44. Rész - A valóság...

A suliban eléggé émejegtem, hányingerem is volt és a fejem is fájt. Alig tudtam odafigyelni bármire is. A kajámhoz sem nyúltam az ebédlőben.
- Látom nem vagy nagyon éhes. - ült le mellém Regina.
- Nem is tudom... Valamiért nem kívánom.
- Érthető... Beszélni szerettem volna veled.
- Miről?
- Tudod, én gyűlölöm Stephanit. Nem is értem, hogy húzhatta meg azt a rondaságot.
Hangos nevetésben törtem ki, de Regina csak a fejét rázta és folytatta.
- Komolyan beszélek. Én még a közelében is utálok lenni. Téged viszont, kedvellek Rosalyn. Eleinte nem nagyon jól indultak a dolgok a lépcsős balesetednél, de örülök, hogy mostanra tisztáztunk mindent. Akár hiszed, akár nem, Daniel folyton rólad beszél. Csak jókat mond rólad, szó szerint imád téged. Nagyon régóta ismeritek egymást, szörnyű, hogy ennyire elrontottátok azt ami volt. Nem szólok bele a dolgaitokba, biztos van rá okod, amiért Royt választottad. És ahogy most elnézem, helyesen cselekedtél. Próbáltam, hidd el... De meg sem hallgat, azt mondja hülyeséget beszélek. Pedig ha látnád, mikor Stephani elkezd lehordani téged... Folyamatosan megvéd. Mostanában a viták inkább rólad szoktam szólni, de ez is csak azt jelenti, hogy Dani még mindig szerelmes beléd. Nem értem én ezt az egyszer szeret, egyszer nem dolgot, egyszer voltam életemben szerelmes, de akkor is Paul Walker-be. Szóval... Én csak annyit szeretnék az egésszel, hogy szerintem meg kéne próbálnotok újra. Egyetlen szavadba kerülne Rosa, hidd el nekem.
- Figyelj Regi, én... Értékelem, hogy ennyi mindent megosztasz velem, de én tényleg szeretem Royt és nem tervezem elhagyni. Most pedig, megyek órára.

Suli után újult erővel tértem vissza Daniel-hez. Testileg és lelkileg is fel voltam készülve a csodás párra. Szóltam Roy-nak is, hogy próbáljon pár percnél hamarabb jönni. Mikor épp megnyomtam volna a csengőt, meghallottam Stephanit otdibálni.
- Hogy baltázhattad el ennyire Carlos! - kiabálta Steph.
- Ha egyszerűen sosincs otthon, nem tudok vele beszélni!
- Akkor itt megvárod. Azt mondjuk neki, hogy meghívtunk.
- Rosalyn nem hülye!
A hátam mögül hallottam, hogy közeledik valaki.
- Szia Ro....
Odamentem és befogtam a száját. Elhúztam a háztól és mikor már biztos voltam benne, hogy Carlosék nem látnak meg és nem is hallanak, elengedtem Danit. Megkönnyebbültem fújtam ki a levegőt.
- Ez meg mi a franc volt Rosalyn, van fogalmad...
Újra befogtam a száját.
- Hagyjuk a beszédet és hallgass végíg! Eddig nem tudtam elmondani... Gondoltam, úgy sem hiszel nekem. Egy hétt ezelőtt, láttam Carlost és Stephanit beszélgetni. Közelebb mentem, hogy hallgatózni tudjak és meghallottam, hogy....
- Hogy?! Bökd ki!
-A gyerek nem a tiéd...
Előszőr fel sem fogta mit mondok. Aztán leült velem szemben a fűre.
- Tényleg nem az enyém? - néz fel rám.
- Attól tartok, nem... Ilyen komoly dolgokkal nem szoktam szórakozni. És még ha akarnám sem...
Hírtelen görcsbe rándult a gyomrom. Sosem éreztem még ilyet...
- Minden oké Rosalyn? - pattant fel Daniel. - Ne vigyelek orvoshoz?
Észbekaptam.... Most jöttem rá, hogy késik és Roy meg én... Nem, az nem lehet!
- Minden rendben, csak vigyél haza!
- De mi lesz a...
- Gyerünk, kérlek!

15 perc után már a házam előtt voltunk és gyorsan be is rohantam.
- Roy!
Semmi válasz.
- Roy!
Végül kiszaladt a fürdőszobából egy szál törölközőben, csurom vizesen.
- Mi a baj? Minden oké?
Nem tudtam, hogy kéne elmondanom neki, mire gondolok.
- Azt hiszem...
- Mit?
Teljesen leblokkoltam. 19 éves létemre... Anya ki fog nyírni!
- Szerintem terhes vagyok...
- Hogy mi....?
Csak most vettem észre, hogy kijfújom a benttartott levegőt.
- Roy én, annyira sajnálom...
- Mit sajnálsz?!
Felkapott és megpörgetett a levegőben.
- Rosalyn, ez csodálatos érted?
Könnybe lábadt a szemmel álltunk egymással szemben. Azt hittem, ki fog dobni a házból, vagy követeli, hogy vetessem el, de nem. Még örül is neki!
- Ez nem biztos.... Annyit tudok, hogy késik és ma reggel nagyon rosszul éreztem magam.
- El kell mennünk venni egy tesztet, nem gondolod? Biztosra kell menni.

Így történt, hogy délelőtt Roy meg én a rendelőben ültünk kézenfogva és vártunk. A teszt pozitív lett, szóval... Terhes vagyok. Az egészben az volt a gyanús, hogy Roy-val mindig óvatosak voltunk, használtunk óvszert meg minden.... Nem tudom, hogy történhetett.
- Mr. és Mrs. Zakhlos, jöhetnek.
Na tessék, újra a jelzők. Eddig Weness, most Zakhlos, hülyén érzem magam... Leültem a vizsgálóasztalra, Roy pedig egy fotelba.
- Szóval, pozitív. Hány éves Mrs. Zakhlos? - kérdezte az orvos.
- 19...
Szégyelltem magam, jobban is vigyázhattunk volna ezzel!
- És ő pedig az apuka. - mutat Royra.
- Igen, ő a barátom. - feletem.
- Rendben. Akkor, most megvizsgálom.
Minden a legnagyobb rendben ment, aztán a vizsgálat végén az orvos ránézett Roy-ra, majd rám, oda-vissza.
- Maguk mióta vannak együtt?
- Lassan már 5-6 hónapja. Miért? - kérdeztem.
Kezdett egyre furcsább lenni a dolog. Nem mintha nem örülnék a babának, csak van egy olyan érzésem, hogy valami nagyon nincsen rendben.
- Csak mert maga két hónapos terhes Mrs. Zakhlos.
Megfagyott bennem a vér... Visszagondoltam két hónappal ezelőttre, mi is történt. Lassan eszembe jutott, hogy Roy-val mi pontosan akkor vesztünk össze és egy darabig egymáshoz sem nyúltunk. És akkor feküdtem le Dani-vel is... Ránéztem Royra, de ő addigra már nem volt bent a rendelőben... Sokkal hamarabb rájött, mi is történik most itt.
- Hová ment az apa?
- Azt hiszem, bárhová csak el innen. - sóhajtom. - Attól tartok, egy databig most nem is fog beszélni velem.
- Ami azt jelenti...?
- Hogy nem ő az édesapja a gyerekemnek...
- Oh, hát... Megesik az ilyen. Tudja ki az apa?
- Igen, a neve Daniel Weness...
- Remek, pár hét múlva vissza kéne jönnie vizsgálatra az apával. Menni fog?
- Persze... - hebegtem.
Nem tudtam mi a rosszabb... Az, hogy csak pár hetem van elmondani Daninek, hogy gyereket várok tőle, vagy, hogy el kell egyáltalán mondanom neki. Ez mindent meg fog változtatni az életemben. Az első perctől fogva tudnom kellett volna, hogy Daniel az apa. Abban biztos vagyok, hogy mindennek vége köztünk Roy-val, jogosan haragszik rám. Minden problémámat Dani-vel rendezem le és tessék, most itt van a baba... Ha 25 éves lennék, majd kiugranék a bőrömből emiatt. De így, hogy fel sem vagyok készülve, szívem szerint elásnám magam jó mélyen a föld alá. Nem a gyerekemre haragszom és nem is Danire, vagy Royra, hanem magamra. Egy kis felelősségérzet sicsen bennem, csak egy hülye tini vagyok, aki alig tud valamit a világról. Játszottam az agyatlan csitrit, aki nem én vagyok. Szeretném, ha ez csak egy álom lenne, de nem az. Ez a valóság. Ami elől nem tudok menekülni...

43. Rész - Szívás...

Reggel eléggé késésben voltam suliból. Roy még aludt, mivel új munkát talált és kicsit tovább tartották ott. Az első cuccot amit találtam felkaptam, kisminkeltem magam és hagytam egy üzenetet Roynak:
Drágám!
Kicsit siettem reggel, szóval nem csináltam reggelit. Keress valamit a hűtőben, ha pedig nincs semmi, hagytam neked itthon pénzt! 
Csókollak: Rosa.
Hetek óta nem voltam ilyen cuki! Komolyan... Kezdek rosszul lenni. Úgy száguldottam az úton, hogy legalább két piros lámpán is átmentem, de semmi gond. Kiszálltam az autómból, aztán rápillantottam az órámra. Hat percem volt beérni az órára, esküszöm kicsinálnak! Elkezdtem volna szaladni, mikor valaki nekemjött. Mind a ketten a földön kötöttünk ki.
- Jézusom, bocs! - néztem a lányra.
Az osztálytársam volt, Regina, aki amúgy Daniel unokatestvére. Furcsa módon nagyon hasonlítottunk egymásra, de csak belsőleg. Külsőleg már annyira nem... Pár centivel magasabb volt és mindig szoknyát hordott. Hosszú, szőke haja szinte már ragyogott a napfényben.
- Semmi gond. Csak a fenekem bánta.
Próbáltam leplezni a mosolyom, de nem ment.
- Tényleg bocs.
Segítettem neki felállni, majd összeszedtük a könyveinket a földről.
- Semmi gond. - porolta le a szoknyáját. - Sokszor megesik.

Pont időnen értünk be Reginával. Senki mellett nem volt hely, csak Daniel mellett. Engem kínoz az élet... Egy fintorral leültem mellé, ő pedig szélesen mosolygott.
- Ne vigyorogj Weness, mert letörlöm az arcodról. - fenyegettem.
Ettől csak mégjobban mosolygott.
- Mi olyan vicces? - nevettem el magam kínomban.
- Semmi, semmi... Csak mindig ezt csináltad.
A szememet forgatva kinyitottam a könyvem és megpróbáltam az órára koncentrálni.
- Ha mindenki lenyugodott, akkor kezhetjük is. - mondta Mr. Edmond. - A mai töri órán, párokat dogunk alkotni egy feladathoz, amire lesz egy hetetek. Minden párosnak ki kell majd választania egy uralkodót, akiről írni fogtok. Szóval...
És a tanár csak sorolta, sorolta. Minden porcikámmal azt kívántam, hogy ne én legyek Dani-vel, csak ne én. Akárki más...
- Parks...
- Igen?
- Maga Wenessel lesz.
Daniel alig bírta ki, hogy ne nevesse el magát, de nekem már nem volt annyira vicces. Ez azt jelentette, hogy minden nap át kell hozzá mennem dolgozni a feladaton... Roy ki fog akadni és Stephani is.

Óra után megvártam, hogy Daniel végre kijöjjön. Megragadtam a karját és kivonszoltam az udvarra. Megálltunk a nagy tölgy mellett és szembefordultam vele.
- Nem húzom az időt, mind a ketten tudjuk mit jelent ez. Ki fognak akadni...
- Mi csak egy feladaton dolgozunk Rosalyn!
- De ők, nem ezt fogják gondolni....
Alug bírtam, hogy ne mondjam el neki mit hallottam a "fiáról". Joga lenne tudni...
- Figyelj Rosalyn, ne parázzunk. Ha hozzádérek, megverhetsz, esküszöm.
- Daniel, most is a kezemet fogod.
- Bocsi... - engedte el. - Már megszoktam...
Próbáltam elterelni a témát.
- Kiről fogunk írni? - kérdeztem.
- Mária Terézia? Én ismertetnék, te pedig beöltöznél valami királynős hacukába. Mit szólsz?
- Komolyan? Én, mint királynő? Daniel te hol élsz?
- Californiában. Most rohanok, még el kell intéznem valamit. Este hétre gyere át és mindent megbeszélünk.
Mielőtt bármit mondhattam volna, már el is tűnt.

Suli után már nyugodtabban vezettem, de még mindig tele volt a fejem. Hogy mondjam el Roynak? Szegénykém teljesen ki fog akadni, ha megtudja... Ez az egész baromság! Nekem lehet csak akkora szerencsém, hogy Danielt fogom ki mindenhol, de miért? Nem vagyunk egymáshoz kötve! Megálltam a kocsifelhajtón és még egyszer átgondoltam, mit fogok mondani Roy-nak... A konyhában találtam rá, éppen csinálta az ebédet.
- Kicsim! - puszilta meg az arcom. - Milyen volt a mai napod?
- Pocsék. - huppantam le a székre.
- Mi történt?
Elmséltem neki minden Danivel kapcsolatban, hogy beosztottak minket egy feladathoz, de nem lesz semmi és satöbbi. Persze azonnal rosszra gondolt, ki ne gondolna? Végülis... A csaja az ex pasijához fog járkálni egy teljes héten át "tanulni".
- Azt most szögezzük le, hogy nem akarok semmit Danieltől oké Roy? - fogtam meg az arcát.
Bólintott, de tudtam, hogy legszívesebben meg tudná verni Danielt.
- Szeretlek és bízom benned. De ha gondolod, haza is mehetek. - hajtotta le a fejét.
- Nem, Roy meg ne próbáld! Szükségem van rád.
Megint csak hallgatott...
- Ide figyelj!
Magam felé fordítottam a fejét, hogy a szemembe nézzen.
- Nincs az az italmennyiség és drog, amitől én visszamennék Daniel Wenesshez. Neked pedig nem ezzel kéne foglalkoznod, hanem a MI kapcsolatunkal, hogy minél jobb lehessen.
Erősen megcsókoltam Royt, aztán mikor elengedtem, már jobb kedvre derült.
- Képzeld, szereztem állást és a suliba is felvettek!
- Komolyan? Ez szuper!
- Várj csak!
Bement a szobánkba és egy szemüveggel a fején tért vissza. Hangos nevetésben törtem ki, nagyon cuki volt a szemüvegben, meg tudtam volna zabálni.
- Mióta hordasz te szemüveget? - nyögtem ki végül.
- Te Terézia leszel, én meg profi szemüveges srác, akinek van egy menő könyvtári állása és a suliban bevették a hokicsapatba.
- Tudod... Néha úgy gondolom, hogy neked elmentek otthonról. - öleltem át. - De azért imádlak.

