66. Rész (Rosalyn és Sophia szemszöge) - Sophia és a padló találkozása!

Rosalyn        

Egész éjjel Beca mellett ültünk Dani-vel. A lányunk hajnalokig sírt és rosszul volt. Ennyire fáradt még életembe nem voltam. Danielt hajnali négykor végleg elküldtem aludni, mivel úgy nézett ki, mint az egy hetes kaka a fűben. A Beca mellett lévő ágyra feküdt le és másodperceken belül, el is aludt. Még mindig nem tudom, mitől van ennyire rosszul, de én ezt a verekedős dolgot nagyon nem veszem be. Folyamatosan ugyan azon a helyen ütötték volna meg? Ez baromság. Ha már egyszer hazudik, legalább jól hazudna. Pár dolog eszembe jutott, mi baja lehet, de nem szeretnék rajta sokat rágódni, túlságosan félek, hogy amire gondolok, az igaz... Pár percel később, bejött az orvos.
- Jó napot, Mrs. Weness. - suttogta. - Csak szeretném közölni önnel, hogy hála az égnek, Rebecának nincs komolyabb baja testileg.
- Ezt meg hogy érti? - kérdeztem értetlenül.
- A lánya folyamatos stressz miatt van rosszul és ez nagyon nem tesz jót egy gyereknek. Van valami családi probléma otthon?
- Hát... A férjemmel vannak problémák, de csak annyi, hogy nagyon későn szokott hazaérni. Mostanában már nem, de régebben szinte minden nap. Lila foltok voltak a hasán, táskás volt a szeme, a haja ritkul és azt hiszem egyre jobban fogyni kezdett. Sokat veszekedtünk...
Az orvos kikerekedett szemekkel nézett rám, gondolom leeshetett neki, mi lehet a baja.
- Értem... Tudja, a gyerekek néha jobban megérzik a dolgokat, mint a felnőttek.
- Maga tudja mi lehet a baja Daniel-nek... Igaz?
A könnyeimmel küzködtem. Nem sok kellett hozzá, hogy elsírjam magam. Az orvos arca alapján, komoly lehet a baj...
- Értse meg Mrs. Weness, nem mondhatom el... Ha nem mondta el önnek, akkor biztos jó oka volt rá. Nyugodjon meg, ahogy most elnézem a férjét, egy jó darabig még önnel marad.
Próbált mosolyt erőltetni az arcára, de nem nagyon ment neki. Miért érzem azt, hogy minden amit most mondott Daniről, az hazugság?

Mivel kiderült, Rebecának nincs komolyabb baja, hazaengedtek minket. Hulla fáradtak voltunk, én például bealudtam a kocsiban és Beca újabb hangos sírására riadtam fel. Pedig egyszarvún lovagló, meztelen pasikról álmodtam... A lányom még akkor is keservesen sírt, mikor beletettük őt a kiságyba.
- Daniel, a lányod megint ordít! - kiáltottam fel neki az emeletre.
- A te gyereked most, szóval haggy lógva! - kiáltotta vissza.
Mérgesen felsiettem az emeletre és a fülénél fogva rángattam le a férjemet.
- Most azonnal találj ki valamit Becának, különben itt helyben megverlek a gyerek előtt!
- Mit szólnál ha énekelnénk neki? Valami hülye gyerekdalt...
Így történt, hogy Dani és én, úgy néztünk ki hajnali négykor, mint azok a zakkant szülők, akik nem értenek a gyerekekhez. Sokszor énekeltünk együtt Dani-vel, de gyerekdalt még soha.
"A busz kereke csak körbeforog, körbeforog, körbeforog.
A busz kereke csak körbeforog a városban."

Komolyan mondom, tényleg úgy nézhettünk ki, mint akiknek elmentek otthonról. De hát... Nem egyszer bizonyítottuk be, hogy a Weness család nem normális. A gyerekdalunknak hála, Rebeca el is aludt, mi pedig utolsó energiánkal feltipegtünk az emeletre és bevetettük magunkat az ágyba.

Ne feledkezzünk meg drága Sophiánkról sem, akinek ma van a lánybúcsúja! Annyira vártam már a napot, mikor meglátom az oltárnál, ahogy összeköti az életét valami huligánnal és hippi gyerekei lesznek, akiknek a felét nekem kell nevelnem. De sajnos, Raul hamarabb cselekedett. Azt hiszem, örökre belevésődött a fejembe, mikor a szépséges barátnőm ordibált a nővel a boltban. Annyira megijedt Sophiától, hogy olcsóbban adta a ruhát. Hihetetlen ez a nő, pedig még csak 22 éves! Bár beszélek itt én, akinek 20 évesen már gyereke volt. Nem mintha nem lennék büszke magamra, hogy egy olyan csodás lányt sikerült megszülnöm, aki okosabb még nálam is. Ezt azért nem híresztelem mindenhol... Nem szeretnék berúgni, de sejtésem szerint Sophinak nagyon vad ötletei vannak ma estére. Holt részegek lesznek és nekem kell majd mindet hazacipelnem. Rob-val a hasamban, nehéz is lenne innom... Vigyáznom kell rá! A biztonság kedvéért, megbeszéltem anyával, hogy vigyázzon a lányomra, mert így is én leszek az, aki mindenkinek segít, Dani pedig Raul legénybúcsújába megy. Nem akarom Becát kitenni ekkora őrültségnek. Még hat sem volt, mikor Sophi berontott a házba, két Jack Daniel's-vel a kezében.
- Kezdődjön a parti! - kiáltotta.
Nevetve figyeltem, hogy táncol. Lassan egy éve nem volt ennyire vidám. Amióta Rebeca megszületett, visszafogja magát és ennek nagyon örülök. Felnőtt lett végre az én kicsikém! Felkaptam a kabátom és már indultunk is. Nem tudtam, pontosan hová igyekszünk, de még össze kell szedni Juliet-et, akit szintén nem tudtuk, hogy hol van. Sophia annyira fel volt pörögve, hogy az út kellős közepén sétált és közben azt énekelte, hogy "Don't say a word while we danced with the devil, you brought the fire to a world so cold..."

Imádtam ezt a csajt, tele van élettel.

