még azok sem, akik évek óta ismerik. Szörnyű érzés és rettentően fáj is. Roy segít leküzdeni azt a fájdalmat, amit Daniel hagyott és érzem, ahogyan egyre jobban összeforr a lyuk, ami a szívemen van. Te is tudod milyen ez az érzés, hiszen alig törődtek veled. De már most itt vagyunk mi, elsősorban Sophia, aki a NŐVÉRED. Nem kaphattok össze mindenféle hülyeségen. Szükségetek van egymásra. Erősíteni és segíteni kell a másikat, nem pedig eltaposni. Az nem megoldás, ha eljössz otthonról. 

- Lehet igazad van... Csak tudod, ez még olyan szokatlan... Hogy számíthatok emberekre. Eddig én ezt nem kaphattam meg.

Szorosan átöleltem Julietet és rájöttem, hogy akinek támaszra van szüksége nem én vagyok, vagy Daniel, esetleg Roy, hanem Juliet. Sophia az egyetlen ember aki ebben tud neki segíteni.

- Na gyere te szerelmes, menjünk aludni. - mosolyodtam el. - Holnap megyünk és beszélünk a nővéreddel.

- Rendben. - bólogatott.

Éppen elindultam kifelé a fürdőszobába, amikor utánam szólt.

- Rosa!

- Hmm? 

- Köszönöm...

37. Rész - Ez a szerelem.

Először azt hittem nem bántam meg de most, izzadt a tenyerem. Roy-val lenne találkozóm és hála istennek, hogy késik... Újra és újra elismételgettem a fejemben, mit fogok mondani neki. Egy pillanatra megálltam, felvetettem a duzzogó arckifejezésem és keresztbe fontam a karjaim. Most jöttem csak rá, mekkora egy ku**a vagyok, de komolyan. Esküszöm, mostanság állandóan csak AZT akarom csinálni és ez nagyon, de nagyon nem jó.
- Jaj, de duzzog valaki. - lépett mellém Roy.
Észre sem vettem, hogy még mindig úgy állok.
- Semmi bajom... Csak kicsit feszült vagyok. Ennyi az egész.
Lehervasztotta a szájáról a mosolyt és komolyan a szemembe nézett.
- Essünk túl rajta Rosa. Mi a baj?
Nagy levegőt vettem és próbáltam belekezdeni a beszédembe, de mindent elfelejtettem így hát, teljesen mást mondtam mint amit elterveztem.
- Figyelj, én ezt nem akartam...
- Bele se kezdj Rosalyn. - mosolyodott el. - Gondolom mit akartál és megértem. Nagyon fáj, dühít és legszívesebben széttépném Danielt, de azzal nem érek el semmit. Szóval... Örülök, hogy részese lehettem az életednek és csak tudd, én szeretni foglak és várok rád.
- De...
- Ne, semmi de. Nem haragszom.
Egy tipikus Roy féle kacsintással megfordult és faképnél hagyott. Álltam mint egy rakás szerencsétlenség és csak néztem, hogy megy el. Azt akartam mondani neki, hogy hülyeséget műveltem és szeretnék továbbra is vele maradni. Végig sem hallgatott... Utána akartam menni, de nem ment. A sírással küzködtem és tudtam, itt csak két ember van aki segíthet. Sophia és Juliet.

Kopogás nélkül rontottam be az ajtón. Juliet akkorát ugrott a kanapén, hogy majdnem leesett róla. Sophia pedig szokás szerint a fejét fogta. Bármi koppanást hall az utcán vagy máshol, azonnal a fejét védi. Nála ez amolyan szokás féleség..
- Rosalyn, te meg vagy őrülve! - kiabálta J.
- Segítenetek kell...
Felmentünk Sophi szobájába és belekezdtem a szép hosszú történetbe. Elmondtam a véleményemet magamról és arról, milyen nekem Roy meg Daniel.
- Rosalyn, értsd meg, hogy nem jó amit művelsz. - csóválta a fejét Sophia.
- Tudom... Segítsetek kitalálni mi legyen.
- Rosa, ezt azért még belőled sem néztem volna ki... - mondta Juliet.
Sophi felkapott egy párnát és hozzávágta.
- Idefigyelj te fiókstrici, fogd be a szád, mert te meg állandóan váltogatod a pasikat!
Jaj, a testvéri szeretet, milyen gyönyörű is.
- Miért van az, hogy mi teljesen megvagyunk George-val, ti pedig itt nyúzzátok egymást? - kérdeztem.
- Azért mert a te testvéred nem egy pszichopata, aki állandóan fiókstricinek hív...
Sophi felpattant, Juliet pedig elkezdett futni. Ezek szerint... Még sem mi voltunk a hülyék Dani-vel, amikor fogócskáztunk náluk. Én utánuk szaladtam és mikor már a drága pszichopata barátnőm utólérte volna a húgát, ráugrottam.
- Az isten verjen meg Rosa, már majdnem megvertem!
Juliet nevetve ránkugrott és azt kiabálta:
- Na most ki a fiókstrici?
Ha egy idegen csinálta volna ezt Sophival, már rég engem is ledobott volna a lépcsőn és megverte volna azt az embert. De J. a húga volt. Mindenkinél jobban szerette és ezt tiszteletben is tartottam. Nem tudott haragudni rá... Hiszen még csak 17 éves szegénykém. Mind a hárman hangos nevetésben törtünk ki és annyira jó volt, hogy ez a két tök itt van nekem. Ezt a két őrültet nevezem, legjobb barátnőmnek. Anyuék meg csodálkoznak, miért vagyok hülye...

