60. Rész - Találka.

Sophia hajnali négykor keltett azzal a hírrel, hogy találkozott Stoesselékkel. Három órán keresztül menekültek előlük, de semmi kedvük nem volt hazajönni. A gyűrűk ura három órás basszus! Látom élvezik az itteni életet. Bár az utóbbi hetekben és se érzem túl jól magam, ahogyan Beca sem. Persze neki vannak jobb napjai, de én észrevettem, hogy valami nagyon furcsa dolog történik. Az ilyesmit én mindig észreveszem... Daniel egyre többet jár el itthonról, kezdek megijedni, hogy akár más is van rajtam kívül, mivel tőlem nem kaphatja meg olyan gyakran azt, amire vágyik. Most, hogy itt volt Rebeca is, már nem csak magunkra kellett gondolni. Ráadásul ez Buenos Airesben nem lett volna megoldható. Még mindig nem akartam itthagyni anyát. Gondolkoztam azon, hogy talán velünk jöhetne, de ismertem és tudtam jól, hogy nem akarna Californiába költözni. BA legnyugodtabb helyén éltünk, a világért sem vált volna el ettől a háztól. Én viszont nem maradhattam vele. Bárcsak itt lenne Sophia, hogy tanácsokat adjon. Kettő körül járhatott, de még mindig nem volt itthon senki. Beca halkan szuszogott mellettem én pedig hallgattam őt. Gyakran fordult elő, hogy álmában elmosolyodott. Kár, hogy nem látok bele a fejébe. Kíváncsi vagyok, miről álmodozik. Apa elvét követem, így én is nagy álmodozónak nevelem a lányom. Azzal is tisztában vagyok, hogy a valóságot is meg kell tapasztalnia, de én úgy vagyok vele, hogy azért szeretek aludni, mert az álmaim szebbek a valóságnál. Ekkor betoppant a férjem.
- Szia drágám! - köszönt halkan.
Intettem neki, hogy mindjárt jövök, a lányomat pedig felvittem a szobámba aludni. Nyomtam egy gyors puszit a homlokára és már mentem is vissza Dani-hez.
- Szia. Merre jártál?
- Á, csak a régi haverok. Nem találkoztam velük egy ideje, ezért meglátogattam egy párat.
Eléggé bizonytalan volt ez a helyzet, de nekem most nem volt se energiám, se erőm ezzel foglalkozni.
- Valami baj van? - lépett oda hozzám.
Megmosolyogtatott, hogy mindig tudta mikor, mit kell mondania.
- Zavar, hogy egyre kevesebbet vagy velem. Az utóbbi bár hétben folyamatosan magamra hagysz. Örülök neki, hogy el tudsz szabadulni, de szért szükségem van a segítségedre, mint szerető férj. Szükségem van rá, hogy szeress. Nem azért harcoltunk éveken át, hogy a végén szétmenjünk. Én ezt nem akarom. Akár hiszed, akár nem, én még most is szerelmes vagyok. Öt éves korom óta beléd vagyok esve. 17 éven át mindig rád gondoltam. Már akkor tudtam, hogy te vagy az igazi, mikor megfogtad a kezem. Isten pedig úgy döntött, nekem ad. Mint látod, nem hiába mentem hozzád és szültem meg ezt a gyönyörű kislányt. 22 évesen gyerekem van. Nem arról van szó, hogy nem örülök, mert te is tudod, hogy ez nem így van. Imádom a lányunkat és semmi pénzért nem engedném, hogy bármi baja essen. Szeretlek Daniel és azt szeretném, ha velem lennél, mert ki tudja hány napunk van hátra. Lehet, hogy holnap minden elpusztul, de lehet, hogy nem. Minden szabad pillanatom veled akarom tölteni. Figyelni az arcod összes vonását, érezni a frissen mosott hajad illatát, na meg a finom kajákat, amiket te készítesz. De ami a legfontosabb, a körém fonódó karjaidat szeretném érezni, amitől biztonságban érzem magam. Érts meg Daniel, nem bírnám ki nélküled. - csóváltam a fejem.
- Tudom Rosalyn és bocsáss meg, hogy mindig magadra hagylak. Többet nem fordul elő ilyen. Megértem, hogy mostanában sok a dolgod, hiszen itt van Rebeca és Sarah is még csak most ment el. Maximálisan melletted állok, bármiről is legyen szó. Mindent megtennék azért, hogy mosolyogni lássalak.

A legtöbb ember hihetetlennek tartotta a szerelmet. De attól még, hogy egyeseknek nem sikerül megtalálni a nagy Ő-t, nekem még lehetséges. Szörnyű dolog szerelembe esni az én koromban. A legtöbb lány 25 évesen találja meg az igazit, én meg már öt évesen, csokis kézzel vele ranadalíroztam a férjemmel az óvoda udvarán, barbival a kezemben.

Délután elterveztem, hogy felkeresem a régi osztályom, köztük a barátaimat. Tudom nehéz elhinni, de még Amanda is hiányzott. Így hát, dobtam egy SMS-t Brendonnak, hogy szóljon a többieknek. Arra a helyre akartam elmenni, ahonnan megállás nélkül futottam hazáig, mikor David felvette a telefont és szerzett nekünk egy villát. Milyen jó gyerekkorom volt nekem! Volt négy pasim, két egoista barátnőm, egy szörnyű de mégis vicces osztályom, egy villám és egy HARIBO gyűjteményem. Büszke vagyok magamra! Próbáltam minél lazábban öltözködni, de nem úgy mint egy kislány. Felnőtt nő vagyok és anyuka. Ez van. Végül egy fehér pántos felső és egy hoszzú, fekete farmernál döntöttem. Nem mutatott sokat, de nem is takart. Pontosan az én ízlésemnek megfelelő!

A hely neve egyébként LOL volt, ne kérdezzétek miért. Ide ha egyszer az ember bejön, nem megy ki józanul, sz a mottójuk. Én ugyan nem ihatok, de garantálom a többiek nem fogják majd vissza magukat. Furcsa lesz őket felnőtt ként látni, főleg Brendont, na rá nagyon kíváncsi vagyok! Pár perc múlva be is lépett, kockás ingbe és kék fariban. A haja már nem volt olyan borzos, mint régen, kifejezetten jól nézett ki, de komolyan.
- Brendon! - kiáltottam.
- Rosalyn! - kapott föl. - Hát hogy van az én drága kólás csajszim? Minden rendben?
- Persze, minden a legnagyobb rendben. Veled?
Odavezetett a pulthoz és leültünk.
- Házasodni készülök, azt hiszem megtaláltam az igazit. - mosolyodott el. -Te még mindig Weness után kajtatsz?
Felmutattam a kezem, amelyiken a gyűrűm volt és direkt úgy csináltam, mintha eddig észre se vettem volna.
- Bocsáss meg, de Mrs. Weness lettem.
- Jesszus, mikor?
- Kábé két éve.
Egy pillanatra átfutottak az agyamon a pillanatok, amiket együtt átéltünk Dani-vel. A rosszak is örökre megmaradnak, de a sok rosszat elnyeli a jó.
- Hát, én már akkor tudtam, mikor leordított engem. - nevette el magát. - Bírtam a srácot, nagyon jófej volt. Legalább te hamar ráakadtál. Gyereket nem terveztek?
Nem tudtam hírtelen mit feleljek... Nem tudom, mit kell szégyellni a saját lányomon!
- Anya vagyok. - sóhajtottam.
- Ez valami dráma szak? - húzta fel a szemöldökét.
- Nem. Egy két éves kislány anyukája vagyok.
Brendont teljesen lesújtotta, amit mondtam. Másodpercekig csak kitágult szemekkel bámult engem.
- Szóval... Daniel az apa. Hűha... Ti aztán nem teketóriáztok ugye?
- Megtörtént, kész... És ha tudni akarod, nem sajálom Rebecát. A világ legcsodásabb babája és ha tudnád mennyire okos...
- Na de én úgy tudtam Wenessnek nem is lehetne gyereke.
- Hogy mi?! - kérdeztem ingerülten.
- Semmi Rosa, biztis csak összetévesztettem valakivel... Most viszont mennem kell, még sok dolgom van. A többiek pedig vagy elköltöztek, vagy szintén nem érnek rá, szóval csak én jöttem, de örülök, hogy újra láttalak.
Egy mosolyt erőltetett az arcára, aztán lelépett, egy befejezetlen válasszal...

