44. Rész - A valóság...

A suliban eléggé émejegtem, hányingerem is volt és a fejem is fájt. Alig tudtam odafigyelni bármire is. A kajámhoz sem nyúltam az ebédlőben.
- Látom nem vagy nagyon éhes. - ült le mellém Regina.
- Nem is tudom... Valamiért nem kívánom.
- Érthető... Beszélni szerettem volna veled.
- Miről?
- Tudod, én gyűlölöm Stephanit. Nem is értem, hogy húzhatta meg azt a rondaságot.
Hangos nevetésben törtem ki, de Regina csak a fejét rázta és folytatta.
- Komolyan beszélek. Én még a közelében is utálok lenni. Téged viszont, kedvellek Rosalyn. Eleinte nem nagyon jól indultak a dolgok a lépcsős balesetednél, de örülök, hogy mostanra tisztáztunk mindent. Akár hiszed, akár nem, Daniel folyton rólad beszél. Csak jókat mond rólad, szó szerint imád téged. Nagyon régóta ismeritek egymást, szörnyű, hogy ennyire elrontottátok azt ami volt. Nem szólok bele a dolgaitokba, biztos van rá okod, amiért Royt választottad. És ahogy most elnézem, helyesen cselekedtél. Próbáltam, hidd el... De meg sem hallgat, azt mondja hülyeséget beszélek. Pedig ha látnád, mikor Stephani elkezd lehordani téged... Folyamatosan megvéd. Mostanában a viták inkább rólad szoktam szólni, de ez is csak azt jelenti, hogy Dani még mindig szerelmes beléd. Nem értem én ezt az egyszer szeret, egyszer nem dolgot, egyszer voltam életemben szerelmes, de akkor is Paul Walker-be. Szóval... Én csak annyit szeretnék az egésszel, hogy szerintem meg kéne próbálnotok újra. Egyetlen szavadba kerülne Rosa, hidd el nekem.
- Figyelj Regi, én... Értékelem, hogy ennyi mindent megosztasz velem, de én tényleg szeretem Royt és nem tervezem elhagyni. Most pedig, megyek órára.

Suli után újult erővel tértem vissza Daniel-hez. Testileg és lelkileg is fel voltam készülve a csodás párra. Szóltam Roy-nak is, hogy próbáljon pár percnél hamarabb jönni. Mikor épp megnyomtam volna a csengőt, meghallottam Stephanit otdibálni.
- Hogy baltázhattad el ennyire Carlos! - kiabálta Steph.
- Ha egyszerűen sosincs otthon, nem tudok vele beszélni!
- Akkor itt megvárod. Azt mondjuk neki, hogy meghívtunk.
- Rosalyn nem hülye!
A hátam mögül hallottam, hogy közeledik valaki.
- Szia Ro....
Odamentem és befogtam a száját. Elhúztam a háztól és mikor már biztos voltam benne, hogy Carlosék nem látnak meg és nem is hallanak, elengedtem Danit. Megkönnyebbültem fújtam ki a levegőt.
- Ez meg mi a franc volt Rosalyn, van fogalmad...
Újra befogtam a száját.
- Hagyjuk a beszédet és hallgass végíg! Eddig nem tudtam elmondani... Gondoltam, úgy sem hiszel nekem. Egy hétt ezelőtt, láttam Carlost és Stephanit beszélgetni. Közelebb mentem, hogy hallgatózni tudjak és meghallottam, hogy....
- Hogy?! Bökd ki!
-A gyerek nem a tiéd...
Előszőr fel sem fogta mit mondok. Aztán leült velem szemben a fűre.
- Tényleg nem az enyém? - néz fel rám.
- Attól tartok, nem... Ilyen komoly dolgokkal nem szoktam szórakozni. És még ha akarnám sem...
Hírtelen görcsbe rándult a gyomrom. Sosem éreztem még ilyet...
- Minden oké Rosalyn? - pattant fel Daniel. - Ne vigyelek orvoshoz?
Észbekaptam.... Most jöttem rá, hogy késik és Roy meg én... Nem, az nem lehet!
- Minden rendben, csak vigyél haza!
- De mi lesz a...
- Gyerünk, kérlek!

15 perc után már a házam előtt voltunk és gyorsan be is rohantam.
- Roy!
Semmi válasz.
- Roy!
Végül kiszaladt a fürdőszobából egy szál törölközőben, csurom vizesen.
- Mi a baj? Minden oké?
Nem tudtam, hogy kéne elmondanom neki, mire gondolok.
- Azt hiszem...
- Mit?
Teljesen leblokkoltam. 19 éves létemre... Anya ki fog nyírni!
- Szerintem terhes vagyok...
- Hogy mi....?
Csak most vettem észre, hogy kijfújom a benttartott levegőt.
- Roy én, annyira sajnálom...
- Mit sajnálsz?!
Felkapott és megpörgetett a levegőben.
- Rosalyn, ez csodálatos érted?
Könnybe lábadt a szemmel álltunk egymással szemben. Azt hittem, ki fog dobni a házból, vagy követeli, hogy vetessem el, de nem. Még örül is neki!
- Ez nem biztos.... Annyit tudok, hogy késik és ma reggel nagyon rosszul éreztem magam.
- El kell mennünk venni egy tesztet, nem gondolod? Biztosra kell menni.

Így történt, hogy délelőtt Roy meg én a rendelőben ültünk kézenfogva és vártunk. A teszt pozitív lett, szóval... Terhes vagyok. Az egészben az volt a gyanús, hogy Roy-val mindig óvatosak voltunk, használtunk óvszert meg minden.... Nem tudom, hogy történhetett.
- Mr. és Mrs. Zakhlos, jöhetnek.
Na tessék, újra a jelzők. Eddig Weness, most Zakhlos, hülyén érzem magam... Leültem a vizsgálóasztalra, Roy pedig egy fotelba.
- Szóval, pozitív. Hány éves Mrs. Zakhlos? - kérdezte az orvos.
- 19...
Szégyelltem magam, jobban is vigyázhattunk volna ezzel!
- És ő pedig az apuka. - mutat Royra.
- Igen, ő a barátom. - feletem.
- Rendben. Akkor, most megvizsgálom.
Minden a legnagyobb rendben ment, aztán a vizsgálat végén az orvos ránézett Roy-ra, majd rám, oda-vissza.
- Maguk mióta vannak együtt?
- Lassan már 5-6 hónapja. Miért? - kérdeztem.
Kezdett egyre furcsább lenni a dolog. Nem mintha nem örülnék a babának, csak van egy olyan érzésem, hogy valami nagyon nincsen rendben.
- Csak mert maga két hónapos terhes Mrs. Zakhlos.
Megfagyott bennem a vér... Visszagondoltam két hónappal ezelőttre, mi is történt. Lassan eszembe jutott, hogy Roy-val mi pontosan akkor vesztünk össze és egy darabig egymáshoz sem nyúltunk. És akkor feküdtem le Dani-vel is... Ránéztem Royra, de ő addigra már nem volt bent a rendelőben... Sokkal hamarabb rájött, mi is történik most itt.
- Hová ment az apa?
- Azt hiszem, bárhová csak el innen. - sóhajtom. - Attól tartok, egy databig most nem is fog beszélni velem.
- Ami azt jelenti...?
- Hogy nem ő az édesapja a gyerekemnek...
- Oh, hát... Megesik az ilyen. Tudja ki az apa?
- Igen, a neve Daniel Weness...
- Remek, pár hét múlva vissza kéne jönnie vizsgálatra az apával. Menni fog?
- Persze... - hebegtem.
Nem tudtam mi a rosszabb... Az, hogy csak pár hetem van elmondani Daninek, hogy gyereket várok tőle, vagy, hogy el kell egyáltalán mondanom neki. Ez mindent meg fog változtatni az életemben. Az első perctől fogva tudnom kellett volna, hogy Daniel az apa. Abban biztos vagyok, hogy mindennek vége köztünk Roy-val, jogosan haragszik rám. Minden problémámat Dani-vel rendezem le és tessék, most itt van a baba... Ha 25 éves lennék, majd kiugranék a bőrömből emiatt. De így, hogy fel sem vagyok készülve, szívem szerint elásnám magam jó mélyen a föld alá. Nem a gyerekemre haragszom és nem is Danire, vagy Royra, hanem magamra. Egy kis felelősségérzet sicsen bennem, csak egy hülye tini vagyok, aki alig tud valamit a világról. Játszottam az agyatlan csitrit, aki nem én vagyok. Szeretném, ha ez csak egy álom lenne, de nem az. Ez a valóság. Ami elől nem tudok menekülni...