Sophiék adtak egy tök jó ötletet. Kitalálták, hogy mi lenne ha Danielt is és Royt is elhívnám valahová. Persze ők azt hinnék CSAK az egyikkel találkozom. Mind a kettőjüknek írtam egy SMS-t, hogy találkozzunk a Little-ben. Azért ezt a helyet választottam, mert ide húzott valami. Fogalmam sem volt arról, kit akarok. A szívemre kell hallgatnom. Már az étteremben ültem és vártam a fiúkat. Roy érkezett először, de nem a vidám tekintetével, amivel mindig fogadott. Most letört volt és látszott is rajta, hogy semmit nem aludt az éjjel.
- Miért hívtál?
Mielőtt megválaszolhattam volna a kérdést, Daniel ült le Roy mellé.
- Mielőtt valamelyikőtök rákérdezne miért van itt, engedjétek meg, hogy elmeséljek mindent. Daniel, amit érzek irántad, az felülmúlhatatlan.Minden ami történt köztünk most, csodálatos, azonban helytelen. Amikor megláttalak, alig tudtam szóhoz jutni. Kiskorom óta ismerlek, tudom mi jár a fejedben. De te elmentél... Itt hagytál akkor, mikor a legnagyobb szükségem lett volna rád. Egy darabig veled tartottam, de rájöttem, hogy nem akarok megváltozni senki kedvéért. Tudom, hogy az én helyem, itt van. Te a hivatásodat választottad helyettem, amit nem is ellenzek. Én is ezt tettem volna... És tudom, ide jön az a mondás: Bármit megtennél érte, bármi lennél érte. Talán így is van... De te nem ezt akartad. Most gyereked lesz, feleséged van. Azt amit nekem ígértél, semmibe vetted. Ennyi lenne amit neked szerettem volna mondani. Roy...
Ránéztem és teljesen elöntött a bűntudat és az érzés, hogy elveszíthetem.
- Most azt hiszed, nem szeretlek. De ez nem igaz! Az első "randinkon" már tudtam, hogy be fogod tudni tölteni azt az űrt, amit Daniel addig. Most pedig itt ülsz velem szemben a volt pasim jelenlétében és azon jár az agyad, mit akar egy ilyen ribi mint én. Velem voltál, mikor szükségem volt valakire és ezt sosem tudom majd meghálálni neked. Szeretlek Roy.... Tényleg szeretlek. És az ember nem bánja, hogy ő az okosabb, mert ez egyértelmű. Az isten lábát fogtam meg veled. Amit Dani iránt érzek lehet, nem múlt el. De akármennyire is fog ez fájni nekem, vagy Danielnek, el kell őt felejtenem. Már majdnem sikerült, mikor újra felbukkant. Helytelen amit tettem, ezzel tisztában vagyok. De én nem akarlak elveszíteni téged. Itt ülünk az első randink helyszínén, ami számomra egy fontos hely. Szerintem egyértelmű a helyzet...
Kifújtam a levegőt és az arcukat fürkésztem. Roy majdnem sírt (szerintem ez annyira aranyos egy fiúnál), Dani pedig fapofával ült a széken.
- Szóval... - kezdett bele Daniel. - Ezt választod? - biccentett Roy felé.
- Tudod... Ennek az "ez"-nek neve is van. Roy. És ha tudni akarod, igen. Elegem van! Nekem az IGAZI ígéret kell! Hogy bármilyen rossz dolgok történnek, újra lehet kezdeni az életet. Ezt csak Roy tudja megadni nekem.
- Ezt nem tudtad volna SMS-ben elmondani? - kérdezte.
- Úgy gondoltam Daniel, érsz annyit, hogy személyesen mondjam el a döntésemet.
Ekkor Dani felállt és köszönés nélkül itthagyott... Nem voltam meglepődve, sem megsértődve. Ennek előbb-utóbb, de véget kellett vetni. Tudtam, kit akarok. A szívem súgta ezt, nem más. Ha pedig nekem a szívem súg valamit, az mindig igaz. Nekem nem a Danielben lobogó tűzre van szükségem, mert abból bennem is van elég. Nekem az élénk virág kell amely a reményt jelenti. Számomra ez a szerelem. Nem tudom, hogy vannak vele mások és lehet, most mindenki azt gondolja rosszul döntöttem. De aki így gondolja, az végre figyeljen már RÁM is, hogy ÉN mit akarok. Eddig mindenki csak a saját érdekét nézte. Az, hogy én mit érzek, senkinek semmit nem jelent. Royt akarom és ez a döntés, végleges.

36. Rész - Szerelemben és háborúban, mindent lehet

Tudtam kit kell választanom. Egyszerűen megéreztem... A lábam hamarabb reagált, mint az agyam és egyenesen elkezdtem futni Daniel felé. Mikor pont középen álltam, Dani megindult Roy felé és nem vett észre engem. Aztán csak a betont éreztem magam alatt. Képes volt megütni... Daniel aki mindig azt mondta, hogy szeret. Azonnal meg is álltak mind a ketten és az első ember aki mellettem volt, az Roy.
- Jézusom Rosalyn, jól vagy?! - kérdezte.
Nem feleltem mivel még mindig nem tudtam felfogni, hogy engem ütött meg. Éreztem, hogy sajog a szemem... Sophia és Juliet is iderohantak mellém és kérdésekkel bombáztak, de nem válaszoltam. Csak a hatalmas düh lobogott bennem... Felnéztem Danielre, aki háttal állt nekem. Nehezen felálltam, odasétáltam Daniel elé és a szemébe mosolyogtam.
- Most cseszted el. Téged akartalak választani, erre beversz nekem egyet?!
- Rosalyn, nem tudtam, hogy téged ütlek meg!
- Jó vicc. - nevettem.
Elindultam a kocsi felé és Roy utánam kiáltott, hogy hazavigyen e, de én csak mentem a kocsimhoz és elindultam vele hazafelé.

Bevágtam az ajtót és felmentem a szobámba duzzogni. 30 percel később, kopogtak az ajtómon és azt hittem, George az. Így hát felpattantam és autómatikusan a karjaiba vetettem magam. De nem George volt....
- Te mit csinálsz itt azok után? - húzódtam el.
- Rosa, csak hagy magyarázzam meg...
- De nincs mit!
- De van! Roy elkezdett pattogni, hogy szálljak le róad. Lökdösött, én pedig nem hagytam magam. Tudod, hogy soha nem fogom hagyni magam! Miután beszólt anyukámmal kapcsolatban, már nem tudtam visszafogni. Egyszer csak előttem voltál és egyszerűen téged kapott el... Sajnálom.
- Nem kell sajnálkozni! Jézusom, én meg téged akartalak választani... Most menj.
- Nem megyek. Mert szeretsz.
Megragadta a derekamat és magához húzott. A szája alig volt pár centire az enyémtől... Azt sem tudtam mit kezdjek magammal... Ezt a közelséget, már jó ideje nem éreztem. Fellángolt bennem a vágyakozás, amit iránta éreztem.
- Ha kimondod, hogy nem szeretsz, akkor elengedlek. De addig még csak gondolni sem fogok rá.
Nem tudtam kimondani... Nem ment. Amit Roy iránt éreztem az igazi és erős, de amit Dani iránt érzek... Az a szikra, még mindig nem tűnt el. Közelebb húzódtam és azt feleltem:
- Nem tudom kimondani.
Megint minden a régi volt... Ahogyan leszedte rólam a pólót, ahogy csókolta a nyakam... Eszméletlen volt és sokkal jobb, mint valaha eddig. Letolt az ágyra és éreztem, ahogyan egyre jobban ellazulunk. Hogy megbántam e? Nem.

- Most olyan ribancnak érzem magam. - mondtam.

- Miért? - puszilta meg a homlokomat.

- Feleséged van és gyereked lesz... Nekem pasim van, szörnyű amit tettünk.

- Rosalyn a szerelmet nem mi választjuk meg. Mi pedig tudod, hogy milyenek vagyunk. Nem bírjuk sem egymással, sem egymás nélkül. 

Elkezdtem nevetni, mert ez igaz volt. Ha együtt voltunk, mindig veszekedtünk valamin. Ha egymás nélkül voltunk, akkor pedig szenvedtünk a hiánytól... Nem akartam rossz ember lenni. Nem akartam megbántani Royt mert tényleg szerettem. De Danielt is... Roy és Daniel teljesen mást jelentettek számomra. Daniel a szerelmem... Roy viszont, az életem. A mi szerelmünk Danivel, nagyon furcsa. Nem találkoznak ilyen párral mint mi, minden nap az emberek. Különösek vagyunk, mégis tudjuk, hogy szeretjük egymást. Ez a legfontosabb. Na de Roy... Belopta magát a szívembe és ameddig élek, addig nem kerül ki onnan. Ajj, ez annyira nyomasztó. Életemben először fordult elő velem, hogy két felé húzott a szívem. De ez lehetetlen volt... Választanom kell. Roy, vagy Daniel.

