74. Rész - Az életemet is...

Drága olvasóim, Zsófi és én újra úgy döntöttünk, hogy összeolvasztjuk ezt a részt, ezért most Rosalyn belecsöppen kicsit Fran-ék életébe. :) Bocsánat a rövid részért, de remélem tetszeni fog, puszi!

A kezemben sem tartottam öt percnél tovább a fiamat és már el is vitték vizsgálatokra és egyéb ilyen helyekre. Azt mondták, az első két napban nem lehet velem, utána viszont addig ölelgethetem, ameddig csak kedvem tartja. Szerettem volna ordítani, de mégiscsak egy kórházban vagyunk. Eleinte mozdulni sem bírtam, csak pihentem és aludtam. Daniel egyszer sem hívott fel, hogy mi van Rob-val, vagy velem, ami eléggé rosszul esett. Sophi és Juliet rohangáltak hozzám minden egyes nap gyümölcsökkel, amikkel már megtelt a szekrényem, így a mellettem lévő öregebb hölgynek adtam a felét. Olyan boldogan ette, hogy még nekem is jobb lett a kedvem tőle! Viszont kellemetlenül is éreztem magam... Most szültem 22 éves létemre, itt pedig mindenki van vagy 34 éves! Azért képzelhetitek, az én 164 centimmel... Megalázó érzés. De azt még mindig nem bánom, hogy Rob és Rebeca itt vannak nekem, hiszen ők azok, akik betöltik a minden napos sötétséget fénnyel. Mivel az apjuk csak fájdalmat okoz, szükségem is van a boldogságra. De nem tehetek arról, hogy nem akar velem és a gyerekeinkel lenni. Csak tudnám, mikor változott meg ennyire. De az én hülye szívem... Nem fog a józan észre hallgatni, továbbra is hisz, szóval nem túl okos, de akkor is az én hülye szívem.

Másnap délután, bejött a doktorom a sok ápolónővel.
- Kedvesem, hogy érzi magát? - kérdezte szélesen mosolyogva.
Hánynom kellett tőle...
- Nagyon jól, csak szeretném már latni a fiamat! - válaszoltam én is széles mosollyal.
- Kérem, tudja, hogy nem lehet. Inkább sétáljon egyet, az jót tesz.
- Maga honnan rendelte a diplomáját? Az ebay-ről? Meg tudná mondani merre van Sarah Muller szobája? Szeretném meglátogatni.
- Befordul a sarkon és a B34-es szoba hölgyem.
Felállni már más helyzet volt... A hasam égett belülről és nem tudtam eldönteni, hogy most kell e pisilnem, vagy nem kell! Becánál ennyire nem volt nehéz... Végül lassacskán, de sikerült kivánszorognom az ágyból és felvennem a cuki cicás mamuszomat és a köntösömet. Belenéztem a tükörbe, ahonnan egy csapozott hajú nő nézett vissza rám. Ez nem Rosalyn Weness, abban biztos vagyok. Hol van az igazi énem? Hová tűnt? A régi énem gyerekes volt és minden kis dolgon elsírta magát, még egy cuki reklámon is. De ez a Rosalyn magabiztos, erős és komoly. A nyafogós kislány már a múlté. Kicsi léptekkel haladtam a folyosón, de nem fájt már annyira, hogy elviselhetetlen legyen. Sarah-ért bármit megtennék és ha ő nem jön el hozzám, akkor én megyek. Megálltam a B34-es szoba előtt és bekopogtam. Csak vártam és vártam... Mikor már megfordultam volna, hogy visszamenjek, Francisco dugta ki az orrát szomorkás tekintettel.
- Helló szép fiú, hogy vagytok?
- Nem hiszem, hogy itt lenne az ideje annak, hogy gúnyolódjunk. Nem túl jól...
- Uram isten, Francisco Stoessel-nek nincs kedve bunkózni... Ez is nagy szó. Sarah és Noah? - kérdeztem aggódóan.
- Sarah kómában van... - suttogta. - De a fiúnkal minden rendben, biztos a megfigyelőben van egyelőre.
- Biztosan minden rendben lesz Stoessel, nem kell aggódnod. Sarah erős, túl fogja élni.