Sophia

Az úton cigánykerekezve közlekedtem, kicsit kezdtem szédülni, de azt hiszem, az a piától is lehetett. Ndm ittam pár kortynál többet és már éreztem is a hatását. Rosalyn alig tudott lépést tartani velem és szegénykém minden egyes esésemnél azt hitte, eltört valamim. Nem tagadom, a bordáimnak lehetséges annyi, de egyelőre nem érzem, hogy fájna, szóval nincs gond. Az egyik kedvenc helyemre mentünk, aminek a neve Drink Night volt. Még mielőtt megismerkedtem volna Rosával, mindig ide jártam inni a régi beteg barátaimmal, akiket azonnal ott is hagytam, miután rátaláltam erre a tökfejre, akit annyira imádok! Végül a húgomat is megtaláltuk Georgenál, akivel éppen mgyon szorgoskodtak valamin. Én már megszoktam a látványt, de azt hiszem Rosalyn akkor látta utóljára a testvére lomposát, mikor három évesen még együtt fürdették őket. Emlékszem, mikor elmesélte, hogy sosem tudta eldönteni, neki miért nincs olyanja mint George-nak és, hogy ezt egyszer az anyukájától is megkérdezte. Képzelem milyen fejet vághatott az anyjuk, de hát Rosa már kicsinek is hülye volt és én pontosan ezért szeretem. Tulajdonképpen, el sem tudom hinni, hogy most az én lánybúcsúm van. Általában ha inni mentem, volt pár egy éjszakás kalandom, de hát már most nem tehetek ilyet!
- Rosalyn, van egy kis gond...
- Megjött? Össze ne vérezd nekem a menyasszonyi ruhádat, mert lecsaplak!
- Elfelejtettem, hogyan kell bulizni...
Rosa hangos nevetésben tört ki, már szinte könnyezett, de számomra ez annyira nem volt vicces.
- Te elfelejtesz ilyeneket? - nyögte ki. - Beteg lettél?
- Az én múltam nem volt annyira fényes és ezt te is nagyon jól tudod! Elvesztettem a 11 éves húgom, akit csak négy év múlva kapok vissza és régen J.-t is elvesztettem. Nekem a bulik kábé abból álltak, hogy leittam magam a sárga földig, aztán pedig felszedtem valami helyes palit és elmentem vele. Kész csődtömeg voltam és ha Juliet, te, Raul és a családod nem vagytok, már régen a nyolcadik köjkömet szülném és eszembe se jutna házasodni! Mikor még a régi szüleimmel voltam, szerelmes lettem egy gazdag srácba és ő is szeretett engem. Találkozgattunk mindig a titkos helyünkön és beszélgettünk, később pedig már komolyabbra fordultak a dolgok. Még csak 15 éves voltam és fülig szerelmes... Miután elmondam anyámnak mi történt köztünk, lehordott minden riba**nak és ordítozni kezdett velem, végül annyira megvert, hogy eltörte a kezem. Mind a két húgom látta, ahogy véresen és sikítva fekszek a földön, anya pedig a gyomromat rugdossa. Másnap már az utcán kuporogtunk egy dobozban. Szóval igen. Elfelejtettem bulizni.
Rosa már évek óta ismer, de azt, hogy miért kerültem az utcára, még sosem meséltem el neki. Erről senki nem tudott a szüleimen és Raulon kívül... Nem szeretek beszélni a múltamról. Juliet Rosa mellett állt, de még így is láttam, hogy mindjárt elbőgi magát, mint én...
- Lányok én nagyon sajnálom, nem tudtam, hogy ennyire szörnyű életetek volt... Megígérem nektek, hogy én sosem foglak magatokra hagyni titeket és mindig vigyázni fogok rátok, történjen bármi. Bár nem mintha szükségetek volna rám, hisz új életet kezdtek, valaki mással. De én akkor is mindig itt leszek, ha kellek.
Szorosan átöleltük egymást és mind a hárman sírni kezdtünk. Nem szoktam sírni... Amióta anya megvert, nem sírtam igazán, egyszer sem. Egyszerűen beleégett a fejembe az a pillanat. Van, mikor rémálmok is gyötörnek miatta. Egyszer majd elmesélem a lányomnak (ha lesz, bár miért ne lenne.), hogy miért gyötörnek és miért nem múlnak el soha. Megtanítom neki, hogy kell listát készítenie a fejében és összeszedni minden jó dolgot, amit valaha látott. Igaz, pár éve már ezt csinálom és kicsit unalmas is, de... Azt hiszem, vannak ennél sokkal rosszabb helyzetek, mint az enyém. Eleinte vesztettem... Aztán pedig nyertem egy húgit, egy barátnőt, egy férjet és egy igazi családot. Kell nekem ennél több?

65. Rész Part 2 - El kell, hogy mondjam az igazat...

- Azt hiszem... Itt az ideje, hogy elmondjam az igazat... - hajtottam le a fejem.

El kell, hogy mondjam neki. De ha most megtudja, összeroppan... Nem tehetem! Utáltam hazudni Daniel-nek, de muszáj volt megtennem.

- Rosalyn elkapott valami hülyeséget és most nem csinálhatjátok egy hónapig. - jelentette ki Sophia.

- Mi? - kérdeztük egyszerre Dani-vel. - Vagyis... Igen. Csak nem akartam elmondani, mert olyan gáz... - fejeztem be.

Kedvem lett volna itt helyben megfojtani Sophiát. Miért pont AZT kellett megtagadnia tőlem? Hogy fogom én ezt kibírni egy hónapig?

- Hát oké csajok... Nekem most el kell mennem vásárolni, nemsokára jövök.

Csak a szememet forgattam... Semmi értelme nem volt annak, hogy elmenjen a boltba, mivel a hűtő tele van. Már nem megy annyiszor el itthonról, de hetente kétszer eltűnik és fogalmam sincs, hogy hová... Megvártam még Dani kiment, aztán Sophi felé fordultam.

- Muszáj volt pont ezt? - morogtam.

- Van jobb ötleted Einstein? Jobb lett volna ha megtudja, hogy terhes vagy?

A háttérben rosszalló csörömpölés hallatszott. Unottan hátrafordultam, azt hittem Beca szerencsétlenkedett, de Juliet-vel találtam szemben magam. Elhült tekintettel bámult felénk, a műanyag tányérjaimmal a kezében, az egyiken a tiramisummal!

- Mi a jóságos papakukit csinálsz te a tányérjaimmal? - kérdeztem felvont szemöldökkel. 

- Én csak... - motyogta. - Gondoltam már nincs rá szükséged.

- Tedd le a limitált kiadású, egyszarvús tányérjaimat! - kiabáltam. 

- De várjunk... Ki terhes? - kérdezte meglepetten.

- Ö... Valaki. Valahol... - morogta rá sejtelmesen Sophia.

- És még te nevezed magad érett embernek nővérkém. Halljam a részleteket!

És beavattuk. Mindenbe. Sophia vadul gesztikulált, majdnem kicsapta a szememet, de Juliet rezzenéstelen arccal hallgatott. Elmondtam, hogy terhes vagyok, és azt is, hogy Daniel nem tudja. Életemben nem találkoztam még ilyen pszichológiai esettel, mint Juliet. Mellette atombomba robbanhat, tőle senki nem lát egy árva mozdulatot sem. Pedig most igazán örültem volna annak, hogy mond valamit. A hallottakat emésztette, majd sarkon fordult és elment, "Engem ne keverjetek bele!" végszóval. Hát, ez könnyen ment... Azt hiszem. Beca nyűgösen kijött a konyhából és az ölembe vetette magát. 

- Ugye tudod, hogy elvitte a tiramisut? - kérdezte Sophia. 

- Szerinted nem látom basszus?! - kérdeztem és sértetten az asztalra csaptam. - Ennyire még nem vagyok hülye. 

- Mi legyen Danival? Nem rejtegethetjük előle sokáig a valóságot!
- Semmi! Megvárjuk még idegösszeroppanást kap, és majd hétvégente elmegyünk hozzá az elmegyógyintézetbe bingózni. Bár ezt a jövőt inkább neked szántam... - vigyorodtam el.
Még mielőtt válaszolhatott volna, nevetve felugrottam a székből és Beca vészjósló rotyogásai hallatán a szobájába rohantam.

Daniel még délelőtt elment, pedig igazán szükségem lett volna rá, ugyanis Beca belázasodott. Nem igazán lepődtem meg, hiszen egész nap nagyon nyűgös és forró volt, mégis megijedtem, nehogy végül valami komolyabb baja legyen. Az egész esti gondozás után, Beca vége elaludt. Hulla fáradtan a hálószobámba vánszorogtam és hasast ugrottam az ágyba. Utolsó lélegzetvétellel sikerült levetni a ruháimat, így fehérneműben szenvedtem. Az éjszaka közepén halk zajokat hallottam az ajtó felől. Álmosan felültem és megpillantottam a férjemet. Már megint sokáig kimaradt, mint ezen a héten kétszer. Ha nem a zajok, akkor a hangos hörgése ébresztett volna fel. Nagyon ramaty állapotban volt.
- Hol voltál? - kérdeztem suttogva, nehogy felébresszem a másik szobában alvó Becát.
- Csak elintéztem pár dolgot, inkább aludj! - morogta.
- Kíváncsi vagyok arra a pár dologra.
- Már megint kételkedsz bennem? - kérdezte és a hangjában hallottam a szórakozottságot.
- Hogyne kételkednék Daniel, ha ilyen sokáig kimaradsz, én pedig nem tudom, hogy milyen nőkkel múlatod az időt! - mondtam mérgesen.
- Fölösleges féltékenykedned, Rosalyn - mondta álmosan és levette a dzsekijét.
- Néha a helyembe képzelhetnéd magad ilyen téren. -
- Hányszor kell elmondanom, hogy szeretlek? - kérdezte és bebújt mellém az ágyba. Akármennyire is haragudtam rá abban a pillanatban, nagyon szeretem. Mosolyogva hozzá bújtam és megcsókoltam a nyakát.
- És az amit Sophia mondott a betegségedről? - kérdezte.
- Csókolózás során nem fogod elkapni. - improvizáltam és nevetve magamhoz húztam. A szájának különösen furcsa keserű íze volt. A kezeimet óvatosan a pólója alá csúsztattam és elkezdtem felfelé húzni. Nem kellett több fény ahhoz, hogy lássam, megint lila a hasa. Sóhajtva eltoltam magamtól és mélyen a szemébe néztem. - Már megint verekedtél? - kérdeztem.
- Később megbeszéljük, rendben? Csak, ne most... -
- Később... - ismételtem és újra megcsókoltam. Daniel kibújt a pólójából és nadrágjából, majd fáradtan elnyúlt mellettem.