Sziasztok A.O.M loversek, nagyon sajnálom, hogy ismét ilyen rövid résszel jöttem, de a napjaim megint zűrösek. Nagy örömötekre, visszahoztam ROSANIELT! Remélem boldogok vagytok. :) Puszi mindenkinek!

35. Rész - A választás.

Roy megint nálunk foglalatoskodott a tanulással, de én nem neveztem volna annak. Komolyan mondom, ma már mindenki perverz. Miután meguntam, hogy csak néz és mosolyog, lementünk a nappaliba és nézegettük a szekrényt, ami tele volt kupával.
- Ez itt mind a tiéd? - kérdezte.
- Nem. Ez mind a George tulajdona.
- Nem is tudtam, hogy ő valaha is teniszezett. - húzta fel a szemöldökét. - Neked is vannak?
- Igen, kisebb énekes versenyekről az ágyam alatt.
Egy huncut kis Roy mosolyt küldött felém és odasúgta:
- Majd megnézzük őket jó?
Mielőtt válaszolhattam volna, vagy csak fontolóra vehettem volna, valójában miért akar ő kirándulást tervezni a hálómban, félbeszakítottak minket.
- Látom nagyon jól megvagytok. - mondta Dani.
Az állandó látogatása kicsit idegesített már. Mindig pont akkor jön, amikor Roy is. Az összes vele töltött időm egy bunkó parasztra megy el, aki még csak nem is szeret. Szuper.
- Igen, mint látod megvagyunk. Most pedig ha megbocsátasz...
- Csak eljöttem, hogy meglátogassalak. - kacsintott.
Szépen szólva, a pofám leszakadt. Most komolyan azt hiszi, hogy ha cuki lesz és puszit ad, minden a régi lesz? Nagyot téved. A pasim szeme láttára flörtöl velem. Roy elkezdett nevetni, majd végül megszólalt.
- Komolyan leállsz flörtölni a barátnőmmel? Nem zavar, hogy itt vagyok?
Daniel végignézett Roy-on és elfintorodott.
- Nem nagyon. Számomra egy léghalmazállapotú gázelegy vagy.
- Elég! - kiabáltam. - Roy, semmi okod a féltékenykedésre. Daniel, te pedig komolyan azt hiszed, hogy minden jó? Hatalmasat tévedtél. Én szeretem Royt. Veled ellentétben, én nem akarnám megcsalni a barátnőmet. Szánalmas vagy....
- Azt hiszed ő ki tud elégíteni?! - kérdezte Dani.
- Jézusom... Ez nem a kielégítésről szól, hanem a szerelemről!
Kínomban már csak nevetni tudtam. Komolyan felteszem újra a kérdést.... Ma már mindenki perverz?
- Egyébként.... Nem mintha bármi közöd is lenne hozzá, de már 2-szer lefeküdtünk.
Dani is felnevetett. Roy nem érthette... Én viszont tudtam miért nevet. Mi már ilyenkor azt hiszem a negyediken is túl voltunk....
- Értem. Gratulálok. Akkor, én megyek is. Sziasztok.
Egy fülig érő mosollyal és egy kacsintással kisétált az ajtón.
- Ez meg mi volt? - kérdezte Roy.
- Semmi. Ez a srác, nem normális. Na... megnézzük azokat a kupákat?
Roy megint felvette a perverz mosolyát, én pedig csak a szememet forgatva megfogtam a kezét és húztam fölfelé a lépcsőn.

Roy és én eldöntöttük, hogy elmegyünk hozzájuk, de csak mert az apja üzleti útra ment és az anyukája szeretne engem jobban megismerni, mert az első beszélgetés kicsit kínos volt. Az ajtó előtt álltunk, mikor hírtelen beparáztam.
- Gyerünk! Ha gyorsan elslisszolunk, talán senki nem veszi észre, hogy itt jártunk!
- Rosám, ne pánikolj. Különben is, már becsengettem.
Paula ajtót nyitott és betessékelt minket. Észrevettem, mennyire szabadabb. Az arcán nem erőltetett mosoly volt és így nem nézett ki 28-nál többnek.
- Nagyon örülök, hogy újra látlak Rosalyn.
- Én is. - mosolyodtam el.
Szokás szerint, bementünk a nappaliba és Paula hozott nekünk egy csésze forró teát.
- Azt már mondtad, hogy az apád ügyvéd, édesanyád meg ápolónő. Mesélj magadról kicsit. Mikor költöztetek ide? - mosolygott Paula.
- Novemberben jöttem, mivel apa miatt mindig költöztünk. Sokáig haragudtam rá emiatt, mert mikor már majdnem beilleszkedtem, ő kijelentette, hogy mennünk kell.
- Ez szörnyű lehetett. De apád biztosan csak jót akart.
- Igen valószínű...
Mivel látta, hogy ez számomra kínos, próbált valami más témát felhozni.
- Hogy tetszik neked Buenos Aires?
- Egyszerűen imádom. Az iskolám is nagyon jó és még zenét is tanulhatok. Számomra ez a legfontosabb.
- Volt már fellépésed valahol?
- Igen volt de az mind csak verseny féleség. Nem komoly egyik sem.
Roy a szája elé tette a kezét, hogy elrejtse a mosolyát. Hát persze.... A kupák.
- Maradtok vacsorára?
- Nem maradunk. Mennünk kell. - szólalt meg Roy is.
- De vacsorára maradnotok kell!
- Anya, nem tudunk.
- Roy, maradjunk. - kérleltem.
- Nem tehetjük.
- De Roy, maradnunk kell!
- Miért?
- Mert éhes vagyok! - jelentettem ki határozottan.

Visszafelé autóztunk a házunkhoz nagy szomorúságomra, de ha egyszer Roy menni akart... Megint hagytam, hogy ő vezessen. Szótlanul ültünk egy darabig, de aztán Roy megpróbált beszélgetést kezdményezni.
- Mi a baj Rosa?
- Semmi.
- Na, azért ennyire már ismerlek!
- Csak nem hiszem el, mennyire rosszul bánsz a szüleiddel.
Nem voltam benne biztos, de egy pillanatra azt hittem felpofoz.
- Azt nem gondolod, lehet ők is azok velem?
- Lehettél volna kicsit kedvesebb is. - mondtam.
- Mit kellett volna tennem?! - kérdezte.
- Jaj istenem, az idegeimre mész!
- Akkor ez kölcsönös Rosalyn.
- Esküszöm azon vagy, hogy kikészítsd őket!
- Őket nem lehet! - kiabálta.
- Kivéve apádat, ha elveszel engem.... - suttogtam.
Egy étteremnél megálltunk, Roy pedig felém fordult.
- Te komolyan nem hiszed el, hogy szeretlek?!
- De igen. - mondtam még mindig suttogva. - Én nem ítélkezem, de ez is hozzá tartozik. Én mindent szeretek rajtad. Azt, hogy egy kisebb tincs mindig a szemedbe lóg, a perverz mosolyod, a csókjaid, még a nevedet is.. Végeredményben, ez is hozzád tartozik.
Egy időre újra elhallgattunk... Mind az amit mondtam, igaz. Szerettem Royt és ezt már többször be is bizonyítottam.
- Szeretnél enni valamit?
- Te szeretnéd, ha behúznék neked egyet? - kérdeztem mosolyogva.
- Igen. - mondta.
Ökölbe szorítottam a kezem és gyengéden megütöttem az arcát. Ő fölém hajolt, megcsókolt és megpróbált közelebb húzódni. Én meg persze okos és gonosz lány vagyok, aki ezt már nem engedi.
- A-a. Te csak vezess! Gyorsíts.
Aztán tényleg gyorsított. De még hogy!