59. Rész (Sophia szemszöge) - Helló de Janeiro!

Raul másnap előállt azzal a tervel, hogy ki kéne mozdulnunk otthonról. Legszívesebben kedvem lett volna kidobni az ablakon, na de azért mégis a barátom, nem tehetem csak úgy ki. Egy romantikus vacsora, vagy egy kis pláza a húgomékkal, még el is ment volna. De aztán Raul szépen kijelentette, hogy Rioba akar menni. Na ekkor már tarkónvágtam. Nem mintha nem örültem volna ennek a kis kirándulásnak, na de, hogy Rio? Túl messze volt és ráadásul szükség volt rám itthon. De hát az én egyetlenemnek senki sem mondhatott nemet. Én természetesen erőszakhoz is folyamodhattam volna, de sajnos Raul volt az egyetlen ember, aki nem félt tőlem. Így tehát, el kellett mennem vele "nyaralni."

Éppen Becával csomagoltam. De persze ő hol segített volna? Mit is várok én el egy két éves csodagyerektől. A bugyijaim a fején voltak, a melltartómba pedig pakolgatta a kockáit. Íme egy újabb reggel, ami ilyen jól kezdődik. Pár percel később Rosalyn rontott be zihálva. 
- Jaj, hála az égnek. Azt hittem valami baja lett. - kapott a szívéhez. 
- Nyugalom gumimaci, velem van. - böktem felé. 
- Pontosan ezért hittem, hogy valami baja van! Megy még a hasad? 
- Rosalyn, szerencséd, hogy a lányod itt kuksol mellettem, különben már rég a falat nyalnád. - mosolyodtam el gúnyosan.

Sikeresen bepakoltam! Készen álltam az indulásra, már csak Raulra vártam és Eduard-ra, a kocsijára. Nem tudom miért, de így hívja. Hát... Ez is egy másik bizonyíték, hogy tényleg hibbantak laknak körülöttem. A szobámban ücsörögtem és nézegettem a régi képeinket Rosával. Volt egy kép, amin Juliet a seggemen ül és boldogan mosolyog, Rosalyn pedig a padlón fetreng mellettem. A kedvenc képem viszont az volt, amelyiken Rosa éppen a szájába gyömöszölte a gumimacit, én meg titokban lekaptam. Ezt a szép pillanatot, Raul őrült dudálása szakította meg. A bőröndömmel együtt szó szerint lepattogtam az emeletről és már szaladtam is kifelé az ajtón. Az utolsó pillanatban, Rebeca szaladt el előttem egy szál pelenkába. 
- Hé, csajos! - szóltam utána. 
Beca baba visszafordult és szorosan átölelte a lábam. 
- Hová mész? - motyogta.
- Tudod, messzire. Nemsokára jövök, keresd meg anyut! Biztos a klotyón szorgoskodik. 
Drága keresztlányom nem értette mi ebben a poén, de hát szegény annyit se tud miért, vagy, hogy született. Nem ő tehet róla, hogy a szépséges édesanyja félkegyelmű. 

Az út jó része, csöndben telt. Bámultam kifelé az ablakon a csodás tájra, még tehenet is láttam! A következő órákban Rault hallgattam énekelni. Hallottatok már ezernyi koszos macskát nyávogni? Nos, ez pont ilyen volt. Komolyan mondom... Olyan volt, mintha lenyelt volna valami csipogó labdát. Rémesen énekelt a szerencsétlen, de én így is szerettem teljes szívemből, ami nálam ritkaság. Nehezen fogadok be embereket a szívembe, mivel engem mindig arra neveltek, ne bízzak meg senkiben ok nélkül. Rosa más helyzet volt. Róla sugárzott a szeretet és az őszinteség. Nem minden lány mondhatná el ezt magáról. Bár őt sem kell félteni. Ha most megkérdezték volna két évvel ezelőtt, hogy a 19 éves barátnőm szülni fog e, kinevettem volna. De hát, nincsenek véletlenek. Viszont azt sem lehet tagadni, hogy az egyik legjobb anya a földön sőt, az univerzumban. Nem láttam még úgy szeretni valakit, ahogyan Rosa szerette Becát, az első perctől fogva. Mindig irogy voltam az ilyen emberekre, hiszen én ezt nem kaphattam meg eleinte. Hárman voltunk testvérek, Juliet, Mery és én. Meryvel átkerültünk BA-ba, Juliet viszont valahová Kanadába. Szörnyű érzés volt távol lenni egymástól... Mery is szörnyen hiányzik, de ha nem vitték volna el, árvaházba kerül, szóval így jobban járt. Minden nap gondolok rá és ha esélyem van, fel is hívom. Rengeteget változott, a hangjából is hallani. Emlékszem kicsinek még annyira törékeny, hiszékeny és visszahúzódó volt. Ma már, teljesen kibontakozott és sokkal magabiztosabb. Jó helye van ott. Tudom jól, hogy 18 éves korában, visszakerülhet hozzám, de öt év az nagyon sok idő, addig háromszor megszülök! Ezért fontosabb mindennél számomra Juliet, aki igaz, eleinte kicsit őrült volt (nem mintha most nem lenne az.), de már most tisztában van a helyével. Nem iszik, nem pasizik, zártabban öltözködik (...), nagyon jó hatással próbálok rá lenni. Amióta velem él, mindig elmagyarázom neki, hogy ne azért tetszen valakinek, mert most éppen ribisen öltözködik, hanem a belsője miatt. Juliet igazából minidg egy jólelkű és sugárzó lány volt, mindenki imádta. És hát pont az okos Parksot kellett kifognia. Már rokonok is lehetünk Rosával, hurrá! Nem elég nekem az állandó baromsága, még a rokonom is lesz! Kész bolondok háza. De ezt a családot semmi pénzért nem cserélném le. 

Egyre izgatottabb lettem, amikor megláttam a Rio táblát! Majd kiugrottam a bőrömből, annyira akartam futkározni a tengerben. 
- Életem, álljunk meg, meg akarom nézni a tengert! - kiáltottam. 
Raul szépen leparkolt, én pedig azonnal nekiiramodtam. Nem érdekelt mit hisznek rólam az emberek, tengert akartam! 

Mindig imádtam az ilyen helyeket, ha tehettem volna, minden napomat vízben töltöttem volna.