Reggelre Beca még rosszabbul lett. Daniel velem együtt reggelizett, amikor a kicsi felsírt a szobájában. Sophia borzas hajjal és az arcára alvadt nyálcsíkkal kilépett a konyhába és reflexből befogta a fülét. Sietve felfutottam a lépcsőn és kivettem Becát az ágyából. A feje nagyon forró volt, az egész teste lángolt. Nem volt mit tenni, be kell vinnünk a kórházba.
- Dani! Beca nagyon rosszul van, muszáj bevinnünk a kórházba! - mondtam és felkaptam a kicsit. Lefutottam a lépcsőn és vizes ronggyal törölgetni kezdtem Beca fejét, hátha lejjebb viszi a lázát, de nem sikerült.
- Mi történt? - kérdezte Sophia egy bögre kávéval a kezében.
- Rebeca lázas, bevisszük a kórházba - válaszolt helyettem Dani.
- Veletek menjek? - kérdezte.
- Majd ha letörölted azt a gigantikus nyálcsíkot az arcodról, talán lehet róla szó, de amúgy nem! - vágta rá, mire Sophia sértődött arccal megindult az emelet felé.
Daniel kiállt a garázsból, az ölembe vettem Becát és elindultunk az országúton. Egész út alatt némán ücsörögtünk, csak Beca szuszogását lehetett hallani. Kicsit elszundítottam, de a szirénázó mentők zaja azonnal felvert, és Beca és jobban rázendített. Az autó nem állt meg teljesen, én kiugrottam az ajtón és befutottam az aulába. A folyosó túlsó oldalán megpillantottam a gyerekorvost, Dr. Hill-t.
Ő is azonnal észrevett minket, mert hamar megindult felénk. Aggódva megemeltem Beca fejét, de az orvos nem velünk foglalkozott. Danihoz igyekezett.
- Megint probléma akadt a tegnapi adagjával? - kérdezte az orvos.
- Nem azért jöttünk, hogy a fölösleges életemmel foglalkozzunk, most a kislányom beteg! - mondta mérgesen és Becához lépett. Hárman álltunk a folyosón, mint egy igazi család, Becával a karomban, és Robbal a szívem alatt. Már csak egy kérdés maradt. Hogy mondom el Danielnek?

65. Rész - El kell, hogy mondjam az igazat...

Drága olvasóim! Bocsánat a rövid rész miatt, de holnapra nég így is elég sok tanulnivalóm van, szóval egyszerre tanultam és írtam. :D Remélem azért meglep mindenkit a pici Rob! 

A következő hetem remekül telt a lányommal és a férjemmel. Szinte minden nap lejártunk a tengerpartra és elvittük Becát mindenhová. Sokkal jobban éreztük így magunkat, hogy együtt van a család. Csak aztán jött egy kis bökkenő... Váratlanul hányni kezdtem mikor a városban voltunk. Szép kis történet. Leszólítottam valakit, hogy csináljon már rólunk képet, aztán miközben fényképezni próbált, elhánytam magam. Csodás családi kép, a helyes apuka, az őrült lánya és a felesége, aki éppen okádik. Daniel mint mindig, rögtön aggódni kezdett és azt hitte, komoly a baj. Az is volt... Hiszen nem minden nap érez az ember rugdosódást a hasában. Persze én már tudtam mi a helyzet, de nem akartam kimondani hangosan. Megkértem Daniel-t, hogy vigyen el a nőgyógyászomhoz.
- Bemenjek veled? - kérdezte aggódóan.
- Nem, te maradj kint Rebecával. Ha van valami, szólok. - simítottam mag az arcát.
Mikor beléptem a dokihoz, hangos nevetésben tört ki.
- Nahát! Micsoda kellemes meglepetés, Ms. Parks!
- Igazából... Már Mrs. Weness.
- Hogy van a lánya?
- Él és virul, kicsit túlságosan is. De most nem ezért jöttem...
- Ne is folytassa kérem, mindent megoldanak a vizsgálatok.
Fél órával később, a doki visszatért egy csomó lappal.
- Nos, Mrs. Weness... Ön hét hónapos terhes.
Leesett az állam, mikor a dokim kimondta, hogy hét hónapos terhes vagyok. Hét...
- Az lehetetlen! Meg sem látszik rajtam, hogy terhes lennék!
- Előfordulnak sajnos ilyen esetek, de eléggé veszélyes is tud lenni. Ön szerencsére még időben rájött. Egyébként fia lesz. Örülhet a lánya egy kis öcsinek!

Teljes mértékben le voltam súlytva, amikor kimentem. Daniel és Beca a rendelő előtt szaladgáltak. Nem mondhatom el Dani-nek, hogy hét hónapos terhes vagyok. Ha megtudná, teljesen kibukna. Mikor meglátott, szélesen mosolygott és integetett. Én is mosolyt erőltettem az arcomra. Nem mintha nem örültem volna a fiamnak. Elképesztő dolognak tartom azt, ami velem történt és ha a fiam éppen annyira okos és csodás lesz, mint a lányom, akkor semmi akadálya ennek a dolognak. Szeretem a gyerekeket, ha pedig az enyéimről van szó, akkor még jobban. Rebeca és Rob... Tökéletes név! A lányom nevét hagytam, hogy Dani válassza, de a fiam neve Rob lesz és kész!
- Mi a helyzet? - kérdezte izgatottan Daniel.
- Semmi, téves riasztás. Azt hiszem, csak megrontottam a gyomrom.
- Biztos? Úgy érzem... Nem mondasz igazat.
- Anyu! - kiabált Beca.
- Igen?
- Kaka van!
- Na, eddig jók vagyunk!

Otthon még mindig nem éreztem magam a legjobban... Nem akartam eltitkolni a férjem elől, hogy gyereket várok. Ezen már csak egyetlen ember segíthet...
- Sophia! -rontottam be a szobájába.
Kellett egy pillanat, hogy felfogjam amit látok...
- Rosalyn! Nem tudsz kopogni?
- Bocsánat Sophi... Nem tudtam, hogy Raul is itt van. - könnyeztem be.
- Ugyan picim. Nem haragszom!
- Nem az a bajom...
- Egy pillanat és lemegyek.

Lent a kanapén azon gondolkoztam, mi van, ha elmondom. Még Sophia fent öltözködödd, felhívtam Sarah-t.
- Nem veszek semmit! - szólt bele a telefonba.
- Az jó, mert én sem...
- Jaj, Rosalyn! Mi a baj? Olyan szomorú a hangod... Minden rendben?
- Nem igazán... De előbb te mesélj. Mi van Noah-val?
- Nagyon jól van! A hasam olyan gigantikus, hogy félek beleülni a fürdőkádba, különben még megfulladok! Úgy nézek ki, mint egy tengeralattjáró...
Hangos nevetésben törtem ki. Sarah mindig meg tudott nevettetni még a legrosszabb pillanataimban is és imádtam ezért.
- Te nem vagy normális. - nyögtem ki.
- Tudodm, de hát mit kezdhetnék ezzel? Most mesélj te. Mi a baj?
- Hát a héten bementünk a városbs és összehánytam magam... Tudtam, hogy valami nincs rendben, ezért megkértem Dani-t, hogy vigyen el a nőgyógyászhoz. A helyzet az, hogy hét hónapos terhes vagyok...
- Hogy mi vagy? - kérdezték egyszerre Sophival.
- Figyelj Sarah... Majd visszahívlak később. Most Sophi-val van dolgom...