Reggel Sophiéknak meséltem a történtekről. Juliet csak nevetett, de Sophia elgondolkozotta dolgokon.
- Szóval... Őrültebben száguld, mint én. - jegyezte meg.
- Fogadni merek, neked az egészből Sophi csak ennyi maradt meg.
- Nem! Arra is emlékszem, hogy éhes voltál, bár te mindig az vagy.
Fájt az igazság. Pedig egyáltalán nem voltam elhízva. Rengeteget ettem, de sehol semmi.
- Van valami kaja? - fordultam Juliethez.
- Seggsüti?
Egy fintorral elfogadtam tőle a sütit és megettem. Ha legközelebb nem hallotok felőlem, akkor véget ért az életem. Beálltunk a parkolóba és elindultunk a suli felé. Hatalmas tömeg állt az udvaron, szinte az egész suli. Kíváncsiak lettünk, ezért mi is odaszaladtunk. Sophi 9 centis sarkakon állva is lehagyott ami enyhén volt megalázó és eszméletlen. A mosoly azonnal lehervadt az arcomról, mikor megláttam, hogy Roy és Daniel verekednek. Azonnal kapcsoltam. Választanom kellett, de nagyon gyorsan.
" Ne lepődj meg, ha majd egyszer "háborúra" kerül a sor és én az ellenség oldalán leszek." Ezek voltak azok a szavak, amiket Danielnek mondtam mielőtt végleg elhagyott. De most nem ezt tartottam szem előtt. Tudtam kit kell választanom. És helyesen cselekszem.

34. Rész - Villantsunk.

Az ebédlőben ültem a sültkrumplim felett. Nem tudtam elfelejteni azt, ami tegnap este történt. Danielnek gyereke lesz. El kellett volna fogadnom, de nem fért a fejembe. 1 évvel ezelőtt még az esküvőt terveztük. Bár az is lehet, hogy nem a miénket... 18 vagyok, hamarosan 19 de valahogyan még mindig gyerek. Pedig mindent letudtam, még az érettségit is. Mindenem megvan... Kivéve a méltóságom. Azt valahol Caloforniában hagytam. Így kerültem el most idáig, hogy sültkrumplit zabálok, amit leöntöttem kólával. Remek...
- Szia Rosa, hogy vagy? - ült le mellém Brendon.
- Jaj, haver kezdhetnénk valami egyszerűbb kérdéssel?
- Csak nem rossz napod van?
- De egy kicsit... Neked hogy telik a napod?
- A fű zöld, az ég kék, Brendon pedig örökké küzd Rosalyn-ért.
- Akkor küzdhetsz tovább még egy darabig, mert nekem ott van Roy. - nevettem.
- Tudom, csak próbáltalak megnevetettni és haha, sikerült.
Az egyetlen dolog amit imádtam Brendonban az a hülye feje volt. Bármikor meg tud nevettetni, pedig most tényleg eléggé olyan vagyok mint a két napos puding...
- Ilyenkor úgy tudlak utálni. - mosolyodtam el.
- Szerintem meg imádsz, csak azt akarod, hogy ne jöjjek rá. Rosszul hazudsz drága Rosalyn.
Nevetve hozzávágtam egy sültkrumplit. Ő visszadobta, majd rámkacsintott.
- Furán tudsz udvarolni a srácoknak Rosa. - mondta.
Kinyújtottam a nyelvem, aztán felálltam és elindultam megkeresni a hülye barátnőimet.

Ismét a WC előtt találtam meg őket. Komolyan mondom, ezeknek vagy szorulásuk van, vagy imádják szagolni a bűzt.
- Nektek miért jó a WC előtt dekkolni? - sétáltam oda J.-hez.
Juliet mérges szemmel felém fordult.
- Sophiának állandóan pisilnie kell, de szerintem most éppen a barna macit ereszti ki a barlangból. - fonta kereszbe a karjait.
- Ha jönni kell, hát jönni kell. - húztam fel a vállam.
- Igaz... Kibékültetek már?
- Nem tudom... Sophival sokszor összevesztünk már, de nem tartott 2 napig sem. Szerintem már nem haragszik.
- Remélem, mert nem akarok választani. Ugye megértesz...
- Persze, hogy megértelek Juliet. Sophia a testvéred. Az lenne tőled a maximum, ha őt választanád. Na gyere ide te seggsüti, ölelj meg. - nyújtottam felé a karom.
Az ő 164 centijével eléggé kicsi volt, de ezt imádtam benne. Alig mertem megölelni, mert féltem, hogy összetöröm. Sophia pont ekkor lépett ki a WC-ből és minket bámult.
- Komolyan kihagytok ti majmok? - kérdezte.
Hangos nevetéssel "családi" ölelést tartottunk és senki nem nézett minket hülyének.
- Komolyan most tartjuk meg a gruppent lányok? Fúj. - súgta Juliet.
Erre újra felnevettünk és hazafelé a kocsiban énekeltük Miától a Bad Girls-t. Bevallom, eléggé hamisan, de senki nem hallotta. Egy piros lámpánál álltunk, mikor megállt melletünk egy autó, tele fiúkkal. Kinézetük alapján... Szerintem focisták lehettek és helyesek voltak. Elkezdtek dudálni, amitől eléggé cikivé vált a helyzet mivel tudtuk, hogy nekünk dudálnak. Sophia kérdő pillantással Juliet felé fordult és látszott a fején, hogy valami őrültségre készül.
- Mire készűlsz Sophia?! - kérdezte J.
- Csak kicsit szórakozunk velük.
- Csak nem villantani akarsz? - kiabálta Juliet.
Sophia kacsintott egyet, majd felém fordult.
- Add ide a melltartód.
Kellett pár másodperc mire rájöttem, hogy mit akar.
- Minek?
- Vedd le!
- Sophia, nem játszunk Shamanta Kingstonosat, aki villantott a Mielőtt Elmegyek-ben!
Sophi csak a szemét forgatta, majd megfogta a kólámat és lehúzta az ablakot.
- Ezt nektek srácok!
Az őrült barátnőm bedobta a kocsijukba a kólámat, mi pedig gyorsan elhalytottunk.