Miután kirohangáltam magam egy életre, elindultunk a szálloda felé. Hatalmas épület volt és nem vagyok biztos benne, de mintha az imént Britney Spears mosolygott volna rám... Furcsa volt, de gyönyörű. A portás rögtön jött segíteni nekünk a csomagjainkal és amint megkaptuk a szobát, fel is cipelte nekünk. 
- Köszönöm, a borravalót tartsa meg! 
Odaadtam neki a pénzt, aztán elküldtem. Nagyon boldog voltam, hogy itt lehetek, mivel sosem jártam még Rioban! A pasim egyszerűen fantasztikus! 
- Szívem, mit szólnál hozzá, ha elmennénk fagyizni? - kérdezte. 
- Mehetünk! Együnk! 
Lesétáltunk a hotel melletti fagyizóhoz. Pont az epres fagyimat akartam elvenni, mikor valaki leverte a földre. Készültem szép monológot adni és akkor megláttam az arcát... Martina Stoessel nézett rám, sajnálkozó tekintettel, mellette pedig Mr. Hernyószemöldök Blanco. Nem tudtam mit kinyögni, ugyanis: 
1. Fogalmam sincs, mit keresnek ezek de Janeiro-ban.
2. Tudtam az igazságot Sarahról, még pedig Tinitáról is eléggé sokat hallottam. 
3. Betegesen hasonlítanak a Weness párosra. 
Nem tudtam mit kinyögni, Raul is csak kitágult szemekkel állt mellettem. 
- Oh, bocsánatot kérek, nem direkt csináltam! - szólalt meg végül. 
Még mindig nem tudtam, mit mondjak. Fussak el? Esetleg vágjam fejbe valamivel, aztán szaladjak el? 
- Jól vagy? - kérdezte tőlem. 
- Amm... Persze. 
Ennyit sikerült kiynögnöm. Jorge csak bámult rám, gondolom több tiszteletre vágyott, de ebben a helyzetben, rohadtul leszartam az udvarias viselkedést. De úgy tűnt, Tinit még örült is neki, hogy nem egy pszichopata rajongóval találkozott. A pszichopata viszont igaz volt rám. 
- Bocsánat, ha gondolod kifizetem neked! 
- Nem, dehogy! Semmi gond Martina, megoldom. - vedtem fel a ksozos fagyimat a földről.
- Szóval tudod, ki vagyok. - mosolyodott el. 
- Ki ne tudná? - forgattam a szememet. - Mindenki ismer téged. Én is szeretem a zenéidet. 
Ez megmosolyogtatta, hiszen nem mindenki kap elismerést egy ilyen fajta 22 éves lánytól. De, hogy be kell valljam, tényleg bírtam a zenéit. Rosalynt látram benne... 
- Nos, köszönöm. Akkor, gondolom Jorge is ismerős. 
A kezemet nyújtottam felé, ő viszont csak akkor reagált, mikor Tini finoman oldalba vágta. 
- Örvendek Blanco. - kacsintottam. - Szóval... Ti ketten? 
Égő arcal meredtek egymásra Tinivel, mivel mind a ketten rájöttek, hogy most lebuktak. 
- Igen, de ha megkérhetünk, senkinek ne szólj. - kérlelt Martina. 
- Nem vagyok olyan ember Tinita, bocsi. - csóváltam a fejem. 
- És téged, hogy hívnak?
Pár másodperc alatt átfutott a lehetőség az agyamon, hogy mi lenne, ha nevet változtatnék. De aztán rájöttrm, hogy nem is ismer, szóval minek szenvedjek?
- Sophia Chroose, ő pedig a barátom Raul. 
- A bátyám beszélt nekem valami Sophiáról tegnap. Nem te voltál az? -nézett rám gyanakvóan. 
Egy pillanatra megijedtem. Minek beszélt az a félkegyelmű Francisco rólam? Pedig megmondtam neki, hogy fogja be, mert lebukunk! 
- Nem hiszem, mivel én Californiai vagyok. Nekünk most mennünk kell, de örülök, hogy találkozhattam veled Stoessel, örök emlék marad. 
A legtöbb rajongó ölni tudott volna ezért a találkozásért, de én már ebből kinőttem. Persze örülök neki, hogy személyesen is láthattam a híres Jortinit, de nem fogok visítozva Jorge nyakába ugrani. A legjobban csak attól féltem, lebukok. Nem sok kellett hozzá, hogy Tinita gyanút fogjon, bár szerintem már sejt valamit. Sarah után kellene mennem, vagy nem tudom... Lehet, hogy most sikerült ennyivel lerendezni, de legközelebb (már ha lesz.), Tini nem fog ilyen könnyen elengedni, ezt jól tudom. Vigyáznunk kell és fel kell hívnom Sraht, de most.

58. Rész. - Boldogabb percek.

Drága olvasóim, bocsánat a rövid részért, de remélem azért tetszeni fog nektek! ^.^ Puszi!

Drága, egyetlen lányom!

Elég furcsa, mikor az ember felfogja, hogy nincsen sok ideje. Hát... Nekem most jött el az időm. Tudom, most értetlenül olvasod a levelemet, hiszen alig beszélgettünk és ha beszélgettünk is, inkább csak ordítottam veled. Bevallom, nem voltam jó apuka. A legszörnyűbb az egészben pedig az, hogy erre csak most jöttem rá. Akármennyire nem látszott, én szerettlek Rosalyn és a síron túl is foglak. Nagyon büszke vagyok rád és anyád is az. Bár még csak 20 éves vagy, már felnőtt nő. Néha úgy érzem, többet tudsz az életről, mint én. A legjobb szülő vagy, akit valaha láttam. George és Juliet rengeteget meséltek rólad és Rebecáról, még képem is van rólatok, ahogy az öledben ringatod. Egyszerűen csodálatos anya vagy! Eleinte nem akartam elfogadni, hiszen annyira fiatal vagy még. De te jobban készen álltál a feladatra 18 évesen, mint én 34 évesen. Azon is elgondolkoztam, hogy összecserélhettek a kórházban. Mindig olyan szigorú voltam veled Rosa... Meg sem érdemelted, hogy ilyen legyek veled. Rengeteget vártam el tőled és George-tól is, pedig ti pontosan úgy vagytok jók, ahogy vagytok. Te és a testvéred még egy háborút is képesek lennétek túlélni ketten! Lehet, hogy lány vagy, de tulajdonképpen mindig te védted meg a bátyád, nem pedig fordítva. Emlékszem egyszer felhívott az óvónőd, hogy két fiút is megvertél, csak hogy megvédd a testvéred. Megpróbáltam nem elnevetni magam, de hát képtelen voltam. Emlékszem meg is dícsértelek érte! Utána már mindig féltek tőled a fiúk. De visszatérve a lényegre... Hatalmas álmodozó vagy, mindig is erre neveltelek. Édesanyádnak persze ez nem tetszett, azt gondolta, hogy ez hülyeség és a valóságra kell, hogy felkészítselek. Mindig azt mondogatta, hogy össze fogod téveszteni a két világot. De én mindig csak addig mentem el, hogy ez ne fordulhasson elő. Álmodni mindig kell. Álmok nélkül, nincsen élet. Arra kérlek drága lányom, hogy ezt soha ne felejtsd el. Persze vannak az életben nehezebb dolgok is, amik rohadtul tudnak fájni. De hát el kell tűrnűnk az élettől egy-két pofont. MINDIG MERJ NAGYOT ÁLMODNI! Védd a családod az életed árán is lányom, mert ilyen, mint a tiéd, nincs még egy. Vigyázz magadra és légy boldog, még ha szomorú is akarnál lenni. Mosolyogni kell, mert az élet túl drága ahoz, hogy sírni lássanak. 
Szeretlek Rosalyn, nagyon, de nagyon.
Édesapád. 

Fojtogattak a könnyeim és kínoztak. Friss levegőre volt szükségem. Összehajtogattam a levelet, betettem a fiókomba, felkaptam a kabátom és már rohantam is lefelé.
- Rosalyn, hová mész? - kiabált utánam Daniel.
De én csak futottam és hátra se néztem. Nem bírtam tovább abban a házban maradni, egyszerűen képtelen voltam rá. A fejemben vízhangzottak apa szavai és akármennyire próbáltam, nem tudtam kiszedni őket onnan. Azt sem tudtam merre futok, csak mentem amerre visz az út. Aztán váratlanul valakibe belerohantam és elestünk mind a ketten. Kedvem lett volna bemosni most annak a valakinek, de túlságosan fájt a fejem most ahoz, hogy megmozduljak. A srác hamarabb felpattant mint én és mérges szemekkel bámult rám.
- Hölgyem, vigyázhatna, merre megy!
Kinyújtotta felém a kezét és segített felállni. Ekkor találtam szemtől-szemben magam Francisco Stoesselel, Sarah barátnőm szerelmével. Furán nézett rám mivel betegesen hasonlítottam a húgára, de én egy kicsit sem lepődtem meg. Meglepődne ha tudná, mennyi mindent tudok róluk.
- Hát Francisco, néha te is odafigyelhetnél.
- Kicsit több tiszteletet, ha lehet! Stoessel vagyok, ha nem tudnád.
- Többet tudok, mint gondolnád Stoessel úr. - hajoltam meg előtte. - Örülök, hogy megismerhetem őfelségét személyesen is, nem csak Sarah mondandói alapján. - kacsintottam.
Ijedten hátrálni kezdett és jól végigmért.
- Jesszusom, te vagy Sophia?
- Ha Sophia lennék, akkor ezt az egészet nem élted volna túl. A nevem Rosalyn Parks.
- Te vagy az a lány, aki befogadta életem szerelmét?
- Ja, hogy nekem be kellett volna fogadnom? Bocsi, azt hittem koldul, szóval kiküldtem az utcára.
- Micsoda? Te elküldted koldulni Saraht?
Nem bírtam ki nevetés nélkül. Ez a "jöttment suhanc" (ahogy Sophia emlegette régebben), viccesebb mint gondoltam. Ezért is érdemes volt eljönni otthonról. Látni kellett volna azt a bepánikolt fejét.
- Nyugalom Francisco, ennyire beteg azért nem vagyok! Sarah biztonságosan megérkezett San Franciscoba és Noah-val ketten boldogulnak, ameddig te nem tolod oda a képed. Jut eszembe... Miért nem vagy már velük?
- Egy kis gond akadt a húgommal, de holnap már indukok Sarah-hoz. Mesélt neked valamit a fiamról? - kérdezte izgatottan.
- Hát nem beszéltünk mióta elment, de még itt volt Noah-nak eléggé mozgalmas napjai voltak. Folyton rugdosódott, Sarah-nak egy nyugodt perce nem volt. Kiköpött apja. - mosolyodtam el.
- Stoessel vér folyik benne!
Akaratlanul is újra felnevettem, pedig most szomorúnak kellene lennem. Francisco mellett viszont ez lehetetlen.
- Ha most megbocsátasz, rengeteg dolg van még az utazásig, szóval most indulnom kell. Örülök, hogy megismerhettelek Rosalyn. És köszönök mindent, amit a családomért tettél, remek ember vagy.
- Ugyan már! Bármikor szívesen látlak titeket újra!
Még egy utolsó mosolyt erőltetett az arcára, aztán továbbment. Remélem holnap ilyenkor már a családjával lesz.