43. Rész - Szívás...

Reggel eléggé késésben voltam suliból. Roy még aludt, mivel új munkát talált és kicsit tovább tartották ott. Az első cuccot amit találtam felkaptam, kisminkeltem magam és hagytam egy üzenetet Roynak:
Drágám!
Kicsit siettem reggel, szóval nem csináltam reggelit. Keress valamit a hűtőben, ha pedig nincs semmi, hagytam neked itthon pénzt! 
Csókollak: Rosa.
Hetek óta nem voltam ilyen cuki! Komolyan... Kezdek rosszul lenni. Úgy száguldottam az úton, hogy legalább két piros lámpán is átmentem, de semmi gond. Kiszálltam az autómból, aztán rápillantottam az órámra. Hat percem volt beérni az órára, esküszöm kicsinálnak! Elkezdtem volna szaladni, mikor valaki nekemjött. Mind a ketten a földön kötöttünk ki.
- Jézusom, bocs! - néztem a lányra.
Az osztálytársam volt, Regina, aki amúgy Daniel unokatestvére. Furcsa módon nagyon hasonlítottunk egymásra, de csak belsőleg. Külsőleg már annyira nem... Pár centivel magasabb volt és mindig szoknyát hordott. Hosszú, szőke haja szinte már ragyogott a napfényben.
- Semmi gond. Csak a fenekem bánta.
Próbáltam leplezni a mosolyom, de nem ment.
- Tényleg bocs.
Segítettem neki felállni, majd összeszedtük a könyveinket a földről.
- Semmi gond. - porolta le a szoknyáját. - Sokszor megesik.

Pont időnen értünk be Reginával. Senki mellett nem volt hely, csak Daniel mellett. Engem kínoz az élet... Egy fintorral leültem mellé, ő pedig szélesen mosolygott.
- Ne vigyorogj Weness, mert letörlöm az arcodról. - fenyegettem.
Ettől csak mégjobban mosolygott.
- Mi olyan vicces? - nevettem el magam kínomban.
- Semmi, semmi... Csak mindig ezt csináltad.
A szememet forgatva kinyitottam a könyvem és megpróbáltam az órára koncentrálni.
- Ha mindenki lenyugodott, akkor kezhetjük is. - mondta Mr. Edmond. - A mai töri órán, párokat dogunk alkotni egy feladathoz, amire lesz egy hetetek. Minden párosnak ki kell majd választania egy uralkodót, akiről írni fogtok. Szóval...
És a tanár csak sorolta, sorolta. Minden porcikámmal azt kívántam, hogy ne én legyek Dani-vel, csak ne én. Akárki más...
- Parks...
- Igen?
- Maga Wenessel lesz.
Daniel alig bírta ki, hogy ne nevesse el magát, de nekem már nem volt annyira vicces. Ez azt jelentette, hogy minden nap át kell hozzá mennem dolgozni a feladaton... Roy ki fog akadni és Stephani is.

Óra után megvártam, hogy Daniel végre kijöjjön. Megragadtam a karját és kivonszoltam az udvarra. Megálltunk a nagy tölgy mellett és szembefordultam vele.
- Nem húzom az időt, mind a ketten tudjuk mit jelent ez. Ki fognak akadni...
- Mi csak egy feladaton dolgozunk Rosalyn!
- De ők, nem ezt fogják gondolni....
Alug bírtam, hogy ne mondjam el neki mit hallottam a "fiáról". Joga lenne tudni...
- Figyelj Rosalyn, ne parázzunk. Ha hozzádérek, megverhetsz, esküszöm.
- Daniel, most is a kezemet fogod.
- Bocsi... - engedte el. - Már megszoktam...
Próbáltam elterelni a témát.
- Kiről fogunk írni? - kérdeztem.
- Mária Terézia? Én ismertetnék, te pedig beöltöznél valami királynős hacukába. Mit szólsz?
- Komolyan? Én, mint királynő? Daniel te hol élsz?
- Californiában. Most rohanok, még el kell intéznem valamit. Este hétre gyere át és mindent megbeszélünk.
Mielőtt bármit mondhattam volna, már el is tűnt.

Suli után már nyugodtabban vezettem, de még mindig tele volt a fejem. Hogy mondjam el Roynak? Szegénykém teljesen ki fog akadni, ha megtudja... Ez az egész baromság! Nekem lehet csak akkora szerencsém, hogy Danielt fogom ki mindenhol, de miért? Nem vagyunk egymáshoz kötve! Megálltam a kocsifelhajtón és még egyszer átgondoltam, mit fogok mondani Roy-nak... A konyhában találtam rá, éppen csinálta az ebédet.
- Kicsim! - puszilta meg az arcom. - Milyen volt a mai napod?
- Pocsék. - huppantam le a székre.
- Mi történt?
Elmséltem neki minden Danivel kapcsolatban, hogy beosztottak minket egy feladathoz, de nem lesz semmi és satöbbi. Persze azonnal rosszra gondolt, ki ne gondolna? Végülis... A csaja az ex pasijához fog járkálni egy teljes héten át "tanulni".
- Azt most szögezzük le, hogy nem akarok semmit Danieltől oké Roy? - fogtam meg az arcát.
Bólintott, de tudtam, hogy legszívesebben meg tudná verni Danielt.
- Szeretlek és bízom benned. De ha gondolod, haza is mehetek. - hajtotta le a fejét.
- Nem, Roy meg ne próbáld! Szükségem van rád.
Megint csak hallgatott...
- Ide figyelj!
Magam felé fordítottam a fejét, hogy a szemembe nézzen.
- Nincs az az italmennyiség és drog, amitől én visszamennék Daniel Wenesshez. Neked pedig nem ezzel kéne foglalkoznod, hanem a MI kapcsolatunkal, hogy minél jobb lehessen.
Erősen megcsókoltam Royt, aztán mikor elengedtem, már jobb kedvre derült.
- Képzeld, szereztem állást és a suliba is felvettek!
- Komolyan? Ez szuper!
- Várj csak!
Bement a szobánkba és egy szemüveggel a fején tért vissza. Hangos nevetésben törtem ki, nagyon cuki volt a szemüvegben, meg tudtam volna zabálni.
- Mióta hordasz te szemüveget? - nyögtem ki végül.
- Te Terézia leszel, én meg profi szemüveges srác, akinek van egy menő könyvtári állása és a suliban bevették a hokicsapatba.
- Tudod... Néha úgy gondolom, hogy neked elmentek otthonról. - öleltem át. - De azért imádlak.