Beérve az ajtón, már nem is volt annyira szörnyű. Egész nap csak nevettem és végre elfelejtettem minden rosszat. Rámférne most a gumicukor. Felmentem a szobámba, hogy megnézzem van e méga szekrényem legalján, erre kit találok odabent?
- Már megint te... - fogtam meg a fejem.
- Csak tisztázni akartam a helyzetet.
- De én nem akarok többet hallani felőled Daniel, nem érted?
Elmosolyodott, majd a képünk felé biccentett a szekrényemen.
- Akkor biztos ezért tartottad meg igaz?
Majdnem elndultam, hogy összetörhessem, de ennyire még én sem vagyok bunkó. Nem akarom összetörni. Szép emlék...
- 2 percet kapsz! Többet nem.
- Szóval... Bulizni voltunk és kicsit sokat ittam. Ki voltam bukva miattad, a koncertek miatt és amiatt, hogy nem tudok magammal mit kezdeni. Piába folytottam a bánatom. Később mikor nehezen, de hazaértem, Stephani kihasználta az alkalmat és lefektetett. Azt sem tudtam én ki vagyok, nem tudtam vigyázni. Ez van... Követün el hibákat. Mindenki követ el.
Nagyot sóhajta leültem mellé az ágyra és komolyan a szemébe néztem.
- Figyelj... Én nem hibáztatlak semmiért. Talán... Ennek így kellett történnie. Így van rendjén. Neked Californiában a helyed a gyereked mellett, nekem pedig itthon Roy mellett. Ezen nem tudsz változtatni. Ami megtörtént, az megtörtént. Legalább kislány? - kérdeztem.
- Kisfiú. - mondta mosolyogva.
- Szuper. Tudod már mi lesz a neve? - mosolyodtam el én is.
- Stephani a Mark-ot akarja, de én valami másra gondoltam. Jacob. Az sokkal jobban tetszik.
Direkt úgy csináltam, mint aki elgondolkozik rajta.
- Hát... Egyértelműen a Jacob jobb.
Dani felnevetett, majd azonnal lehervadt a szájáról a mosoly.
- Mennyit nevettünk régen... Emlékszel? Mikor a felhőket bámultuk?
- Sosem tudnám elfelejteni. Akkor sincsen hosszú fülem! - mutattam rá.
- Husszú fülü nyuszim. - mondta.
- Aki már nem én vagyok. Hanem a feleséged és a gyereked anyja.
- Nem. - csóválta a fejét. - A hosszú fülü nyuszi, mindig is te maradsz.
Gyengéden oldalba vágtam aztán ő is, de kicsit erősebben.
- Ez fájt!
- Ne nyávogj már Parks! Nem ilyen lányba szerettem bele.
Mielőtt bármit mondhattam volna, egy puszit nyomott a homlokomra és kisétált az ajtómon.

33. Rész - Maga a lehetetlen... Part 2

Nem hittem el... Ez mit keresett itt? Mindennek vége volt köztünk és semmi értelme nincs annak, hogy itt legyen. Ki engedte be a házba? Ki engedte be egyáltalán a szobámba?!
- Te mi a francot keresel itt? - kérdeztem.
- Hát... Gondoltam meglátogatlak. Mi a helyzet nálad?
- Semmi közöd hozzá Carlos!
Felnevetett és megfogta azt a képet, amin én és Roy voltunk.
- Eleinte Daniel, most Roy. Velem sosem volt ilyen képed. Miért? - rakta vissza a helyére.
- Mint mondtam, semmi közöd hozzá.
Kihúztam magam, hogy magabiztosabbnak tűnjek.
- Valóban nincs... Kihasználtál mint egy kis senkit. - mosolyodott el.
Elfordítottam a fejem, mert tulajdonképpen tényleg igaz volt. Nem tiszteltem Carlost. Még csak meg sem próbáltam megszeretni. Ekkor a bejárati ajtó becsapódására lettem figyelmes. Lementem a lépcsőn és újabb szívroham kapott el. Carlos is hamarosan leért.
- Ti ketten... - dadogtam.
Roy és Daniel egymásra néztek, majd ismét vissza rám. Két különböző világ voltak. Roy enyhén borostás, de szinte alig lehetett érezni mikor hozzám ér. Daniel pedig... Árad belőle az idegesség.
- Nos... - kezdte Roy. - Azt hiszem, ez elég kínos.
 Mind a három pasim egymás mellett. Azért ennyire profi, még én sem lehetek.
- Hát ez ciki Rosalyn. - nevetett Carlos.
- Fogd be! - kiabáltam.
Beszélnem kellett Roy-val is és Daniellel is.
- Carlos ha leszel szíves, akkor most menj el. Daniel, te várj meg odakint. Roy, te maradj kérlek.
- Szóval már ennyire le vagyok szarva? - kérdezte Dani.
Ránéztem és elmosolyodtam.
- Daniel, szerintem elmondhatnám ezt a kis Stephani-ról, nem gondolod?
Lehajtotta a fejét és elindult az ajtó felé. Megvártam még kiérnek a többiek, majd odarohantam Royhoz. A karjai közé vetettem magam és szorosan átöleltem.
- Roy, én hidd el fogalmam nem volt arról, hogy Daniel és Carlos is itt lesz. Elhiszed?
Elmosolyodott és megcsókolt.
- Daniellel, idáig jöttem el. Carlosról pedig a hallottak alapján, azt gondolom nem hívtad volna át. -  nevetett.
Elmosolyodtam, majd azonnal le is hervadt az arcomról.
- Várj... Daniellel jöttél idáig?!
Újra felnevetett, aztán ismét megcsókolt.
- Daniel is errefelé jött és én is. Közben beszélgettünk és az út végénél rájött, hogy én vagyok neked. Olyan dühös lett, hogy ha nem a ti házatok előtt lettünk volna, tuti megver.
Félmosolyra húztam a számat, mert mindig ilyen féltékeny szokott lenni.
- Beszélnem kéne Daniellel jó?
- Természetesen.
Adott egy forró csókot a homlokomra, majd kisétált az ajtón, amin pár perc után Daniel lépett be.

Egy darabig csak álltunk és bámultuk egymást. Ha pár hónappal ezelőtt jött volna, most a nyakában lennék és a szobámba toltam volna. De most, semmi ilyet nem éreztem. Még csak egy ölelés sem. Semmi. Elindult felém és átkarolta a derekam. Meg akart csókolni, de én... furcsa módon, eltoltam magamtól.
- Most mi van? - kérdezte.
- Daniel, te komolyan csak azért jössz haza, hogy az ágyba csábíts?! Ott van Stephani! Semmit nem számít neked?!
- Azt hittem...
- Rosszul hitted! Ne hidd, hogy 4 hónaponta hazalátogatsz, akkor is csak egy kis összejövetelre, semmi másra! Royt szeretem, értsd meg! Itt hagytál, más lányt akarsz megkérni és nekem le kéne feküdni veled? Mit gondoltál, ide jössz és rögtön bebújok a karjaid közé? Hűha Dani, ennyire szánalmas lennél? - nevettem.
Mérges szemekkel felemelte a fejét és már kezdte volna a beszédet, de én odaléptem, befogtam a száját és rámosolyogtam.
- Shhh... Ha csöndben maradsz, mindenkinek jobb lesz.