Roy ragaszkodott hozzá, hogy elvigyen Dani-hez. Nem nagyon helyeseltem, mert csak egy beszólás kell, hogy neki ne menjen... Elmagyaráztam, hogy ha egy ujjal is hozzá mer érni, mehet ki az udvarra éjszakára. Nem féltettem, de nekem nincs kedvem hónapokat ülni a sitten, mert ezek ketten összeverték egymást. Daniel már boldogan várt, de csak addig, még meg nem látta Royt.
- Rosalyn, ugye nem gondoltad komolyan, hogy a lovagod is magaddal hozod? - kérdezte.
Láttam Roy arcán, hogy még egy ilyen, és a sitten kötünk ki...
- Nem, Roy csak elhozott.
Egy utolsó gyors puszit adtam a pasimnak, aztán Danivel bementünk a házba. Tátva maradt a szám... Hatalmas volt és tele vidám színnel. A konyha sárga volt, a nappali krémszínű.
- Ez gyönyörű Daniel! Te dekoráltad?
- Félig igen. De a jó része már készen volt, mikor ideköltöztünk.
Leültem a kanapéra, Dani pedig hozott nekem jó meleg forrócsokit. Még mindig tudta, mi jár a fejemben.
- Merre van Stephani?
- Azt hiszem, vásárolni ment a barátnőivel. Neked milyen Roy-val?
Ez a kérdés megmosolygtatott.
- Egyszerűen tökéletes! Imád engem és próbálja mindig a legjobbat adni nekem. Úgy tervezzük, suli után elrendezkedünk, aztán összeházasodunk. Te mit tervezel?
- Azt hiszem, még semmit. Jelenleg a gyerekem a legfontosabb.
- Ha a tiéd lenne... - gondoltam magamban.
Ki akartam nyitni a számat, hogy mindent bevalljak neki. El akartam mondani, de akkor belépett Steph. Azt hiszem, az univerzum sem akarja még, hogy Daniel tudomást szerezzel a dolgokról. Összetörne, mint én egykor... Az biztos, hogy minden alkalmat meg fogok ragadni, hogy elmondhassam neki, mi történik körülötte.
- Á, Rosalyn! Rég láttalak! - ölelt át Stephani.
Szívem szerint, lehánytam volna ezt a nőt...
- Ja, én is.
Hála istennek...
- Hallom feladatot kaptatok, segíthetek?
- Boldogulunk. - mosolyodtam el.
- Jaj, na ne már! Jó voltam töriből. Segítek!

Két órán át Stephanit és Danielt bámultam, ahogy nyalakodnak és vihognak, ha valmi hülyeséget mondok. Már olyan szinten ideges voltam, hogy Daniel is észrevette és aggodalommal teli arcával bámult rám. Mikor Roy megnyomta a dudát, olyan volt mint valami égi jel. Ha még kétszer smaciztak volna, tuti kidobtam volna a taccsot vagy leordítom a hajukat. Már rohantam is ki, hogy minél hamarabb hazaérjünk és Roy karjaiban kisírhassam magam nyugodtan.
- Várj, Rosalyn! - szólt utánam Dani.
Visszafordultam, de nem néztem a szemébe.
- Holnap is jössz?
- Persze... Alig várom!
Beszálltam a kocsiba és alig tudtam visszatartani a könnyeimet.
- Rosám, minden rendben? - fogta meg a kezem Roy.
- Semmi sincs... Csak siessünk haza, hogy kisírhassam magam, kérlek.
Aztán csönd... Egy szót sem szólt hozzám egész idő alatt.
Mikor hazaértünk, felmentünk a szobába és Roy karjai közt sírtam ki magam, majd aludtam el.

KARÁCSONYI KÜLÖN KIADÁS!

Sziasztok drága olvasóim! :) Mivel itt a karácsony, úgy gondoltam karácsonyi ajándék ként, kaptok egy külön kiadást! :) Felhívom a figyelmet, ez nem tartozik a részekhez, viszont tele van Rosanielel. Nem ez vár rájuk a jövőben, de pont ezért szerettem volna így megcsinálni, hogy láthassátok, milyen LENNE Rosaniel jövője, ha nem történne majd valami, ami ezt az egészet tönkreteszi... :) Remélem tetszeni fog!

Ma eléggé korán keltem, a nagy izgalom miatt. Rengeteg dolgom volt még ma estére, de annyira kellemes volt az ágyban feküdni, hogy semmi pénzért nem rángathattak volna ki belőle. A szekrényemen volt egy kis cetli, amiben ez állt:
Drágám, lementem reggelit csinálni! Ha felkeltél, gyere le te is!
Puszi: Daniel.
Felálltam és megpillantottam magam a tükörben. 30 éves létemre, eléggé jól tartom magam, nem tagadom. Felkaptam valami meleg ruhát, felhúztam az ujjamra a jeggyűrűt és elindultam le a konyhába. Finom palacsinta illatot éreztem. Daniel palacsintája, felűlmúlt mindent, ezért is szerettem belé 40%-ban.
- Jó reggelt. - köszöntem vidáman.
- Neked is drágám! Hogy aludtál?
- Remekül.
Mielőtt leülhettem volna, hátulról átölelt valaki... vagy inkább, valakik.
- Anya! - kiáltották egyszerre.
- Jó reggelt nektek is szívecskéim!
Egy gyors puszit adtak az arcomra, majd kirohantak a hóba játszani.
- Daniel, már megint adtál nekik csokit? Tudod, hogy felpörögnek tőle! - néztem rá a mérges szemeimmel.
- Nem. Te azt mondtad, hogy nem adhatok nekik csokit, de ez most cukor volt.
- Reménytelen vagy. - csóváltam a fejem.
- Te meg hisztis, mégis elvettelek! - nevetett.
Mosolyogva fordultam a gyerekek felé és néztem őket, ahogy hóembert építenek. Beca (Vagyis Rebeca) a lányunk, teljesen olyan, mint én, makacs, tehetséges. Mindig odafigyel mindenre, állandóan segíteni akar és hatalmas vámpír rajongó, pedig csak 6 éves. Mai napig sem tudjuk biztosra Dani-vel, hogy a vonzalma a vámpírok iránt a mi hibánk, vagy sem... A fiúnk Rob, kiköpött apja, de szó szerint. Alig lehet leállítani... Folyamatosan csinál valami rosszat, de persze ő erre csak annyit szokott mondani, ha ő nem lenne, halálra unnánk magunkat. Nagyon jó beszólásai vannak 7 éves létére, az iskolában is imádják a tanárok, pedig még csak elsős. A szobájában a földön, csak kocsit tömkelege, bár a felével nem is játszik már, de nem engedi, hogy eltegyük őket. Azt mondta, egy nap még hasznosak lesznek valamire. Hogy mire, azt ne kérdezzétek... Van, mikor még az apját sem értem, nem hogy Rob-ot. Boldog kis családod alkottunk. Dani-vel nagyon sokmindenen mentünk keresztül, de hála az égnek, hogy ez mára mind megoldódott. Az esküvőnk napján, annyira féltem, hogy elfelejtettem elhozni a fogadalmam is, így hát csak mondtam, ami az eszembe jutott, persze az egészet végignevettük a férjemmel, aztán összekentük egymást tortával. 3 emeletes tortánk volt és nem túl nagy tömeg. Csak a nagyon közeli ismerősöket hívtuk meg, mint például a család és hát persze a drága barátnőim. Na igen, Sophia és Juliet. Sophia mióta neki is született egy lánya Raultól, már nem ver meg mindenkit, aki keresztbe tesz neki. Látnátok a lányát, Elis-t, alki az én keresztlányom is egyébkent! Ő is olyan kis erőszakos, mint az anyukája volt régen. Próbálnak neki példát mutatni de mint mondtam, Sophia örökké Sophia marad! Juliet rátalált a bátyámra... Nem tudom, hogy ennek most örülnöm kellett volna e, de én boldog voltam. Ők még csak a házasságot tervezik, egyenlőre nem akarnak babát. Nem akarok bunkó lenni, de szerintem még ráérnek. De most komolyan... Juliet-nek gyereket adni a kezébe? Nem mintha annyira... Kit áltatok, látszik, hogy Sophia testvére és az én legjobb barátnőim. Na meg aztán George... Elvesztené valahol a plázában szegény gyereket, ha rajta múlna. A karácsonyt is együtt töltjük, addig sütni és főzni is kell!

Három körül járhatott, mikor csöngettek. A srácok leszaladtak a lépcsőn és körülöttem ugráltak, hogy engedjem már be őket. Kinyitottam az ajtót és olyan erőteljes szél fújt, hogy még a számban is hó volt. A gyerekek elbújtak a hátam mögé, szóval csak én kaptam.
- Köszi srácok, kedvesek vagytok. - köptem ki a havat.
- Szeretünk mama! - mondta nevetve Rob.
- Amm... Nem akarom megszakítani a nagy pillanatot, de be is engedsz minket Rosalyn Weness, vagy itt fogunk csurizni az ajtó előtt... - mondta Sophia.
- Hiányoztál! - öleltem át.
- Te is nekem csajszi!
Gyorsan mindenki bejött a nappalinkba és lekapta magáról a havas cuccokat. Remek... Holnap takaríthatok.
Elis és Beca sikoltozva ölelték át egymást, aztán felszaladtak játszani. Rob beleült az apja ölébe, és igazgatta a nyakkendőjét. Valakik viszont még hiányoztak...
- Hol van a bátyám és Juliet?
- Ohh, jönnek már, csak még beszaladtak a boltba venni valami italt.
- Jellemző. - mosolyodtam el.
Leültünk Sophiáékkal a kanapéra és elkezdtünk beszélgetni, még vártuk a bátyámékat. Egy fél óra után meg is érkeztek és amint Juliet belépett, a lányom már a nyakában volt. Imádták egymást. A fiam inkább Sophiért volt oda, szó szerint. Pár hónapja szerelmet is vallott neki a drága és megfenyegette Rault, hogy akadjon le róla, vagy megbánja. Most is Sophia ölében ült és beszélt neki az új autókról amiket kapott, aztán felnyúzta a szobába, hogy megmutassa neki. Odamentem Juliet-hez és szorosan átöleltem. 24 éves volt és még mindig sugárzó.
- Ne ijedj meg a bátyádtól. - súgta a fülembe.
Amint felnéztem George-ra, kitört belőlem a nevetés. Arcszőrzetet növesztett, nem olyan nagyot, de így is röhejes volt.
- Most mi olyan vicces? - kérdezte.
- Rosalyn, jézusom.... - ijedt meg Sophia. - Te meg ki akarsz lenni? Abraham Lincoln?
- Ennyire gáz? Tényleg? - fordult George Dani felé.
- Eléggé... - mosolygott Daniel.
- Most mi bajotok vele? Ne is hallgass rájuk édesem, csak irigyek. - puszilta meg J. a bátyám arcát.
- Ja, irigy vagyok, hogy nem lehetek Lincoln, igazad van húgocskám.
- Emberek, karácsony van! Ne most akarjátok szétverni egymást, Rob is... Várjunk, hol van Rob?
Hátrafordultam és a konyhában ült egy széken, egy kis kosárkával az ölében, ami tele volt szaloncukorral.
- Rob...
- Hm? - nézett fel.
- Te mi a szent istent csinálsz?
- Emésztek.

Mikor már mindenki lecsillapodott és Rob is teletömte magát édességgel, kiküldtük a fiúkat, hogy hozzák be a karácsonyfát. Mi bent ültünk és forrócsokit iszogattunk, mint a régi szép időkben.
- Eléggé béna egy férjed van. - mondta nekem Juliet.
- Az övé legalább borotválkozik! - mondta Sophia.
- Az enyémnek legalább nincsenek vizelési problémái! - vágott vissza J.
Komolyan úgy éreztem magam, mint 18 évesen, mikor én a fotelban ültem, ez a két tök pedig nyírta egymást. Visszaemlékeztem a seggsütis napjainkra, a villantós dologra, aminek a vége csak az lett, hogy Sophia hozzávágta a kólát a fiúkhoz. Vagy mikor Sophiával a metrón utaztunk és leordított mindenkit, vagy Juliet, mikor várta Sophiát minden tanítás után a WC előtt. Ezek mind szép emlékek voltak! A visszaemlékezésemet az ajtó nyikorgása szakította meg. Danielék próbálták betolni a fát, de nem nagyon ment nekik.
- Tudjátok mit? Mind szerencsétlen. - mondtam nevetve.

Fél órás szenvedés után, végül sikerült behozni a karácsonyfát. Becával lehoztuk a díszeket és együtt fel is díszítettük a fát. Bár igaz inkább Elis, Beca, Sophia, Juliet meg én, de így is tökéletes lett.

Tudjátok miért imádom a karácsonyt? Mert ilyenkor minden álom valóra válik és a család is együtt van. Nekem pedig ők az én tökéletes családom. Néha talán nem vagyunk a legnormálisabbak, de legalább csak önmagunkat adjuk. Az én álmom teljesült. Itt van mindenki akit szeretek. Hogy jól döntöttem e, mikor igent mondtam? Mint látjátok, életem legjobb döntése volt. Van két csodálatos gyermekem, egy tökéletes férjem, két tök barátnőm, egy csodálatos keresztlányom, egy vizelési problémákkal küzdő Raulom és egy Lincolnom. Ez a karácsony sem sikerülhetett volna jobban a Weness házban.

42. Rész - Élni akarok...

Furcsa volt minden reggel Roy mellett ébredni, nem voltam hozzászokva. Természetesen jól esett, nem éreztem ekkora biztonságot már eléggé régen. Persze azt is tudtam, hogy rosszat csinálok a Daniel-vel való találkozásom után. Utáltam ezt a helyzetet. Szerettem őket, de mind a kettőt másképpen.
- Jó reggelt hercegnőm! - csókolta meg a homlokom.
- Ha az ébresztőóra előtt keltettél fel....
- Nem, dehogy.
Aztán megszólalt az órám.
- Gyűlöllek. - mondtam nevetve.
- Nem, te nem. Na megyek, csinálok neked palacsintát!
- Hogy mit? - pattantam fel.
- Látod, mondtam én, hogy nem utálsz.