Roy ragaszkodott hozzá, hogy elvigyen Dani-hez. Nem nagyon helyeseltem, mert csak egy beszólás kell, hogy neki ne menjen... Elmagyaráztam, hogy ha egy ujjal is hozzá mer érni, mehet ki az udvarra éjszakára. Nem féltettem, de nekem nincs kedvem hónapokat ülni a sitten, mert ezek ketten összeverték egymást. Daniel már boldogan várt, de csak addig, még meg nem látta Royt.
- Rosalyn, ugye nem gondoltad komolyan, hogy a lovagod is magaddal hozod? - kérdezte.
Láttam Roy arcán, hogy még egy ilyen, és a sitten kötünk ki...
- Nem, Roy csak elhozott.
Egy utolsó gyors puszit adtam a pasimnak, aztán Danivel bementünk a házba. Tátva maradt a szám... Hatalmas volt és tele vidám színnel. A konyha sárga volt, a nappali krémszínű.
- Ez gyönyörű Daniel! Te dekoráltad?
- Félig igen. De a jó része már készen volt, mikor ideköltöztünk.
Leültem a kanapéra, Dani pedig hozott nekem jó meleg forrócsokit. Még mindig tudta, mi jár a fejemben.
- Merre van Stephani?
- Azt hiszem, vásárolni ment a barátnőivel. Neked milyen Roy-val?
Ez a kérdés megmosolygtatott.
- Egyszerűen tökéletes! Imád engem és próbálja mindig a legjobbat adni nekem. Úgy tervezzük, suli után elrendezkedünk, aztán összeházasodunk. Te mit tervezel?
- Azt hiszem, még semmit. Jelenleg a gyerekem a legfontosabb.
- Ha a tiéd lenne... - gondoltam magamban.
Ki akartam nyitni a számat, hogy mindent bevalljak neki. El akartam mondani, de akkor belépett Steph. Azt hiszem, az univerzum sem akarja még, hogy Daniel tudomást szerezzel a dolgokról. Összetörne, mint én egykor... Az biztos, hogy minden alkalmat meg fogok ragadni, hogy elmondhassam neki, mi történik körülötte.
- Á, Rosalyn! Rég láttalak! - ölelt át Stephani.
Szívem szerint, lehánytam volna ezt a nőt...
- Ja, én is.
Hála istennek...
- Hallom feladatot kaptatok, segíthetek?
- Boldogulunk. - mosolyodtam el.
- Jaj, na ne már! Jó voltam töriből. Segítek!

Két órán át Stephanit és Danielt bámultam, ahogy nyalakodnak és vihognak, ha valmi hülyeséget mondok. Már olyan szinten ideges voltam, hogy Daniel is észrevette és aggodalommal teli arcával bámult rám. Mikor Roy megnyomta a dudát, olyan volt mint valami égi jel. Ha még kétszer smaciztak volna, tuti kidobtam volna a taccsot vagy leordítom a hajukat. Már rohantam is ki, hogy minél hamarabb hazaérjünk és Roy karjaiban kisírhassam magam nyugodtan.
- Várj, Rosalyn! - szólt utánam Dani.
Visszafordultam, de nem néztem a szemébe.
- Holnap is jössz?
- Persze... Alig várom!
Beszálltam a kocsiba és alig tudtam visszatartani a könnyeimet.
- Rosám, minden rendben? - fogta meg a kezem Roy.
- Semmi sincs... Csak siessünk haza, hogy kisírhassam magam, kérlek.
Aztán csönd... Egy szót sem szólt hozzám egész idő alatt.
Mikor hazaértünk, felmentünk a szobába és Roy karjai közt sírtam ki magam, majd aludtam el.

KARÁCSONYI KÜLÖN KIADÁS!

Sziasztok drága olvasóim! :) Mivel itt a karácsony, úgy gondoltam karácsonyi ajándék ként, kaptok egy külön kiadást! :) Felhívom a figyelmet, ez nem tartozik a részekhez, viszont tele van Rosanielel. Nem ez vár rájuk a jövőben, de pont ezért szerettem volna így megcsinálni, hogy láthassátok, milyen LENNE Rosaniel jövője, ha nem történne majd valami, ami ezt az egészet tönkreteszi... :) Remélem tetszeni fog!

Ma eléggé korán keltem, a nagy izgalom miatt. Rengeteg dolgom volt még ma estére, de annyira kellemes volt az ágyban feküdni, hogy semmi pénzért nem rángathattak volna ki belőle. A szekrényemen volt egy kis cetli, amiben ez állt:
Drágám, lementem reggelit csinálni! Ha felkeltél, gyere le te is!
Puszi: Daniel.
Felálltam és megpillantottam magam a tükörben. 30 éves létemre, eléggé jól tartom magam, nem tagadom. Felkaptam valami meleg ruhát, felhúztam az ujjamra a jeggyűrűt és elindultam le a konyhába. Finom palacsinta illatot éreztem. Daniel palacsintája, felűlmúlt mindent, ezért is szerettem belé 40%-ban.
- Jó reggelt. - köszöntem vidáman.
- Neked is drágám! Hogy aludtál?
- Remekül.
Mielőtt leülhettem volna, hátulról átölelt valaki... vagy inkább, valakik.
- Anya! - kiáltották egyszerre.
- Jó reggelt nektek is szívecskéim!
Egy gyors puszit adtak az arcomra, majd kirohantak a hóba játszani.
- Daniel, már megint adtál nekik csokit? Tudod, hogy felpörögnek tőle! - néztem rá a mérges szemeimmel.
- Nem. Te azt mondtad, hogy nem adhatok nekik csokit, de ez most cukor volt.
- Reménytelen vagy. - csóváltam a fejem.
- Te meg hisztis, mégis elvettelek! - nevetett.
Mosolyogva fordultam a gyerekek felé és néztem őket, ahogy hóembert építenek. Beca (Vagyis Rebeca) a lányunk, teljesen olyan, mint én, makacs, tehetséges. Mindig odafigyel mindenre, állandóan segíteni akar és hatalmas vámpír rajongó, pedig csak 6 éves. Mai napig sem tudjuk biztosra Dani-vel, hogy a vonzalma a vámpírok iránt a mi hibánk, vagy sem... A fiúnk Rob, kiköpött apja, de szó szerint. Alig lehet leállítani... Folyamatosan csinál valami rosszat, de persze ő erre csak annyit szokott mondani, ha ő nem lenne, halálra unnánk magunkat. Nagyon jó beszólásai vannak 7 éves létére, az iskolában is imádják a tanárok, pedig még csak elsős. A szobájában a földön, csak kocsit tömkelege, bár a felével nem is játszik már, de nem engedi, hogy eltegyük őket. Azt mondta, egy nap még hasznosak lesznek valamire. Hogy mire, azt ne kérdezzétek... Van, mikor még az apját sem értem, nem hogy Rob-ot. Boldog kis családod alkottunk. Dani-vel nagyon sokmindenen mentünk keresztül, de hála az égnek, hogy ez mára mind megoldódott. Az esküvőnk napján, annyira féltem, hogy elfelejtettem elhozni a fogadalmam is, így hát csak mondtam, ami az eszembe jutott, persze az egészet végignevettük a férjemmel, aztán összekentük egymást tortával. 3 emeletes tortánk volt és nem túl nagy tömeg. Csak a nagyon közeli ismerősöket hívtuk meg, mint például a család és hát persze a drága barátnőim. Na igen, Sophia és Juliet. Sophia mióta neki is született egy lánya Raultól, már nem ver meg mindenkit, aki keresztbe tesz neki. Látnátok a lányát, Elis-t, alki az én keresztlányom is egyébkent! Ő is olyan kis erőszakos, mint az anyukája volt régen. Próbálnak neki példát mutatni de mint mondtam, Sophia örökké Sophia marad! Juliet rátalált a bátyámra... Nem tudom, hogy ennek most örülnöm kellett volna e, de én boldog voltam. Ők még csak a házasságot tervezik, egyenlőre nem akarnak babát. Nem akarok bunkó lenni, de szerintem még ráérnek. De most komolyan... Juliet-nek gyereket adni a kezébe? Nem mintha annyira... Kit áltatok, látszik, hogy Sophia testvére és az én legjobb barátnőim. Na meg aztán George... Elvesztené valahol a plázában szegény gyereket, ha rajta múlna. A karácsonyt is együtt töltjük, addig sütni és főzni is kell!