Két nap után, elegem lett mindenből. Daniel most 2 hétig marad, Carlos újra feltűnt és senki sem hagyja, hogy normálisan éljem az életemet. Sophiával is szépen összevesztem... Az én hibám volt, ne értsétek félre. Elhanyagoltam. Nem figyeltem oda rá és ezzel mindent tönkretettem ami fontos volt. Sophia mindig is sokat jelentett számomra, most pedig szépen elintéztem. Kétlem, hogy valaha megbcsotátja azt, amit elkövettem. Hosszú történet és nem is nagyon szeretnék róla beszélni. Most megint elkezdtem egy könyvet, természetesen Roy ajánlotta, pedig én nem szeretem az ilyen fajta történeteket. Na mindegy... Roy és én a szobámban ültünk és olvastunk.
- Miről szól a könyv életem?
Engem bámult, már megint. Fogadni mernék, hogy csak a lapokat hajtogatta, de közben engem bámult.
- Jaj, hát...
- Minek vetted ki azt a könyvet, ha már amúgy is engem akarsz bámulni? - nevettem.
Felugrott az ágyamra és letette az én könyvemet is a polcra. Fölöttem volt és csak most érettem meg. Szerelmes vagyok Roy-ba. De nem úgy, ahogyan eddig mondtam... Igazán szeretem. Úgy érzem, Danit nem szerettem ennyire. Ha annyira szeretném mint ahogyan azt mondtam, nem múlt volna el. Beletúrt a hajamba, amit annyira imádok.
- Súgjak egy titkot? - kérdezte.
- Persze!
Közelebb hajolt, szinte már annyira, hogy kirázott a hideg.
- Azért vettem ki azokat a könyveket amiket veled olvastam, hogy téged tudjalak figyelni, mivel már mindet kiolvastam.
Hát persze... Gondolhattam volna. Egyértelmű volt.
- Elmondhattad volna!
- De akkor nem lett volna részem ilyen jóban.
Megcsókoltam és újra elveszett minden körülöttem. Aztán benyitott George.
- Jézusom Rosalyn, kitehetnétek egy táblát azzal a felírattal, hogy : Bocsi, de éppen intim torna folyik ebben a szobában. - fogta a fejét a bátyám.
 Mind a ketten felnevettünk, de már akkor nem volt olyan vicces mikor Daniel lépett be és Roy pedig rajtam volt.
- Rosszkor jöttem? - támaszkodott neki a félfának.
- Kicsit igen... - sóhajtottam.
Roy lemászott rólam, majd biccentett egyet és George-val együtt kimentek. Annyira cuki, mikor olvas a fejemben.
- Mi a fenét akarsz megint Weness, nem megmondtam, hogy húzz vissza Californiába?
- Csak hallgass meg.
Keresztbe fontam a karjaimat és ránéztem.
- 5 percet kapsz, mivel a Roy-val töltött időmet rád pazarlom.
- Akkor bele is kezdek. Nem akarom, hogy kiakadj és azt sem, hogy rosszabb legyen a köztünk lévő kapcsolat.
Felnevettem, mivel nem hiszem, hogy ennél rosszabb lehetne.
- Igen és?
- Szóval odakint történt egy kis... probléma. Elmentünk inni és én és Steph....
Nem kellett tovább mondania. Megértettem mindent.
- Gratulálok, most jobb, hogy lefektetted?
- Be voltam rúgva! De ez még nem semmi.
- Mi lehet még? Gyereket vár tőled?
Alig bírtam levegőt venni a nevetéstől. De egy idő után nem szólt semmit.Végül befejeztem a bunkóságomat és ránéztem. Az arca komolyságot fejezett ki.
- Ezt nem.... Nem mondod komolyan?!- kiáltottam.
- Rosalyn, nem direkt...
- Takarodj! Takarodj, de most! Van képed elém jönni és elmondani, hogy felcsináltál egy nőt akit még csak nem is szeretsz?! Menj innen! Látni sem akarlak Weness!
- Rosalyn...
- Gyűlöllek!
Ezt nem hiszem el... Gyereke lesz. Gyereke.... Az nem zavart volna, ha feleségül veszi, de gyerek?! 20 éves, de gyereke lesz? Ez vol a végszavam. Daniel végleg elfelejtve. Soha többet nem jön vissza már és új életet kezd, ahogyan én is azt teszem Roy-val.

33. Rész - Maga a lehetetlen...

Sziasztok A.O.M loversek. :) Mivel annyira könyörögtetek Roy miatt, hoztam róla képet. Azért nem a szereplők közé tettem, mert tulajdonképpen a blogot nem az én fiókomból csinálták, így sajnos csak itt tudom megmutatni. Így kéne elképzelni:

Nagyon örülök, hogy ennyire megszerettétek. Remélem ti is meg fogjátok szeretni mint én, vagy Rosalyn. :)

El sem hinnétek, mennyire felidegesített az a könyv amit olvastam. A lány a 6. esélyénél rájött, hogy csak akkor kerülhet ki ebből a halott világból, ha megöli magát azzal a lánnyal együtt, aki miatt abban a világban rekedt. Állandóan ilyen depis könyvek kerülnek a kezembe. Hónapok teltek el Daniel elvesztése óta. Ő Californiában van a kis Stephani-val, én meg itthon a drága egyetlen Roy-val. Szoktam látni Danit a TV-ben, mikor koncertezik. Megígértem neki, hogy mindegyik koncertjét látni fogom. Ki hitte volna... Daniel Weness híresség? Egy pénteki koncertje után elkapták a riporterek és kérdésekkel bombázták. George-val a TV előtt üldögéltünk.
- Mr. Weness, mi a helyzet azzal a lánnyal, akit az első interjú alatt említett?
Kíváncsi voltam, mit fog felelni. Nem nagyon számított már, de hallani akartam. Jól meggondolta miket is mondjon.
- Tudja Emil, ez egy hosszú történet. Ami köztem és a lány között volt, mind gyönyörű és csodálatos. De ma már úgy érzem, tini szerelmek jönnek-mennek. Megkomolyodtam. Tudom mit akarok és kivel.
Itt odalépett hozzájuk Steph és felvette azt a "szép" erőltetett mosolyát.
- Tudod Rosa... - szólalt meg George. - Ez a Daniel, egy bunkó.
Nagyot sóhajtva bólogattam.
- De most komolyan. Tapizza azt a vizilovat? - húzta fel a szemöldökét.
- A fene tudja mit művelnek azok ketten...
Ekkor a bátyám felállt és elkezdte a csípőjét mozgatni előre-hátra, közben nyögdécselő hangokat kiadva. Akaratom ellenére, hangos nevetésben törtem ki.
- Te teljesen hülye vagy. - törölrem le a könnyeim a nevetéstől.
- Mit gondoltál? Majd kutyát fognak sétáltatni odakint? Rosalyn, fogd fel. Danielnek voltak szebb napjai veled, mikor....
Megint elkezdte mozgatni a csípőjét.
- Hagyd abba!
Már fulladoztam a nevetéstől, mikor folytatta.
- De az nem jelenti azt, hogy mással nem csinálhatja ezt.
Igaza volt. De legalább profi lett. Ezt is kinek hála? Hát nekem.