Csak néztem ahogy kimászik mellőlem és felveszi a pólóját. Közben ő is engem bámult, de nem szóltunk semmit. Már el is felejtettem milyen, mikor csodálattal néznek rám. Roy mindig is csodált még akkor is, mikor elutasítottam. Látott bennem valamit, amit szerintem még én magam sem. Most veszem észre, hogy mióta Roy mellett élem az életem, tele vagyok önbizalommal, de még mennyivel. Minden nap elmondja mennyire szeret és, hogy mennyire gyönyörű vagyok. Mikor végigmér, nem perverz a kifejezése és nem is komolytalan. Árad belőle a szeretet és a csodálat. Lehet nem olyan helyes mint Dani, de ami benne van, elengedhetetlen és leírhatatlan. Aki egyszer megismeri, nem tudja nem szeretni. Szerencsés lesz a felesége egy napon, aki ha így folytatom, nem én leszek...

Másnap a suliban Danit kerestem és meg is találtam... Stephani-val smároltak a folyosó végén, a szemem láttára. Szép... Tegnap még azt mondta szeret, aztán most mit csinál? Nyalatja magát egy vizolóval.
- Azt ne mond, hogy a kígyómérget akarod ennyire kiszívni. Esetleg leszedjelek róla? - mosolyogtam.
- Rosalyn...
- Elég a kifogásokból, elegem van belőlük. Tudod mi fáj a legjobban? Nem az, hogy a vizipacid nyalod, hanem, hogy folyamatosan hazudsz. Esküszöm, olyan vagy mint a volt legjobb barátnőm még Olaszból. Azt mondogatta miután elveszített, hogy "Rosalyn, te nagyon fontos vagy nekem, fontosabb mint bárki más." Aztán másnap már a pasijával és a talpnyalójával volt. Sophiához képest, ő egy senki. Egy utolsó hazug alak, amilyen te is. Akárhányszor megbocsátottam neked, utána mindig így találtalak. Ebből nekem elegem van. Rájöttem, hogy nem közted és Roy között lell választanom, hanem hogy ki leszek és ki vagyok. Melletted színészteből áll az életem. Adjuk a szépet és a jót, közben pedig az nem is úgy van. Nekem a szeretet kell, az igazi nem az, amit te mutatsz. - böktem Stph felé. - Ezzel ennyi. Viszlát Daniel.

Alig vártam már, hogy vége legyen a napnak és hazamehessek Roy-hoz. Útközben felhívtam Julietet megkérdezni, hogy vannak.
- Szia J.!
- Szia Rosa... - köszönt szipogva.
- Mi a baj?
- Szia Rosalyn! - köszönt Sophia. - Ne aggódj nincsen semmi, csak Juliet meg én filmet néztünk.
- És ettől sír ennyire?
- Én elaludtam rajta annyira uncsi volt.
- Nem is igaz! - szólalt meg újra J. - A lány körbeutazta a világot, hogy megtalálja az igazi szerelmet, de a végén kiderült, hogy a szomszédban lakott egész idő alatt.
- Jaj, jézusom. - sóhajtott Sophia. - Én ezt nem bírom, pillanat.
Csak vártam és hallgattam, ahogyan Sophia ledobja Julietet a kanapéra és közben nevetve azt mondja neki fiókstrici, azaz a szokásosat, az anyjuk pedig ordibál, hogy álljanak le.
- Itt vagyok, de most viszont mennem is kell. Megyünk bevásárolni karácsonyra. Majd később beszélünk Rosám, imádlak, szeretlek, puszillak!
És ezzel lerakta. A fejemet csóválva folytattam az utam. Ez a két majom, egyszer az őrületbe kerget. Már majdnem a házunk előtt voltam, mikor megláttam Stephanit és....

Ezt nem hiszem el! Ez meg mi a franc? Carlos mit keres itt? Közelebb mentem, hogy hallgatózni tudjak.
- Nem tudhatja meg, megértetted? - mondta Step. - A te dolgod, hogy lefektesd! Ha megtudja, hogy nem Daniel gyerekét hordozom, vége mindennek.
- Dolgoztam rajta, de mindig más volt neki. Menni fog, most itt vagyok. Ha kell elkábítom és úgy.
- Minden lehetséges dolgot tegyél meg! Nekem mennem kell, még mielőtt Daniel hazaér. Te pedig menj, vegyél neki virágot, vagy valamit.
Megvártam még mind a ketten elmennek, én pedig üres tekintettel bámultam az utat. Ezt nem hiszem el... Újra csak a hazugságok, mindig azok! Egy napom nem lehet úgy, hogy ne hazudjanak nekem. Nem elég, hogy nekem hazudtak, de még Dani sem tud arról, hogy ez nem az ő gyereke! Rémes, undorító és könnyfakasztó egyszerre. Beléptem az ajtón még mindig üres tekintettel és lehuppantam a kanapéra.
- Szia kicsi... Jézusom, veled meg mi a franc történt? Olyan vagy, mint egy kinyúlt teve...
Felnevettem.
- Kösz, ezzel most sokat segítesz.
- Jaj, jólvan már. - karolt át. - Szóval?
Össze kellett szednem minden erőmet, hogy el tudjam mondani...
- Jöttem haza a suliból és megláttam Stephanit meg... Carlost. Közelebb mentem, hogy hallgatózzak és kiderült, Steph nem Danieltől vár gyereket... Hanem Carlostól.
- Hogy mi?!
- Igen, én sem hiszem el. Ez az egész annyira szörnyű. Már azt sem tudom mi az igazság és mi az, ami hazugság. Ma beszéltem Dani-vel...
- És?
- Megmondtam neki, hogy elég. Nem akarom ezt az egészet, őt nem akarom! Amit irántad érzek, az leírhatatlan Roy, de komolyan. Az igazi Rosalyn nem marja szét mások hátát, nem beszél vissza úgy, nem játszik vámpírosat. Az a Rosa akit Dani-vel láttál a képen, nem az igazi volt. Az igazi, veled van és veled is lesz. Nekem az ígéret kell, hogy bármilyen rossz dolgok történtek, lehet folytatni az életet. Tudod miért szeretlek téged? Mert te önmagamért szeretsz. Daniel mellett az életem, tömény színjáték volt de veled, igazi. Nem egy kigyúrt, perverz vadállat vagy, akinek csak arra kellek, te tényleg mindent megadnál értem. Engem nem fog érdekelni ha szegények leszünk, vagy elválnak útjaink. Én akkor is szeretni foglak, még a síron túl is. Új életet akarok veled kezdeni, de most az igazi Rosalyn Parks ként, nem mint valami báb. Szeretlek, ez van.

Nehezen jött álom a szememre... Roy meleg keze a hasanon volt és éreztem, lélegzete lelassul, majd elalszik. A meleg keze mindig megnyugtatott. Steph terve járt a fejemben és persze Daniel. Tudtam, ez nem változtat semmin. Akár hiszitek, akár nem, beleszerettem Roy-ba de nem mint egy 18 éves fejlődésben lévő, lassan felnőtt, hanem mint embert, mint férfit úgy szeretem. Sosem éreztem még ilyet... Azt hittem Dani-vel szerelem volt első látásra, de talán nem. Lehet, hogy csak egy lökés kellett Royhoz, a Dani lökése. Eddig mindig nyugtalanul aludtam, még Daniel mellett is. Mióta Roy-val alszom, semmi bajom sincsen, mosolyogva alszom el. Unottan keltem fel, ma már dúdolgatok. Nem főztem, most pedig igen. Rengeteget változtam pár hónap alatt, az emberek változnak. És akkor mi van? Mindenki változik nem? Daniel sem olyan, mint amilyen régen volt és én sem. Szeretni és érezni akarok. Élni akarok.

41. Rész - Újra Californiában.

Amint leszálltunk a gépről, kivert a víz... Tudtam, hogy így vagy úgy, de találkozni fogok Dani-vel. Nem menekülhetek folyamatosan. Automatikusan elindultam taxit keresni és csak pár perc után vettem észre, hogy Roy lemaradt egy kicsit. Az én bőröndjeimet is ő húzta.
- Rosalyn... - nyöszörgött. - Te téglát is hoztál magaddal?
- Bocsi kicsim, csak ideges vagyok...
- Nincs miért életem, ha Daniel rádmászik majd én megverem!
- Ez nyugtató. - mosolyodtam el.
Annyira vicces ez a helyzet... Ha már Dani előttem áll, nem fogom tudni letagadni, mennyi mindent érzek. Beérve a házba, megint feltörtek az emlékek. A családi vacsorák, Sophia piros orra miután bejött a hidegről, Carlos és a gabonapelyhem, a randink Danivel... Sírhatnékom volt. Visszajöttem arra a helyre, ahová minden rossz kötött. Itt a helyem, de valamiért azt érzem, hiányzik még valaki. Rettentően hiányzik a családom és a tök barátnőim is. Nem tudom meddig fogom itt bírni, de ezt a pár évet ki kell bírnom mindenképp. Elegem van abból, hogy mások kérésére teljesítek! A saját kezembe akarom venni az életem és nem akarok állandó kétejeket. ÉLNI akarok.

Kipakolás közben, megcsörrent a telefonom. Hála az égnek, csak az igazgatónő volt az.
- Ms. Parks....
Szuper, már ő is tudja, hogy végeztünk Daniel-vel... Először idegesített a Mrs. Weness, de most kivételesen hiányzik.
- Remélem sikeresen megérkezett. Ma délután be tudna jönni? Lenne néhány dolog, amiket tisztázni kéne.
- Persze, nincs semmi dolgom.
- Rendben, várni fogom.
Ledobtam a telefonom az ágyra, én pedig leültem a földre. Elegem volt... Mikor már majdnem elkezdtem a sírást, újra megcsörrent a telefonom. Felvettem és ki volt az?
- Szia Rosam!
- Pot rád volt most szükségem Daniel. Mit akarsz?
- Miért kell neked állandóan ilyen bunkónak lenni? Egyszer az életben, leszel kedves?
- Drága tündérbogaram, egyetlen virágszálam, mi a lótúró bajod van?
- Veled nem könnyű... Annyi lenne, hogy hallottam ma bejössz a suliba. Találkozhatnák a Színpadi teremben. Mit szólsz?
- Miért hiszed, hogy én akarok veled találkozni?
- Mert odáig vagy értem. Na, csókollak!
- Dani...
És letette! Letette! Nem hiszem el, hogy az én beleegyezésem nélkül beszélte ezt meg, ráadásul saját magával. Esküszöm ha meglátom, kibelezem. Na jó, nem... Túl cuki. Lementem Roy-nak segíteni az ebéd elkészítésében, aztán megterítettünk, mint régen...
- Nagyon rossz lett? - kérdezte.
Arany gombakrémlevest csináltunk, de téyleg nagyon jó lett. Eddig is főztem már, de azok mind pocsékak lettek... Ez, kifejezetten finom volt.
- Tökéletes! - válaszoltam határozottan.
- Beszéltél az igazgatónővel?
- Igen, ma délután be kell mennem. Te, mit csinálsz addig?
- Elmegyek egy közeli könyvtárba, ez nem kérdés.

Egyedül vezetni, nagyon furcsa volt. Eddig mindig ült mellettem valaki... Daniel, Roy, Carlos, George, Sophi vagy a papa. Hiányoztak mellőlem... De nélkülük is, sikerült egy karcolás nélkül megúsznom. Amint kiszálltam a kocsiból, ismerős arcokat pillantottam meg. Mind csak nézett rám, hogy én mit keresek itt, de nem érdekelt. Magabiztosan sétáltam a Színpadi terem felé várva, mikor kap el az infartus. Az másik kérdés miért, de két lehetséges válasz van... Vagy mert Daniel annyira helyes, hogy elájulok, vagy mert olyat csinál, amit nem akarok, hogy megtörténjen. Ennek ellenére is tovább folytattam az utam, még el nem értem az ajtóig. Kinyitottam és mindegyik Californiai barátom itt volt, gondolom Dani hívhatta őket össze. Végül megpillantottam őt... Nem vagyok biztos benne mit láttam, de azt hiszem egy könnycsepp gördült le az arcán. Az idő számomra megállt, csak Danit láttam magam előtt, senki mást. Visszaemlékeztem az első csókunkra, az első olyan randinkra és a legszebb napjainkról, még nem is beszéltem. Lehet, hogy hülyeség de én csodálom őt. Annak ellenére miken ment keresztül,nagyon erős és a legfontosabb, tud szeretni. Az az aranyos zöld szeme tele volt könnyel és én is éreztem, hogy mindjárt elsírom magam. Nem bírtam tovább... Zakatoló szívvel omlottam a karjai közé és kiengedtem minden érzelmet. Most azonnal el akartam neki mondani, mi mindent érzek iránta de ma, még nem tehetem. Be kell érnem azzal, ami most van. A szíve hevesen vert és szaporán vette a levegőt, miközben öleltük egymást. Annyira hiányzott ez az illat, ez a mosoly amit kapok.
- Khmm... Csak nem zavarok?
Bárhol felismertem ezt a hangot.
- Neked is szia Stephani. - törölgettem a könnyeim.
- Milyen szép pillanat, nem? Itt vagyunk Dani, te és én, csodálatos. Bárcsak érdekelnéd még.
Au... Szerintem ez a kis ribi téves hitben él. Most úgy őszintén... Ha Daniel nem szeretne, akkor miért kezdte volna el a sírást? Biztos csak belement valami a szemébe nem?
- Hát, erre inkább nem mondok semmit. - nevettem el magam.
Dani arcát fürkészve észrevettem, hogy ő nem szerelmes Steph-be. Az egyetlen dolog ami mellette tartja, az a fia. Már el is felejtettem a kicsi Jacob-ot... Remélem az apjára fog hasonlítani, nem a hárpia anyjára.
- Steph, ne kezd. Ezt már megbeszéltük reggel. Beszélnem kell vele. - mondta Dani.
Stephani csak biccentett, majd mikor a többiek is rájöttek, hogy csak velem akar lenni, távoztak Steph mögött. Én felültem egy székre és csak vártam... Néztem őt, ahogyan ő is engem.

- Még mindig el tudod venni az eszem... - szólalt meg végül. - Nem hiszem el, hogy ennyi idő után is képes vagyok téged szeretni. El fog múlni valaha?
- Őszintén? - sóhajtottam. - Fogalmam sincs. Lehet igen, de lehet, hogy nem. Az élet nem kívánságműsor.
- Igazad lehet, de ez helytelen. Ha akarnám, sem tudnám elhagyni Stephanit Rosalyn. Neked pedig ott van Roy. Nem engedhetjük meg magunknak az érzelmeket egymás iránt...
- Daniel, én tudod milyen vagyok! Ha egyszer szeretek valakit, akkor nem tudom tartani az érzéseket. Túl erősek...
- Azok?
- Igen, nagyon.
Dani lehajtotta a fejét és elmosolyodott.
- Most mi van? - kérdeztem.
- Barát, szerető, énekes, menyasszony, ellenség, gyűlölet... Ez a mi kis történetünk.

BEJELENTÉS!

