52. Rész - A sors.

Rebeca egyre csak nőtt és nőtt. Egyre rosszabb volt, csak tudnám miért.
- Én is ennyire huncut lettem volna? - kérdeztem apát.
- Nem Rosalyn. Te ennél sokkal rosszabb voltál.
Anya mindig azzal fenyegetett ha rossz voltam, hogy legyen olyan gyerekem mint amilyen én voltam és majd megtudom milyen érzés. Hát... Nem túl kellemes. De Beca a szemem fénye. Tegnap este, Danielre bíztam teljesen a fürdetést és a pelenkázást is. Mire lejöttek, Dani sokkal vizesebb volt mint Rebeca, a lányomon fordítva volt a pelus, a férjem arca pedig... Ne kelljen ki mondanom milyen volt! A lényeg, hogy a drága egyetlenem egy szerencsétlenség, de azért még imádom.

Ha hiszitek, ha nem, Sophia kezdte el tanítani Becát járni. Minden nap átjött neki segíteni addig, még egyedül nem ment neki. Szerettem volna én megtanítani Dani-vel, de mindenki tudja milyen Sophia. Szóval... Inkább ráhagytam. Mit ne mondjak, nagyon jól csinálta. Egyáltalán nem úgy viselkedett, mint régebben. Rebecával eléggé komoly volt. Mindig vett a lányomnak valamit, most például egy kisruhával állított be hozzánk, amit természetesen rá is kellett adnunk Becára.

Pénteken volt az utolsó esélye George-nak a lányom elvitelénél. Három óra körül, a rendőrség hozta vissza nekem Rebecát, ugyanis George megint elhagyta, kivételesen most a parkban. Juliet nem volt vele, szóval őt nem érintette a dolog. Persze haja szála sem görbült a drágámnak, de most komolyan... Elhagyta a plázában, most meg a parkban. Én is ilyen szétszórt vagyok mint a bátyám, de azért nem hagynám el a gyerekét kétszer is! Annyi szerencséje volt, hogy nem tagadtam le, különben elvitték volna a rendőrök. 

Egyik délután Dani-vel éppen pihenni készültünk egy kicsit, mikor meghallottuk, hogy Rebeca szobájának ajtaja kinyílik. Átmentünk megnézni, de Beca sehol nem volt. Lerohantam a lépcsőn, mindenhol kerestem, aztán elszaladt előttem pelusban. Alig tudtuk utólérni, Daniel már a földön kúszva próbálta elkapni.

Nagyon élvezetes volt a lányom után rohangálni a házban, de végül csak elkaptuk.

Másnap reggel csöngettek. Kinyitottam az ajtót és alig tudtam hinni a szememnek...

- Már meg sem ölelsz? - mosolyodott el.

Azonnal a nyakába ugrottam és szorosan átöleltem. 

- Te meg mi a fenét csinálsz itt Roy?!

- Ha gondolod, el is mehetek! 

- Dehogy mész! Nyugodtan gyere be. 

Roy pont jókor jött, ugyanis Daniel ma koncertezik. Ha itt lenne, úgy kirúgta volna innen az exem, mint a szél... Nekem is ezt kellett volna tennem, de képtelen lettem volna rá. Fontos szerepet játszik az életemben, ő a szívem egyik csücske és ezt most halálosan komolyan mondom. Hoztam neki teát úgy ahogy szereti és leültem vele szemben.

- Nos, mi járatban?

- Hallottam megszületett a lányod, látogatóba jöttem. A férjed?

Természetesen ő is tudott az esküvőmről... Küldtünk neki meghívót, de szerintem rá se akart nézni. Jól tudtam, hogy most is fáj neki itt lenni. Nem szép dolog volt amit vele tettem, de az élet sajnos már csak ilyen. Nekem Dani mellett a helyem és ezt Roynak is el kell fogadnia, akármennyire nehéz is. Azt is jól tudtam, hogy még mindig bolondulásig szeret és az ok, hogy itt van, nem csak a lányom, hanem én. Miattam jött vissza, mert egyszerűen nem tud nélkülem élni. Nem űzhetem ki a fejemből, mert nem tudom. Mindig itt volt nekem, még a legrosszabb napokon is és annyira erős érzelmek kötnek hozzá, hogy ha csak meglátom, feltörnek még most is. 

- Koncerten van jelenleg...

Ezek után nem is volt nagyon mit beszélnünk, egyszerűen csak úgy éreztem magam, mint mikor még Roy-val voltam. Segített elmosogatni és elpakolni. Mikor Rebeca felkelt, lehoztam. Úgy gondoltam, készen áll rá, hogy lássa. Beca úgy mosolygott Royra, mint aki már évek óta ismeri. Roy-nak kellett egy kis idő, hogy észbekapjon, de utána már ő maga tartotta a kezében a lányom.

- Rosalyn, ez a lány tisztára olyan mint te! A szeme, a szája, az arca. Egyszerűen csodálatos kislány. 

- Köszönöm Roy...