Három körül járhatott, mikor csöngettek. A srácok leszaladtak a lépcsőn és körülöttem ugráltak, hogy engedjem már be őket. Kinyitottam az ajtót és olyan erőteljes szél fújt, hogy még a számban is hó volt. A gyerekek elbújtak a hátam mögé, szóval csak én kaptam.
- Köszi srácok, kedvesek vagytok. - köptem ki a havat.
- Szeretünk mama! - mondta nevetve Rob.
- Amm... Nem akarom megszakítani a nagy pillanatot, de be is engedsz minket Rosalyn Weness, vagy itt fogunk csurizni az ajtó előtt... - mondta Sophia.
- Hiányoztál! - öleltem át.
- Te is nekem csajszi!
Gyorsan mindenki bejött a nappalinkba és lekapta magáról a havas cuccokat. Remek... Holnap takaríthatok.
Elis és Beca sikoltozva ölelték át egymást, aztán felszaladtak játszani. Rob beleült az apja ölébe, és igazgatta a nyakkendőjét. Valakik viszont még hiányoztak...
- Hol van a bátyám és Juliet?
- Ohh, jönnek már, csak még beszaladtak a boltba venni valami italt.
- Jellemző. - mosolyodtam el.
Leültünk Sophiáékkal a kanapéra és elkezdtünk beszélgetni, még vártuk a bátyámékat. Egy fél óra után meg is érkeztek és amint Juliet belépett, a lányom már a nyakában volt. Imádták egymást. A fiam inkább Sophiért volt oda, szó szerint. Pár hónapja szerelmet is vallott neki a drága és megfenyegette Rault, hogy akadjon le róla, vagy megbánja. Most is Sophia ölében ült és beszélt neki az új autókról amiket kapott, aztán felnyúzta a szobába, hogy megmutassa neki. Odamentem Juliet-hez és szorosan átöleltem. 24 éves volt és még mindig sugárzó.
- Ne ijedj meg a bátyádtól. - súgta a fülembe.
Amint felnéztem George-ra, kitört belőlem a nevetés. Arcszőrzetet növesztett, nem olyan nagyot, de így is röhejes volt.
- Most mi olyan vicces? - kérdezte.
- Rosalyn, jézusom.... - ijedt meg Sophia. - Te meg ki akarsz lenni? Abraham Lincoln?
- Ennyire gáz? Tényleg? - fordult George Dani felé.
- Eléggé... - mosolygott Daniel.
- Most mi bajotok vele? Ne is hallgass rájuk édesem, csak irigyek. - puszilta meg J. a bátyám arcát.
- Ja, irigy vagyok, hogy nem lehetek Lincoln, igazad van húgocskám.
- Emberek, karácsony van! Ne most akarjátok szétverni egymást, Rob is... Várjunk, hol van Rob?
Hátrafordultam és a konyhában ült egy széken, egy kis kosárkával az ölében, ami tele volt szaloncukorral.
- Rob...
- Hm? - nézett fel.
- Te mi a szent istent csinálsz?
- Emésztek.

Mikor már mindenki lecsillapodott és Rob is teletömte magát édességgel, kiküldtük a fiúkat, hogy hozzák be a karácsonyfát. Mi bent ültünk és forrócsokit iszogattunk, mint a régi szép időkben.
- Eléggé béna egy férjed van. - mondta nekem Juliet.
- Az övé legalább borotválkozik! - mondta Sophia.
- Az enyémnek legalább nincsenek vizelési problémái! - vágott vissza J.
Komolyan úgy éreztem magam, mint 18 évesen, mikor én a fotelban ültem, ez a két tök pedig nyírta egymást. Visszaemlékeztem a seggsütis napjainkra, a villantós dologra, aminek a vége csak az lett, hogy Sophia hozzávágta a kólát a fiúkhoz. Vagy mikor Sophiával a metrón utaztunk és leordított mindenkit, vagy Juliet, mikor várta Sophiát minden tanítás után a WC előtt. Ezek mind szép emlékek voltak! A visszaemlékezésemet az ajtó nyikorgása szakította meg. Danielék próbálták betolni a fát, de nem nagyon ment nekik.
- Tudjátok mit? Mind szerencsétlen. - mondtam nevetve.

Fél órás szenvedés után, végül sikerült behozni a karácsonyfát. Becával lehoztuk a díszeket és együtt fel is díszítettük a fát. Bár igaz inkább Elis, Beca, Sophia, Juliet meg én, de így is tökéletes lett.

Tudjátok miért imádom a karácsonyt? Mert ilyenkor minden álom valóra válik és a család is együtt van. Nekem pedig ők az én tökéletes családom. Néha talán nem vagyunk a legnormálisabbak, de legalább csak önmagunkat adjuk. Az én álmom teljesült. Itt van mindenki akit szeretek. Hogy jól döntöttem e, mikor igent mondtam? Mint látjátok, életem legjobb döntése volt. Van két csodálatos gyermekem, egy tökéletes férjem, két tök barátnőm, egy csodálatos keresztlányom, egy vizelési problémákkal küzdő Raulom és egy Lincolnom. Ez a karácsony sem sikerülhetett volna jobban a Weness házban.