Drága olvasóim! Mint látjátok, megint nem résszel jöttem, azzal még várni kell egy kicsit. :D De nyugalom, hamarosan felteszem! Arra gondoltam, mivel azt hiszem mindenkinek van facebookja, csinálhatnánk egy csoportot, hogy ott megtudjatok minden infót. :) Oda raknám ki, ha jön új rész, vagy ha valamiért szüneteltetnem kéne. Ami nem fog előfordulni, remélem. :D Itt a facebookom linkje: https://m.facebook.com/tanyi.fruzsina

Ha szeretnétek, hogy a csoportban legyetek, jelöljetek be és én pedig majd intézkedem. :) Puszi mindenkinek!

40. Rész - Váratlan fordulat.

Alig aludtam valamit az éjjel és Juliet állandó forgolódása sem nagyon segített az elalvásban. Ne haragudhatok rá, amiért nyugtalanul alszik, mert én is ilyen vagyok. Rengeteg dolog jár mostanában a fejemben és nem tudok mit kezdeni velük. Két fiún jár az agyam állandóan... Hogy kiverjem a a fejemből a sok marhaságot, elindultam a konyhába csinálni valami reggelit Julietnek, de George megelőzött. Már a nappaliban éreztem a palacsinta finom illatát.
- Jó reggelt bátyus! - pusziltam meg az arcát.
- Húgom, hogy aludtál?
- Hát... Kábé sehogy. De J. még most is alszik.
- Szegénykémnek milyen rossz lehet.
Felvettem a gúnyos mosolyomat és megbökdöstem a bátyám.
- Te szereted Julietet.
- Ezt már elmagyaráztam neked, mikor először megláttam.
A szememet forgatva negfordultam és visszamentem felkelteni a barátnőmet. Rádobtam egy párnát, majd ráugrottam.
- Rosalyn, hogy az isten áldjon meg! Megijesztettél basszus...
- Ébresztő van! Itt nincs 1-ig alvás. George palacsintát csinál.
Erre azonnal lelökött magáról és bement a fürdőbe átöltözni és lezuhanyozni. Nem tudom mit eszik a bátyámon... Jó, én már 19 éve élek vele, iserem az undorító szokásait is. Viszont be kell vallanom, hogy George a maga gázeregető módján, nagyon helyes és romantikus. Hogy a kezei közé merem e bízni Julietet? Hát... Még azt nem nagyon. De látom, hogy igyekszik, ami már haladás.

Mint ahogyan azt tegnap ígértem, hazavittem J.-t Sophihoz. Az anyukája már aggódott Julietért, de Sophia még mindig haragudott rá.
- Na ide figyelj te kis majom! - kezdtem bele. - A húgodnak nagyobb szüksége van rád, mint valaha. Ne hagyd elmenni egy marha nagy hülyeség miatt. Juliet a húgod... Szereted őt, már amennyire Sophia módján lehet.
Sophi kinyújtotta rám a nyelvét, aztán odament Juliethez és szorosan átölelte. Nekem, itt nem volt több dolgom. Halkan kislisszoltam az ajtón és elindultam Royhoz, mert egyáltalán nem hívott, még SMS-t sem küldött. Bekopogtam, de Paula nyitott ajtót.
- Á, Rosalyn! Mi járatban erre?
- Royt keresném... Itthon van?
- Persze, gyere be. Fent van a szobájába.
Gyorsan felmentem a lépcsőn, majd berontottam a szobájába.
- Ki más jönne be így, ha nem te? - mosolyodott el.
- Nem vagy vicces... Miért nem hívtál?
- Beszéltem Daniel-vel. Azt hittem, tudsz róla.
Fogalmam sem volt, miről beszél Roy. Mit tudok? És miért pont Daniel?!
- Roy, elmondanád mit hadobálsz itt?
- Az igazgatónőd visszaküldött a Californiai egyetemre. 2 nap múlva ott kell lenned.
- Várjunk... Erről én miért nem tudok?
- Küldtek neked e-mailt, csak gondolom még nem láttad... Na mindegy. Újra elveszítelek.
Lefeküdtem mellé az ágyra és szorosan hozzábújtam.
- Nem fogsz. Gyere velem!
- Mi? Én is menjek zenélni?
- Nem pont a zene... Valami közeli egyetem. Ha velem jössz, minden jó lehet. Kijárjuk a sulit, keresünk valami jó állást, összeházasodunk ésígy tovább! Na, velem jössz?
- Rosa, én mennék. De ezt meg kell beszélnem a szüleimmel. Hol fogunk lakni egyáltalán?
- Van egy lakásunk Californiában. Oda simán beköltözhetünk.
- Hát jó... Beszélek a szüleimmel.

Hazafelé sétálva eszembe jutott, hogy ha most elmegyek, kiket veszítek. Sophia és Juliet több okból is nem jöhetnek velem. Az anyukájuk nem tudna mit kezdeni magával, ha elveszítené a lányait + Sophinak ott van Raul. A családom ha velem jön, George-nak is jönnie kell, de akkor meg Julietet veszíti el. De mennem kell. Ha most nem megyek, nem fogok befutni és egyébként is, haza fogok tudni jári, mint Daniel. Tényleg.... Daniel és én, egy suliba fogunk járni és ugyan abba az osztályba. Hát... Tényleg nem gondoltam végig, mi is lesz ennek a vége. Választanom kell újra? Nem, azt már megtettem. Ez lehetetlen... Fürdés után lefeküdtem volna aludni, de valaki írt. Az ölembe vettem a gépemet és megnyitottam az e-maileimet. Igaza volt Roy-nak, tényleg küldtek, személyesen az igazgató, hogy igyekezzek vissza. Végül pedig Daniel, aki csak annyit írt "Két nap múlva találkozunk. Remélem felkészültél, mert én már nagyon. Szeretlek."

- Haha, én meg nem. Vagyis... De. Csak te ezt nem tudod. Vagy igen?
Szuper, már magamban beszélek... Ha ez így megy, megfogok őrülni. Ez lehetetlen kérdés... Roy vagy Daniel?

A másnap csak a csomagolásból állt és a könnyekből. Szörnyű érzés volt itthagyni a barátnőim, de legjobban a családom hiánya fog fájni. Roy legalább velem jön, apa minden hónapban meg fog minket segíteni, ameddig nem megyünk dolgozni. Szóval, jó sokáig. Egyetlen dolog van amiért még aggódnom kell, az pedig Roy és Daniel. Ki fogják nyírni egymást, érzem. Bár el tudnám felejteni Danit, de nem megy. Túlságosan szeretem ahoz, hogy vége legyen. Ha eljön az idő, mindent be fogok neki vallani, de az nem most van. Ami köztünk van, leírhatatlan. Hát... Vigyázat California, Rosalyn újra visszatér.

39. Rész - Változások az életemben (DANIEL szemszöge).

Sziasztok olvasóim! Úgy döntöttem, beleavatlak kicsit titeket Daniel dolgai közé is. Elárulok róla egy dolgot, amit még nem tudtok, imád naplót vezetni. ;) A történet vége is ehez a naplóhoz fog kötődni, szóval jobb ha tudjátok. :) Eléggé rövid, de benne van minden érzés, gondolat. Puszi!

A reptéren ülök egy széken és arra gondolok, mik is történtek velem mostanában. Ez az egész "Választanom kell" dolog, tiszta baromság! De engem, persze végig sem hallgat. Még azt mondja, én vagyok az egoista... Hát tudja mit? Ő az egoista, mert folyamatosan csak magával foglalkozik! Na jó, talán ez azért túlzás. Bár be kell vallanom, néha mondott rám olyan dolgokat, mint pl.: te utolsó bunkó, egoista vadállat, seggfej, strici és még sorolhatnám... Sosem hagytam magam, mert nekem apám mindig azt mondta, hogy álljak ki magamért, szóval hisztis csajnak neveztem, mert az. Az idő legnagyobb részében. Én nem félek attól, hogy megsértem, mert 2 másodperc után túlteszi magát rajta és ismét hisztizik. Mindig ezt csináltuk, veszekedtünk. Ez egy kapcsolattal együtt jár. Mint ahogyan azt Rosalyn is mondta, az ember nem bánja, hogy ő az okosabb, mert ez egyértelmű. Lehet, hogy most tévedek ha ezt gondolom, de amit Roynak mondott a Little-ben, azt szerintem nekem akarta. Roy-t alig ismeri... Ki tudja milyen pszichopata baltásgyilkos. Az első találkozásunkra is emlékszem már, ami az óvodában történt. Annyira kicsik voltunk még, de én akkor is emlékszem... Rosalyn az anyukájával jött be az ajtón, a kezét szorongatva. Amikor meglátott, gyorsan lehajtotta a fejét és barna fürtjei a szemébe lógtak. Kiskoromban hatalmas nőcsábász voltam, de csak a szőke hajú, kék szemű lányokra mentem. Rosalyn kivétel volt. Még a gyerek fejemmel is elgondolkoztam azon, egy ilyen lányban mint ő, mi olyan szép és az a valami, miért kelti fel az érdeklődésemet. Valamiért... Késztetést éreztem, hogy odamenjek hozzá és beszélgessünk. Így hát, oda is mentem. Az anyukája kedvesen mosolygott, de Rosa még mindig lehajtott fejjel bámulta a földet. ( Ne kérdezzétek honnan tudtam ilyeneket gyerek ként... ) Óvatosan megfogtam az állát, majd felemeltem a fejét, hogy belenézzen a szemembe. Rákacsintottam és egy olyasfajta Daniel mosolyomból kapott, amiket csak a barátnőim kaptak. Arra is emlékszem, mit beszélgettünk.
- Szia, a nevem Daniel Weness. Neked mi a neved?
- A nevem... Rosalyn Parks.
- Hát Rosalyn, örülök neked. Megyünk játszani?
- Persze!
Azután a nap után, mindenhová kéz a kézben mentünk. Pedig, még csak nem is jártunk és egyikünk sem mondta ki azt, hogy szeretlek. Bármelyik fiú odament Rosához, én abban a pillanatban ott voltam és elküldtem. Rosalynt természetesen zavarta a dolog, de én olyankor mindig egy puszit nyomtam az arcára és mentem vissza játszani a kisautóimmal, amiből hatalmas gyűjteményem volt. Milyen cuki, nem igaz? Apukám és Rosalyn szülei, már akkor is jóban voltak. Egy pénteki délután, apa bejött a szobámba és kijelentette, hogy elköltöznek. És akkor olyat tettem, amit az apám előtt még soha. Sírtam, de napokig. Szerettem Rosalynt, de egy idő után el kellett felejtenem. Kijártam az álatlalánost, majd jött a gimi. November közepe lehetett, mikor rohantam a folyosón, hogy megkeressem az egyik haveromat és belebotlottam Rosába. Fogalmam sem volt, ki ez a lány, de megint előjött az az érzés az óvodából. Visszatértem a valóságba és segítettem neki összeszedni a könyveit. Aztán, a kezem az övéhez ért és az a valami ami akkor feljött bennem, nem hagyott nyugodni. A keze annyira ismerős volt... Teltek a napok, mi pedig egyre többet láttuk egymást, még ki nem derült az igazság. Rosalyn Parks állt előttem. Az a lány, akibe szerelmes voltam. Az a lány, akibe szerelmes VAGYOK. Tudom, most itt jön a nagy kérdés, hogy akkor minek vagyok Stephani-val. A gáz az egészben, hogy én magam sem tudom. Mostbitt van a fiam... Nem hagyhatom ott ilyen helyzetben. Bár Rosával jöttem volna... Ha nem maradok Californiában, még mindig együtt lennénk. Viszont tény, hogy nem lenne karrierem. Rosának igaza volt... Az egoista ÉN vagyok. Nem gondoltam a következményekre, csak bunkóskodtam. Ha visszaforgathatnám a kereket, most megtenném. Mert tudom, bármennyire fáj, hogy most Royt választotta, Rosáért megéri tűzbe vetni magamat. Egyszer rá fog jönni... Rá fog jönni, hogy aki mindig is ott lesz neki, az én leszek. Boldog és szeretettel teli jövőt látok köztünk. A szíve tudja, hogy ez igaz, de ő a fejével gondolkozik. Annyira makacs... Bár tudná, mennyire szeretem. A hibáival együtt el tudom fogadni, ahogyan ő is engem. Azt viszont érzem, ez aboldog jövő nem holnap lesz... Talán hónapok sőt, évek kérdése is lehet. De én várok rá. Ameddig csak tudok, én várok. Most pedig rohanok, mert lekésem a gépem... 

38. Rész - A támasz.

Újra elkezdőtkek a Roy-val töltött délutánjaim. Olvastam a könyvet amit kivettem és komolyan elgondolkoztam azon, hogy az isten meg akar e ölni engem. Most az van, hogy a lány két srácba is szerelmes és nem tud választani. Szuper... A szívem azt súgja, jól döntöttem. Kedvem lett volna megint durcizni, de nem panaszkodhatok mindenért! Ha már én így döntöttem, akkor viseljem is el.
- Mi a baj drágám? Annyira elgondolkoztál... - kérdezte Roy.
- Leállhatnál az állandó bámulásoddal... Semmi, csak kínoz a könyv.
- Hát akkor vegyél ki mást!
- De attól, hogy kínoz, még tetszik!
Ebben a pillanatban Juliet lépett a szobámba és ügyet sem vetve Roy-ra, lefeküdt az ágyamra és a párnámba fúrta a fejét.
- Amm... Jól vagy Juliet?
- Még élek.
- Aha... És megtudhatnám, mit keresel itt? - mosolyogtam.
J. felült és most ő vette fel a durcás arcot.
- Komolyan mondom, ti hasonlítotok egymásra. - mondta nevetve Roy.
- Pofa be!
Juliet hozzávágott egy párnát, bár akkora erővel, hogy szerintem még csak meg sem érezte.
- Szóval?
- Összevesztem Sophiával...
- Ti folyton veszekedtek, de ezúttal min?
- Meglátta, hogy beszélgetek egy srácal és kiakadt. Elkezdte mondani a szokásos mondókáját, hogy még csak 17 vagyok és ameddig nem leszek 18, szót kell fogadnom.
- És most ti komolyan ennyin vesztetek össze?
- Azt mondta, ha ennyire rib**c akarok lenni, akkor menjek el ahoz a sráchoz, de én csak beszélgettem vele, egyáltalán nem akartam tőle semmit. Aludhatok itt ma este...?
A helyzet az volt, hogy ma Roy-val aludtam volna. Megígértem neki, hogy átmegyek hozzájuk a hétvégére, de most itt volt J. Nem hagyhatom csak úgy itt... Ránéztem Roy-ra a cuki kiskutya szemeimmel, de ő csak a szemét forgatta, aztán bólogatott. Imádtam, hogy mindig tudja mi a bajom, vagy, hogy mit akarok.
- Persze, aludj itt nyugodtan.
- Király vagy Rosalyn!
Juliet átölelt, majd szaladt is haza összepakolni magának valami cuccot. Mikor bezárta az ajtót, Roy rámnézett a durcás fejével, én pedig elkezdtem nevetni.
- Az enyém jobb. - mondtam.