- Nincs kedved bejönni? Lehet jót tenne neki, ha hallaná egy ismerős hangját. Talán csodát teszel Weness...
Ritkán lehetett látni, ha Fran elmosolyodik. Azt tudtam, hogy miután egy férfiból apa lesz, megváltozik, na de, hogy ennyire? Soha nem volt még ennyire kedves velem. Boldogan beléptem Sarah-hoz, de amint megláttam, azonnal lefagytam... Teljesen el volt sápadva és mindenhol gépek és drótok körülötte.
- Mit tettél vele Francisco? - kérdeztem könnyes szemmel.
- Szörnyű dolgot... Ha meghal, soha az életben nem bocsátom meg magamnak. Jobban oda kellett volna figyelnem, hiszen nézz csak rá... Olyan fiatal még. Tönkre tettem az egész életét...
Kellett egy kis idő, hogy le tudjam nyugtatni magamat és arra, hogy összeszedjem minden gondolatomat.
- Fran, egy gyermeknél nincs is csodálatosabb dolog a világon. Hidd el, én már csak tudom. Van egy két éves kislányom! 19 voltam, mikor megszületett, Sarah 21 éves! Szóval azt hiszem, okosabb mint én... Először én is nagyon féltem, mi lesz velem, de aztán rájöttem, hogy ennél nagyobb ajándékot nem is kaphattam volna. Ha nem lenne Rebeca, most nem beszélgetnék itt veled. Életet lehel belém minden nap. Nem tudom, hogy csinálja, de az apjára ütött ebben az biztos...
Rossz érzés volt akár csak egy pillanatig is Daniel-re gondolni. Utálni akartam, teljes szívemből, de képtelen vagyok rá... Csak szeretni tudom.
- Tudod Rosalyn... Ha nem lennél ennyire dilis, még talán lógnék is veled.
- Dettó, paragép. - kacsintottam.
- Be kell, hogy valljam, nagyon hasonlítasz a húgomra... Így elég nehéz utálni téged. - fintorodott el.
- Sajnálom Stoessel, de ez vagyok én. A húgod fiatalabb, biztos lemásolt engem. Csodás egy lány, Sophia összefutott vele és hernyószemöldökkel még Rio-ban. Vicces volt hallgatni. Szerencsés srác vagy. Van egy csodaszép szerelmed, egy tünemény kisfiad és egy híres húgod. De te mégsem vagy boldog... Nyomja a válladat a sok teher igaz?
Válaszul csak bólintani tudott. Egy darabig még ott ültünk csöndben, aztán felállt és mélyen a szemembe nézett.
- Azt hiszem, most elmegyek kávéért. Te addig beszélj életem szerelmével...
Sajnáltam Frant. Szörnyű érzés lehet mindenkit elveszíteni egyszerre... Persze megértem, hogy hazudnia kellett Martinának, a gyermekéről volt szó. Biztos jövőt kellett teremtenie neki és erre a legjobb megoldás az volt, ha eljönnek onnan. A szülei kiakadtak volna és elküldték volna Sarah-t egyedül... Csodálom Franciscot. Képes volt mindent otthagyni és új életet kezdeni. Erre nem mindenki képes.
- Hé, harcosom. - fordultam Sarah felé.
Megfogtam a kezét és nyomtam rá egy puszit.