42. Rész - Élni akarok...

Furcsa volt minden reggel Roy mellett ébredni, nem voltam hozzászokva. Természetesen jól esett, nem éreztem ekkora biztonságot már eléggé régen. Persze azt is tudtam, hogy rosszat csinálok a Daniel-vel való találkozásom után. Utáltam ezt a helyzetet. Szerettem őket, de mind a kettőt másképpen.
- Jó reggelt hercegnőm! - csókolta meg a homlokom.
- Ha az ébresztőóra előtt keltettél fel....
- Nem, dehogy.
Aztán megszólalt az órám.
- Gyűlöllek. - mondtam nevetve.
- Nem, te nem. Na megyek, csinálok neked palacsintát!
- Hogy mit? - pattantam fel.
- Látod, mondtam én, hogy nem utálsz.

Csak néztem ahogy kimászik mellőlem és felveszi a pólóját. Közben ő is engem bámult, de nem szóltunk semmit. Már el is felejtettem milyen, mikor csodálattal néznek rám. Roy mindig is csodált még akkor is, mikor elutasítottam. Látott bennem valamit, amit szerintem még én magam sem. Most veszem észre, hogy mióta Roy mellett élem az életem, tele vagyok önbizalommal, de még mennyivel. Minden nap elmondja mennyire szeret és, hogy mennyire gyönyörű vagyok. Mikor végigmér, nem perverz a kifejezése és nem is komolytalan. Árad belőle a szeretet és a csodálat. Lehet nem olyan helyes mint Dani, de ami benne van, elengedhetetlen és leírhatatlan. Aki egyszer megismeri, nem tudja nem szeretni. Szerencsés lesz a felesége egy napon, aki ha így folytatom, nem én leszek...

Másnap a suliban Danit kerestem és meg is találtam... Stephani-val smároltak a folyosó végén, a szemem láttára. Szép... Tegnap még azt mondta szeret, aztán most mit csinál? Nyalatja magát egy vizolóval.
- Azt ne mond, hogy a kígyómérget akarod ennyire kiszívni. Esetleg leszedjelek róla? - mosolyogtam.
- Rosalyn...
- Elég a kifogásokból, elegem van belőlük. Tudod mi fáj a legjobban? Nem az, hogy a vizipacid nyalod, hanem, hogy folyamatosan hazudsz. Esküszöm, olyan vagy mint a volt legjobb barátnőm még Olaszból. Azt mondogatta miután elveszített, hogy "Rosalyn, te nagyon fontos vagy nekem, fontosabb mint bárki más." Aztán másnap már a pasijával és a talpnyalójával volt. Sophiához képest, ő egy senki. Egy utolsó hazug alak, amilyen te is. Akárhányszor megbocsátottam neked, utána mindig így találtalak. Ebből nekem elegem van. Rájöttem, hogy nem közted és Roy között lell választanom, hanem hogy ki leszek és ki vagyok. Melletted színészteből áll az életem. Adjuk a szépet és a jót, közben pedig az nem is úgy van. Nekem a szeretet kell, az igazi nem az, amit te mutatsz. - böktem Stph felé. - Ezzel ennyi. Viszlát Daniel.

Alig vártam már, hogy vége legyen a napnak és hazamehessek Roy-hoz. Útközben felhívtam Julietet megkérdezni, hogy vannak.
- Szia J.!
- Szia Rosa... - köszönt szipogva.
- Mi a baj?
- Szia Rosalyn! - köszönt Sophia. - Ne aggódj nincsen semmi, csak Juliet meg én filmet néztünk.
- És ettől sír ennyire?
- Én elaludtam rajta annyira uncsi volt.
- Nem is igaz! - szólalt meg újra J. - A lány körbeutazta a világot, hogy megtalálja az igazi szerelmet, de a végén kiderült, hogy a szomszédban lakott egész idő alatt.
- Jaj, jézusom. - sóhajtott Sophia. - Én ezt nem bírom, pillanat.
Csak vártam és hallgattam, ahogyan Sophia ledobja Julietet a kanapéra és közben nevetve azt mondja neki fiókstrici, azaz a szokásosat, az anyjuk pedig ordibál, hogy álljanak le.
- Itt vagyok, de most viszont mennem is kell. Megyünk bevásárolni karácsonyra. Majd később beszélünk Rosám, imádlak, szeretlek, puszillak!
És ezzel lerakta. A fejemet csóválva folytattam az utam. Ez a két majom, egyszer az őrületbe kerget. Már majdnem a házunk előtt voltam, mikor megláttam Stephanit és....

Ezt nem hiszem el! Ez meg mi a franc? Carlos mit keres itt? Közelebb mentem, hogy hallgatózni tudjak.
- Nem tudhatja meg, megértetted? - mondta Step. - A te dolgod, hogy lefektesd! Ha megtudja, hogy nem Daniel gyerekét hordozom, vége mindennek.
- Dolgoztam rajta, de mindig más volt neki. Menni fog, most itt vagyok. Ha kell elkábítom és úgy.
- Minden lehetséges dolgot tegyél meg! Nekem mennem kell, még mielőtt Daniel hazaér. Te pedig menj, vegyél neki virágot, vagy valamit.
Megvártam még mind a ketten elmennek, én pedig üres tekintettel bámultam az utat. Ezt nem hiszem el... Újra csak a hazugságok, mindig azok! Egy napom nem lehet úgy, hogy ne hazudjanak nekem. Nem elég, hogy nekem hazudtak, de még Dani sem tud arról, hogy ez nem az ő gyereke! Rémes, undorító és könnyfakasztó egyszerre. Beléptem az ajtón még mindig üres tekintettel és lehuppantam a kanapéra.
- Szia kicsi... Jézusom, veled meg mi a franc történt? Olyan vagy, mint egy kinyúlt teve...
Felnevettem.
- Kösz, ezzel most sokat segítesz.
- Jaj, jólvan már. - karolt át. - Szóval?
Össze kellett szednem minden erőmet, hogy el tudjam mondani...
- Jöttem haza a suliból és megláttam Stephanit meg... Carlost. Közelebb mentem, hogy hallgatózzak és kiderült, Steph nem Danieltől vár gyereket... Hanem Carlostól.
- Hogy mi?!
- Igen, én sem hiszem el. Ez az egész annyira szörnyű. Már azt sem tudom mi az igazság és mi az, ami hazugság. Ma beszéltem Dani-vel...
- És?
- Megmondtam neki, hogy elég. Nem akarom ezt az egészet, őt nem akarom! Amit irántad érzek, az leírhatatlan Roy, de komolyan. Az igazi Rosalyn nem marja szét mások hátát, nem beszél vissza úgy, nem játszik vámpírosat. Az a Rosa akit Dani-vel láttál a képen, nem az igazi volt. Az igazi, veled van és veled is lesz. Nekem az ígéret kell, hogy bármilyen rossz dolgok történtek, lehet folytatni az életet. Tudod miért szeretlek téged? Mert te önmagamért szeretsz. Daniel mellett az életem, tömény színjáték volt de veled, igazi. Nem egy kigyúrt, perverz vadállat vagy, akinek csak arra kellek, te tényleg mindent megadnál értem. Engem nem fog érdekelni ha szegények leszünk, vagy elválnak útjaink. Én akkor is szeretni foglak, még a síron túl is. Új életet akarok veled kezdeni, de most az igazi Rosalyn Parks ként, nem mint valami báb. Szeretlek, ez van.