Juliet 10 perc után vissza is jött, a nagy bőröndjével. Kitágult szemekkel bámultam, ahogyan kiveszi a pizsamáját, aztán pedig betolja az ágy alá.
- Hová utazunk...? - kérdeztem.
- Nem megyünk sehová!
- Akkor minek hoztál ennyi mindent? Nem csak egy estére maradsz?
- Nem tudom, lehet.
Ezek szerint, nem csak egy este lesz. Juliet szereti felfújni a dolgokat. Biztos vagyok benne, hogy Sophinak semmi baja a húgával. Akkor minek akar itt maradni?
- Rosa, kész az ebéd. - lépett be George.
Juliet felkapta a fejét és olyan szemekkel bámulta a bátyám, amilyenekkel Sophi szokta Rault. Így érthető volt, miért csomagolt évekre... J. szerelmes George-ba!
- Megyünk mindjárt!
Megvártam még kimegy a bátyám, majd rögtön kérdőre vontam a barátnőmet.
- Neked bejön a bátyám, ugye?
- Mi....? - habozott. - Ez hülyeség! Te teljesen meg vagy őrülve!
- Itt aki meg van őrülve, az te vagy George miatt. Mond csak... Mióta vagy belezúgva?
- Az első találkozásunk óta tetszik, csak nem akartam elmondani senkinek. Gondolod, hogy feltűnő? - biccentett a nagy bőröndje felé.
- Hát... Majd azt mondjuk neki, hogy nyaralni megyünk...
- Na de hová?
- A Nemtudommilyen szigetre.

Ebéd közben Juliet végig George-ot bámulta. Kezdtem kicsit kényelmetlenül érezni magam, ezért felmentem a szobámba kicsit gondolkozni. Aztán üzenetem jött...

Bonyolítja a helyzetemet. Eddig azt mondta, hogy nem szeret. Most pedig hírtelen ráébred, mennyit jelentek neki? Ez nem kell nekem, ezt nem akarom! Elegem van az egészből... Ha nem szeretném Royt, tuti, hogy nem tudnék ellenállni Daninek. De ebből is látszik, mennyire szeretem mind a kettőt... Talán nem mutatom, de ez azért van, mert nem táplálhatok érzéseket mind a kettő iránt, az helytelen... Csak arra lettem figyelmes, hogy Juliet leül mellém.

- Nehéz ez a dolog, igaz?

Sóhajtottam egy nagyot, aztán belekezdtem.

- Tudod... Van, mikor az ember csalódik. Nagyon sokszor előfordul, hogy ilyenkor nincsen mellette senki, még azok sem, akik évek óta ismerik. Szörnyű érzés és rettentően fáj is. Roy segít leküzdeni azt a fájdalmat, amit Daniel hagyott és érzem, ahogyan egyre jobban összeforr a lyuk, ami a szívemen van. Te is tudod milyen ez az érzés, hiszen alig törődtek veled. De már most itt vagyunk mi, elsősorban Sophia, aki a NŐVÉRED. Nem kaphattok össze mindenféle hülyeségen. Szükségetek van egymásra. Erősíteni és segíteni kell a másikat, nem pedig eltaposni. Az nem megoldás, ha eljössz otthonról. 

- Lehet igazad van... Csak tudod, ez még olyan szokatlan... Hogy számíthatok emberekre. Eddig én ezt nem kaphattam meg.

Szorosan átöleltem Julietet és rájöttem, hogy akinek támaszra van szüksége nem én vagyok, vagy Daniel, esetleg Roy, hanem Juliet. Sophia az egyetlen ember aki ebben tud neki segíteni.

- Na gyere te szerelmes, menjünk aludni. - mosolyodtam el. - Holnap megyünk és beszélünk a nővéreddel.

- Rendben. - bólogatott.

Éppen elindultam kifelé a fürdőszobába, amikor utánam szólt.

- Rosa!

- Hmm? 

- Köszönöm...

37. Rész - Ez a szerelem.

Először azt hittem nem bántam meg de most, izzadt a tenyerem. Roy-val lenne találkozóm és hála istennek, hogy késik... Újra és újra elismételgettem a fejemben, mit fogok mondani neki. Egy pillanatra megálltam, felvetettem a duzzogó arckifejezésem és keresztbe fontam a karjaim. Most jöttem csak rá, mekkora egy ku**a vagyok, de komolyan. Esküszöm, mostanság állandóan csak AZT akarom csinálni és ez nagyon, de nagyon nem jó.
- Jaj, de duzzog valaki. - lépett mellém Roy.
Észre sem vettem, hogy még mindig úgy állok.
- Semmi bajom... Csak kicsit feszült vagyok. Ennyi az egész.
Lehervasztotta a szájáról a mosolyt és komolyan a szemembe nézett.
- Essünk túl rajta Rosa. Mi a baj?
Nagy levegőt vettem és próbáltam belekezdeni a beszédembe, de mindent elfelejtettem így hát, teljesen mást mondtam mint amit elterveztem.
- Figyelj, én ezt nem akartam...
- Bele se kezdj Rosalyn. - mosolyodott el. - Gondolom mit akartál és megértem. Nagyon fáj, dühít és legszívesebben széttépném Danielt, de azzal nem érek el semmit. Szóval... Örülök, hogy részese lehettem az életednek és csak tudd, én szeretni foglak és várok rád.
- De...
- Ne, semmi de. Nem haragszom.
Egy tipikus Roy féle kacsintással megfordult és faképnél hagyott. Álltam mint egy rakás szerencsétlenség és csak néztem, hogy megy el. Azt akartam mondani neki, hogy hülyeséget műveltem és szeretnék továbbra is vele maradni. Végig sem hallgatott... Utána akartam menni, de nem ment. A sírással küzködtem és tudtam, itt csak két ember van aki segíthet. Sophia és Juliet.

Kopogás nélkül rontottam be az ajtón. Juliet akkorát ugrott a kanapén, hogy majdnem leesett róla. Sophia pedig szokás szerint a fejét fogta. Bármi koppanást hall az utcán vagy máshol, azonnal a fejét védi. Nála ez amolyan szokás féleség..
- Rosalyn, te meg vagy őrülve! - kiabálta J.
- Segítenetek kell...
Felmentünk Sophi szobájába és belekezdtem a szép hosszú történetbe. Elmondtam a véleményemet magamról és arról, milyen nekem Roy meg Daniel.
- Rosalyn, értsd meg, hogy nem jó amit művelsz. - csóválta a fejét Sophia.
- Tudom... Segítsetek kitalálni mi legyen.
- Rosa, ezt azért még belőled sem néztem volna ki... - mondta Juliet.
Sophi felkapott egy párnát és hozzávágta.
- Idefigyelj te fiókstrici, fogd be a szád, mert te meg állandóan váltogatod a pasikat!
Jaj, a testvéri szeretet, milyen gyönyörű is.
- Miért van az, hogy mi teljesen megvagyunk George-val, ti pedig itt nyúzzátok egymást? - kérdeztem.
- Azért mert a te testvéred nem egy pszichopata, aki állandóan fiókstricinek hív...
Sophi felpattant, Juliet pedig elkezdett futni. Ezek szerint... Még sem mi voltunk a hülyék Dani-vel, amikor fogócskáztunk náluk. Én utánuk szaladtam és mikor már a drága pszichopata barátnőm utólérte volna a húgát, ráugrottam.
- Az isten verjen meg Rosa, már majdnem megvertem!
Juliet nevetve ránkugrott és azt kiabálta:
- Na most ki a fiókstrici?
Ha egy idegen csinálta volna ezt Sophival, már rég engem is ledobott volna a lépcsőn és megverte volna azt az embert. De J. a húga volt. Mindenkinél jobban szerette és ezt tiszteletben is tartottam. Nem tudott haragudni rá... Hiszen még csak 17 éves szegénykém. Mind a hárman hangos nevetésben törtünk ki és annyira jó volt, hogy ez a két tök itt van nekem. Ezt a két őrültet nevezem, legjobb barátnőmnek. Anyuék meg csodálkoznak, miért vagyok hülye...

Sophiék adtak egy tök jó ötletet. Kitalálták, hogy mi lenne ha Danielt is és Royt is elhívnám valahová. Persze ők azt hinnék CSAK az egyikkel találkozom. Mind a kettőjüknek írtam egy SMS-t, hogy találkozzunk a Little-ben. Azért ezt a helyet választottam, mert ide húzott valami. Fogalmam sem volt arról, kit akarok. A szívemre kell hallgatnom. Már az étteremben ültem és vártam a fiúkat. Roy érkezett először, de nem a vidám tekintetével, amivel mindig fogadott. Most letört volt és látszott is rajta, hogy semmit nem aludt az éjjel.
- Miért hívtál?
Mielőtt megválaszolhattam volna a kérdést, Daniel ült le Roy mellé.
- Mielőtt valamelyikőtök rákérdezne miért van itt, engedjétek meg, hogy elmeséljek mindent. Daniel, amit érzek irántad, az felülmúlhatatlan.Minden ami történt köztünk most, csodálatos, azonban helytelen. Amikor megláttalak, alig tudtam szóhoz jutni. Kiskorom óta ismerlek, tudom mi jár a fejedben. De te elmentél... Itt hagytál akkor, mikor a legnagyobb szükségem lett volna rád. Egy darabig veled tartottam, de rájöttem, hogy nem akarok megváltozni senki kedvéért. Tudom, hogy az én helyem, itt van. Te a hivatásodat választottad helyettem, amit nem is ellenzek. Én is ezt tettem volna... És tudom, ide jön az a mondás: Bármit megtennél érte, bármi lennél érte. Talán így is van... De te nem ezt akartad. Most gyereked lesz, feleséged van. Azt amit nekem ígértél, semmibe vetted. Ennyi lenne amit neked szerettem volna mondani. Roy...
Ránéztem és teljesen elöntött a bűntudat és az érzés, hogy elveszíthetem.
- Most azt hiszed, nem szeretlek. De ez nem igaz! Az első "randinkon" már tudtam, hogy be fogod tudni tölteni azt az űrt, amit Daniel addig. Most pedig itt ülsz velem szemben a volt pasim jelenlétében és azon jár az agyad, mit akar egy ilyen ribi mint én. Velem voltál, mikor szükségem volt valakire és ezt sosem tudom majd meghálálni neked. Szeretlek Roy.... Tényleg szeretlek. És az ember nem bánja, hogy ő az okosabb, mert ez egyértelmű. Az isten lábát fogtam meg veled. Amit Dani iránt érzek lehet, nem múlt el. De akármennyire is fog ez fájni nekem, vagy Danielnek, el kell őt felejtenem. Már majdnem sikerült, mikor újra felbukkant. Helytelen amit tettem, ezzel tisztában vagyok. De én nem akarlak elveszíteni téged. Itt ülünk az első randink helyszínén, ami számomra egy fontos hely. Szerintem egyértelmű a helyzet...
Kifújtam a levegőt és az arcukat fürkésztem. Roy majdnem sírt (szerintem ez annyira aranyos egy fiúnál), Dani pedig fapofával ült a széken.
- Szóval... - kezdett bele Daniel. - Ezt választod? - biccentett Roy felé.
- Tudod... Ennek az "ez"-nek neve is van. Roy. És ha tudni akarod, igen. Elegem van! Nekem az IGAZI ígéret kell! Hogy bármilyen rossz dolgok történnek, újra lehet kezdeni az életet. Ezt csak Roy tudja megadni nekem.
- Ezt nem tudtad volna SMS-ben elmondani? - kérdezte.
- Úgy gondoltam Daniel, érsz annyit, hogy személyesen mondjam el a döntésemet.
Ekkor Dani felállt és köszönés nélkül itthagyott... Nem voltam meglepődve, sem megsértődve. Ennek előbb-utóbb, de véget kellett vetni. Tudtam, kit akarok. A szívem súgta ezt, nem más. Ha pedig nekem a szívem súg valamit, az mindig igaz. Nekem nem a Danielben lobogó tűzre van szükségem, mert abból bennem is van elég. Nekem az élénk virág kell amely a reményt jelenti. Számomra ez a szerelem. Nem tudom, hogy vannak vele mások és lehet, most mindenki azt gondolja rosszul döntöttem. De aki így gondolja, az végre figyeljen már RÁM is, hogy ÉN mit akarok. Eddig mindenki csak a saját érdekét nézte. Az, hogy én mit érzek, senkinek semmit nem jelent. Royt akarom és ez a döntés, végleges.

36. Rész - Szerelemben és háborúban, mindent lehet

Tudtam kit kell választanom. Egyszerűen megéreztem... A lábam hamarabb reagált, mint az agyam és egyenesen elkezdtem futni Daniel felé. Mikor pont középen álltam, Dani megindult Roy felé és nem vett észre engem. Aztán csak a betont éreztem magam alatt. Képes volt megütni... Daniel aki mindig azt mondta, hogy szeret. Azonnal meg is álltak mind a ketten és az első ember aki mellettem volt, az Roy.
- Jézusom Rosalyn, jól vagy?! - kérdezte.
Nem feleltem mivel még mindig nem tudtam felfogni, hogy engem ütött meg. Éreztem, hogy sajog a szemem... Sophia és Juliet is iderohantak mellém és kérdésekkel bombáztak, de nem válaszoltam. Csak a hatalmas düh lobogott bennem... Felnéztem Danielre, aki háttal állt nekem. Nehezen felálltam, odasétáltam Daniel elé és a szemébe mosolyogtam.
- Most cseszted el. Téged akartalak választani, erre beversz nekem egyet?!
- Rosalyn, nem tudtam, hogy téged ütlek meg!
- Jó vicc. - nevettem.
Elindultam a kocsi felé és Roy utánam kiáltott, hogy hazavigyen e, de én csak mentem a kocsimhoz és elindultam vele hazafelé.