Miután kiszellőztettem a fejem, készen álltam arra, hogy hazamenjek. Sikerült lenyugodnom és ez Francisco Stoesselnek köszönhető. Ki hitte volna... Ezt is bele kell írnom az önéletrajzomba! Beérve a nappaliba, halk nyögéseket hallottam a vécé felől. Esküszöm, ha a bátyám és Juliet együtt járnak elintézni a dolgukat is, kirángatom őket onnan. Ennyire azért csak nem hülyék! Mielőtt benyithattam volna, Sophia rontott ki a vécéből lihegve.
- Sophi?
- Megtanultam valamit... Sose egyél kókuszos sütit, és ha fuldokolsz a kókusztól inkább fulladj meg, mintsem narancs szörpöt igyál rá, mert olyan hasmenésed lesz, hogy olyat még Poszeidón sem látott... - hadarta.
Tudom, hogy eléggé bunkó dolog volt tőlem, de muszáj volt kinevetnem. Annyira aranyos volt a csapzott hajával, ami hozzátapadt a homlokához.
- Összekakiltad magad drágám?
- Pontosan, ahogy mondod szívem... És ha most megengeded, visszamennék mert még nem végeztem.
Sajnáltam szegénykémet, de nem bírtam ki. Túlságosan vicces volt ahoz, hogy csak álljak fapofával.
- Vigyek Normaflore-t? - kiabáltam utána.
- Nem vagy vicces Weness, de esküszöm ha innen kiérek, megfojatalak!
Újabb ok, miért Sophia Chroose a legjobb barátnőm. 

57. Rész - Hiányzol apa...

Reggel arra keltem, hogy csörög a telefonom. Kábé hét körül lehetett. Tapogatózva megkerestem a szekrényemen, majd meg sem nézve ki az, felvettem.
- Igen? - szóltam bele álmosan.
Anya volt az és sírt. Levegőt alig kapott. Azonnal kinyitottam a szemem és felültem.
- Anya, mi a baj?!
Továbbra is csak zokogott, ami engem is megijesztett, így én is bekönnyeztem.
- Anya!
- Rosalyn... - nyögte ki. - Apád...
- Mi van apával? - sírtam el magam.
- Édes istenem... Apád... Meghalt.
Felfogva a szavakat, azt hittem elájulok. Nekivágva a telefont a falnak, hangosan sikítva lerogytam a földre és úgy sírtam, mint még soha. Nem érdekelt ki hall és ki nem. Csak sírni akartam és soha abba nem hagyni. Apa meghalt... Az nem lehet! Apának semmi baja nem volt! Egyszerűen, ez lehetetlen. Daniel berohant a szobába és odatelepedett mellém.
- Rosalyn, mi a baj? - ölelt át szorosan. - Mid fáj?
Csak a fejemet csóváltam, mert továbbra sem tudtam abbahagyni a sírást. Aztán Becát hallottam közelegni, azt kiabálva "Anyu! Anyu!". Odabújt hozzám és így hárman a földön kuporogtunk percekig, ameddig meg nem szólaltam.
- Apa meghalt...
Nagyot nyeltem, hogy ne kezdjek el újra sírni. Nehéz volt elképzelni, hogy apa nem lesz itt velem már soha. Nem nevettet meg, nem szid le, nem ad jó éjt puszit. A hibái ellenére is nagyon szerettem, hiszen az apám volt. Igaz, az utóbbi időben elváltak útjaink és egyáltalán nem beszélgettünk. Egyszer látogatott meg, akkor is csak azért, hogy leordítsa a fejemet. Emlékszem, mikor eltiltott Dani-től, vagy mikor hazudtak nekem anyával. Csupa rossz emlék és siralom... De akkor is az apám volt.

Egyedül csomagoltam a szobámban, mivel nem voltam valami jó társaság. Apát holnap után temetjük, így vissza kell mennem Buenos Airesbe. Nem szívesen teszem, mert nem akarok újra szembesülni a szörnyű emlékeimmel. Dani beszélt anyával, mert én nem tudtam volna megtenni. Túlságosan zaklatott voltam és a vége tuti az lett volna, hogy kiabálok vele. Fogalmam sincs, George hogyan érezhetk magát most... Remélem Juliet ott van vele és segít neki.
- Anyuci? - lépett be Rebeca.
Igaz, még szinte két éves sem volt, de mindig tudta, mikor van szükségem rá. Nem kellett soha mondania semmit, csak átölelnie és a közelemben lennie. Más nem is kellett.
- Gyere picim. - nyújtottam felé a karom.
Felemeltem az ölembe, aztán szorosan magamhoz öleltem.
- Mindig tudtam, hogy jó anya leszel. -mondta Roy.
Felékaptam a fejem. Mosolyogva állt az ajtóban, nekitámaszkodva a félfának.
- Te hogy jöttél fel ide? - kérdeztem.
- Nem nyitott ajtót senki, gondoltam bejövök magamtól. - húzta fel a vállát.
- Lehet, hogy régen itt voltál velem, de ez már nem csak az én házam. Ha Dani meglát, esküszöm végez veled.
- Velem? Ő? Na, ne nevettess.
- Kicsit több tisztelet, ha lehet! Ő a férjem!
Leraktam Becát, majd felé fordultam.
- Kicsim, keresd meg apucit. Menj, gyorsan!
A lányom már el is szaladt, én pedig bezártam az ajtót.
- Kapsz öt percet, hogy kibökd, mi a fenét akarsz tőlem.
Nevetésben tört ki, ami kicsit zavaró volt, mert számomra annyira nem vicces ez a helyzet...
- Negy egyértelmű? Téged. Megmondtam, hogy sosem fogom feladni. Még az elején figyelmeztettelek, hogy történjen bármi, én harcolni fogok érted. Megértem, hogy Danielt jobban szereted, de engem is szeretsz igaz?
Nem hazudhattam Roynak, mivel nem tudtam. Ismert már annyira, hogy tudja mit érzek iránta. Szerettem, efelől nem volt kétségem. Még Daniel is jól tudta, hogy szeretem Royt. Mindig is a szívem egyik csücske volt és az is marad.
- Roy, te is tudod, mennyire szeretlek. De fogadd el a döntésemet. Danielt jobban szeretem, mint téged.
Lassan közeledni kezdett felém, és magához húzott. Olyan közel volt hozzám, hogy akár megcsókolhatott volna. És még jobban meglepődtem, mikor meg is tette. Persze azonnal ellöktem magamtól, de az a két másodperc is elég volt arra, hogy felmérjem hol állunk. Mindent bele akart adni ebbe a csókba, de én nem engedtem neki. Nem engedhettem meg magamnak, hogy kívánjam. Mert nem tehettem és nem is akartam.
- Menj. - intettem az ajtó felé.
- De Rosa...
- Addig örülj, még nem szólok erről a FÉRJEMNEK és nem durvulok be, szóval jobban teszed, ha elmész.
Semmit nem szólva kihátrált a szobából és angolosan távozott. Még egy ok, miért is olyan pocsék a napom.