- Miért hiszed azt magadról, hogy gyenge vagy Sarah? Nálad erősebb embert nem is ismerek! Eszméletlen mennyi mindenen mentél keresztül, mégis itt vagy és sikerült a világra hoznod egy csodás kisbabát! Nem adhatod fel most... Élned kell és fogsz is. Gondolj csak bele, mi lenne, ha ittagynád a fiad és Frant... Nem bírná elviselni és előbb vagy utóbb megölné magát. Maradnod kell, hogy felneveld Noah-t. Azt akarom, hogy olyan bátor és erős legyen, mint az anyukája! Persze elhiszem én... A sok szenvedés és átsírt éjszakák után, nehéz visszatérni onnan, ahol fehér szárnyú angyalok énekelnek, de az nem a valóság Sarah... A valóság az, amiben élnünk kell itt és most. Meg tudod csinálni, ismerlek és a világ összes kincséért sem hagynál cserben. Emlékszel, mikor azt mondtad, jössz nekem egyel? Eljött az ideje, hogy beteljesítsd amit ígértél... Azt kérem tőled, hogy maradj. Nehéz az élet, ezt nem tagadom és még nagyon sok akadály van előttünk, de azokat mind azért kaptuk, hogy átugorjuk őket. És te eddig csodálatos módon, mindet hibátlanul teljesítetted. Ne érezz büntudatot... Mert nincs miért! Ideje lenne magaddal foglalkozni drágám. Nem felelhetsz meg mimdig másnak, magadnak kell! El kell fogadnod magad végre. Ha majd rádmosolyog a fiad életében először, rájössz... Vannak dolgok, amikért érdemes maradni. Hiszek benned hercegnő.
Mikor Fran visszaért, kisírt szemekkel, a fejem Sarah kezére hajtva talált. Leült mellém és a kezembe nyomta a kávét.
- Mit gondolsz, használt?
- Én úgy gondolom, hamarosan megkapjuk a választ.
Azt hiszem most jött el a pillanat, mikor Francisco Stoessel és én barátságot kötünk. Igazi barátságot. Nincs túl sok közös bennünk, de egy biztos. Mind a ketten odaadnánk Sarah-ért bármit, még az életünket is. Ugyan ezt érzem viszonzásul is. De legalább tudom, hogy van ember, akiért még érdemes tűzbe ugrani, mert vannak akikért nem. Sokan nem érdemlik ezt meg. És most remélem nagyon jól tudja az a valaki, hogy róla beszélek. 

73. Rész - Rob Weness!

- Minden rendben Rosalyn?
Reggel hét óra volt és szakadt az eső odakint. Még Sophi hozzám nem szólt, észre sem vettem, hogy véresre vagdostam az ujjamat, miközben egy paradicsomot szeleteltem a salátához. Lenéztem a véres ujjaimra, amiket már csípett a pardicsom leve, de nem érdekelt. Fapofával folytattam tovább a szeletelést.
- Figyelj Rosa... - szólalt meg Juliet. - Én megértem, hogy rosszul érzed magad amiatt, amit Daniel tett veled, de ha jobban belegondolsz, te sem voltál túl őszinte. Persze te nem voltál bunkó, de Dani se szokott az lenni. Nem gondolod, hogy valami baja van és azért mondta ezt neked, hogy titokban tartsa? Ismerjük Danielt Rosalyn. Nem haragudhatsz rá azért, mert meg akarja védeni a családját!
- Na, ide figyelj! - emeltem fel a hangom. - A férjem hagyja, hogy egyedül szüljem meg a gyermekünket! Nem kellek neki és Rob sem kell neki, mert fontosabb az a rohadt koncert! Azóta ki tudja már hány lánnyal csinálta már? Mi van, ha régen azért nem járt haza?! Ti sem tudhattok mindent csajok! Régen tudjátok mit leművelt velem? Szörnyen fájt már az is, ha csak látnom kellett, mert nem volt az enyém!
Ingerülten félkaptam a kést és nekidobtam a szekrénynek. Nem bírtam tovább elviselni ezt a nagy tehert... Nem akartam folytatni ezt az egészet. Bárcsak vége lenne már...
- Rosalyn, mi teljes mértékben megértünk. - kezdte nyugott hangon Sophi. - De ezzel a kiabálással nem csak nekünk ártasz, hanem a babádnak és Becának is. Bent van igaz a szobájában, de szerinted nem hallotta? Ő ezeket el fogja tanulni tőled és olyan lesz mint Juliet kiskorában. Hosszú idő volt, még észhez térítettem, ne akarj te is erre a sorsra jutni. Rob hozzád is tartozik, nem kell hozzá Daniel. Igen, szüksége van az apjára, de ha olyan erős lesz mint te, ki fogjátok bírni. Egyedül is képes vagy ezt megcsinálni és ha gondolod, be is mehetek veled.