Nehezen jött álom a szememre... Roy meleg keze a hasanon volt és éreztem, lélegzete lelassul, majd elalszik. A meleg keze mindig megnyugtatott. Steph terve járt a fejemben és persze Daniel. Tudtam, ez nem változtat semmin. Akár hiszitek, akár nem, beleszerettem Roy-ba de nem mint egy 18 éves fejlődésben lévő, lassan felnőtt, hanem mint embert, mint férfit úgy szeretem. Sosem éreztem még ilyet... Azt hittem Dani-vel szerelem volt első látásra, de talán nem. Lehet, hogy csak egy lökés kellett Royhoz, a Dani lökése. Eddig mindig nyugtalanul aludtam, még Daniel mellett is. Mióta Roy-val alszom, semmi bajom sincsen, mosolyogva alszom el. Unottan keltem fel, ma már dúdolgatok. Nem főztem, most pedig igen. Rengeteget változtam pár hónap alatt, az emberek változnak. És akkor mi van? Mindenki változik nem? Daniel sem olyan, mint amilyen régen volt és én sem. Szeretni és érezni akarok. Élni akarok.

41. Rész - Újra Californiában.

Amint leszálltunk a gépről, kivert a víz... Tudtam, hogy így vagy úgy, de találkozni fogok Dani-vel. Nem menekülhetek folyamatosan. Automatikusan elindultam taxit keresni és csak pár perc után vettem észre, hogy Roy lemaradt egy kicsit. Az én bőröndjeimet is ő húzta.
- Rosalyn... - nyöszörgött. - Te téglát is hoztál magaddal?
- Bocsi kicsim, csak ideges vagyok...
- Nincs miért életem, ha Daniel rádmászik majd én megverem!
- Ez nyugtató. - mosolyodtam el.
Annyira vicces ez a helyzet... Ha már Dani előttem áll, nem fogom tudni letagadni, mennyi mindent érzek. Beérve a házba, megint feltörtek az emlékek. A családi vacsorák, Sophia piros orra miután bejött a hidegről, Carlos és a gabonapelyhem, a randink Danivel... Sírhatnékom volt. Visszajöttem arra a helyre, ahová minden rossz kötött. Itt a helyem, de valamiért azt érzem, hiányzik még valaki. Rettentően hiányzik a családom és a tök barátnőim is. Nem tudom meddig fogom itt bírni, de ezt a pár évet ki kell bírnom mindenképp. Elegem van abból, hogy mások kérésére teljesítek! A saját kezembe akarom venni az életem és nem akarok állandó kétejeket. ÉLNI akarok.

Kipakolás közben, megcsörrent a telefonom. Hála az égnek, csak az igazgatónő volt az.
- Ms. Parks....
Szuper, már ő is tudja, hogy végeztünk Daniel-vel... Először idegesített a Mrs. Weness, de most kivételesen hiányzik.
- Remélem sikeresen megérkezett. Ma délután be tudna jönni? Lenne néhány dolog, amiket tisztázni kéne.
- Persze, nincs semmi dolgom.
- Rendben, várni fogom.
Ledobtam a telefonom az ágyra, én pedig leültem a földre. Elegem volt... Mikor már majdnem elkezdtem a sírást, újra megcsörrent a telefonom. Felvettem és ki volt az?
- Szia Rosam!
- Pot rád volt most szükségem Daniel. Mit akarsz?
- Miért kell neked állandóan ilyen bunkónak lenni? Egyszer az életben, leszel kedves?
- Drága tündérbogaram, egyetlen virágszálam, mi a lótúró bajod van?
- Veled nem könnyű... Annyi lenne, hogy hallottam ma bejössz a suliba. Találkozhatnák a Színpadi teremben. Mit szólsz?
- Miért hiszed, hogy én akarok veled találkozni?
- Mert odáig vagy értem. Na, csókollak!
- Dani...
És letette! Letette! Nem hiszem el, hogy az én beleegyezésem nélkül beszélte ezt meg, ráadásul saját magával. Esküszöm ha meglátom, kibelezem. Na jó, nem... Túl cuki. Lementem Roy-nak segíteni az ebéd elkészítésében, aztán megterítettünk, mint régen...
- Nagyon rossz lett? - kérdezte.
Arany gombakrémlevest csináltunk, de téyleg nagyon jó lett. Eddig is főztem már, de azok mind pocsékak lettek... Ez, kifejezetten finom volt.
- Tökéletes! - válaszoltam határozottan.
- Beszéltél az igazgatónővel?
- Igen, ma délután be kell mennem. Te, mit csinálsz addig?
- Elmegyek egy közeli könyvtárba, ez nem kérdés.

Egyedül vezetni, nagyon furcsa volt. Eddig mindig ült mellettem valaki... Daniel, Roy, Carlos, George, Sophi vagy a papa. Hiányoztak mellőlem... De nélkülük is, sikerült egy karcolás nélkül megúsznom. Amint kiszálltam a kocsiból, ismerős arcokat pillantottam meg. Mind csak nézett rám, hogy én mit keresek itt, de nem érdekelt. Magabiztosan sétáltam a Színpadi terem felé várva, mikor kap el az infartus. Az másik kérdés miért, de két lehetséges válasz van... Vagy mert Daniel annyira helyes, hogy elájulok, vagy mert olyat csinál, amit nem akarok, hogy megtörténjen. Ennek ellenére is tovább folytattam az utam, még el nem értem az ajtóig. Kinyitottam és mindegyik Californiai barátom itt volt, gondolom Dani hívhatta őket össze. Végül megpillantottam őt... Nem vagyok biztos benne mit láttam, de azt hiszem egy könnycsepp gördült le az arcán. Az idő számomra megállt, csak Danit láttam magam előtt, senki mást. Visszaemlékeztem az első csókunkra, az első olyan randinkra és a legszebb napjainkról, még nem is beszéltem. Lehet, hogy hülyeség de én csodálom őt. Annak ellenére miken ment keresztül,nagyon erős és a legfontosabb, tud szeretni. Az az aranyos zöld szeme tele volt könnyel és én is éreztem, hogy mindjárt elsírom magam. Nem bírtam tovább... Zakatoló szívvel omlottam a karjai közé és kiengedtem minden érzelmet. Most azonnal el akartam neki mondani, mi mindent érzek iránta de ma, még nem tehetem. Be kell érnem azzal, ami most van. A szíve hevesen vert és szaporán vette a levegőt, miközben öleltük egymást. Annyira hiányzott ez az illat, ez a mosoly amit kapok.
- Khmm... Csak nem zavarok?
Bárhol felismertem ezt a hangot.
- Neked is szia Stephani. - törölgettem a könnyeim.
- Milyen szép pillanat, nem? Itt vagyunk Dani, te és én, csodálatos. Bárcsak érdekelnéd még.
Au... Szerintem ez a kis ribi téves hitben él. Most úgy őszintén... Ha Daniel nem szeretne, akkor miért kezdte volna el a sírást? Biztos csak belement valami a szemébe nem?
- Hát, erre inkább nem mondok semmit. - nevettem el magam.
Dani arcát fürkészve észrevettem, hogy ő nem szerelmes Steph-be. Az egyetlen dolog ami mellette tartja, az a fia. Már el is felejtettem a kicsi Jacob-ot... Remélem az apjára fog hasonlítani, nem a hárpia anyjára.
- Steph, ne kezd. Ezt már megbeszéltük reggel. Beszélnem kell vele. - mondta Dani.
Stephani csak biccentett, majd mikor a többiek is rájöttek, hogy csak velem akar lenni, távoztak Steph mögött. Én felültem egy székre és csak vártam... Néztem őt, ahogyan ő is engem.