Másnap csak arra vártam, mikor jön értem Sophi, vagy Juliet. Negyed 8 volt, már ilyenkor rég a suliban szoktunk lenni!
- Tütűűű!!
Na igen, ez Sophia. Ha kérdeznétek inkább miért kiabál és miért nem dudál, anya megkérte, ha reggel jön értem, inkább kiabáljon. Azzal nem kelt fel senkit. Hát... Egyszerűbb megoldás a tütűű... Bepattantam az anyósülésre és átöleltem Sophit.
- Hali csajszi. Hogy vagy? - kérdezte.
- Nem a legjobban, de azt hiszem, jól. Ti?
- Bepasiztam. - szólalt meg végül J. is.
- Juliet, ezt mondanod sem kellett volna. - ráztam a fejem.
Elnevette magát, majd kinyújtotta a nyelvét.
- Van süti? - kérdeztem.
- Van, Juliet segge alatt. - felelte Sophia.
Fintorogva hátrafordultam és Julietet figyeltem, aki egy zacskó sütit vett ki a feneke alól.
- Szuper, seggsüti! - kiáltotta.
Odanyújtotta felém, de én inkább haltam éhen, minthogy Juliet feneke alól kivett sütit falatozzak.
- Mi a helyzet Roy-val? - bökött oldalba Sophi.
A szememet forgatva, nekidőltem az ablaknak.
- Semmi különös... Szeretjük egymást.
Senki nem felelt. Ebből következtetni tudtam, hogy nem hisznek nekem.
- Komolyan lányok. -fordultam vissza. - Szeretem Royt.
Juliet belenyugodott a gondolatba, de Sophián láttam, hogy legszívesebben kifaggatna. De nem tette, amiért hálás is voltam.

Mr. Paul tanárúr óráján ültem. Most figyeltem csak meg, mennyire jóképű. Tüsis haja, enyhén borostás arca. Kifejezetten szexi. 25 évesen, egy adonisz. Nem nagyon érdekelt a vele való intim kapcsolat, de volt akiket nagyon. Mr. Paul állítólag, 3 lányt is lefektetett ebben az osztályban. És ez a 3 CSAK ez az osztály... Indultam kifelé az ajtón, mikor visszahívott.
- Drága Ms. Parks, hogy van?
Furcsa érzésem volt... Bámult rám, ami zavart. Tudta hogyan kell csinálnia a dolgokat, az biztos.
- Remekül. De miért kérdi?
Mosolyra húzta a száját.
- Csak érdekelt. Már nem is szabad érdeklődnőm?
Itt megértettem mindent. Egyértelművé vált. A szeme, ahogyan végigmért és a perverz mosolya.... Hát, ez aztán az osztályfőnök.
- Miért ne lehetne...
- Mit csinál péntek este? - kérdezte, miközben elkezdte felmérni testem minden egyes pontját.
- Mr. Paul, fogalmam sincsen mire céloz ezzel, de jó lenne ha abbahagyná. Megijeszt....
- Ennyire félelmetes vagyok? - lépett közelebb.
Nem volt hova futnom, a pad elállta az utamat. Amenyire tudtam, elhúzódtam tőle.
- Magának van barátnője?
- Nincs. - felelte.
- Nos... Ha lenne, talán nem kéne gimis lányokra vadásznia.
Ledermedt, majd annyira elszégyellte magát, hogy elengedett. Gyors léptekkel mentem a folyosóra. Komolyan mondom... Imádtam ezt a sulit. Sosme.hittem volna, hogy a Mr. Paulról állított pletyka igaz. Aztán saját magamon tapasztalom...

Hazafelé mentünk Sophiékkal és közben elmeséltem nekik mindent.
- Miért nem mentél bele? - kérdezte J.
- Juliet, te normális vagy?! Nekem ott van Roy!
Kuncogva elfordult az ablak felé.
- Ne is foglalkozz vele Rosa. - mondta Sophi. - Bár be kell vallani, tényleg helyes.
- Mind a ketten, meg vagytok őrülve.
A zenét bömböltetve mentünk haza. Bementem a házba, de senki nem volt otthon. A szobám ajtaja viszont ki volt nyitva. Úgy emlékszem becsuktam.... Beléptem a szobámba és nem sok kellett a szívrohamhoz.
- Szia Rosalyn. - kacsintott....

Sajnálom, hogy ilyen rövidke résszel jöttem. A folytatás pár nap múlva jön, addig izguljatok. :D Puszi mindeninek!

32. Rész - Szerelmes vagyok.

Sophiéknál ültem a fotelban és gyömöszöltem a számba a gumimacit. Juliet és Sophi szemben ültek velem a kanapén és komoly fejjel bámultak.
- Most mi van? - kérdeztem teli szájjal.
- Egyértelműen súlyos a helyzet. - súgta oda J. Sophinak.
- Hé, én is itt vagyok hahó! - tartottam fel a kezem.
A lányok csak tovább tanulmányoztak, én pedig az ablakon kezdtem el kifelé bámulni. Pár perc után belenyúltam újra a zacskóba, de már nem volt benne semmi. Könnyek gyűltek a szemembe, aztán Julietékre néztem.
- Elfogyott. - nyújtottam nekik oda az üres zacskót.
Juliet elkezdett nevetni, Sophia pedig a fejét rázta.
- Nem kapsz többet, így is 2 zacskóval befaltál. Elég lesz. Most pedig mond el, mi történt.
Elmeséltem nekik, hogy lefeküdtem Roy-val és, hogy mennyire szégyelltem magam emiatt. Az a baj, hogy túlságosan kezdem megszeretni. Mikor a történet végére értem, már J. is befejezte a nevetést és sajnálkozva nézett rám.
- Nézzétek... Ha nem néznétek rám szánakozva, én sem sajnálnám magam. - törölgettem a könnyeimet.
- Szerintem Rosa, ez nagyszerű lépés. Nem ragadhatsz le Danielnél. Te is tudsz újra boldog lenni.
Halvány mosollyal az arcomon felálltam és belemásztam a barátnőim ölébe.
- Köszönöm!
Egy darabig az ölükben voltam. Megnyugtattak.