Egy forró kakaó mellett és pokrócba burkolózva, elmeséltem a barátnőmnek mindent. Az érzésemet és azt, hogy mit is akarok kezdeni magammal 22 évesen. Egyes szempontokból szégyeltem magam, hogy ilyen fiatalon már a gyerekneveléssel foglalkozom. Már bulikba sem járok a sok nyomulós tuskó miatt... Legutóbb egy srác nyomulni próbált, aztán mikor elmondtam neki, hogy van egy két éves kislányom, kitágult szemekkel hátrálni kezdett. Tudom jól, hogy ez a mi hibánk. Jobban is vigyázhatnánk, de arra sincs időnk néhs, hogy köszönni tudjunk egymásnak. Beca elveszi minden időnket és pont majd arra fogunk odafigyelni, éppen hogyan csináljuk az ágyban... A lányom még csak két éves, de több gond van vele, mint a nagyival. A múltkor megkérdezte tőlem, mikor jöttem haza a holdról. Hát nagyi... Majd egyszer felmegyek és miután lejöttem, azonnal felkereslek téged.
- Anya! - lépett hozzám Beca. - Éhes vagyok.
- Nos... Akkor edd meg a öcsédet.
- A mit?
Megfordultam és Daniel állt előttem szemtől-szemben. Leblokkoltam... Nem így akartam, hogy megtudja...
- Rosalyn? - kérdezte ingerülten.
- Azt hiszem, itt az ideje, hogy elmondjak neked valamit. - hajtottam le a fejem...

64. Rész - Le a magányos napokkal!

Miután a lányom nehezen kinyögte, hogy Roy járt nálunk és engem keresett, tudtam mit kell tennem. Meg kell mondanom neki, hogy végleg távozzon az életemből. Akármennyire hihetetlen, most nehéz még csak erre gondolni is... Két férfit zártam igazán a szívembe, Danielt és Royt. Már nem tudom őket onnan kivenni, ha akarnám sem. Ezzel most nem azt szeretném mondani, hogy szerelmes vagyok Roy-ba, mert nem. Egyszerűen az az egy év amit vele töltöttem, belevésődött a fejembe. Mindig ő volt ott mellettem, ha a férjem éppen nem. Csodás napokat töltöttem vele és ő volt az egyik legjobb dolog az életemben. Még csak a sarkon jártam, de már hallottam, hogy ordít a zene Roy házából. Felgyorsítottam a lépteimet és mikor odaértem a háza elé, az ablakon keresztül láttam a sok sörösüveget és az embereket (Inkább nem hangoztatnám az egy szál melltartóban rohangáló csajt). Berontottam az ajtón és ott ült Roy a kanapén, részegen. Hát ennyire lesüllyedt volna...?
- Roy! Te meg mi a francot csinálsz?!
Szerintem eleinte nem vágta le ki vagyok.
- Nem mindegy az neked, hogy én mit csinálok Mrs. Weness?

Odamentem hozzá és felhúztam a kanapéról, ki az udvarra.
- Te most ezt miattam csinálod? Miattam teszed tönkre az életedet? - kérdeztem idegesen.
- Már semmi közöd hozzá Rosalyn. 23 éves vagyok, nincs szükségem arra, hogy kioktassanak.
- De van, ha miattam teszed tönkre magad! Nem is értem... Eddig nem volt semmi bajod, most jutott eszedbe?
- Drága Rosa, ha nem vetted volna észre, két éve ilyen vagyok. Csak te saját magadon kívül, nem figyelsz oda senkire, mert egy utolsó...
Nem engedtem, hogy kimondja azt, ami nem vagyok. Pofon vágtam, eléggé erősen.
- Csak még egyszer próbáld meg... Biztosíthatlak abban, hogy nem marad meg a két lábad! Mit képzelsz te magadról? 19 évesen már gyerekem lett, a férfi akit még most is szeretek, elhagyott annak idején. Nekem is innom kellett volna? Egyre több hét telik el úgy, hogy egyedül vagyunk otthon Becával, mert Daniel ki tudja merre mászkál, de már nem is érdekel. Nem fogom magam idegesíteni ezzel és neked sem kéne ezen parázni, mert te is jól tudod, hogy mennyire szeretlek Roy! De el kell fogadnod, hogy Danielt jobban szeretem és te mindenkinél jobban tudod, hogy mi az a SZERELEM! Nem teheted ezt... Kérlek.
Roy szinte teljesen kijózanodott a beszédem után... Szorosan átölelt és sírni kezdett.
- Sajnálom Rosalyn... Annyira sajnálom. De nem bírom nélküled, egyszerűen lehetetlen. Mikor megláttam Rebecát a földön játszani, akkor jöttem rá, hogy elveszítettelek...
- Roy, te engem sosem fogsz elveszíteni, megígértem. Bármi baj van, tudod, hogy én mindig itt leszek, még ha nem is akarod, hogy itt legyek. De azt nem ígérhetem meg, hogy viszont szeretni foglak... Mert nem tudlak úgy, ahogyan te akarod. Ha találsz magadnak majd valakit és gyereked lesz tőle, meg fogod érteni.
- Hát Rosalyn... Soha nem hittem volna, hogy te fogsz nekem tanácsot adni és, hogy hamarabb tapasztalsz meg dolgokat. - mosolyodott el.
- Látod, még sem vagyok akkora riba*c. Most viszont... Mennem kell. Sophia vigyáz Becára, szóval... Semmi jó nem várhat otthon.
- Lehet egy utolsó fura kérdésem...?
- Mondd!
- Kaphatnék egy olyan csókot, amit már régen kaptam...? Az utolsót...
- Legfeljebb puszi és az is csak szigorúan az arcodra!
Nyomtam egy gyors puszit az arcára, aztán már indultam is haza. Igazam volt... Amint beléptem, Rebeca vagy hat palacsintával a kezében és talpig csokisan rohangált, Sophia pedig lekváros arccal utána. Amint megláttak, megálltak és egyszerre egymásra mutattak.
- Ő volt!
Újabb gyönyörű nap a családomban.

Délután volt egy kis időnk, még Beca aludt, így leültünk filmet nézni. Egy darabig ellenkeztünk, hogy mit nézzünk, de végül én nyertem! Sophia az Annabelle-t akarta megnézni, de én most valami romantikusra vágytam. A Szerelmünk lapjai mellett döntöttünk, egy tál pattogatott kukoricával az ölemben! Én majdnem minden résznél elbőgtem magam, de Sophi csak fapofával ült mellettem.
- Nem nézhetnénk valami véresebbet?
- Shh!

- Rosalyn, ez unalmas! Százszor láttam már, a csaj elfelejti a pasit, a pasi meg küzd érte az utolsó percig! 

- Most muszáj volt lefújnod a végét? - dobtam rá a kukoricát. 

- Hű Weness, ezt most megbánod!

Elvette tőlem a tálat és a fejemre borította az egész sajtos, büdös, zsíros kukoricát, aztán a tálat a fejemre tette. 

- Most jobb? - fordultam felé a tállal a fejemen. 

- Sokkal. Így kellett volna férjhez menned. 

- Kösz, majd javaslom én is ezt az ötletet a tiéden. - vigyorodtam el. 

Pár perccel később, Juliet rontott be az ajtón, George nélkül.

- Hol hagytad a bátyám? - kérdeztem. 

- A házunkkal foglalkozik... De most fontos hírrel jöttem! Beszéltem Sarah-val telefonon! 

- És? Mit mondott? - pattant fel Sophia. 

- Semmi érdekeset, csak gondoltam jó hír, ha beszéltem vele. 

Sophi arcáról lehervadt a mosoly, viszont én nevetésben törtem ki. 

- Te húgom, nem vagy komplett. - mondta Sophi. - Hogy van a herceged? 

- Nem tudom... Inkább eljöttem onnan, mert a vége veszekedés lett volna és semmi kedvem most vele vitatkozni, inkább gondoltam, jövök enni. Rosa, van valami kaja? 

- Gyümisali van a hűtőben, ennyi. Nincs kedvem semmihez. 

- Milyen háziasszony vagy te? 

- Olyan, aki mindjárt kirúg a házából, ha még egyszer megszólalsz. Különben is... Minek csináljak? A férjem sosincs itthon, akkor kinek főzzek? 

- Nekünk! - kiáltotta Juliet. 

Ismételten hulla fáradtan ültem Beca mellett. Már hajnali három volt, de én még mindig itt ültem mellette. Órákon át sírt a karjaim között, annyira fájt a hasa. Rengeteget stresszel, pedig neki még nem lenne szabad két évesen. Csak jöjjön haza Daniel... Hallottam becsukódni az ajtót, biztos voltam benne, hogy Daniel jött. Kimentem Beca szobájából és bezártam az ajtót. Lementem a nappaliba és Daniel ott állt nekitámaszkodva a kanapénak. A látványtól már nem is akartam annyira megszidni... 

- Jól van Dani? 

Gyorsan felkapta a fejét és felegyenesedett. 