- Még mindig el tudod venni az eszem... - szólalt meg végül. - Nem hiszem el, hogy ennyi idő után is képes vagyok téged szeretni. El fog múlni valaha?
- Őszintén? - sóhajtottam. - Fogalmam sincs. Lehet igen, de lehet, hogy nem. Az élet nem kívánságműsor.
- Igazad lehet, de ez helytelen. Ha akarnám, sem tudnám elhagyni Stephanit Rosalyn. Neked pedig ott van Roy. Nem engedhetjük meg magunknak az érzelmeket egymás iránt...
- Daniel, én tudod milyen vagyok! Ha egyszer szeretek valakit, akkor nem tudom tartani az érzéseket. Túl erősek...
- Azok?
- Igen, nagyon.
Dani lehajtotta a fejét és elmosolyodott.
- Most mi van? - kérdeztem.
- Barát, szerető, énekes, menyasszony, ellenség, gyűlölet... Ez a mi kis történetünk.

BEJELENTÉS!

Drága olvasóim! Mint látjátok, megint nem résszel jöttem, azzal még várni kell egy kicsit. :D De nyugalom, hamarosan felteszem! Arra gondoltam, mivel azt hiszem mindenkinek van facebookja, csinálhatnánk egy csoportot, hogy ott megtudjatok minden infót. :) Oda raknám ki, ha jön új rész, vagy ha valamiért szüneteltetnem kéne. Ami nem fog előfordulni, remélem. :D Itt a facebookom linkje: https://m.facebook.com/tanyi.fruzsina

Ha szeretnétek, hogy a csoportban legyetek, jelöljetek be és én pedig majd intézkedem. :) Puszi mindenkinek!

40. Rész - Váratlan fordulat.

Alig aludtam valamit az éjjel és Juliet állandó forgolódása sem nagyon segített az elalvásban. Ne haragudhatok rá, amiért nyugtalanul alszik, mert én is ilyen vagyok. Rengeteg dolog jár mostanában a fejemben és nem tudok mit kezdeni velük. Két fiún jár az agyam állandóan... Hogy kiverjem a a fejemből a sok marhaságot, elindultam a konyhába csinálni valami reggelit Julietnek, de George megelőzött. Már a nappaliban éreztem a palacsinta finom illatát.
- Jó reggelt bátyus! - pusziltam meg az arcát.
- Húgom, hogy aludtál?
- Hát... Kábé sehogy. De J. még most is alszik.
- Szegénykémnek milyen rossz lehet.
Felvettem a gúnyos mosolyomat és megbökdöstem a bátyám.
- Te szereted Julietet.
- Ezt már elmagyaráztam neked, mikor először megláttam.
A szememet forgatva negfordultam és visszamentem felkelteni a barátnőmet. Rádobtam egy párnát, majd ráugrottam.
- Rosalyn, hogy az isten áldjon meg! Megijesztettél basszus...
- Ébresztő van! Itt nincs 1-ig alvás. George palacsintát csinál.
Erre azonnal lelökött magáról és bement a fürdőbe átöltözni és lezuhanyozni. Nem tudom mit eszik a bátyámon... Jó, én már 19 éve élek vele, iserem az undorító szokásait is. Viszont be kell vallanom, hogy George a maga gázeregető módján, nagyon helyes és romantikus. Hogy a kezei közé merem e bízni Julietet? Hát... Még azt nem nagyon. De látom, hogy igyekszik, ami már haladás.

Mint ahogyan azt tegnap ígértem, hazavittem J.-t Sophihoz. Az anyukája már aggódott Julietért, de Sophia még mindig haragudott rá.
- Na ide figyelj te kis majom! - kezdtem bele. - A húgodnak nagyobb szüksége van rád, mint valaha. Ne hagyd elmenni egy marha nagy hülyeség miatt. Juliet a húgod... Szereted őt, már amennyire Sophia módján lehet.
Sophi kinyújtotta rám a nyelvét, aztán odament Juliethez és szorosan átölelte. Nekem, itt nem volt több dolgom. Halkan kislisszoltam az ajtón és elindultam Royhoz, mert egyáltalán nem hívott, még SMS-t sem küldött. Bekopogtam, de Paula nyitott ajtót.
- Á, Rosalyn! Mi járatban erre?
- Royt keresném... Itthon van?
- Persze, gyere be. Fent van a szobájába.
Gyorsan felmentem a lépcsőn, majd berontottam a szobájába.
- Ki más jönne be így, ha nem te? - mosolyodott el.
- Nem vagy vicces... Miért nem hívtál?
- Beszéltem Daniel-vel. Azt hittem, tudsz róla.
Fogalmam sem volt, miről beszél Roy. Mit tudok? És miért pont Daniel?!
- Roy, elmondanád mit hadobálsz itt?
- Az igazgatónőd visszaküldött a Californiai egyetemre. 2 nap múlva ott kell lenned.
- Várjunk... Erről én miért nem tudok?
- Küldtek neked e-mailt, csak gondolom még nem láttad... Na mindegy. Újra elveszítelek.
Lefeküdtem mellé az ágyra és szorosan hozzábújtam.
- Nem fogsz. Gyere velem!
- Mi? Én is menjek zenélni?
- Nem pont a zene... Valami közeli egyetem. Ha velem jössz, minden jó lehet. Kijárjuk a sulit, keresünk valami jó állást, összeházasodunk ésígy tovább! Na, velem jössz?
- Rosa, én mennék. De ezt meg kell beszélnem a szüleimmel. Hol fogunk lakni egyáltalán?
- Van egy lakásunk Californiában. Oda simán beköltözhetünk.
- Hát jó... Beszélek a szüleimmel.

Hazafelé sétálva eszembe jutott, hogy ha most elmegyek, kiket veszítek. Sophia és Juliet több okból is nem jöhetnek velem. Az anyukájuk nem tudna mit kezdeni magával, ha elveszítené a lányait + Sophinak ott van Raul. A családom ha velem jön, George-nak is jönnie kell, de akkor meg Julietet veszíti el. De mennem kell. Ha most nem megyek, nem fogok befutni és egyébként is, haza fogok tudni jári, mint Daniel. Tényleg.... Daniel és én, egy suliba fogunk járni és ugyan abba az osztályba. Hát... Tényleg nem gondoltam végig, mi is lesz ennek a vége. Választanom kell újra? Nem, azt már megtettem. Ez lehetetlen... Fürdés után lefeküdtem volna aludni, de valaki írt. Az ölembe vettem a gépemet és megnyitottam az e-maileimet. Igaza volt Roy-nak, tényleg küldtek, személyesen az igazgató, hogy igyekezzek vissza. Végül pedig Daniel, aki csak annyit írt "Két nap múlva találkozunk. Remélem felkészültél, mert én már nagyon. Szeretlek."