- Na de mit köszönsz?

- Hogy itt vagy mindig, mikor hatalmas szükségem van rád.

És újra kaptam abból a mosolyból, amitől elolvadtam. Ezt a mosolyt nem mutatta akárkinek, sőt, szinte rajtam kívül senkinek. Ez az a mosoly, ami azt mutatja, hogy még mindig szeret és ha kell, élete végéig mellettem lesz, hogy vigyázzon rám. Ezt én is jól tudom... Daniel a férjem és őt szeretem, teljes szívemből. De nem tilthatja meg azt ő sem, hogy Roy a barátom legyen, mert az lesz. Ha tetszik neki, ha nem. 

Daniel este ért haza, mikor Roy éppen Rebecát altatta el a kezében. Láttam a fején, hogy nagyon meglepődött és legszívesebbek kikapta volna Becát a kezéből, de tartotta magát... Egyelőre.

- Ő meg mit keres a házunkban? 

- Daniel, ne kezd! Roy csak látogatóba jött Becához. 

- És nem gondolod, hogy erről engem is tájékoztatnod kellett volna? 

- Fogalmam sem volt róla, hogy jön! 

Dani felviharzott a szobánka és becsapta maga után az ajtót. Royhoz fordultam.

- Most jobb lesz, ha elmész... Nem szeretnék még nagyobb botrányt. Holnap felhívlak.

Felmentem Danihez, aki az ágy szélén ült és sírt.

- Daniel minden rendben? - ültem le mellé.

- Semmi sincsen rendben...

Sosem láttam még sírni a férjemet. Csak egyetlen egyszer, mikor szétváltak útjaink. Valami komoly dolognak kell történnie ahoz, hogy Danielt sírni lássam.

- Mondd el! - bújtam oda hozzá.

- Apám meghalt. 

Először még nem esett le mit mondott, csak miután értelmeztem... Victor bácsi halott. 

- Mi történt vele?!

- Hónapok óta tudtam, hogy valami nincsen rendjén. Azt mondta jól van, de én hallottam a hangján, hogy egyre jobban gyengül. Haza akartam menni hozzá, de azt mondta ne menjek haza, maradjak itt veled. Nem foglalkoztam ezzel az egésszel eleget... Apám rákos volt. Ki tudja mióta halogatja ezt már előlem... Az utolsó szavai azok voltak, hogy vigyázzak magamra és próbáljak meg ne erre a sorsra jutni.

- Várjunk... Most ezzel azt akarod mondani, hogy te is erre a sorsra kerülhetsz? - kérdeztem idegesen.

- Lehetséges. 

3. Évad 51. Rész - Egy hetem Daniel nélkül.

Drága olvasóim, bocsánat a rövid rész miatt! Rengeteget kell tanulnom és hát közben a blogommal is foglalkozni kell. :/ Remélem ez is tetszeni fog, próbáltam megoldani. :) Puszi! 

Mindenki azt mondja, az első év a legnehezebb. Gyereknevelés, összeköltözés, stb. Rebeca születése egy áldás volt számunkra. Az esküvőnk utáni napon bújt ki, pont ahogy kértem tőle. Imádom a lányomat! Eléggé nehéz napjaim voltak eleinte Dani nélkül, mivel vissza kellett mennie koncertezni és csak egy hét után jött haza. Beca minden este hasfájással kelt. Azt hiszem, a hét éjszakából hármat aludtam végig. Nagyon sokszor csak úgy tudott elaludni a kis drága, ha magamra fektettem és rajtam aludt el.

Nem panaszkodom, hiszen én vállaltam el. Ennél szebb életem nem is lehetne! Rengeteget komolyodtunk és már kezdem érteni az élet értelmét. Rebeca apró szuszogása megnyugtatott. Tulajdonképpen még mindig nem tudtam elhinni, hogy a kezemben tarthatom, de onnan többet ki sem engedem. Az életemet is oda tudnám adni érte!

Reggel kopogtak az ajtón, Beca a nappaliban mászkált négykézláb. Azt sem tudtam hová szaladjak! Az ajtót nyissam ki, vagy Beca babát kapjam fel? De végül csak az ajtó felé vettem az irányt.
- Jaj Sophia, csak te vagy az?
- Igen, én szeretek Sophi lenni! Néha nem lenne jobb, ha egyszerűen csak annyit mondanál szia?
- Bocsi, csak nagyon sok dolgom van.
- Rosalyn...
- Hm?
- Hol a gyerek?
Uram isten, Beca! Néztem a kanapé mögött, nem volt ott. Felrohantam az emeletre, ott sem volt. A fürdőszobában találtam rá a szennyeskosárban.
- Picim, kapd össze magad! - vettem fel az ölembe. - Jelenésünk van, itt van keresztanyu!
Mikor a lányom meglátta Sophiát, fülig érő mosollyal nyújtotta a karját felé. A barátnőm átvette tőlem, aztán megforgatta a levegőben.
- Na ki a legjobb keresztanyu? Hát én! - motyogta neki.