- Persze drágám... Csak kicsit rosszul érzem magam. 

Félig fel volt húzódva a pólója, így megláttam a lila foltokat a hasán. Odamentem és lehúztam a pólóját.

- Ez meg mi? 

- Rosalyn, ez nem tartozik rád... 

- Már miért ne tartozna? A feleséged vagyok és a gyereked anyja! Hogy mondhatod, hogy nem tartozik rám?!

- Csak egy kis... verekedésbe keveredtem, ennyi az egész. De jól vagyok, nyugi! Van egy jó hírem! Mától fogva, nem kell járnom sehová, szóval itthon leszek veletek! Mit szólsz? 

- Ez komoly?!

- Halálosan komoly. - mosolyodott el. 

Annyira megörültem, hogy azonnal Dani ölébe vetettem magam.

- Sajnálom, hogy mindig egyedül hagytalak titeket... - súgta a fülembe. - Megígérem, hogy nem hagylak magadra. Minden nap segíteni fogok neked és bepótoljuk az elvesztegetett napokat. Szeretlek Rosa...

NAGYON SÜRGŐS ÉS FONTOS BEJELENTÉS!!!

DRÁGA OLVASÓIM!! EGY NAGYON ANGY SZÍVESSÉGET SZERETNÉK KÉRNI TŐLETEK! A BÁCSIKÁM RÉSZT VESZ VALAMI VERSENYBEN ÉS SZERETNÉLEK ARRA KÉRNI BENNETEKET, HOGY LIKEOLJÁTOK A KÉPÉT, HOGY NYERHESSEN! EZ NAGYON FONTOS LENNE NEKEM IS! :/ TI IS OSSZÁTOK HA TUDJÁTOK ÉS KÉRJÉTEK MEG ISMERŐSEITEKET IS KÉRLEK! PUSZI!
https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=975095309241028&id=100002217035247

63. Rész (Beca baba szemszöge) - Egy "normális" nap a családommal!

Drága olvasóim! Beca babánk fejébe is beengedlek titeket, remélem jobban megismeritek! :) Tájékoztatlak benneteket arról, hogy amint végeztem az AOMLAFY-val, Beca szemszögéből kezdek új blogot, remélem mindenki annyira várja már, mint én! Zsófival fogjuk ketten írni, ugyanaz a történet, csak a szemszög lesz más, ő Rebeca nagy szerelmének szerepében fog játszani! ♡ Úgy gondoltuk, mivel mindenki annyira szereti a PSA-t és az AOMLAFY-t, miért is ne vonhatnánk össze a kettőt? Ne aggódjatok, a történet folytatódni fog! Köszönöm nektek!

Annyira izgalmas, hogy anyáéknak fogalma sincsen arról, mire gondolok minden nap, vagy, hogy mit, miért csinálok. Két éves létemre, vág az eszem! Akármennyire hihetetlen, mindigis okos voltam és ezzel anyukám mindenkinek eldicsekszik, akárhányszor összefutunk egy régi ismerősével az utcán. Ha normálisan tudnék beszélni, már régen elmagyaráztam volna neki, hogy nem fogják jobban szeretni azért, mert a lánya egy lángelme! De mindegy, nyugodtan csak gondolja azt, nem értek semmit abból, amit mond nekem. Tulajdonképpen, nagyon is értem, csak nincs kedvem szót fogadni, rossznak lenni izgalmasabb. Persze nem mindig... Utálom, mikor anya rosszul érzi magát. Sokszor van úgy, hogy csak bezárkózik a szobájába és sír. Néha azt érzem, nem vagyok elég jó neki... De aztán rájövök, hogy ez hüly... butaság. Nem szabad csúnyát mondani, mert anya mindig azzal fenyeget, hogy bekeni a számat csípős paprikával. Higgyétek el, az én anyukám megteszi! Visszatérve, tudom, hogy szeret és bármit megadna értem. A múltkor sem azért szöktem meg, mert rosszul érzem magam a családommal, egyszerűen csak szerettem volna egy kis balhét itthonra, hogy murisabb legyen anya napja! Először azt hittem, vicces lesz, de anya teljes mértékben ki volt akadva, amikor rámtalált a bácsi ölében. Nem tudom, miért volt annyira ideges, hiszen csak a szomszédba mentem át! De lehet szólni kellett volna neki, hogy elmegyek itthonról... Mindegy, ez nem jutott eszembe. Még kicsi vagyok, nem tudhatok én sem mindent! A legnyomasztóbb pedig az egészben az, hogy apa miatt sír. Sosincs velünk, én pedig kikészítem anyát, szóval el kéne neki a segítség. Pár nappal ezelőtt, apa elvitt autóval valami nagy épületbe, ami tele volt fehér köpenyes, köhögő, bekötözött kezű bácsikkal és nénikkel. Azt mondta nekem, hogy ezt nem mondhatom el anyának, hogy mi ide jöttünk. Apa és a fehér köpenyes bácsi nagyon komolyan beszélgettek egymással, közben pedig adott apának valami szúrós izét a kezébe, ami rá volt kötve egy zacskóra, amiben barna színű folyadék volt. Furcsa... Bár tudnám, mi az. Akkor elmondhatnám anyának hol voltunk! De aztán apa vett nekem egy babát és utána mindent elfelejtettem, gondolom ez lehetett a cél. Anyának mindig hazudik, sosem mondja el neki az igazat. Anya meg persze beveszi, mert szereti apát, de nekem nem hazudhat senki. Én nagyon jól látom, hogy apának valami komoly baja van. És ami a legjobban fáj, hogy nem segíthetek neki ebben, pedig annyira szeretnék! Szörnyű úgy ülni anya mellett a földön, hogy szinte meg sem mozdul, csak engem bámul. Tudom, hogy engem néz, mert érzem. Próbálok motyogni neki mindig valamit, vagy esetleg butaságot csinálok, hogy megmosolypgtassam vele. Az előbb egy kockát raktam a fejemre, meg az anyáéra is és azt mondtam neki, hogy úgy néz ki, mint egy királynő. Mert számomra, anya egy felséges királylány. Egyszerűen imádom, hogy mindig mellettem van. Nem dologik, csak azért, hogy velem lehessen. Nem minden anya ilyen, ezt jól tudom... Számomra ő a hős. Ha meglátok egy bogarat, anya jön és agyontapossa. Ha nem sikerül valami, anya jön és segít benne. Ha sírok, mert éhes vagyok, anya hozza a hamit és megetet. Bármi gondom van, anya jön és segít. Nincs rá szó, hogy milyennek gondolom anyát. Legfeljebb a tökéletes! Mert anya az! Lehet néha nem csinálja jól a dolgokat, de aztán mindig megoldja. Ezért is csodálom őt ennyire! Mindig tudja, hogy mi a jó nekem, apának, keresztanyunak, a családnak és emellett egy rossz szava sincs. Mindig maximálisan teljesít mindenben és soha nem adja fel. Még velem sem, pedig néha én tenném ki saját magamat az utcára. Most megyek, mert anyu kiabál!

Anya és apa már megint veszekedtek... Az éjszaka közepén arra keltem, hogy kiabálnak egymással, így apa most a kanapén aludt... Nem szeretem, mikor ilyenek történnek. Én mindig azt hittem, a szeretet jó dolog és meleg érzés. Ezek szerint... Vannak rossz napok is? A helyzet csak egyre jobban romlik... A szüleim egész délelőtt nem szóltak egymáshoz. Sőt, elkerülik egymást... Kedvem lenne sírni ilyenkor, de nem lehet mindent a hisztivel megoldani. 
- Anyu!
Bementem hozzá a szobába és átöleltem. 
- Igen pici? - mosolyodott el. 
El sem tudtam képzelni, hogy tud ilyen erős maradni. Tudtam, hogy nem az, de nekem mindig azt mutatja. Azt akarja, hogy én is bátor legyek, de nem vagyok buta... Látom a fáradt tekintetét, a táskákat a szeme alatt, szörnyű látvány... Már nem is foglalkozik magával és néha már azt hiszem, nagyon öreg, pedig anyu még fiatal. Tudom, hogy néha elgondolkozik azon, mi lenne, ha én nem lennék. Akkor bulizni járna, fiúkkal lógna és élné az életét. De ha én nem jövök, nem találnak újra egymásra apával. Mégiscsak jó vagyok valamire nem? 
- Szejetlek! 
- Ó, én is szeretlek kincsem, mindennél jobban! 
És nekem ennyi bőven elég a boldogsághoz. A tudat, hogy anya szeret engem és nem bánta meg a születésemet, a világ legfontosabb dolga számomra. 