Bevágtam az ajtót és felmentem a szobámba duzzogni. 30 percel később, kopogtak az ajtómon és azt hittem, George az. Így hát felpattantam és autómatikusan a karjaiba vetettem magam. De nem George volt....
- Te mit csinálsz itt azok után? - húzódtam el.
- Rosa, csak hagy magyarázzam meg...
- De nincs mit!
- De van! Roy elkezdett pattogni, hogy szálljak le róad. Lökdösött, én pedig nem hagytam magam. Tudod, hogy soha nem fogom hagyni magam! Miután beszólt anyukámmal kapcsolatban, már nem tudtam visszafogni. Egyszer csak előttem voltál és egyszerűen téged kapott el... Sajnálom.
- Nem kell sajnálkozni! Jézusom, én meg téged akartalak választani... Most menj.
- Nem megyek. Mert szeretsz.
Megragadta a derekamat és magához húzott. A szája alig volt pár centire az enyémtől... Azt sem tudtam mit kezdjek magammal... Ezt a közelséget, már jó ideje nem éreztem. Fellángolt bennem a vágyakozás, amit iránta éreztem.
- Ha kimondod, hogy nem szeretsz, akkor elengedlek. De addig még csak gondolni sem fogok rá.
Nem tudtam kimondani... Nem ment. Amit Roy iránt éreztem az igazi és erős, de amit Dani iránt érzek... Az a szikra, még mindig nem tűnt el. Közelebb húzódtam és azt feleltem:
- Nem tudom kimondani.
Megint minden a régi volt... Ahogyan leszedte rólam a pólót, ahogy csókolta a nyakam... Eszméletlen volt és sokkal jobb, mint valaha eddig. Letolt az ágyra és éreztem, ahogyan egyre jobban ellazulunk. Hogy megbántam e? Nem.

- Most olyan ribancnak érzem magam. - mondtam.

- Miért? - puszilta meg a homlokomat.

- Feleséged van és gyereked lesz... Nekem pasim van, szörnyű amit tettünk.

- Rosalyn a szerelmet nem mi választjuk meg. Mi pedig tudod, hogy milyenek vagyunk. Nem bírjuk sem egymással, sem egymás nélkül. 

Elkezdtem nevetni, mert ez igaz volt. Ha együtt voltunk, mindig veszekedtünk valamin. Ha egymás nélkül voltunk, akkor pedig szenvedtünk a hiánytól... Nem akartam rossz ember lenni. Nem akartam megbántani Royt mert tényleg szerettem. De Danielt is... Roy és Daniel teljesen mást jelentettek számomra. Daniel a szerelmem... Roy viszont, az életem. A mi szerelmünk Danivel, nagyon furcsa. Nem találkoznak ilyen párral mint mi, minden nap az emberek. Különösek vagyunk, mégis tudjuk, hogy szeretjük egymást. Ez a legfontosabb. Na de Roy... Belopta magát a szívembe és ameddig élek, addig nem kerül ki onnan. Ajj, ez annyira nyomasztó. Életemben először fordult elő velem, hogy két felé húzott a szívem. De ez lehetetlen volt... Választanom kell. Roy, vagy Daniel.

Sziasztok A.O.M loversek, nagyon sajnálom, hogy ismét ilyen rövid résszel jöttem, de a napjaim megint zűrösek. Nagy örömötekre, visszahoztam ROSANIELT! Remélem boldogok vagytok. :) Puszi mindenkinek!

35. Rész - A választás.

Roy megint nálunk foglalatoskodott a tanulással, de én nem neveztem volna annak. Komolyan mondom, ma már mindenki perverz. Miután meguntam, hogy csak néz és mosolyog, lementünk a nappaliba és nézegettük a szekrényt, ami tele volt kupával.
- Ez itt mind a tiéd? - kérdezte.
- Nem. Ez mind a George tulajdona.
- Nem is tudtam, hogy ő valaha is teniszezett. - húzta fel a szemöldökét. - Neked is vannak?
- Igen, kisebb énekes versenyekről az ágyam alatt.
Egy huncut kis Roy mosolyt küldött felém és odasúgta:
- Majd megnézzük őket jó?
Mielőtt válaszolhattam volna, vagy csak fontolóra vehettem volna, valójában miért akar ő kirándulást tervezni a hálómban, félbeszakítottak minket.
- Látom nagyon jól megvagytok. - mondta Dani.
Az állandó látogatása kicsit idegesített már. Mindig pont akkor jön, amikor Roy is. Az összes vele töltött időm egy bunkó parasztra megy el, aki még csak nem is szeret. Szuper.
- Igen, mint látod megvagyunk. Most pedig ha megbocsátasz...
- Csak eljöttem, hogy meglátogassalak. - kacsintott.
Szépen szólva, a pofám leszakadt. Most komolyan azt hiszi, hogy ha cuki lesz és puszit ad, minden a régi lesz? Nagyot téved. A pasim szeme láttára flörtöl velem. Roy elkezdett nevetni, majd végül megszólalt.
- Komolyan leállsz flörtölni a barátnőmmel? Nem zavar, hogy itt vagyok?
Daniel végignézett Roy-on és elfintorodott.
- Nem nagyon. Számomra egy léghalmazállapotú gázelegy vagy.
- Elég! - kiabáltam. - Roy, semmi okod a féltékenykedésre. Daniel, te pedig komolyan azt hiszed, hogy minden jó? Hatalmasat tévedtél. Én szeretem Royt. Veled ellentétben, én nem akarnám megcsalni a barátnőmet. Szánalmas vagy....
- Azt hiszed ő ki tud elégíteni?! - kérdezte Dani.
- Jézusom... Ez nem a kielégítésről szól, hanem a szerelemről!
Kínomban már csak nevetni tudtam. Komolyan felteszem újra a kérdést.... Ma már mindenki perverz?
- Egyébként.... Nem mintha bármi közöd is lenne hozzá, de már 2-szer lefeküdtünk.
Dani is felnevetett. Roy nem érthette... Én viszont tudtam miért nevet. Mi már ilyenkor azt hiszem a negyediken is túl voltunk....
- Értem. Gratulálok. Akkor, én megyek is. Sziasztok.
Egy fülig érő mosollyal és egy kacsintással kisétált az ajtón.
- Ez meg mi volt? - kérdezte Roy.
- Semmi. Ez a srác, nem normális. Na... megnézzük azokat a kupákat?
Roy megint felvette a perverz mosolyát, én pedig csak a szememet forgatva megfogtam a kezét és húztam fölfelé a lépcsőn.

Roy és én eldöntöttük, hogy elmegyünk hozzájuk, de csak mert az apja üzleti útra ment és az anyukája szeretne engem jobban megismerni, mert az első beszélgetés kicsit kínos volt. Az ajtó előtt álltunk, mikor hírtelen beparáztam.
- Gyerünk! Ha gyorsan elslisszolunk, talán senki nem veszi észre, hogy itt jártunk!
- Rosám, ne pánikolj. Különben is, már becsengettem.
Paula ajtót nyitott és betessékelt minket. Észrevettem, mennyire szabadabb. Az arcán nem erőltetett mosoly volt és így nem nézett ki 28-nál többnek.
- Nagyon örülök, hogy újra látlak Rosalyn.
- Én is. - mosolyodtam el.
Szokás szerint, bementünk a nappaliba és Paula hozott nekünk egy csésze forró teát.
- Azt már mondtad, hogy az apád ügyvéd, édesanyád meg ápolónő. Mesélj magadról kicsit. Mikor költöztetek ide? - mosolygott Paula.
- Novemberben jöttem, mivel apa miatt mindig költöztünk. Sokáig haragudtam rá emiatt, mert mikor már majdnem beilleszkedtem, ő kijelentette, hogy mennünk kell.
- Ez szörnyű lehetett. De apád biztosan csak jót akart.
- Igen valószínű...
Mivel látta, hogy ez számomra kínos, próbált valami más témát felhozni.
- Hogy tetszik neked Buenos Aires?
- Egyszerűen imádom. Az iskolám is nagyon jó és még zenét is tanulhatok. Számomra ez a legfontosabb.
- Volt már fellépésed valahol?
- Igen volt de az mind csak verseny féleség. Nem komoly egyik sem.
Roy a szája elé tette a kezét, hogy elrejtse a mosolyát. Hát persze.... A kupák.
- Maradtok vacsorára?
- Nem maradunk. Mennünk kell. - szólalt meg Roy is.
- De vacsorára maradnotok kell!
- Anya, nem tudunk.
- Roy, maradjunk. - kérleltem.
- Nem tehetjük.
- De Roy, maradnunk kell!
- Miért?
- Mert éhes vagyok! - jelentettem ki határozottan.

Visszafelé autóztunk a házunkhoz nagy szomorúságomra, de ha egyszer Roy menni akart... Megint hagytam, hogy ő vezessen. Szótlanul ültünk egy darabig, de aztán Roy megpróbált beszélgetést kezdményezni.
- Mi a baj Rosa?
- Semmi.
- Na, azért ennyire már ismerlek!
- Csak nem hiszem el, mennyire rosszul bánsz a szüleiddel.
Nem voltam benne biztos, de egy pillanatra azt hittem felpofoz.
- Azt nem gondolod, lehet ők is azok velem?
- Lehettél volna kicsit kedvesebb is. - mondtam.
- Mit kellett volna tennem?! - kérdezte.
- Jaj istenem, az idegeimre mész!
- Akkor ez kölcsönös Rosalyn.
- Esküszöm azon vagy, hogy kikészítsd őket!
- Őket nem lehet! - kiabálta.
- Kivéve apádat, ha elveszel engem.... - suttogtam.
Egy étteremnél megálltunk, Roy pedig felém fordult.
- Te komolyan nem hiszed el, hogy szeretlek?!
- De igen. - mondtam még mindig suttogva. - Én nem ítélkezem, de ez is hozzá tartozik. Én mindent szeretek rajtad. Azt, hogy egy kisebb tincs mindig a szemedbe lóg, a perverz mosolyod, a csókjaid, még a nevedet is.. Végeredményben, ez is hozzád tartozik.
Egy időre újra elhallgattunk... Mind az amit mondtam, igaz. Szerettem Royt és ezt már többször be is bizonyítottam.
- Szeretnél enni valamit?
- Te szeretnéd, ha behúznék neked egyet? - kérdeztem mosolyogva.
- Igen. - mondta.
Ökölbe szorítottam a kezem és gyengéden megütöttem az arcát. Ő fölém hajolt, megcsókolt és megpróbált közelebb húzódni. Én meg persze okos és gonosz lány vagyok, aki ezt már nem engedi.
- A-a. Te csak vezess! Gyorsíts.
Aztán tényleg gyorsított. De még hogy!

Reggel Sophiéknak meséltem a történtekről. Juliet csak nevetett, de Sophia elgondolkozotta dolgokon.
- Szóval... Őrültebben száguld, mint én. - jegyezte meg.
- Fogadni merek, neked az egészből Sophi csak ennyi maradt meg.
- Nem! Arra is emlékszem, hogy éhes voltál, bár te mindig az vagy.
Fájt az igazság. Pedig egyáltalán nem voltam elhízva. Rengeteget ettem, de sehol semmi.
- Van valami kaja? - fordultam Juliethez.
- Seggsüti?
Egy fintorral elfogadtam tőle a sütit és megettem. Ha legközelebb nem hallotok felőlem, akkor véget ért az életem. Beálltunk a parkolóba és elindultunk a suli felé. Hatalmas tömeg állt az udvaron, szinte az egész suli. Kíváncsiak lettünk, ezért mi is odaszaladtunk. Sophi 9 centis sarkakon állva is lehagyott ami enyhén volt megalázó és eszméletlen. A mosoly azonnal lehervadt az arcomról, mikor megláttam, hogy Roy és Daniel verekednek. Azonnal kapcsoltam. Választanom kellett, de nagyon gyorsan.
" Ne lepődj meg, ha majd egyszer "háborúra" kerül a sor és én az ellenség oldalán leszek." Ezek voltak azok a szavak, amiket Danielnek mondtam mielőtt végleg elhagyott. De most nem ezt tartottam szem előtt. Tudtam kit kell választanom. És helyesen cselekszem.

34. Rész - Villantsunk.

Az ebédlőben ültem a sültkrumplim felett. Nem tudtam elfelejteni azt, ami tegnap este történt. Danielnek gyereke lesz. El kellett volna fogadnom, de nem fért a fejembe. 1 évvel ezelőtt még az esküvőt terveztük. Bár az is lehet, hogy nem a miénket... 18 vagyok, hamarosan 19 de valahogyan még mindig gyerek. Pedig mindent letudtam, még az érettségit is. Mindenem megvan... Kivéve a méltóságom. Azt valahol Caloforniában hagytam. Így kerültem el most idáig, hogy sültkrumplit zabálok, amit leöntöttem kólával. Remek...
- Szia Rosa, hogy vagy? - ült le mellém Brendon.
- Jaj, haver kezdhetnénk valami egyszerűbb kérdéssel?
- Csak nem rossz napod van?
- De egy kicsit... Neked hogy telik a napod?
- A fű zöld, az ég kék, Brendon pedig örökké küzd Rosalyn-ért.
- Akkor küzdhetsz tovább még egy darabig, mert nekem ott van Roy. - nevettem.
- Tudom, csak próbáltalak megnevetettni és haha, sikerült.
Az egyetlen dolog amit imádtam Brendonban az a hülye feje volt. Bármikor meg tud nevettetni, pedig most tényleg eléggé olyan vagyok mint a két napos puding...
- Ilyenkor úgy tudlak utálni. - mosolyodtam el.
- Szerintem meg imádsz, csak azt akarod, hogy ne jöjjek rá. Rosszul hazudsz drága Rosalyn.
Nevetve hozzávágtam egy sültkrumplit. Ő visszadobta, majd rámkacsintott.
- Furán tudsz udvarolni a srácoknak Rosa. - mondta.
Kinyújtottam a nyelvem, aztán felálltam és elindultam megkeresni a hülye barátnőimet.