Szépen, lassan sikerült megnyugodnom. Megsimogattam a hasam, hogy meggyőződjek róla, minden rendben van e odabent. Rob mint mindig, hiperaktív volt, pont mint a nővérkéje. Ekkor Beca szaladt ki a szobából és megfogta a hasamat.
- Mama, Rob baba mikor jön ki?
- Hamarosan picim. - mosolyodtam el.
- És szabad majd játszanom vele? - nézett fel rám boldogan.
- Hát persze, hiszen az öcsikéd lesz!
- Mikor kell majd visszavinnünk?
Kitört belőlünk a nevetés. Szegénykém még alig ért valamit ebből a hatalmas világból.
- Nem Rebeca, nem visszük vissza. Ő velünk marad. Örökre.
Sophi és J. eltervezték, hogy délután bevisznek a városba kicsit kikapcsolódni. Szülkségem is volt rá. A pláza tele volt furcsa emberekkel és híres színészekkel. Azt hiszem láttam Selena Gomez-t elsétálni a Victoria's Secret előtt. Viszont Daniel még mindig nem hagyott nyugodni... Vajon mit csinálhat otthon? Ki tudja, lehet három nővel vagy egyszerre. Na jó, azért azt nem. De mi van, ha mégis? Nem úgy ismertem meg Daniel Weness-t, mint egy utolsó bunkót. Ideje lenne hinni neki és a saját dolgaimmal foglalkozni, mint például Becával aki egy lányt kerget a hosszú, rózsaszín haja miatt.
- Oda kéne mennem segíteni rajta, nem gondolod? - kérdezte bizonytalanul Juliet.
- És ha kinyír? - fordult felé Sophi.
- Tisztázzuk... A lányom nyír ki, vagy a pink démon? Csak mert nem világos...
Végül Rebecának sikerült elkapnia a lányt, aki mérgesen hátrafordult. Azt hittem, ellöki, vagy elküldi a picsába, de meglepetésemre ellágyult a tekintete, felkapta a lányom és elindult vele felénk.
- Azt hiszem, őt itt elvesztettétek.
Mikor meglátott, teljesen ledermedt és lehervadt a szájáról a mosoly.
- Jól vagy? - kérdeztem.
- Persze... - felelte félénken. - Csak betegesen hasonlítasz valakire és azt hittem... Na mindegy.
Ilyedt szemekkel átadta Becát, majd hátralépett.
- Biztos, hogy nincs szükséged orvosra?
- Teljesen biztos, jól vagyok. Most viszont sietnem kell, mivel drága barátnőm felbérelt taxisnak, hogy hozzam el a pasiját. Jó kis munka. - húzta gúnyos mosolyra a száját. - Örültem a találkozásnak!
Mintha Sarah mesélt volna egyszer egy rózsaszín hajú csajsziról...
- Yio! - szóltam utána.
Meglepetten visszafordult és jól végigmért.
- Honnan tudod a nevemet?
- Sarah mesélt rólad még jó régen...
- Gondolom, miket mesélhetett. - nevetett. - Hogy kirúgtak az állásomból, hogy segítettem egy Stoesselnek amitől még most is hánynom kell és, hogy mekkora egy seggfej vagyok. Igen...
Tulajdonképpen, tényleg ezeket mesélte nekem Sarahfina, de azt hiszem, rosszul ítélkezett. Ez a lány, megváltozott. Lehet, hogy úgy néz ki kívülről, mint aki meg akar ölni, de valójában egy fahéjas tekercs!
- Yio drága, nem azok vagyunk, aminek a világ hisz minket. Néhányan rosszakat, néhányan jókat gondolnak. Mi döntjük el, kik vagyunk és, hogy mikor, hol és kinek mutatjuk meg.
- Nagyon aranyos vagy velem, pedig még nem is ismerlek és már többet tanultam. Köszönöm. - mosolyodott el.
- És Sarah? Tudtommal, most ő is NY-ben tartózkodik.
Először nem nagyon akart válaszolni, szerintem azt hitte kém vagyok. Ja, persze. Majd gurulok a pocakomon a pláza kellős közepén. Aztán beadta a derekát.
- Stoessel miatt, jelenleg igen. Utána irány vissza San Francisco. És te ki vagy?