Apával is beszélnem kellett, hogy szedje össze magát és kérjen bocsánatot anyától, mert ha nem, ráöntöm a reggelim "véletlenül." De nem is kellett kérnem... Anya és apa már egymás karjaiban voltak és szorosan ölelték egymást. Na ez az, amit imádtam bámulni. A szeretetet, amit egymás iránt éreztek. Fogalmam sincs, mit jelent ez az érzés, én még nem tapasztaltam. Azt tudom, hogyan szeretem anyát, de sosem nézek úgy rá, mint apa. Keresztanyukám ilyenkor mindig tesz valami vicces megjegyzést és azt mondogatja nekem, majd ha nagy leszek megértem. Minden csúnya szót tőle tanulok, hiszen mindig ő mondogatja őket, én pedig megjegyzem. Anya ilyenkor kiakad és elkezdi szidni keresztanyut, hogy előttem ne mondogasson ilyeneket. Bolond egy keresztanyukám van, de hát anyáék szerint, soha nem volt értelmes a családunk. Sophia sem maradhat örökre velünk, hiszen Raul bácsi most kérte meg a kezét és bár azt sem tudom mit jelent a házasság, azt tudom, hogy már nem lesznek annyit velem, mint eddig. Anyu teljesen tönkre fog menni. 

Éppen a földön játszottam, mikir Roy bácsi is meglátogatott minket, de anya nem volt itthon, apa pedig a fürdőben zuhanyozott. Semmi bajom nem volt Roy bácsival, mindig hozott nekem valami édességet. Szerette anyát és mindig itt volt, ha szükség volt rá.
- Szia hercegnő! Hol van anyukád? 
- Ejment. 
Egy gyors puszit nyomott a homlokomra, aztán elment. Még a bolond ember is tudná, hogy ezt csak anyának mondhatom el, hogy itt járt Roy bácsi. Ez a sok titok... Apa kisétált a fürdőből és megállt előttem.
- Volt itt valaki Beca? 
- Nyem. 
A fejemet is ráztam, hogy hihető legyen amit mondok. Nem szerettem hazudni apának. Anya mindig azt mondja, hogy az igazság a legfontosabb dolog. Kábé annyira felhúzta volna most magát apa, mint mikor George bácsi meg Juliet nénikém elhagytak a plázában. Vagy mikor huligánok támadtak ránk és elvették a kedvenc piros, katicás cipőcskémet. A nagynénikémet is éppen annyira szerettem, mint keresztanyukámat. Mind a ketten őrültek és vitatkoznak állandóan. A jelenlétemben próbálják visszafogni magukat, de még így is a vége az, hogy Juliet nénikém keresztanyun ül. Szép kis család, nem tagadom. De nekem ez a megfelelő otthon és soha nem hagynám el a szeretteimet, akik mindig mellettem álltak még a legsötétebb napokban is. Számomra ez természetes és néha sok gyerek észre se veszi, hogy a legjobb dolog az életükben, ott van az orruk előtt. Én tisztábab vagyok azzal, hogy nem kaphatok meg mindent. George bácsikám szerint, a család a legnagyobb ajándék és ebben nagyon is egyetértek vele. Tudom, egyáltalán nem úgy gondolkozom, mint egy két éves gyerek. De nagyon sokmindent hallok és látok, ráadásul buta sem vagyok. Mindig azt mondogatják, hogy apára hasonlítok, de szerintem meg kiköpött anyukám vagyok. Makacs, hisztis, gyönyörű és ami a legfontosabb, maximalista. Igaz, néha elrontok dolgokat, de azért vannak itt a szüleim, hogy elmagyarázzák, mit, hogy kell csinálnom. De addigis, kiélvezem a gyermekkoromat és kikészítem őket! Rubert (a mackóm) és én, már ki is találtunk valamit! Vigyázat, Rebeca Weness támadásba lendült!

62. Rész - Lángoló érzelmek!

Minden erőmmel azon voltam, hogy összeszedjem magam és ne legyek depressziós. A lányomért és a barátaim miatt. Na meg persze Daniel miatt, de miatta kevésbé, hiszen az ő hibája, hogy ennyire rosszul voltam. Megbízok benne, mert a férjem, de még mindig bennem él az a Rosalyn Parks, aki elvesztette élete szerelmét. És hát hisztis is vagyok, de az nem lényeg... Sophia hazatérte kicsit javított a helyzetemen, de még így sem volt az igazi. Haza akartam menni, Californiába, de akárhányszor csak felhoztam, anya sápadt lett és kapkodni kezdte a levegőt. Meg lehet érteni... Már csak George és én maradtunk neki, de George amint teheti, lelép J.-vel, szóval nem hagyhatom magára, egyelőre nem. Így hát, mostanság minden időmet azzal töltöm, hogy a lányomat bámulom, ahogyan egyre nagyobb lesz és gyönyörűbb. Weness vér folyik benne, ez látszik!
- Rosalyn! - rontott be Sophia.
Azt hittem, szívrohamot kapok. Sophinak mostanában szokása halálra rémíteni engem és ha tehetném, minden egyes alkalommal fejbeverném valamivel.
- Kitalálom! Elhagytad Rault, Vegasba akarsz költözni rúdtáncosnak és felszedni harminc kilót?
- Nem...
- Tudom, nem vagyok vicces. Rátérhetnénk a tárgyra? - nevettem.
- Veled nem lehet beszélgetni pici. - nézett rám kitágult szemekkel. - Fontos dolgot készülök elmondani...
Ha Sophiáról van szó, akkor legrosszabb esetben megölt valakit. Csoda, hogy nem volt dolga még a NASA-val.
- Férjhez megyek! - kiáltotta.
Kellett pár perc, hogy fel tudjam fogni, mit is motyog ez itt mellettem. Az utolsó dolog lett volna a listámon, hogy a legjobb barátnőm férjhez megy! De persze örültem is neki, lehet jobb lesz az élete.
- Na és ki a szerencsétlen?!
- Raul!
Sikítozásban törtünk ki és szorosan átöleltük egymást. Kicsit sem nézhettek volna minket hülyének.

- Annyira örülök nektek! Mikor kérte meg a kezed? - kérdeztem izgatottan.
- Az előbb! Éppen ebéd közben, mindenki előtt letérdelt és annyira romantikus volt Rosa! Szerelmes vagyok...
- Ezt be kell írnunk a törikönyvbe! Ha te ilyeneket érzel, ott már igazi szikra van.
- Félnem kell ettől?
Sosem láttam még Sophit ennyire félénknek. Mindig megbeszéltünk mindent egymásról, de legtöbbször inkább nekem volt szükségem az ő tanácsaira, most pedig neki van szüksége az enyémre.
- Dehogy kell! Az első év a legnehezebb, mivel meg kell szoknotok egymást, de egyben a legjobb is, mert megismeritek egymás szokásait. Igaz, nekünk Dani-vel nem volt nehéz dolgunk, de összeszokni mindenkinek meg kell tanulni. Neked is ideje volt megtalálni a nagy Ő-t, megérdemled, hogy boldog légy. Ha biztos vagy abban, hogy Raul az az ember akivel le akarod élni az életed, akkor rajta, én nem foglak visszatartani. Bár igaz, kicsit szomorú leszek, hogy már nem leszel annyit velem, de ha te boldog vagy, akkor én is.
- Jaj, Rosalyn drágám, én mindig itt leszek neked, akár házas vagyok, akár nem! Sosem hagylak magadra! Most pedig, csináljunk valamit vacsira!