A repülőn Daniel Becával, én pedig Sophiával ültem. Jobbnak láttam, ha előbb neki mondom el, mi történt.
- Sophia, mondanom kell valamit.
- Jaj, ne Rosalyn! Ugye nem öltél meg már megint valakit?! Már elfogyott a zsákom és az ásóm is elhagytam, nem tudok segíteni! Játsz hullaszállítósdit a NASA-val, vagy szólj Obamának, mit bánom én. Próbálok jó lenni, de ha neked ilyen hajlamaid vannak, nem segítesz a dolgokon.
- Hihetetlen, mennyi fölösleges dolgon tudsz kiakadni drága barátnőm, de rendben... Nem erről van szó.
Megkönnyebbültem fújta ki a levegőt. Komolyan úgy csinált, mintha már csináltunk volna ilyet, pedig én sosem öltem meg senkit. Legálábbis ÉN nem, azt már nem tudom Ő hogy van vele...
- Megynugodtam. Akkor hát, mit szeretnél mondani?
- Hát... Ma eljött hozzám Roy és veszekedtünk kicsit, aztán megcsókolt... Még mielőtt bármit mondhatnál, eltoltam magamtól, nem csókoltam vissza.
- Rosalyn, én hiszek neked. A másik kérdés az, ő hinni fog e nekd. - bökött hátra Dani felé.
Ekkor ébredtem rá, mekkora bajban vagyok.

Egész úton azon gondolkoztam, hogy mondjam el Danielnek. Csak az igazságot készülöm elmondani neki, nem tudom miért parázok ennyire. Mindegy is... Amint leszálltunk, félrehívtam Danielt, hogy beszélni tudjunk és megkértem Sophit, hogy vigyázzon Becára pár percig.
- Daniel, a helyzet az, hogy...
Váratlanul megfogta a derekam és erősen megcsókolt, teljesen belémfojtava ezzel a szavakat. Egy pillanatra sem engedett szorításából, elárasztotr a csókjaival. Mikor elengedett, mélyen a szemembe nézett.
- Ez most olyan volt, mint vele? - kérdezte.
Hírtelen nem tudtam, miről beszél, de aztán megértettem. Mindent tudott...
- Honnan tudod te azt...
Újra megcsókolt, de most nem olyan hosszan.
- Olyan, mint vele? - kérdezte ismét.
- Nem. Veled sokkal jobb, mivel téged szeretlek.
- Akkor nem aggódom. Mindent lattám Rosa, a lányunk okosabb, mint hinnéd. Átjött hozzám és igaz csak annyit mondott Roy, de mindent megértettem. Hallgatózni kezdtem, szóval mindent hallottam. Nem kell félned Rosa, tudom, hogy ő volt és azt is, hogy elküldted. Nagyon köszönöm, hogy ennyire hűséges vagy hozzám.
- Én csak betartom a fogadalmam. - mosolyodtam el.

A ház előtt már nem éreztem magam annyira jól. Feltörtek bennem a régi emlékek és az, hogy nem találkozom apával. Pedig a repülőn gondoltam is rá, mit fog szólni Rebecához, mennyire szép lett. Hát, semmit... Lassan lépkedve mertem csak bemenni, féltem szembesülni az emlékeimmel. De meg kellett tennem apa miatt. Most miatta vagyok itt, nem szabad hisztiznem. Anya éppen a konyhában szorgoskodott J.-vel, George pedig a ruhákat hajtogatta.
- Juliet! - kiáltotta Sophia.
Most láttam cska igazán, mennyire hiányozhattak egymásnak. Így még soha nem láttam őket ölelkezni. Imádták egymást. Anya a könnyeit törölgetve jött oda hozzám, hogy ő is átölelhessen.
- Hiányoztál... - súgta a fülembe.
- Te is nekem anya.
Daniel és Beca is beléptek az ajtón és amint a lányom meglátta Julietet, már rohant is hozzá. Nem tudom miért imádták egymást ennyire, de elválaszthatatlanok voltak.
- Jó napot asszonyom. - köszönt anyának Daniel is.
- Szervusz, fiam.
Már vártam a megjegyzéseket, hogy ez nem jó, az nem jó. Aztán arra lettem figyelmes, hogy anyám Danit öleli. Kikerekedett szemekkel bámult rám anyukám válla fölött és jól tudtam mit akar most kérdezni: "Mi folyik itt?" Mivel nem tudtam mást, csak felhúzzam a vállam, majd elmentem köszönni a bátyámnak és a barátnőmnek. George-ot még sosem láttam ennyire letörtnek.
- Szia húgi. - erőltett mosolyt az arcára.
- Hogy vagy bátyus? - öleltem át.
- Hiányzik apa... - suttogta.
- Tudom, nekem is. De mindig velünk lesz. Hidd el.
A zsebéből előhúzott egy borítékot, amire apa az én nevemet írta.
- Ezt neked írta Rosalyn. Pár nappal a halála előtt leült és levelet írt neked, Danielnek, Becának, bár még ő túl kicsi hozzá, hogy elolvassa és nekem. Fogalmam sem volt, miért csinálta ezt, de aztán rájöttem... Annyira sajnálom.
- George, ne sajnáld! Nem a te hibád!
A fejét csóválva Juliethez ment, hogy vígaszt leljen a karjaiban. Aztán felmentem a régi szobámba, hogy elolvashassam a levelet, ami utolsó darabkám apából.

56. Rész - Búcsú és szerelem.

A Sarah-tól való búcsúzkodás, nehezebben ment, mint gondoltam. Én és Sophia vittük ki a repülőtérre, de szinte alig tudtunk elköszönni egymástól. Fél órán keresztül ölelkeztünk és sírtunk egyszerre. Sophit akkor lattám utóljára így sírni, mikor Juliet hazajött.
- Írjál, amikor csak tudsz! - mondta Sophia és letörölgette a könnyeit.
Végül Sarah megállt előttem is és azonnal bekönnyeztem, pedig még nem mondtunk semmit. Ezalatt az egy hónap alatt, nagyon a szívemhez nőtt ez a lány és nagyon hiányozni fog. Megfogta a kezem és mélyen a szemembe nézett.
- Sosem felejtem el, mennyi mindenben segítettél nekem Rosalyn. Egy életre hálás vagyok miatta. Bármi problémád akad, nyugodtan hívj fel és én azonnal elindulok. A családod egyszerűen "fantastico", szóval ne hagyd szétesni!
- Úgy lesz. Te pedig találj magadra Sasha, mert ha így folytatod, keserves életed lesz. Vigyázz a picire!
- Az életem árán is!
Elengedte a kezem, még egyszer utóljára átölelt minket és elindult büszkeséggel telve az ajtó felé. Sosem láttam még ennyire felszabadultnak. Mikor már majdnem beért, akkor jutott eszembe, hogy elfelejtettem valamit...
- Sarah! - kiáltottam.
Visszafordult és sugárzó tekintettel rámnézett.
- Mi lesz a neve?
- Noah!
Szóval fiú. Hát... Becának meg is van a tökéletes férj. Az ajtó előtt még egyszer integetett nekünk, aztán eltűnt az épületben a lány, aki hátrahagyta mindenét. A barna hajú lány, aki megtanulta, mi az élet értelme. A lány, aki megtanult igazán szeretni.

Mikor beléptünk a házba, Danielt találtuk Rebecával a földön, éppen harcoltak egymással. Dani-nek persze nem fájt, de direkt úgy csinált, mint akit legyőztek és lerogyott a földre, megadva magát. A lányom kuncogva ráugrott és megpuszilta a férjem arcát. A nevetésemre már felfigyeltek ránk és Beca rögtön a karjaimba vetette magát.
- Sarah? - nézett fel rám szomorú arcal.
- Tudod pici... Sarahnak el kellett mennie. - simítottam meg az arcát.
- Babával? - kérdezte.
- Igen, babával.
Rebeca megfogta a kezem, ezzel próbált vígasztalni. Mindig tudta mit kell tenni olyankor, mikor szomorú vagyok, annak ellenére, mennyire kicsi volt még. Ez a lány, érdekesebb, mint gondoltam.