Ismét a WC előtt találtam meg őket. Komolyan mondom, ezeknek vagy szorulásuk van, vagy imádják szagolni a bűzt.
- Nektek miért jó a WC előtt dekkolni? - sétáltam oda J.-hez.
Juliet mérges szemmel felém fordult.
- Sophiának állandóan pisilnie kell, de szerintem most éppen a barna macit ereszti ki a barlangból. - fonta kereszbe a karjait.
- Ha jönni kell, hát jönni kell. - húztam fel a vállam.
- Igaz... Kibékültetek már?
- Nem tudom... Sophival sokszor összevesztünk már, de nem tartott 2 napig sem. Szerintem már nem haragszik.
- Remélem, mert nem akarok választani. Ugye megértesz...
- Persze, hogy megértelek Juliet. Sophia a testvéred. Az lenne tőled a maximum, ha őt választanád. Na gyere ide te seggsüti, ölelj meg. - nyújtottam felé a karom.
Az ő 164 centijével eléggé kicsi volt, de ezt imádtam benne. Alig mertem megölelni, mert féltem, hogy összetöröm. Sophia pont ekkor lépett ki a WC-ből és minket bámult.
- Komolyan kihagytok ti majmok? - kérdezte.
Hangos nevetéssel "családi" ölelést tartottunk és senki nem nézett minket hülyének.
- Komolyan most tartjuk meg a gruppent lányok? Fúj. - súgta Juliet.
Erre újra felnevettünk és hazafelé a kocsiban énekeltük Miától a Bad Girls-t. Bevallom, eléggé hamisan, de senki nem hallotta. Egy piros lámpánál álltunk, mikor megállt melletünk egy autó, tele fiúkkal. Kinézetük alapján... Szerintem focisták lehettek és helyesek voltak. Elkezdtek dudálni, amitől eléggé cikivé vált a helyzet mivel tudtuk, hogy nekünk dudálnak. Sophia kérdő pillantással Juliet felé fordult és látszott a fején, hogy valami őrültségre készül.
- Mire készűlsz Sophia?! - kérdezte J.
- Csak kicsit szórakozunk velük.
- Csak nem villantani akarsz? - kiabálta Juliet.
Sophia kacsintott egyet, majd felém fordult.
- Add ide a melltartód.
Kellett pár másodperc mire rájöttem, hogy mit akar.
- Minek?
- Vedd le!
- Sophia, nem játszunk Shamanta Kingstonosat, aki villantott a Mielőtt Elmegyek-ben!
Sophi csak a szemét forgatta, majd megfogta a kólámat és lehúzta az ablakot.
- Ezt nektek srácok!
Az őrült barátnőm bedobta a kocsijukba a kólámat, mi pedig gyorsan elhalytottunk.

Beérve az ajtón, már nem is volt annyira szörnyű. Egész nap csak nevettem és végre elfelejtettem minden rosszat. Rámférne most a gumicukor. Felmentem a szobámba, hogy megnézzem van e méga szekrényem legalján, erre kit találok odabent?
- Már megint te... - fogtam meg a fejem.
- Csak tisztázni akartam a helyzetet.
- De én nem akarok többet hallani felőled Daniel, nem érted?
Elmosolyodott, majd a képünk felé biccentett a szekrényemen.
- Akkor biztos ezért tartottad meg igaz?
Majdnem elndultam, hogy összetörhessem, de ennyire még én sem vagyok bunkó. Nem akarom összetörni. Szép emlék...
- 2 percet kapsz! Többet nem.
- Szóval... Bulizni voltunk és kicsit sokat ittam. Ki voltam bukva miattad, a koncertek miatt és amiatt, hogy nem tudok magammal mit kezdeni. Piába folytottam a bánatom. Később mikor nehezen, de hazaértem, Stephani kihasználta az alkalmat és lefektetett. Azt sem tudtam én ki vagyok, nem tudtam vigyázni. Ez van... Követün el hibákat. Mindenki követ el.
Nagyot sóhajta leültem mellé az ágyra és komolyan a szemébe néztem.
- Figyelj... Én nem hibáztatlak semmiért. Talán... Ennek így kellett történnie. Így van rendjén. Neked Californiában a helyed a gyereked mellett, nekem pedig itthon Roy mellett. Ezen nem tudsz változtatni. Ami megtörtént, az megtörtént. Legalább kislány? - kérdeztem.
- Kisfiú. - mondta mosolyogva.
- Szuper. Tudod már mi lesz a neve? - mosolyodtam el én is.
- Stephani a Mark-ot akarja, de én valami másra gondoltam. Jacob. Az sokkal jobban tetszik.
Direkt úgy csináltam, mint aki elgondolkozik rajta.
- Hát... Egyértelműen a Jacob jobb.
Dani felnevetett, majd azonnal lehervadt a szájáról a mosoly.
- Mennyit nevettünk régen... Emlékszel? Mikor a felhőket bámultuk?
- Sosem tudnám elfelejteni. Akkor sincsen hosszú fülem! - mutattam rá.
- Husszú fülü nyuszim. - mondta.
- Aki már nem én vagyok. Hanem a feleséged és a gyereked anyja.
- Nem. - csóválta a fejét. - A hosszú fülü nyuszi, mindig is te maradsz.
Gyengéden oldalba vágtam aztán ő is, de kicsit erősebben.
- Ez fájt!
- Ne nyávogj már Parks! Nem ilyen lányba szerettem bele.
Mielőtt bármit mondhattam volna, egy puszit nyomott a homlokomra és kisétált az ajtómon.

33. Rész - Maga a lehetetlen... Part 2

Nem hittem el... Ez mit keresett itt? Mindennek vége volt köztünk és semmi értelme nincs annak, hogy itt legyen. Ki engedte be a házba? Ki engedte be egyáltalán a szobámba?!
- Te mi a francot keresel itt? - kérdeztem.
- Hát... Gondoltam meglátogatlak. Mi a helyzet nálad?
- Semmi közöd hozzá Carlos!
Felnevetett és megfogta azt a képet, amin én és Roy voltunk.
- Eleinte Daniel, most Roy. Velem sosem volt ilyen képed. Miért? - rakta vissza a helyére.
- Mint mondtam, semmi közöd hozzá.
Kihúztam magam, hogy magabiztosabbnak tűnjek.
- Valóban nincs... Kihasználtál mint egy kis senkit. - mosolyodott el.
Elfordítottam a fejem, mert tulajdonképpen tényleg igaz volt. Nem tiszteltem Carlost. Még csak meg sem próbáltam megszeretni. Ekkor a bejárati ajtó becsapódására lettem figyelmes. Lementem a lépcsőn és újabb szívroham kapott el. Carlos is hamarosan leért.
- Ti ketten... - dadogtam.
Roy és Daniel egymásra néztek, majd ismét vissza rám. Két különböző világ voltak. Roy enyhén borostás, de szinte alig lehetett érezni mikor hozzám ér. Daniel pedig... Árad belőle az idegesség.
- Nos... - kezdte Roy. - Azt hiszem, ez elég kínos.
 Mind a három pasim egymás mellett. Azért ennyire profi, még én sem lehetek.
- Hát ez ciki Rosalyn. - nevetett Carlos.
- Fogd be! - kiabáltam.
Beszélnem kellett Roy-val is és Daniellel is.
- Carlos ha leszel szíves, akkor most menj el. Daniel, te várj meg odakint. Roy, te maradj kérlek.
- Szóval már ennyire le vagyok szarva? - kérdezte Dani.
Ránéztem és elmosolyodtam.
- Daniel, szerintem elmondhatnám ezt a kis Stephani-ról, nem gondolod?
Lehajtotta a fejét és elindult az ajtó felé. Megvártam még kiérnek a többiek, majd odarohantam Royhoz. A karjai közé vetettem magam és szorosan átöleltem.
- Roy, én hidd el fogalmam nem volt arról, hogy Daniel és Carlos is itt lesz. Elhiszed?
Elmosolyodott és megcsókolt.
- Daniellel, idáig jöttem el. Carlosról pedig a hallottak alapján, azt gondolom nem hívtad volna át. -  nevetett.
Elmosolyodtam, majd azonnal le is hervadt az arcomról.
- Várj... Daniellel jöttél idáig?!
Újra felnevetett, aztán ismét megcsókolt.
- Daniel is errefelé jött és én is. Közben beszélgettünk és az út végénél rájött, hogy én vagyok neked. Olyan dühös lett, hogy ha nem a ti házatok előtt lettünk volna, tuti megver.
Félmosolyra húztam a számat, mert mindig ilyen féltékeny szokott lenni.
- Beszélnem kéne Daniellel jó?
- Természetesen.
Adott egy forró csókot a homlokomra, majd kisétált az ajtón, amin pár perc után Daniel lépett be.

Egy darabig csak álltunk és bámultuk egymást. Ha pár hónappal ezelőtt jött volna, most a nyakában lennék és a szobámba toltam volna. De most, semmi ilyet nem éreztem. Még csak egy ölelés sem. Semmi. Elindult felém és átkarolta a derekam. Meg akart csókolni, de én... furcsa módon, eltoltam magamtól.
- Most mi van? - kérdezte.
- Daniel, te komolyan csak azért jössz haza, hogy az ágyba csábíts?! Ott van Stephani! Semmit nem számít neked?!
- Azt hittem...
- Rosszul hitted! Ne hidd, hogy 4 hónaponta hazalátogatsz, akkor is csak egy kis összejövetelre, semmi másra! Royt szeretem, értsd meg! Itt hagytál, más lányt akarsz megkérni és nekem le kéne feküdni veled? Mit gondoltál, ide jössz és rögtön bebújok a karjaid közé? Hűha Dani, ennyire szánalmas lennél? - nevettem.
Mérges szemekkel felemelte a fejét és már kezdte volna a beszédet, de én odaléptem, befogtam a száját és rámosolyogtam.
- Shhh... Ha csöndben maradsz, mindenkinek jobb lesz.

Két nap után, elegem lett mindenből. Daniel most 2 hétig marad, Carlos újra feltűnt és senki sem hagyja, hogy normálisan éljem az életemet. Sophiával is szépen összevesztem... Az én hibám volt, ne értsétek félre. Elhanyagoltam. Nem figyeltem oda rá és ezzel mindent tönkretettem ami fontos volt. Sophia mindig is sokat jelentett számomra, most pedig szépen elintéztem. Kétlem, hogy valaha megbcsotátja azt, amit elkövettem. Hosszú történet és nem is nagyon szeretnék róla beszélni. Most megint elkezdtem egy könyvet, természetesen Roy ajánlotta, pedig én nem szeretem az ilyen fajta történeteket. Na mindegy... Roy és én a szobámban ültünk és olvastunk.
- Miről szól a könyv életem?
Engem bámult, már megint. Fogadni mernék, hogy csak a lapokat hajtogatta, de közben engem bámult.
- Jaj, hát...
- Minek vetted ki azt a könyvet, ha már amúgy is engem akarsz bámulni? - nevettem.
Felugrott az ágyamra és letette az én könyvemet is a polcra. Fölöttem volt és csak most érettem meg. Szerelmes vagyok Roy-ba. De nem úgy, ahogyan eddig mondtam... Igazán szeretem. Úgy érzem, Danit nem szerettem ennyire. Ha annyira szeretném mint ahogyan azt mondtam, nem múlt volna el. Beletúrt a hajamba, amit annyira imádok.
- Súgjak egy titkot? - kérdezte.
- Persze!
Közelebb hajolt, szinte már annyira, hogy kirázott a hideg.
- Azért vettem ki azokat a könyveket amiket veled olvastam, hogy téged tudjalak figyelni, mivel már mindet kiolvastam.
Hát persze... Gondolhattam volna. Egyértelmű volt.
- Elmondhattad volna!
- De akkor nem lett volna részem ilyen jóban.
Megcsókoltam és újra elveszett minden körülöttem. Aztán benyitott George.
- Jézusom Rosalyn, kitehetnétek egy táblát azzal a felírattal, hogy : Bocsi, de éppen intim torna folyik ebben a szobában. - fogta a fejét a bátyám.
 Mind a ketten felnevettünk, de már akkor nem volt olyan vicces mikor Daniel lépett be és Roy pedig rajtam volt.
- Rosszkor jöttem? - támaszkodott neki a félfának.
- Kicsit igen... - sóhajtottam.
Roy lemászott rólam, majd biccentett egyet és George-val együtt kimentek. Annyira cuki, mikor olvas a fejemben.
- Mi a fenét akarsz megint Weness, nem megmondtam, hogy húzz vissza Californiába?
- Csak hallgass meg.
Keresztbe fontam a karjaimat és ránéztem.
- 5 percet kapsz, mivel a Roy-val töltött időmet rád pazarlom.
- Akkor bele is kezdek. Nem akarom, hogy kiakadj és azt sem, hogy rosszabb legyen a köztünk lévő kapcsolat.
Felnevettem, mivel nem hiszem, hogy ennél rosszabb lehetne.
- Igen és?
- Szóval odakint történt egy kis... probléma. Elmentünk inni és én és Steph....
Nem kellett tovább mondania. Megértettem mindent.
- Gratulálok, most jobb, hogy lefektetted?
- Be voltam rúgva! De ez még nem semmi.
- Mi lehet még? Gyereket vár tőled?
Alig bírtam levegőt venni a nevetéstől. De egy idő után nem szólt semmit.Végül befejeztem a bunkóságomat és ránéztem. Az arca komolyságot fejezett ki.
- Ezt nem.... Nem mondod komolyan?!- kiáltottam.
- Rosalyn, nem direkt...
- Takarodj! Takarodj, de most! Van képed elém jönni és elmondani, hogy felcsináltál egy nőt akit még csak nem is szeretsz?! Menj innen! Látni sem akarlak Weness!
- Rosalyn...
- Gyűlöllek!
Ezt nem hiszem el... Gyereke lesz. Gyereke.... Az nem zavart volna, ha feleségül veszi, de gyerek?! 20 éves, de gyereke lesz? Ez vol a végszavam. Daniel végleg elfelejtve. Soha többet nem jön vissza már és új életet kezd, ahogyan én is azt teszem Roy-val.

33. Rész - Maga a lehetetlen...

Sziasztok A.O.M loversek. :) Mivel annyira könyörögtetek Roy miatt, hoztam róla képet. Azért nem a szereplők közé tettem, mert tulajdonképpen a blogot nem az én fiókomból csinálták, így sajnos csak itt tudom megmutatni. Így kéne elképzelni:

Nagyon örülök, hogy ennyire megszerettétek. Remélem ti is meg fogjátok szeretni mint én, vagy Rosalyn. :)

El sem hinnétek, mennyire felidegesített az a könyv amit olvastam. A lány a 6. esélyénél rájött, hogy csak akkor kerülhet ki ebből a halott világból, ha megöli magát azzal a lánnyal együtt, aki miatt abban a világban rekedt. Állandóan ilyen depis könyvek kerülnek a kezembe. Hónapok teltek el Daniel elvesztése óta. Ő Californiában van a kis Stephani-val, én meg itthon a drága egyetlen Roy-val. Szoktam látni Danit a TV-ben, mikor koncertezik. Megígértem neki, hogy mindegyik koncertjét látni fogom. Ki hitte volna... Daniel Weness híresség? Egy pénteki koncertje után elkapták a riporterek és kérdésekkel bombázták. George-val a TV előtt üldögéltünk.
- Mr. Weness, mi a helyzet azzal a lánnyal, akit az első interjú alatt említett?
Kíváncsi voltam, mit fog felelni. Nem nagyon számított már, de hallani akartam. Jól meggondolta miket is mondjon.
- Tudja Emil, ez egy hosszú történet. Ami köztem és a lány között volt, mind gyönyörű és csodálatos. De ma már úgy érzem, tini szerelmek jönnek-mennek. Megkomolyodtam. Tudom mit akarok és kivel.
Itt odalépett hozzájuk Steph és felvette azt a "szép" erőltetett mosolyát.
- Tudod Rosa... - szólalt meg George. - Ez a Daniel, egy bunkó.
Nagyot sóhajtva bólogattam.
- De most komolyan. Tapizza azt a vizilovat? - húzta fel a szemöldökét.
- A fene tudja mit művelnek azok ketten...
Ekkor a bátyám felállt és elkezdte a csípőjét mozgatni előre-hátra, közben nyögdécselő hangokat kiadva. Akaratom ellenére, hangos nevetésben törtem ki.
- Te teljesen hülye vagy. - törölrem le a könnyeim a nevetéstől.
- Mit gondoltál? Majd kutyát fognak sétáltatni odakint? Rosalyn, fogd fel. Danielnek voltak szebb napjai veled, mikor....
Megint elkezdte mozgatni a csípőjét.
- Hagyd abba!
Már fulladoztam a nevetéstől, mikor folytatta.
- De az nem jelenti azt, hogy mással nem csinálhatja ezt.
Igaza volt. De legalább profi lett. Ezt is kinek hála? Hát nekem.