- Rosalyn Weness. Sarah nálunk lakott egy darabig, mikor elmenekült Tini elől. Már rég nem beszéltem vele...
- Hidd el, nagyon jól van! Kábé ekkora hasa lehet neki is, mint neked. Nagyon mozgolódik a drága Noah, tiszta apja. Stoessel vér folyik az ereiben, az biztos. Viszont most tényleg lépnem kell, különben Franciscot még a végén elviszik a melegek. Szép napot nektek és még egyszer köszönöm!
És már el is tűnt pink hajával a tömegben.

Kezdtem egyre jobban elfáradni és rosszul is éreztem magam... Még Sophiék bementek egy boltba, én eleohantam a vécére. Sosem hittem volna, hogy egy plázában fog ez megtörténni velem, de mikor lenéztem, hatalmas tócsa volt alattam. Először azt hittem (halál komolyan!), hogy bepisiltem... Aztán kapcsoltam és már rohantam is a barátnőimhez!
- Csajok! Jön a baba! Elindult! - kiáltottam.
Mind a ketten a próbafülkéből rohantak ki. Sophia póló nélkül, J. pedig nadrág nélkül szaladtak és út közben huzigálták magukra a ruhát. Ha éppen nem szülni készülnék, halálra röhögném magam azon, mennyire ijedtek.
- Nem lehet, hogy csak bepisiltél? - pánikolt Juliet.
- Nem, nem pisiltem be! - kiabáltam.
Hála az égnek, a kórház innen egy tömbnyire van, amit futva megtehetünk, mielőtt még Rob kibújna. Látszik hogy az apjára hasonlít, ő is mindig a legrosszabb pillanatokban csinálja a hülyeségét. Három perc sem kellett, mire a kórház elé értünk és akkor megláttam Sarah szőkés-barna fürtjeit, amint rohan befelé a kórházba, mint a félőrült.
- Sarahfina! - kiáltottam oda neki.
Megállt, körbepillantott, aztán meglátott engem és intett egyet.
- Bocs, most rohanok szülni, de utána esküszöm felkereslek! - kiáltotta.
És már szaladt is, én pedig utána. Vicces volt ez a helyzet, hiszen egymás melletti szobákba toltak be minket. Sarah-nak már fájdalmai voltak, de én még nem tartottam ott. Csak hallgattam Francisco jajgatását odakintről. Mindaddig viccesnek találtam, még el nem indultak a fájások. Hangosan felkiáltottam és már rögtön oda is gyűltek körém. Sophia az orvos háta mögött pattogott, hogy láthasson engem és szoríthassa a kezem, aminek nagyon örültem. Jó, ha az embernek van egy olyan legjobb barátnője, aki még szülni is eljön vele.

Egy óra küszködés után, teljesen ki voltam merülve, de még bírtam! Nem fogom feladni és azt sem fogom hagyni, hogy császározzanak! Az én fiam normálosan fog születni, úgy mint a nővérkéje. Mikor már azt hittem minden remény elveszett, meghallottam a sírást... Életem legboldogabb percei. Igaz, ez már a második ilyen esetem, de még mindig könnyek között veszem át a gyermekemet, akit egy kék autós takaróba csavartak bele. Mogyoróbarna szeivel rámnézett és már abba is hagyta a sírást. Kinyújtotta a kezét, rátette az arcomra kis kezecskéjét és elmosolyodott. Alig van még idekint egy perce, de már mosolyog! Ez az én fiam! Sophia felé fordultam, aki szintén sírt, pedig ritka pillanatok azok, mikor őt sírni látom.

- Tiszta apja... - suttogta Sophia.
Nem tagadom, tényleg olyan, mintha Daniel bámulna engem. Még szerencse, hogy Rebeca inkább rám hasonlít, különben megőrülnék három vérbeli Weness gyerekkel! De az igazság az, hogy még akkor is szeretném őket, ha gyilkosok lennének, hiszen belőlem nőttek. Én nevelem, etetem, fürdetem és ami a legfontosabb, én szeretem őket. Az már másik kérdés, hogy fogják bírni a szomszédaink... Azt hiszem, írok is nekik egy levelet, aminek első mondata: Rob és Rebeca Weness támadásba lendül!