A délutánomat a lányommal és a férjemmel töltöttem. Szüksegem volt valamire, ami elterelte a figyelmemet a történtekről. Váratlanul kopogtak az ajtón.
- Roy? - lepődtem meg. - Te meg mit keresel itt?
- Tudtommal azt mondtad, bármikor jöhetek Becához.
Láttam a szemében, hogy nem csak Rebeca miatt jött, de hát nem küldhettem el. Sóhajtottam egy nagyot, aztán beengedtem. Daniel felpattant a földről és dühösen Roy-ra nézett.
- Ez meg mit keres itt? - kérdezte.
- A nevem Roy. Nem pedig ez.
- Srácok, fejezzétek be. Ne ezt tanulja el a lányom. Meg kéne próbálnotok megérteni egymást...
- Én mindent értek. - nevetett fel Daniel. - Azért jár ide, hogy a közeledben legyen. Roy, nem tudod felfogni, hogy Rosa már az enyém?
- Lehet, hogy a tiéd. - bólogatott Roy. - De a szíve egyik része az enyém is. Nem csak te vagy ott! Hanem rajtad kívül még Beca, Sophi, Juliet, a családja! Ideje lenne leszállni a magas lóról Weness és ráébredni arra, mennyire egy seggfej vagy. Csak magaddal foglakozol állandóan, egy kicsit sem nézed meg izanán, mi is folyik körülötted.
- Csak féltékeny vagy, te kis pöcs, mert én kaptam meg Rosalyn-t, nem pedig te! Hiába strapálod magad, képzeld, gyerekünk van! Tudod mit jelent az? Biológia óra kisfiam! Az érzéseit nem tudod befolyásolni! Jól tudom, mit érez irántad. De visszajöttem és harcoltam azért, ami az enyém. Mert Rosa az enyém. Fogadd el. - szorította ökölbe a kezét.
Én csak álltam ott némán és figyeltem az ingerültséget Roy arcán.
- Én legalább nem hagytam magára! - vágott vissza, majd elviharzott.
Egy könnycsepp gördült le az arcomon. Daniel még mindig ökölbe szorított kézzel állt és azt a pontot bámulta, ahol az imént Roy állt. Láttam rajta, hogy szörnyen fáj neki. Odasétáltam hozzá és szorosan hozzábújtam. Először azt hittem, nem fog megölelni, de aztán felé fordította a fejemet és erősem megcsókolt. A könnyeim ízét éreztem a számban, de nem érdekelt.
- Daniel, nem hibáztathatod magad tovább. - húzódtam el tőle.
- Csitt! Kérlek... Most csak arra van szükségem, hogy érezzem a közelséged. Csak csókolj.
Percekig álltunk ott egymásba gabalyodva. Aztán észrevettük, hogy Beca ott áll mellettünk. Mosolyogva nézett fel ránk, ki tudja mióta állhatott itt.
- Rebeca? - jött utána Sophia. - Hála az égnek. Na gyere te zsák, menjünk játszani. - kapta fel a kezébe. - Haggyuk itt a mamit és a papit!
- Ez a lány... - nevette el magát Dani.
- Hát igen. Mi hoztuk össze. - nevettem fel én is.
- Túl profik vagyunk sajnos, mert ilyen gyereket te még nem láttál! Nem tehetünk róla.

Talán igaza volt. Mi ketten egymásnak lettünk teremtve. Senki mással nem voltam ennyire boldog, mint vele. Próbáltam elhitetni magammal, hogy nem ő az igazi és, hogy hazudik. De ez csak azért volt, mert nem tudtam elfogadni, hoyg ennyire szeret. Hát... Már mindegy. Itt van Rebeca és a szerelem, amit Dani iránt éreztem. 

55. Rész - Örök hála.

Az első hetem, eléggé zűrös volt Sarah társaságában. Sarahfinánk eléggé elveszett volt, szó szerint... Egyszer még ránk is nyitott Dani-vel, szóval minden szokásosan történt. Szegénykém olyan rémült volt hírtelen, hogy azt se tudta mit csináljon. Végül kifakadt.
- Na oké emberek, én azért jöttem el otthonról, hogy ne lássak több ilyet. Nem tudnátok mondjuk bezárni az ajtót, vagy valami?
Nem hibáztattam érte, de mivel családtagnak számított, nem nagyon foglalkoztunk a ténnyel, hogy ő is itt van. Nem tehettem róla, nagyon hiányzott Daniel és nem bírtam ki.

Sarah és Beca között olyan kapcsolat alakult, hogy úgy döntöttem hagyom őket összeismerkedni. Dani és én be akartuk pótolni a randinkat, amit a felénél abbahagytunk. Minden szükséges dolgot a hűtőben hagytam Rebecának. Csak reménykedni tudtam, hogy Sarah megtalálja. Megkértem George-ot és Julietet is, hogy nézzenek be hozzá, hát ha kell neki a segítség. Annyira elmerengtem a gondolataimban, hogy azt sem vettem észre, Dani mit motyog itt mellettem.
- Rosalyn, mi a baj? Ismerem ezt az arcot és ez az az arc, amikor olyan cukin bevágod a durcit. - húzta össze a szemöldökét.
- Az enyém, még mindig jobb. - mormoltam.
- Most komolyan Rosám... Szét vagy szórva. 
Fel voltam háborodva!

- Én nem vagyok szétszórt! Csak fáradt és ennyi... Túl sok minden fáraszt mostanság. Itt van Sarah is, akit a világ minden gumimacijáért sem bántanék meg. Szüksége van most ránk. Azt érzem, kicsit visszahúzódó. Velem szinte alig beszélget és ha kérdezem is valamiről, röviden válaszol, majd továbblép. Nem mondta ki hangosan, de a baja az, hogy túlságosan hasonlítunk neki a Stoessel családra. Bár most, hogy mondja, meg tudom érteni... Te kiköpött Jorge Blanco vagy. - nevettem el magam.
- Én? Haggyuk már! Kicsit sem hasonlítunk! Én sokkal helyesebb vagyok és nem viselkedem úgy mint egy egoista, sznob, bunkó. Mert az a pasas, nem fix az biztos. - rázta a fejét. - Ráadásul én sokkal romantikusabb alkat vagyok és izmosabb is. Ja, és én ismerem a borotvát. - kacsintott.
Fuldokló nevetésben törtem ki, alig bírtam abbahagyni. Persze ráhagytam, nyugodtan gondolja csak ez mind magáról. Még hogy ő nem egoista... 
- Azért ezt gondold át. - nyögtem ki. 
- Szörnyű vagy... 
- Mégis elvettél! - feleltem büszkén.

Egy kis séta után, elindultunk haza. Még szinte be sem tettem a lábam, már ajtócsapódást hallottam odafentről. George és Juliet a kanapén ültek és egymással vitatkoztak. 
- Hé! - szóltam közbe. - Mi folyik itt? Tőletek zeng az egész ház! 
- A drága bátyád szépen megbántotta Saraht! Szóval most felment sírva a szobájába. - bökött a lépcső felé.
- George, néha igazán visszafoghatnád magad. - állt ki mellettem a férjem.
- Te csak ne szólj bele kisapám, hiszen te hagytad el a húgom egy évre nem?! - vágott vissza George.
Csak rá kellett nézni Danire, mennyire rosszul esett ez neki. Tartotta magát, de láttam, hogy legszívesebben a földbe tiporná a bátyám.
- Fogd be és ülj le! Neked semmi jogod ordibálni a házamban, pláne, hogy Beca a szobájában alszik! Látom megint visszatérünk a "csak én és senki más" korszakodhoz. Apáék megint teletömték a fejed marhaságokkal igaz? Komolyan nem értelek... Kezdtél jól állni, most pedig mindent elrontasz. Oda kéne figyelned inkább J.- re és arra, hogy mit akar Ő! Mert te nem látsz semmit, saját magadon kívül persze! Szedd össze magad George Parks, vagy esküszöm nem állok jót magamért! Ha még egyszer így beszélsz Sarahfinával, Sophia fog kinyírni és az azért eléggé kellemetlen halál. Most pedig megyek és rendbe hozom azt, amit te elrontottál. 
- Az nem zavar, hogy ő is hazudott nekünk? - emelte fel újra a hangját.
Kérdőn néztem Julietre. Vett egy mély levegőt, aztán elmondta.
- Sarah terhes. Francisco Stoessel az apja. A többit majd elmondja ő, jobb ha tőle tudsz meg mindent.