Másnap órák után, bementem Roy-hoz a suliba. Megkérdeztem látta e őt valaki és Jack (Roy egyik haverja) mondta, hogy a mosdóban van. Így hát, odasétáltam a mosdó elé és meghallottam, hogy valakive beszélget.
- Az isten szerelmére Roy, lefektetted?! - kérdezték tőle.
- Olie, kérlek ne kérdezősködj...
- A múltkor mikor mondtad, hogy este nem tudsz jönni velünk... Tuti, hogy lefektetted!
- Akkor minek kérdezed?
- Mert ez egészségtelen.
- Miért?
- Mert az. Mi a fenét tud ez a lány amit mást nem?
Ekkor kinyílt az ajtó és Roy meg a barátja sétáltak ki.
- Többet, mint gondolnád.
Teljesen elvörösödött és meglepődött.
Roy egy nagyot sóhajtott, majd belekezdett:
- Rosalyn, ő itt Olie. Olie, ő itt Rosalyn.
Kezet fogtam vele, majd egyenesen Royhoz fordultam, hogy megcsókolhassam. Miután elengedtem, Olie szemébe néztem és kacsintottam egyet.
- Most már tudod. De ennél sokkal többre vagyok képes.
Aztán megfogtam Roy nyakkendőjét és elkezdtem kifelé húzni a suliból.
- Hozzánk megyünk.
- Na de minek?
- Fogd be!

A szobámig rángattam. Elkezdtem leszedni a nyakáról a nyakkendőt, ő pedig csak bámult mire készülök.
- Rosalyn...
- Csitt!
- Rosalyn!
Elkapta a csuklómat, majd a falnak nyomott.
- Mi a fenét művelsz?
- Meg kell néznem a hátadat, vagy a nyakadat. Most!
Először furcsának tartotta, de mivel tudta, hogy addig nem szabadul tőlem, levette az ingjét. Megcsapott az erős, ősi illata. Imádtam... Nehezen álltam meg, hogy most azonnal leteperjem, de tudnom kellett... A hátát és a nyakát is megnéztem. De semmi.... Egy apró csikarás sem.
- Szóval? - kérdezte.
- Én és Daniel mikor lefeküdtünk... Regetek folt volt a nyakán és karcolás a hátán. Meg voltam veszve... De nálad, semmi. Egy apró karcolás sem Roy.
- Ezek szerint, te belémszerettél.
Megjelent az a kis huncut mosolya. De igaza volt... Belészerettem. Apa egyszer azt mondta: Lányom, neked akkora a szíved, hogy ketten is elférnek benne. Apa midig is tudta, hogy hatalmas szívem van. Roy-é az egyik fele...
- Igen.
- Igen mi? - mosolyodott el megint.
- Igen, szeretlek.
El sem hiszem, mennyire megkönnyebbültem mikor ezt kimondtam. Száját az enyémhez nyomta, aztán szépen áttért a nyakamra. A csókja követelőző volt... Önkéntelenül is elkezdtem az övét kikapcsolni. Hallottam, ahogy felnevet.
- Tudod... Ha tényleg meg akarunk szabadulni ezektől, akkor azt akkor kéne mikor nincsenek itthon a szüleid.
- Igaz....
- Nyugi kincsem, majd bepótoljuk. - kacsintott.
Égető vörös fejjel mosolyodtam el és hajtottam le a fejemet.

Roy eldöntötte, hogy ideje megismerni az ő szüleit. Kivételesen megengedtem, hogy ő vezessen. Azonnal meg is bántam.
- Úgy hajtasz, mint egy őrült. - szidtam.
- Ez itt BA. Itt mindenki úgy hajt, mint az őrült.
- Kinyírsz minket Roy. Még mielőtt a szüleid tehetnék meg.
- A szüleim imádnivaló emberek.
- Egyedül a vadbarom nem...
- Kicsoda?
- Hát te. - nevettem.
- Engem szeretsz. - puszilta meg a kézfejem.
A házuk előtt még gyorsan eligazgattam a ruhám. Szerettem volna nagyon jó benyomást kelteni. Amint beértem hozzájuk, tátva maradt a szám. Egyedül a konyha volt akkora, mint a szobám. Pedig a szobám, tényleg nagy. A falak élénk sárgák voltak. A nappali vajkrém színű. A falakon mindenféle idézet. Felvezetett a lépcsőn és ez is egy hatalmas helyiség volt. TV, rengetek CD és DVD, könyvek.
- Te olvasol? - kérdeztem.
- Szerinted miért dolgozom könyvtárban?
Na jó, ez tényleg hülye kérdés volt. A szobája vörös volt. Vámpíros feelinget keltett.. Jobb oldalon volt egy hatalmas könyvespolc. A bal oldalon egy íróasztal és egy számítógép. Az ágya fölött, szintén idézetek voltak. Kettőt meg is jegyeztem, amint elolvastam őket.
"Az élet olyan, mint egy doboz bonbon. Sosem tudhatod, mit húzol ki belőle"
Vagy a másik kedvencem: Az életemben mindig is voltak jó emberek és olyanok, akik szeretnek. De az nem feltétlenül jelenti azt, hogy megbízhatok bennük, vagy, hogy mindent elmondhatok nekik.
- Ezeket honnan szeded Roy?
- A legtöbbje a kedvenc könyveimből van.
Mikor már mindent megnéztem, lementünk a konyhába, ahhol a szülei vártak.
- Szia Rosalyn, a nevem Paula. Már nagyon sokat hallottunk rólad.
Mielőtt a kezemet tudtam volna nyújtani, átölelt.
- Köszönöm, én is sokat hallottam magukról. Roy nagyon szereti önöket.
Az apja is odajött, azonban ő csak a kezét nyújtotta.
- Az én nevem pedig Edward. Üdvözöllek.
Egy aprót biccentettem. Az apja, rendkívül félelmetes volt. Paula megterített, majd kiszedte a vacsorát.
- Nos Rosalyn, mivel foglalkozol? - kérdezte vidáman Paula.
- Zenével. Zongorázom, gitározom és éneklem.
- Ebből mind meg is tudnál élni? - kérdezte Roy apja.
Csak bámultam. Alig ismer, de már ítélkezik. A tekintetéből le lehetett olvasni, hogy csak egy kis ribi vagyok számára.
- Igen. Az egyik ismerősöm szintén zenész és több koncertje is volt Caluforniában.
Nem válaszolt. Ezt a menetet megnyertem. Egy darabig szótlanul ültünk, de végül Paula megint beszélgetést akart kezdeményezni.
- Mesélj magadról Rosalyn. Hiszen azért vagy itt, hogy megismerjünk. - mosolygott kedvesen.
- Hát... Az apám politikus. Anya pedig ápolónő. Van egy bátyám George, akit pedig az állatok érdekelnek. Állatorvosnak készül.
- Ez igazán szép. - mosolyodott el Paula.
- Én is büszke vagyok rájuk. - bóluntottam.
- A családodból egyedül te nem foglalkozol ilyenekkel?
Megint kezdi...
- Én nem ezt akarom csinálni! - emeltem meg kicsit a hangom.
Roy megfogta a kezemet az asztal alatt és tudtam, hogy le kell állnom.

A vacsora pocsék volt. Persze nem a kaja miatt, az isteni volt. Edward egy utolsó bunkó volt. Soha többet nem akarok vele beszélgetni, de ez persze elkerülhetetlen lett volna, mivel a fia a szerelmem.
- Nyugodj le kicsim. Semmi baj. Apa most rossz kedvében volt kicsit. - magyarázta.
- Mindenkinek van rossz napja...
- Köszi, hogy megértesz. Szeretlek.
Egy csókot nyomtam a szájára, aztán egyenesen a szemébe néztem.
- Én is téged. El sem hiszed mennyire.