Másnap csak arra vártam, mikor jön értem Sophi, vagy Juliet. Negyed 8 volt, már ilyenkor rég a suliban szoktunk lenni!
- Tütűűű!!
Na igen, ez Sophia. Ha kérdeznétek inkább miért kiabál és miért nem dudál, anya megkérte, ha reggel jön értem, inkább kiabáljon. Azzal nem kelt fel senkit. Hát... Egyszerűbb megoldás a tütűű... Bepattantam az anyósülésre és átöleltem Sophit.
- Hali csajszi. Hogy vagy? - kérdezte.
- Nem a legjobban, de azt hiszem, jól. Ti?
- Bepasiztam. - szólalt meg végül J. is.
- Juliet, ezt mondanod sem kellett volna. - ráztam a fejem.
Elnevette magát, majd kinyújtotta a nyelvét.
- Van süti? - kérdeztem.
- Van, Juliet segge alatt. - felelte Sophia.
Fintorogva hátrafordultam és Julietet figyeltem, aki egy zacskó sütit vett ki a feneke alól.
- Szuper, seggsüti! - kiáltotta.
Odanyújtotta felém, de én inkább haltam éhen, minthogy Juliet feneke alól kivett sütit falatozzak.
- Mi a helyzet Roy-val? - bökött oldalba Sophi.
A szememet forgatva, nekidőltem az ablaknak.
- Semmi különös... Szeretjük egymást.
Senki nem felelt. Ebből következtetni tudtam, hogy nem hisznek nekem.
- Komolyan lányok. -fordultam vissza. - Szeretem Royt.
Juliet belenyugodott a gondolatba, de Sophián láttam, hogy legszívesebben kifaggatna. De nem tette, amiért hálás is voltam.

Mr. Paul tanárúr óráján ültem. Most figyeltem csak meg, mennyire jóképű. Tüsis haja, enyhén borostás arca. Kifejezetten szexi. 25 évesen, egy adonisz. Nem nagyon érdekelt a vele való intim kapcsolat, de volt akiket nagyon. Mr. Paul állítólag, 3 lányt is lefektetett ebben az osztályban. És ez a 3 CSAK ez az osztály... Indultam kifelé az ajtón, mikor visszahívott.
- Drága Ms. Parks, hogy van?
Furcsa érzésem volt... Bámult rám, ami zavart. Tudta hogyan kell csinálnia a dolgokat, az biztos.
- Remekül. De miért kérdi?
Mosolyra húzta a száját.
- Csak érdekelt. Már nem is szabad érdeklődnőm?
Itt megértettem mindent. Egyértelművé vált. A szeme, ahogyan végigmért és a perverz mosolya.... Hát, ez aztán az osztályfőnök.
- Miért ne lehetne...
- Mit csinál péntek este? - kérdezte, miközben elkezdte felmérni testem minden egyes pontját.
- Mr. Paul, fogalmam sincsen mire céloz ezzel, de jó lenne ha abbahagyná. Megijeszt....
- Ennyire félelmetes vagyok? - lépett közelebb.
Nem volt hova futnom, a pad elállta az utamat. Amenyire tudtam, elhúzódtam tőle.
- Magának van barátnője?
- Nincs. - felelte.
- Nos... Ha lenne, talán nem kéne gimis lányokra vadásznia.
Ledermedt, majd annyira elszégyellte magát, hogy elengedett. Gyors léptekkel mentem a folyosóra. Komolyan mondom... Imádtam ezt a sulit. Sosme.hittem volna, hogy a Mr. Paulról állított pletyka igaz. Aztán saját magamon tapasztalom...

Hazafelé mentünk Sophiékkal és közben elmeséltem nekik mindent.
- Miért nem mentél bele? - kérdezte J.
- Juliet, te normális vagy?! Nekem ott van Roy!
Kuncogva elfordult az ablak felé.
- Ne is foglalkozz vele Rosa. - mondta Sophi. - Bár be kell vallani, tényleg helyes.
- Mind a ketten, meg vagytok őrülve.
A zenét bömböltetve mentünk haza. Bementem a házba, de senki nem volt otthon. A szobám ajtaja viszont ki volt nyitva. Úgy emlékszem becsuktam.... Beléptem a szobámba és nem sok kellett a szívrohamhoz.
- Szia Rosalyn. - kacsintott....

Sajnálom, hogy ilyen rövidke résszel jöttem. A folytatás pár nap múlva jön, addig izguljatok. :D Puszi mindeninek!

32. Rész - Szerelmes vagyok.

Sophiéknál ültem a fotelban és gyömöszöltem a számba a gumimacit. Juliet és Sophi szemben ültek velem a kanapén és komoly fejjel bámultak.
- Most mi van? - kérdeztem teli szájjal.
- Egyértelműen súlyos a helyzet. - súgta oda J. Sophinak.
- Hé, én is itt vagyok hahó! - tartottam fel a kezem.
A lányok csak tovább tanulmányoztak, én pedig az ablakon kezdtem el kifelé bámulni. Pár perc után belenyúltam újra a zacskóba, de már nem volt benne semmi. Könnyek gyűltek a szemembe, aztán Julietékre néztem.
- Elfogyott. - nyújtottam nekik oda az üres zacskót.
Juliet elkezdett nevetni, Sophia pedig a fejét rázta.
- Nem kapsz többet, így is 2 zacskóval befaltál. Elég lesz. Most pedig mond el, mi történt.
Elmeséltem nekik, hogy lefeküdtem Roy-val és, hogy mennyire szégyelltem magam emiatt. Az a baj, hogy túlságosan kezdem megszeretni. Mikor a történet végére értem, már J. is befejezte a nevetést és sajnálkozva nézett rám.
- Nézzétek... Ha nem néznétek rám szánakozva, én sem sajnálnám magam. - törölgettem a könnyeimet.
- Szerintem Rosa, ez nagyszerű lépés. Nem ragadhatsz le Danielnél. Te is tudsz újra boldog lenni.
Halvány mosollyal az arcomon felálltam és belemásztam a barátnőim ölébe.
- Köszönöm!
Egy darabig az ölükben voltam. Megnyugtattak.

Másnap órák után, bementem Roy-hoz a suliba. Megkérdeztem látta e őt valaki és Jack (Roy egyik haverja) mondta, hogy a mosdóban van. Így hát, odasétáltam a mosdó elé és meghallottam, hogy valakive beszélget.
- Az isten szerelmére Roy, lefektetted?! - kérdezték tőle.
- Olie, kérlek ne kérdezősködj...
- A múltkor mikor mondtad, hogy este nem tudsz jönni velünk... Tuti, hogy lefektetted!
- Akkor minek kérdezed?
- Mert ez egészségtelen.
- Miért?
- Mert az. Mi a fenét tud ez a lány amit mást nem?
Ekkor kinyílt az ajtó és Roy meg a barátja sétáltak ki.
- Többet, mint gondolnád.
Teljesen elvörösödött és meglepődött.
Roy egy nagyot sóhajtott, majd belekezdett:
- Rosalyn, ő itt Olie. Olie, ő itt Rosalyn.
Kezet fogtam vele, majd egyenesen Royhoz fordultam, hogy megcsókolhassam. Miután elengedtem, Olie szemébe néztem és kacsintottam egyet.
- Most már tudod. De ennél sokkal többre vagyok képes.
Aztán megfogtam Roy nyakkendőjét és elkezdtem kifelé húzni a suliból.
- Hozzánk megyünk.
- Na de minek?
- Fogd be!

A szobámig rángattam. Elkezdtem leszedni a nyakáról a nyakkendőt, ő pedig csak bámult mire készülök.
- Rosalyn...
- Csitt!
- Rosalyn!
Elkapta a csuklómat, majd a falnak nyomott.
- Mi a fenét művelsz?
- Meg kell néznem a hátadat, vagy a nyakadat. Most!
Először furcsának tartotta, de mivel tudta, hogy addig nem szabadul tőlem, levette az ingjét. Megcsapott az erős, ősi illata. Imádtam... Nehezen álltam meg, hogy most azonnal leteperjem, de tudnom kellett... A hátát és a nyakát is megnéztem. De semmi.... Egy apró csikarás sem.
- Szóval? - kérdezte.
- Én és Daniel mikor lefeküdtünk... Regetek folt volt a nyakán és karcolás a hátán. Meg voltam veszve... De nálad, semmi. Egy apró karcolás sem Roy.
- Ezek szerint, te belémszerettél.
Megjelent az a kis huncut mosolya. De igaza volt... Belészerettem. Apa egyszer azt mondta: Lányom, neked akkora a szíved, hogy ketten is elférnek benne. Apa midig is tudta, hogy hatalmas szívem van. Roy-é az egyik fele...
- Igen.
- Igen mi? - mosolyodott el megint.
- Igen, szeretlek.
El sem hiszem, mennyire megkönnyebbültem mikor ezt kimondtam. Száját az enyémhez nyomta, aztán szépen áttért a nyakamra. A csókja követelőző volt... Önkéntelenül is elkezdtem az övét kikapcsolni. Hallottam, ahogy felnevet.
- Tudod... Ha tényleg meg akarunk szabadulni ezektől, akkor azt akkor kéne mikor nincsenek itthon a szüleid.
- Igaz....
- Nyugi kincsem, majd bepótoljuk. - kacsintott.
Égető vörös fejjel mosolyodtam el és hajtottam le a fejemet.

Roy eldöntötte, hogy ideje megismerni az ő szüleit. Kivételesen megengedtem, hogy ő vezessen. Azonnal meg is bántam.
- Úgy hajtasz, mint egy őrült. - szidtam.
- Ez itt BA. Itt mindenki úgy hajt, mint az őrült.
- Kinyírsz minket Roy. Még mielőtt a szüleid tehetnék meg.
- A szüleim imádnivaló emberek.
- Egyedül a vadbarom nem...
- Kicsoda?
- Hát te. - nevettem.
- Engem szeretsz. - puszilta meg a kézfejem.
A házuk előtt még gyorsan eligazgattam a ruhám. Szerettem volna nagyon jó benyomást kelteni. Amint beértem hozzájuk, tátva maradt a szám. Egyedül a konyha volt akkora, mint a szobám. Pedig a szobám, tényleg nagy. A falak élénk sárgák voltak. A nappali vajkrém színű. A falakon mindenféle idézet. Felvezetett a lépcsőn és ez is egy hatalmas helyiség volt. TV, rengetek CD és DVD, könyvek.
- Te olvasol? - kérdeztem.
- Szerinted miért dolgozom könyvtárban?
Na jó, ez tényleg hülye kérdés volt. A szobája vörös volt. Vámpíros feelinget keltett.. Jobb oldalon volt egy hatalmas könyvespolc. A bal oldalon egy íróasztal és egy számítógép. Az ágya fölött, szintén idézetek voltak. Kettőt meg is jegyeztem, amint elolvastam őket.
"Az élet olyan, mint egy doboz bonbon. Sosem tudhatod, mit húzol ki belőle"
Vagy a másik kedvencem: Az életemben mindig is voltak jó emberek és olyanok, akik szeretnek. De az nem feltétlenül jelenti azt, hogy megbízhatok bennük, vagy, hogy mindent elmondhatok nekik.
- Ezeket honnan szeded Roy?
- A legtöbbje a kedvenc könyveimből van.
Mikor már mindent megnéztem, lementünk a konyhába, ahhol a szülei vártak.
- Szia Rosalyn, a nevem Paula. Már nagyon sokat hallottunk rólad.
Mielőtt a kezemet tudtam volna nyújtani, átölelt.
- Köszönöm, én is sokat hallottam magukról. Roy nagyon szereti önöket.
Az apja is odajött, azonban ő csak a kezét nyújtotta.
- Az én nevem pedig Edward. Üdvözöllek.
Egy aprót biccentettem. Az apja, rendkívül félelmetes volt. Paula megterített, majd kiszedte a vacsorát.
- Nos Rosalyn, mivel foglalkozol? - kérdezte vidáman Paula.
- Zenével. Zongorázom, gitározom és éneklem.
- Ebből mind meg is tudnál élni? - kérdezte Roy apja.
Csak bámultam. Alig ismer, de már ítélkezik. A tekintetéből le lehetett olvasni, hogy csak egy kis ribi vagyok számára.
- Igen. Az egyik ismerősöm szintén zenész és több koncertje is volt Caluforniában.
Nem válaszolt. Ezt a menetet megnyertem. Egy darabig szótlanul ültünk, de végül Paula megint beszélgetést akart kezdeményezni.
- Mesélj magadról Rosalyn. Hiszen azért vagy itt, hogy megismerjünk. - mosolygott kedvesen.
- Hát... Az apám politikus. Anya pedig ápolónő. Van egy bátyám George, akit pedig az állatok érdekelnek. Állatorvosnak készül.
- Ez igazán szép. - mosolyodott el Paula.
- Én is büszke vagyok rájuk. - bóluntottam.
- A családodból egyedül te nem foglalkozol ilyenekkel?
Megint kezdi...
- Én nem ezt akarom csinálni! - emeltem meg kicsit a hangom.
Roy megfogta a kezemet az asztal alatt és tudtam, hogy le kell állnom.

A vacsora pocsék volt. Persze nem a kaja miatt, az isteni volt. Edward egy utolsó bunkó volt. Soha többet nem akarok vele beszélgetni, de ez persze elkerülhetetlen lett volna, mivel a fia a szerelmem.
- Nyugodj le kicsim. Semmi baj. Apa most rossz kedvében volt kicsit. - magyarázta.
- Mindenkinek van rossz napja...
- Köszi, hogy megértesz. Szeretlek.
Egy csókot nyomtam a szájára, aztán egyenesen a szemébe néztem.
- Én is téged. El sem hiszed mennyire.