Éppen főzőcskéztünk Sophival, mivel este nagyiék is átjönnek vacsorázni. De hát ezt csak természetes, hogy engem ugráltatnak anyáék, ameddig itt vagyok. Miért is vártam többet... A hosszadalmas beszélgetés közben, Rebecának is elkészítettem az uzsonnáját.
- Beca, készen van a hami!
Felmentem a szobájába szétnézni, de ne volt ott. A földszinten sem volt és hátul a kertben sem... Beparáztam. A gyerekem eltűnt!
- Sophia! - kiabáltam. - Hol a gyerek?
- Itt áll egy előttem. - mutatott rám.
- Drága barátnőm, most erre nincsen időnk! Rebeca eltűnt!
Sophival még egyszer szorgosan körülnéztünk, de hiába... Vagy elvitték a lányomat, vagy lelépett. Az ég szerelmére, miért lépett volna le?! Semmi oka nem volt rá, kapott enni, nem éheztettem! Szerettem mindennél jobban, sosem szidtam meg, kivéve mikor késsel kergette Raul-t... De akkor sem annyira! Vagy csak szimplán úgy gondolta, muris dolog lesz kicseszni az anyukájával, hagy kapjon csak szívrohamot. Milyen rendes gyerekem van nem? Egyszerűen imádom!

Este nyolc körül találtam meg Rebecát a szomszédban, Al bácsinál. Annyit kell tudni Al bácsiról, hogy gyerekkorom óta ismerem és nem valami értelmes. Hetven éves vénember. Amikor kicsi voltam, mindig a holdról, az edényekről és az almákról mesélt nekem, órákig tudott ezekről a dolgokról beszélni. Ezért van az, hogy sosem eszek almát. Szóval Al bácsi ölében találtam rá a lányomra, mikor ismét az almáról fecsegett. Beca szerintem nem nagyon értette mi folyik körülötte, inkább csak a bácsi szakálla foglalta le. Nagyiék sem jöttek át vacsorázni, mivel egész délután BA-t jártam. Belépve az ajtón, Sophi már a kanapén várt kifeküdve és nézte a Szürke ötven árnyalatát. Eléggé durva résznél léptünk be, szóval el kellett takarnom Beca szemét.
- Sophia! Hányszor mondtam már, hogy ne nézz ilyen filmeket a házamban!
- Nahát, meglett a lányod! - pattant fel.
- Igen, úgy lett idomítva, hogy három füttyentés és egy taps után visszarohanjon hozzám.
- Lenyűgöző...

Feladtam a várakozással, lefektettem Rebecát a hosszú nap után aludni, aztán én is mentem. Kábé hajnali kettő körül arra keltem, hogy Daniel befekszik mellém az ágyra.
- Te meg hol az istenben voltál Dani?! Egész nap a gyerek után rohangáltam, mindent nekem kellett csinálnom! Soha nem segítesz semmiben, miért csinálod ezt velem?! Megbeszéltük, hogy legkésőbb hatra itthon leszel! Nézz már az időre! Hajnali kettő van! Azt hiszed teljesen hülye vagyok? Tudom, hogy van valakid. Ha már nem érzel irántam semmit, inkább mondd el, ne pedig hazudgálj! Tudod, hogy gyűlölöm, ha hazudnak nekem!
- Hihetetlen, hogy nem hiszel nekem Rosalyn!
- Elég nehéz hinni neked, ha sosem vagy itthon! Mi olyan fontos elintéznivalód volt, ami fontosabb a családodnál?! Nekem mindig ti vagytok az elsők, mostanában nem is foglalkozom magammal! Mi a bajod Daniel? - bújtam közelebb. - Ne kínozz tovább, mondd el! Kérlek!
- Rosa, nem mondhatom el érted? Csak... Bízz meg bennem. Biztosíthatlak abban, hogy nem csallak meg. Azt tényleg elmondanám neked! Nincs senkim és nem is akarok senkit. Te vagy az egyetlenem és megígértem neked, hogy mindig hű leszek, én pedig betartom. Szeretlek Mrs. Weness, nem véletlenül vettelek feleségül! Azt szeretném, ha mindig emlékeznél erre az érzésre. Pont így, hogy a karomban tartalak és csókokkal hintelek, minden áldott nap! Amióta az eszemet tudom, téged szeretlek és ami eleinte csak gyerekszerelem volt, ma már erős, izzó érzelem. Bárki mondjon bármit, én már 18 éve szerelmes vagyok beléd és az érzés kicsit sem múlt el. És nem is fog, akármi történjen, megígérem neked, hogy mindig szeretni foglak. A szívemet is odaadtam neked, tudom nem sok, de nekem csak ennyi van. Bíznod kell bennem szerelmem, még ha nehéz is, de oda ahová mostanság járok, mennem kell mindenképpen. Ne hondolj semmi beteges dologra, nincs szó semmi ilyesmiről! Egyszer majd elmondom, ha eljött az ideje, de még nincs. Várnod kell, ha szerencsénk van, akár hónapokat is. De ha nincs, csak heteket... Éveket már lehetetlenség.
- Még egyet sem? - kérdeztem gúnyosan.
- Egyet sem! - nevetett fel.
Láttam rajta, hogy nem őszinte ez a nevetés. Ismerem és tudom, milyen az igazi Dani mosoly. Ez nem volt az...
- Fáradt vagy? - kérdezte.
Már csak a szememet tudtam forgatni kínomban.
- Igen, szóval hagyj lógva Weness.
- Na! Hogy lehetsz ilyen önző? És még azt mondod, nem foglalkozol magaddal!
- Szörnyű vagy... - fordultam el tőle.
- Mindig megkapom, amit akarok Rosa, ezt te is tudod.
Mohón magához húzott és elkezdte csókolgatni a nyakamat. Hát... Mégiscsak szép estém lett...

61. Rész - Életkedv...

Az a kicsi életkedv ami volt bennem, az is elszállt. Amint hazaértem a kis találkámról, már teljesen máshogy éreztem magam. Tudni akartam, mi ez az egész "Daninek nem lehet gyereke." téma, de egyelőre jobb volt várni vele. Igyekeztem összerakosgatni a puzzle darabkáit, eközben pedig levelet írtam Sophia életemnek.
Drága fosimanóm! 
Mit csinál az én drága barátnőm most? Biztos kint napozol és áztatod a feneked a tengerben ugye? Nagyon örülök, hogy kicsit több időt töltesz a barátoddal, mivel mostanában eléggé nagy teher vagyok, tudom. Kiérdemelted ezt a kis vakációt. Beca is nagyon hiányol, sok ragacsos és nyálas puszit küld neked, legalábbis én ezt vettem le a mutogatásából. Remélem jól fordítottam, de lehet, hogy inkább egy zsiráfot akart... Mindegy. Annyit beszél, hogy már néha ibkább bedugom a cumit a szájába. Olyan, mint az apja. Ő is mindig ennyit beszél. Esküszöm, be kéne írni Rebecát a rekordok könyvébe, mint a leghangosabb, legkoszosabb és legnagylelkűbb gyerek. Milyen büszke anya is lennék! Alig bírok mozogni, olyan vagyok mint egy élőhalott. Amúgy bocsi a banánpüréért a lap alján, de Beca az ölemben evett, mikor elkezdtem írni ezt a levelet. Tudom, elmondhatnék mindent, ha hazajöttél, de ez így most izgalmasabb. Egész nap csak jövök-megyek a házban és szedegetem Beca játékait a földről, amikben mindig felbukok. Egyre többet rosszalkodik, ami azt jelenti utána rohangálok és azt hajtogatom "NEM SZABAD, BECA! BECA, ANYU AZT MONDTA, NEM SZABAD!" Hát szerintem Beca teszik rá, anyu mit gondol. Most megyek, mert etetési idő van és én is kajás vagyok. Remélem megkapod csodás levelem! 
Szeretlek: Egy csodás anyu...

Mivel itt voltam anyuéknál, nekem is részt kellett vennem a házimunkában. George és én halkan mosogattunk. A bátyám törölgetett, én pedig elmostam a tányérokat. Egy darabig csendben álltunk egymás mellett, de aztán egy idő után megszólalt.
- Hogy vagytok Dani-vel?
- Megvagyunk. Igaz, mostanság sokat jár el itthonról, de ez van... Nem tudok vele mit tenni, nekem a lányomra kell figyelnem.
- Néha neked is kijárnának a bulik! Fiatal vagy, szórakoznod kell!
- Ha nem tünt volna fel bátyus, egy két éves kislány anyukája vagyok. Ezért nem igazán megoldható, hogy hülyére igyam magam, különben másnap arra kelnék, hogy szörnyen másnapos vagyok, a gyerekem pedig üvölt és azt akarja, hogy vele foglalkozzak, ne pedig a vécébe lógassam a fejem.
- Nyugi húgi! Csak jót akartam...
- Tudom, hogy jót akarsz, de te még ezt nem értheted. Nem vagy apa. Fogalmad sincs, milyen egy gyereket nevelni. Minden hajnalban fel kell kelnem hozzá megetetni, el kell altatni, meg kell tanítanom normálisan viselkedni és egyéb ilyen dolgok. Ez egy játék, hanem egy komoly feladat. Felnőttem, ennyi. Ráadásul tudod milyen rossz volt hízni?! Csoda, hogy nekem csak a hasam nőtt, azt pedig hamar le tudtam adni. Te mit szólnál hozzá, ha innentől kezdve Pufi George lennél?
Láttam rajta, hogy majdnem elneveti magát, de visszatartotta.
- Biztosan nem örülnék neki.
Végül mind a kettőnkből kitört a nevetés.
- Rosa, figyelj. Nincs itt a világ vége. Nem kell segélyekből élned, nem vagy kövér, van egy szerető férjed és nem hullott ki a hajad, szóval még jól állunk.
Nem akartam tovább vitatkozni a MÉG szó miatt, úgyhogy inkább hagytam a fenébe.