Megálltam Sarah ajtaja előtt és bekopogtam. Hallottam még idekintre is, hogy szipog. Beengedett, aztán leültem mellé az ágyra. 
- Nagy a baj? - kérdeztem aggódóan.
Tényleg aggódtam Sarah miatt. Szinte ugyan az lett a sorsa, mint nekem. 
- Dehogyis, minden rendben.
Természetesen láttam rajta, hogy semmi sincs rendben. 
- Nem úgy tűnik... Figyelj Sarah, ha valami nyomja a szíved, mondd el. Jólesik ha egy barát mellettünk van és én itt vagyok neked. A testvéremmel pedig ne foglalkozz, ilyen napjai vannak mostanában. - vígasztaltam.
- Én nagyon kedvelem Georgeot, kivételes fiú. Annak pedig még jobban örülök, hogy az én drága unokahúgomat szereti. - mosolyodott el. 
- Juliet mesélte, mit vágtál George fejéhez. Ez igaz? Fran a baba apja? 
- Ez természetes! - vágta rá. 
- Akkor meg mi ez a nagy felhajtás? Nézz csak rám. Tizenkilenc éves vagyok és van egy gyönyörű lányom, akit egyáltalán nem bántam meg, mert egyszerűen egy csoda. Mindennél jobban szeretem Rebecát! - áradoztam. 
Örültem, hogy Srah végre kiönti a lelkét nekem is és én érdeklődve hallgattam, miért nem maradhatott Buenos Airesben. Nem is tudtam, hogy Martina anyukájáék is az enyémhez hasonlóak. Mèg, hogy eltiltják egymástól őket... Komolyan mondom, kezdtem megijedni. Kiderült, Fran nagyon is szerette Sraht, de el kellett jönnie. Ez van. Már nem tehet semmit. Újra sírni kezdett, én pedig próbáltam megvígasztalni. Ez a lány akármennyire is idősebb volt nálam, rengeteg dolgon ment keresztül. Összetört...
- Jaj, ne sírj már! - töröltem le a könnyeit. - Fiatalabb vagyok mint te, mégis a legboldogabb ember a világon! Itt van nekem Daniel, életem őrült szerelme. És Beca, aki az őrületbe kerget a hiperaktivitásával, de mégis a legkülönlegesebb kisbaba. Végre felnőttem. Nekem csak ez számít. Ha az élet citromot ad, csinálj belőle limonádét, ez az én elvem. Nem kell, hogy kövesd, csak tartsd észben. Hinned kell a lehetőségekben Sarah, hiszen annyira gyönyörű, okos és még sorolhatnám számtalan jó tulajdonságodat, mert neked csak az van. Egyszerűen tökéletes vagy és nem szabad hagynod, hogy pár ember legyőzzön egy ilyen erős lányt mint te! Te is boldogabb leszel, ne aggódj. Ne félj, én kilenc hónapon keresztül itt leszek neked. Akár tetszik, akár nem. - mondtam széles vigyorral. 
Sarah végre felengedett, aztán szorosan megölelt. 
- Örök hála. - suttogta. 

54. Rész - Zakkant család.

Sarah ma délután érkezik meg hozzánk! Bevallom kíváncsi vagyok rá, Sophia sokat mesélt róla. Bár az ő elmondása szerint... Nem csodálkoznék rajta, ha valami tejárus fickó költözne hozzánk, akinek azért Sarah a neve, mert az anyjának gondjai voltak a nemek megkülönböztetésével. Megtörténhet! Tegnap este nagyon aggódtunk J. miatt, mivel nem jött haza. Mindenhol kerestük, a mobilján is hívtuk, de ki volt kapcsolva. Sophia már annyira ki volt akadva, hogy elment a szüleimhez és a bátyámhoz. Csak reménykedni tudtam, hogy nem ott találja meg, rossz körülmények között... Nekem volt részem ilyenben. Benyitott a bátyámhoz és... Nem mondok részleteket, mindenki tudja mire gondolok! Persze a drága barátnőm tett egy szép megjegyzést, ami tudni illik így szólt: 'George Parks, azonnal húzd ki a vonatodat a húgom alagútjából, mert ha nem, esküszöm levágom és a homlokodra ragasztom, mint egy töketlen egyszarvúnak!'

Megértettem Sophia kitörésének okát, hiszen a húgáról volt szó. George meg azzal a kis agyával sem tud gondolkozni. Bár beszélek itt én, a 19 éves anyuka. Néha azt érzem, Becának több esze van, mint Sophinak, Daninek, Georgenak, Raulnak, Julietnek és nekem összetéve. 

Sarah érekzése előtt, volt egy kis időnk kettesben Dani-vel. Sophia elment Raul-val, J. a bátyámnál van, Becát pedig elvitte Roy, szóval minden tökéletesen indult. Az ágyban lustálkodtunk, a fejem a mellkasára hajtottam. Hiányoztak az érintései. Rebeca születése óta, nem nagyon volt időnk egymással foglalkozni, amibe kicsit beleőrülök.

- Drágám, mit csináljunk ma? - kérdeztem. 

- Szerintem menjünk el piknikezni arra a helyre, ahol régen voltunk. - javasolta.

- Hogy megint hosszú fülem legyen? A-a, szó sem lehet róla! 

- De Rosalyn, most komolyan beszélek! És egyébként... - fogta meg a fülem. - Kicsit tényleg hosszú füled van. 

Elegem lett. Megfogtam, lelölektem az ágyról és hozzávágtam minden párnámat.

- Te szadista állat! - kiabálta. 

Nevetve ráugrottam és megpuszilgattam az arcát. 

- Jó, menjünk. De csak ha veszel nekem gumimacit!

- Veszek neked gumimacit! 100 zacskóval! Most pedig igyekezz, öltözz fel.
- De HARIBO legyen ám!

Végül minden energiámat összeszedtem, felöltöztem és bepakoltam egy piknik kosárba. Tettem bele mogyoróvajas meg áfonyalekváros szendvicset, gyümölcsöt és az utolsó csomag gumicukrom. Mikor éppen kiabálni akartam, hogy kész vagyok, Dani sétált le a lépcsőn a gitárjával.
- Komolyan hozni akarod? - fontam keresztbe a karjaim.
- Mégis mit gondoltál? Végig pihentetni fogjuk a fenekünket az autóban?
- Öö... Tulajdonképpen, igen. Pontosan erre gondoltam.
- Nem, most egy kicsit sétálunk is, hogy tudjunk énekelni.
- Mik nem pattannak ki az agyadból néha... - sóhajtoztam.

Kábé a réttől nem messze, leparkoltunk a kocsival. Örültem a friss levegőnek és az időnek, amit Dani-vel tölthetek. Nem is lehetne szebb napom ennél! Kicsit izgultam, hogy Rebecát Royra bíztam, hiszen ismerem a gyerekemet, rám ütött. El tudom képzelni mi folyik most ott... Beca magára öntött valamit, Roy megfürdette, tisztába tette, Beca lepisilte (vagy rosszabb), Roynak kihullott az összes haja és egy sarokban hintázik a hajszálait nézegetve. Beparáztam...
- Daniel, jó ötlet volt Royra bíznom a lányunkat?
- Nem, de hát nézzük a jó oldalát. - húzta fel a vállát.
- Igen, igaz. De várj... Mi ennek a jó oldala?
- Nyugodj meg kicsim, legfeljebb csak a NASA meg a TEK kerülhet szóba.- puszilta meg a homlokom.
- Jaj, hát végülis CSAK ez a kettő...
- Semmi baja nem lesz Becának, még Roy-val van. Most pedig énekeljünk!
"Nem vagyok madár, hogy repüljek.
Nem vagyok festő, hogy képet fessek.
Nem vagyok költő, sem szobrász.
Csupán az vagyok, aki vagyok."
Imádtam minden dalt, amit közösen írtunk Danivel. De ez, a kedvencem volt.
"Nem tudom olvasni a csillagokat.
Nem tudom lehozni a holdat.
Nem vagyok az ég, sem a nap.
Csupán az vagyok, aki vagyok."
Danivel mélyen egymás szemét bámultuk, úgy éreztem a világon nincs rajta kívül más, csak ő.
"De vannak dolgok, amiket igen is, tudok.
Gyere ide és megmutatom neked.
A szemeidben látom...
Képes vagy rá, próbáld meg elképzelni.
Megfesthetjük a lelkünket színekkel.
Együtt kiálthatjuk, hogy: yeah.
Repülhetünk anélkül, hogy szárnyaink lennének.
Légy a szövege a dalomnak és zárj a hangodba."

Közelebb hajoltam Danihez és mikor már majdnem megcsókoltam, megcsörrent a telefonom.
- Mi az isten bajod van Sophia?! Ha megvan, menj el a boltba, leárazás van. Ha pedig házasodni akarsz, hívd Ansel atyát, biztos ráér. - magyaráztam.
- Nem vagy vicces gumimacifaló, mert ez fontos! Kiderült, Sarah nem délután jön. Most hívott, hogy leszállt a gépe és senki nincs érte a repülőtéren.
- Jézusom, akkor azonnal indulunk! Szia!
Leraktam a telefont, majd Danielhez fordultam.
- Édesem, mennünk kell. Sarah gépe most szállt le és senki nincs ott érte.
- Komolyan mondom Rosám, ha rajtatok múlt volna Sarah élete, mostanra rég halott lenne.