- Haha, én meg nem. Vagyis... De. Csak te ezt nem tudod. Vagy igen?
Szuper, már magamban beszélek... Ha ez így megy, megfogok őrülni. Ez lehetetlen kérdés... Roy vagy Daniel?

A másnap csak a csomagolásból állt és a könnyekből. Szörnyű érzés volt itthagyni a barátnőim, de legjobban a családom hiánya fog fájni. Roy legalább velem jön, apa minden hónapban meg fog minket segíteni, ameddig nem megyünk dolgozni. Szóval, jó sokáig. Egyetlen dolog van amiért még aggódnom kell, az pedig Roy és Daniel. Ki fogják nyírni egymást, érzem. Bár el tudnám felejteni Danit, de nem megy. Túlságosan szeretem ahoz, hogy vége legyen. Ha eljön az idő, mindent be fogok neki vallani, de az nem most van. Ami köztünk van, leírhatatlan. Hát... Vigyázat California, Rosalyn újra visszatér.

39. Rész - Változások az életemben (DANIEL szemszöge).

Sziasztok olvasóim! Úgy döntöttem, beleavatlak kicsit titeket Daniel dolgai közé is. Elárulok róla egy dolgot, amit még nem tudtok, imád naplót vezetni. ;) A történet vége is ehez a naplóhoz fog kötődni, szóval jobb ha tudjátok. :) Eléggé rövid, de benne van minden érzés, gondolat. Puszi!

A reptéren ülök egy széken és arra gondolok, mik is történtek velem mostanában. Ez az egész "Választanom kell" dolog, tiszta baromság! De engem, persze végig sem hallgat. Még azt mondja, én vagyok az egoista... Hát tudja mit? Ő az egoista, mert folyamatosan csak magával foglalkozik! Na jó, talán ez azért túlzás. Bár be kell vallanom, néha mondott rám olyan dolgokat, mint pl.: te utolsó bunkó, egoista vadállat, seggfej, strici és még sorolhatnám... Sosem hagytam magam, mert nekem apám mindig azt mondta, hogy álljak ki magamért, szóval hisztis csajnak neveztem, mert az. Az idő legnagyobb részében. Én nem félek attól, hogy megsértem, mert 2 másodperc után túlteszi magát rajta és ismét hisztizik. Mindig ezt csináltuk, veszekedtünk. Ez egy kapcsolattal együtt jár. Mint ahogyan azt Rosalyn is mondta, az ember nem bánja, hogy ő az okosabb, mert ez egyértelmű. Lehet, hogy most tévedek ha ezt gondolom, de amit Roynak mondott a Little-ben, azt szerintem nekem akarta. Roy-t alig ismeri... Ki tudja milyen pszichopata baltásgyilkos. Az első találkozásunkra is emlékszem már, ami az óvodában történt. Annyira kicsik voltunk még, de én akkor is emlékszem... Rosalyn az anyukájával jött be az ajtón, a kezét szorongatva. Amikor meglátott, gyorsan lehajtotta a fejét és barna fürtjei a szemébe lógtak. Kiskoromban hatalmas nőcsábász voltam, de csak a szőke hajú, kék szemű lányokra mentem. Rosalyn kivétel volt. Még a gyerek fejemmel is elgondolkoztam azon, egy ilyen lányban mint ő, mi olyan szép és az a valami, miért kelti fel az érdeklődésemet. Valamiért... Késztetést éreztem, hogy odamenjek hozzá és beszélgessünk. Így hát, oda is mentem. Az anyukája kedvesen mosolygott, de Rosa még mindig lehajtott fejjel bámulta a földet. ( Ne kérdezzétek honnan tudtam ilyeneket gyerek ként... ) Óvatosan megfogtam az állát, majd felemeltem a fejét, hogy belenézzen a szemembe. Rákacsintottam és egy olyasfajta Daniel mosolyomból kapott, amiket csak a barátnőim kaptak. Arra is emlékszem, mit beszélgettünk.
- Szia, a nevem Daniel Weness. Neked mi a neved?
- A nevem... Rosalyn Parks.
- Hát Rosalyn, örülök neked. Megyünk játszani?
- Persze!
Azután a nap után, mindenhová kéz a kézben mentünk. Pedig, még csak nem is jártunk és egyikünk sem mondta ki azt, hogy szeretlek. Bármelyik fiú odament Rosához, én abban a pillanatban ott voltam és elküldtem. Rosalynt természetesen zavarta a dolog, de én olyankor mindig egy puszit nyomtam az arcára és mentem vissza játszani a kisautóimmal, amiből hatalmas gyűjteményem volt. Milyen cuki, nem igaz? Apukám és Rosalyn szülei, már akkor is jóban voltak. Egy pénteki délután, apa bejött a szobámba és kijelentette, hogy elköltöznek. És akkor olyat tettem, amit az apám előtt még soha. Sírtam, de napokig. Szerettem Rosalynt, de egy idő után el kellett felejtenem. Kijártam az álatlalánost, majd jött a gimi. November közepe lehetett, mikor rohantam a folyosón, hogy megkeressem az egyik haveromat és belebotlottam Rosába. Fogalmam sem volt, ki ez a lány, de megint előjött az az érzés az óvodából. Visszatértem a valóságba és segítettem neki összeszedni a könyveit. Aztán, a kezem az övéhez ért és az a valami ami akkor feljött bennem, nem hagyott nyugodni. A keze annyira ismerős volt... Teltek a napok, mi pedig egyre többet láttuk egymást, még ki nem derült az igazság. Rosalyn Parks állt előttem. Az a lány, akibe szerelmes voltam. Az a lány, akibe szerelmes VAGYOK. Tudom, most itt jön a nagy kérdés, hogy akkor minek vagyok Stephani-val. A gáz az egészben, hogy én magam sem tudom. Mostbitt van a fiam... Nem hagyhatom ott ilyen helyzetben. Bár Rosával jöttem volna... Ha nem maradok Californiában, még mindig együtt lennénk. Viszont tény, hogy nem lenne karrierem. Rosának igaza volt... Az egoista ÉN vagyok. Nem gondoltam a következményekre, csak bunkóskodtam. Ha visszaforgathatnám a kereket, most megtenném. Mert tudom, bármennyire fáj, hogy most Royt választotta, Rosáért megéri tűzbe vetni magamat. Egyszer rá fog jönni... Rá fog jönni, hogy aki mindig is ott lesz neki, az én leszek. Boldog és szeretettel teli jövőt látok köztünk. A szíve tudja, hogy ez igaz, de ő a fejével gondolkozik. Annyira makacs... Bár tudná, mennyire szeretem. A hibáival együtt el tudom fogadni, ahogyan ő is engem. Azt viszont érzem, ez aboldog jövő nem holnap lesz... Talán hónapok sőt, évek kérdése is lehet. De én várok rá. Ameddig csak tudok, én várok. Most pedig rohanok, mert lekésem a gépem...