Mikor sikerült elaltatnom Becát, már kábé 11 óra lehetett. Nagyon fáradt voltam. Szörnyen nyomasztó, hogy a mai napot is egyedül kellett végigcsinálnom, pedig Daniel megígérte, hogy mellettem lesz. A konyhában pakolásztam éppen, mikor a kedves férjem hajlandó volt belépni az ajtón.
- Azt hittem, elraboltak.
- Jaj, Rosalyn... Kérlek ne most kezdjük el újra, nincs hozzá sok kedvem. - csóválta a fejét.
- Tudod... Nekem sincsen kedvem a mindennapjaimat azzal tölteni, hogy halálra gürizem magam, mert nem vagy hajlandó segíteni nekem! Két éve vagyunk házasok Daniel... A fogadalmad is tele volt ígérettel, amit egy ideig be is tartottál... Ha van valakid, inkább mondd el!
Nagyot sóhajta idelépett hozzám és szorosan átölelt.
- Hányszor kell még elmondanom, hogy nincs senkim rajtad és Rebecán kívül? Én nem az az ember vagyok édesem. Ha megcsaltalak volna, azt már régen tudnád. Én boldog vagyok veletek. Igaz, vannak nehezebb napjaink és eléggé kellemetlen minden nap szívrohamot kapni, ha Beca éppen eltűnik, vagy bekap a szájába olyan dolgokat, amiket nem kéne, de ezzel együtt lehet élni. És én szeretném ezt kihasználni, ameddig lehet.
Mikor már majdnem megkérdeztem, hogy értette ezt, olyan erősen tapasztotta a száját az enyémre, mint még szerintem soha. Szerettem volna elhúzódni tőle, de nem engedte. Percekkel később levegőt kapkodva elengedett, de csak annyira, hogy a szemembe nézhessen.
- Daniel... Kérdezhetek valamit?
- Persze szívem, amit csak akarsz.
- Az igaz, hogy neked nem lehetett volna gyereked?
Teljesen megrázta, amit kérdeztem. Nem tudom, mi bánthatta jobban... Az, hogy honnan tudhatom ezt, vagy az, hogy tényleg igaz. Esetleg mind a kettő... Most már teljesen elhúzódott és beletúrt a hajába. Fogalma sem volt arról, mit mondjon nekem... De ez a kirohanás is bizonyította, hogy igaz.
- Figyelj... - kezdett bele. - Nehéz lesz elhinni, amit mos mondok... Igazság szerint, tényleg nem lehetett volna gyerekem. Valami kisebb betegség miatt kiskoromban. Azt mondták, nyugodtan próbálkozzak meg vele, mert bármi történhet... Lehet meghal a gyerekem, lehet betegen születik, de az is előfordulhat, hogy egészséges lesz. Hát... Nekünk pont ezt a verziót sikerült összehoznunk. Mielőtt megijednél, Becának a későbbiekben sem lesz semmi baja, direkt megkérdeztem és mikor azt mondtam elviszem vásárolni, igazából az orvoshoz vittem. Egészséges és gyönyörű lesz, akár csak az édesanyja. - mosolyodott el.
Nem coltam biztos abban amit láttam, de mintha egy könnycsepp csillant volna meg a szemében... És abban sem voltam teljesen biztos, hogy az igazat mondta el...

Éjszaka eléggé nyugtalanul aludtam. Egész végig Dani járt a fejemben és az, amit mondott. Volt egy olyan érzésem, hogy kicsinálja Brendont. Mellesleg Sophia most válaszolt a levelemre.
Kedves Weness kisasszony!
Szerencséje, hogy nem vagyok a közelében! Most komolyan Rosa, szörnyű alak vagy. Raul és én mindenhová megyünk, nem csak a tengerben áztatjuk a hátsónkat, mi nem vagyunk te! Örülök, hogy ilyen jól vagytok, mondd meg Becának, hogy én os puszilom! (De azért viszek neki egy plüss zsiráfot, megígérem, a biztonság kedvéért.) És már megbpocsáss, de én is le**arom konkréten mit gondolsz babám. Mint mondtam, azt amit el szeretnél érni, csodálatos, de az ötleteid Rosalyn... Inkább borzalmasak. De mi így szeretünk téged. Még egy hét és már együtt lehetünk újra. Majd küldök képeket és ajándékokat! 
Csókollak: TERMINATOR! 
Kicsit rossz lesz Sophim nélkül kibírni még azt az egy hetet, de remélem Dani már most tényleg észbekapott és nem fog elmenni minden nap... Én úgy tudtam, a gyereknevelést nem cska nekem kell csinálni. Persze, sokan egyedül nevelik a gyereküket, de én nem vagyok az az ember. Én hűséget fogadtam és nekem is hűséget dogadtak. Szeretném ezt tiszteletben is tartani, mert számomra nagyon fontos.

Alig vártam, hogy Sophia végre hazaérjen. Lehet, hogy csak egy hétig volt távol, de számomra ez olyan volt, mintha évek lettek volna. Az ajtóban várakoztunk Rebecával, akivel szinte minden közeledő kocsira azt hittük, hogy Sophiék. Beca inkább az egyik legjobb barátnőmnek számított, mint a lányomnak. Nagyon sokszor inkább vele tudtam megbeszélni a dolgokat, még ha nem is értett pontosan mindent, de akkor is mindig tudta mit kell tennie. Ismert engem, jobban mint bárki, teljesen olyan volt, mint én kicsinek.
- Hát picim... Úgy látszik még várhatunk.
Tíz perce ültünk kint a lányommal. Ő a pitypangokkal szórakozott a fűben, én pedig a lépcsőn kuporogtam és Becát bámultam. Annyira tele volt erővel és boldogsággal... Annyira büszke voltam rá, még így is. A legtöbb anya mindig a maximumot akarja kihozni a gyerekéből és ez természetes, de én hagyom, hogy magától döntsön. Ha igazán azt akarja csinálni, amit szeretne, akkor én hagyni fogom. Nem fogom rákényszerítrno olyan dolgokra, amiket nem akar. Ahogyan elnéztem, szerintem egy kicsit sem hasonlított rám. Inkább az apja volt benne. Daniel volt mindig ennyire jókedvű és magabiztos. Csodás lány lesz belőle nagyobb korában, ezt érzem. Hiszen csak rá kell nézni. Én sosem voltam ennyire vidám... Nem kaphattam meg azt a szeretetet, amit Rebeca kap most tőlünk. A világ minden kincséért sem szeretném, hogy bármi baja legyen. Észre sem vettem, hogy kicsordultak a könnyeim.
- Mami? - lépett hozzám Beca. - Jóg vag?
Megnevettetett a kis drágám a motyogásával. Annyira aranyos volt!
- Persze pici. - töröltem le a könnyeim. - Csak egy kicsit elérzékenyültem.
Egy gyors puszit adott az arcomra, aztán szalad vissza a fűbe játszani. Sophiáék is pont ekkor fordultak a kocsifelhajtóra. Rebeca már rohant is hozzájuk. Imádta a keresztanyját, meg sem volt nélküle. Akármerre mentünk, Sophinak mindig jönnie kellett.
- Ki vagyok én neked Becám?
- Ed nagon őjült kejesztanu! - kiáltotta.
Kitört belőlem a nevetés. Haláli volt ez a gyerek, talán kicsit mégis hasonlít rám is.