Egy fél óra múlva már a repülőtéren lökdöstem odébb az embereket és a tömegen keresztül próbáltam eljutni Sarah-hoz. Bevallom, nem túl nagy sikerrel. Egy kisfiú nekem jött a bőröndjével, én felestem benne, ő elkezdett magyarázni nekem valamit oroszul, aztán hozzám vágta a megmaradt pizzáját. Kedves gyerek volt, igazi cukorborsó. A földről felnézve egy lány állt meg előttem és úgy nézett rám, mint aki még nem látott embert.
- Ha Sophia nem mondta volna, hogy ennyire szerencsétlen vagy, nem ismerlek meg. Szerencséd volt. - mondta széles mosollyal.
- Szóval te vagy Sarah! - nyújtottam fel a kezem.
Segített felállni, majd megrázta a kezemet.
- Sokat hallottam rólad. - nevetett.
- Rosa drága, jól vagy? - ért ide Dani is. - Bocsi, hogy lemaradtam de éhes voltam, szóval vettem hamburgert.
- Még te a hasadat tömted, én felestem egy bőröndben és kaptam egy félig megrágott pizzát. - mutattam a földön heverő szeletre.
- Jó helyen járok én? - kérdezte tágra nyílt szemekkel Sarah.
- Maximálisan a legjobb helyen. - felelte Daniel büszkén.
Aztán átkarolt és szélesen vigyorogni kezdtünk, mint valami zakkant család. Ami tulajdonképpen, igaz is. 

53. Rész - Újabb rokon.

Drága olvasóim! Bocsánat, hogy eddig nem volt új rész, de sok dolgom volt mostanság. :) Viszont most itt vagyok és van egy meglepetésem számotokra! A csodálatos Csík Zsófia írónőmmel (:D) úgy döntöttünk, pár részre összeolvasztjuk a PSA-t és az AOMLAFY-t! Sarah fog megjelenni a Weness házban a következő részekben! Remélem élvezni fogjátok a társaságát! Puszi! :)

Daniel mindenképpen próbálta elfelejtetni velem azt, hogy akár ő is meghalhat. Ha csak egy pillanatra is arra gondoltam elveszíthetem Danielt ennyi szenvedés után, sírva fakadtam és órákig nem tudtam abbahagyni. A férjem és a lányom rengetegszer feljöttek hozzám, Beca ilyenkor szorosan hozzám bújt és megvígasztalt. Igaz, még nem tudott beszélni, de a közelsége is bőven elég volt. Sophia mindig meglepett valami finomsággal, ma reggel például palacsintát csinált nekem, aztán velem maradt egy kicsit beszélgetni. Azt hitte, beteg vagyok, pedig nem. Csak féltem, hogy minden ami jó, elveszik az életemből. Dani-vel nagyon sokszor beszélni akartam erről a dologról, de akárhányszor próbáltam ő csak megcsókolt és ha kellett, percekig. Sosem hagyott szóhoz jutni. Össze kellett szednem magam.

Másnap már jobban voltam. Felölzöztem, lezuhanyoztam és lementem reggelit csinálni mindenkinek. Napokig ők gondoskodtak rólam, most én szerettem volna meglepni őket valamivel. Így hát, mindenkinek azt csináltam amit szeret. Becának almás palacsintát, Daninek sziruposat, Julietnek kakaósat, Sophinak pedig gofrit csináltam. Rebeca kelt fel először és persze már rögtön akcióban volt. Amióta tud járni, még több helyre felér a keze. Most a szirupot öntötte magára, szóval vihettem fürdeni. A fürdőszobába menet, összefutottunk Sophival, aki éppen most kelt fel és beverte a lábát a küszöbbe.
- Ba**ki!
Késő volt, hogy be tudjam fogni Beca fülét. Hallotta és csak reménykedni tudtam, hogy nem ismétli el.
- Ki ne mondd Beca! Ki ne mondd!
- Ba**ki. - ismételte Sophi után.
El sem hittem. A lányom az első szavát a drága keresztannyától tanulta, de még milyen szép szót. Hála istennek sejpítve mondta a drága, de akkor is!
- Sophia, ha még egyszer így beszélsz Rebeca előtt, esküszöm költözöl az udvarra!
Másodpercek sem kellettek, Sophival röhögésben törtünk ki mind a ketten. Látni kellett volna azt az arcot, mikor kiabáltam vele. Komolyan mondom, rendesen megijedt! Tiszta szirup voltam én és Beca is, de semmi baj, néha kellenek az ilyen kitörések.

Miután megfürdettem a lányom és magamat is rendbe szedtem, mi is lementünk reggelizni. A vizes hajammal gyönyörű látványt kelthettem, de mit kellett volna tennem. Rebeca kész káosz, teljesen olyan mint én voltam kicsinek. Mindenki rajtam nevetett és Beca első szaván. Számomra nem volt annyira vicces, mivel az első szó altalában papa, mama, anya vagy apa szokott lenni, nem pedig ba**ki! Jó, azért bevallom, hogy tényleg vicces volt. Nem is a mi családunk lenne.

Délután átjött Roy kicsit hozzám és a lányomhoz. Elmentünk sétálni és elmesélte, hogy még BA-ban volt, elvégezte a sulit és nyitott egy saját könyvesboltot. A szülei segítettek összegyűjteni rá a pénzt. Végre lessz honnan könyvet kérni! Azt is elmesélte, hogy összeveszett az apjával miattam, de ő megvédett és vett magának egy saját lakást. Minden kapcsolatot megszakított az apjával, csak az anyjával volt hajlandó beszélgetni. Kicsit rosszul éreztem magam amiatt, hogy az én hibámból veszett össze az apukájával és nem tehettem semmit ellene. Ő mindig itt volt nekem ha kellett, de fordítva nem mindig volt így. Elrángattam magammal fölöslegesen Californiába, aztán eldobtam magamtól. Az apja azt mondta, csak annyi időre kellett, még visszaszereztem Danielt. Magyarán szólva, így próbálta finoman a tudtomra adni, hogy ku**ának tart.

Az ajtóig kísért minket Roy, mivel nem akart balhézni Dani-vel.
- Nos... Örülök, hogy eljöttél velem Rosa egy kicsit. Azt hittem, visszautasítasz.
- Dehogy is! Kijárt nekünk ez a kis idő.
Láttam a szemében, hogy meg akar csókolni. Annyira akarta, hogy már komolyan elhitette velem, hogy én is akarom! Pedig nem akartam. Nem tehetem ezt Daniel-vel, főleg úgy, hogy a férjem és a GYEREKEM apja! Szeretem Royt. De még mennyire szeretem... Kizárt, hogy valaha is ki fogom tudni őt zárni a szívemből. De a szerelem amit Daniel iránt érzek, annyira erős, hogy bármit le tudnék vele győzni! Az egyetlen félelmem, csak az, hogy elveszíthetem őt.
- Roy, figyelj... - húzódtam el. - Én ezt nem akarom érted? Itt van az én csodálatos kislányom, egy férjem aki szeret. Nem tehetem ezt egyikőjükkel sem. Szóval kérlek... Ne erőltesd ezt. Szeretlek, de őt jobban! Érts meg!
Mielőtt bármit is mondhatott volna, bezártam az ajtót. Lefektettem Becát a babaágyba, és leültem mellé egy székre. Imádtam nézni, ahogy alszik. Megnyugtattott.
- Rosalyn. - lépett be Sophi suttogva. - Beszélnünk kéne.
- Miről?
Sophia leült velem szemben. Láttam rajta, hogy legszívesebben nem kérdezné meg amit most akar, de végül csak kinyögte.
- Arról lenne szó, hogy van egy Sarah nevű másoduncsim Buenos Airesben. A család akivel eddig nagyon jóban volt, most megromlott a kapcsolatuk és nem bír tovább ott maradni. Nem lenne gond, ha ideköltözne hozzánk? Csak addig, ameddig nem talál magának itt is munkát.
- Az a Sarah, aki a Stoessel családdal nyomul és Francisco volt a pasija?
- Mondhatni. - mosolyodott el.
- Miért nem mondtad, hogy egy újságíró híresség a rokonod? - kérdeztem.
- Mert akkor már túl menő lettem volna, még ennél is jobban. - válaszolta büszkén.
- Te meg az az egoista fejed. - nevettem. - Persze, jöjjön csak. Szívesen látom.