A legnagyobb gondunk Becával mindig az etetés volt. Sosem akart megenni semmit, pedig nagyon sok finomat csináltam neki. A kis etetőszékében várta a reggelijét és figyelmesen vizsgálta a gyümölcsöt a tányéron.
- Ha tetszik, ha nem, ezt most meg kell enned! - néztem rá a mérges szemeimmel.
Rebeca csak a fejét rázta.
- Na ide figyelj kislányom! Alig eszel valamit, semmi energiád nem lesz! Ha szeretsz, ezt most megeszed.
Amint ezt kimondtam, már nem is ellenkezett.

- Látod Beca? Ehető ez!

Másnap George és Juliet látogatott meg minket. Még én pihentem kicsit, ők elvitték Rebecát a plázába. Semmi erőm nem volt velük menni, mert alig aludtam! Az életemnek lőttek. De nézzük a pozitív oldalát, lehetne ennél rosszabb. Be kell vallanom, nem hittem, hogy a lányom ennyire huncut lesz. Azt tudtam, hogy okos és gyönyörű, na de huncut? Tegnap este magára borította a tortához való csokiöntetet, pedig csak egy pillanatra hagytam magára. Arra lettem figyelmes, hogy valami leesett. Aztán megtaláltam az édes lányom a földön, talpig csokisan. Nagyon nagy élvezet volt lemosni róla, a hajából alig akart kijönni. Pár óra után arra keltem, hogy bevágódik az ajtó. George és J. léptek be rajta, Becával az ölükben, fél lár cipővel a lábán.
- Veletek meg mi a franc történt?
- A plázában találkoztunk a huligánokkal! Majdnem elvitték Rebecát! - kiáltott George.
- Jézusom! - öleltem át a kislányom. - Na és hol a babakocsi meg a cipője?
- Egyszer elhagytuk az egyik boltban, a babakocsit meg a huligánok vitték el... - magyarázta Juliet.
Tudtam, hogy elveszti a gyerekemet. Alig várom, hogy Daniel végre itthon legyen.

Ma este érkezik haza a férjem! Komolyan mondom, alig várom, hogy végre ő is itt legyen. Nem csak mert szeretem, hanem, hogy ne ezekre a tökökre kelljen bíznom a lányom! Kilenckor Daniel belépett az ajtón.
- Sziasztok!
Ideszaladt hozzám, megpuszilgatta az arcom, Becát pedig majdnem összeroppantotta.
- Hogy telt nélkülem a hét?
- Kérdezd a lányod! Ő biztos tudja. -nevettem.
- Szótfogadtál anyának? - kérdezte Dani.
Rebeca ismét csak a fejét rázta.

(2. Évad befejező része) 50. Rész - A nagy nap!

Hát AOMLAFY olvasók, eljött a nagy nap, amire minenki várt! :D Megpróbáltam mindent beleadni ebbe a részbe, hiszen ezért könyörögtök hónapok óta. :) Remélem tetszeni fog mindenkinek, pár nap múlva jön a 3. évad! Addig is, jó olvasást! 

 Danielt korán reggel elrángatták a srácok, fogalmam sincsen hová. Eléggé ciki volt takargatnom magam fehérneműben, de tényleg hírtelen jöttek! Egyedül maradtunk Rebecával... Éreztem, hogy valami nincsen jól, mert ma eléggé mozgalmas reggele volt. - Mi a baj kicsim? Ugye nem most akarsz kijönni?
Beca még jobban rákezdett.
- Kérlek, csak egy napot kellene kibírnod! Meg van rendezve minden, csak ki tudsz bírni még odabent egy kicsit!
Aztán szépen lassan lecsillapodott... Még mindig nem nyugtatott meg teljesen a helyzet, de örültem, hogy a lányom ennyire meg tud érteni. Imádta az apját és engem is, bármit megadott volna azért, hogy együtt maradjunk.
- Szép és békés reggelt kívánok! - rontott be Sophia.
- Hát... Már nem békés. - húztam a fejemre a takarót.
- Nem vagy vicces Rosalyn Weness, kapd össze magad, mert esküszöm megverlek!
Fel akartam pattanni, de a hasam megakadályozott ebben.
- Hű csajszi... Jó ötlet ez? A kis mucika már nagyon ki akarna jönni. Hogy érzed magad? - ült le mellém Sophi.
- Már egy ideje arra várok, hogy Daniel csak az enyém legyen. Rebeca meg tud érteni.. Egyébként, úgy érzem magam, mint egy börtönbe zárt pillangó. Úgy érzem magam, mint ő, verdes a szárnyaival és az üvegen járkál, kint látja a fényt, a napot, a fákat amit a szélben táncolnak, de nem jut ki. Úgy érzem magam, mint egy könyv, ami nem tudja kinek elmesélni a történetét. Mindenki bátorít, vigasztal, hogy szedjem össze magam. De én Dani-vel akarok beszélni, aki most nincs itt. Úgy erzem magam, mint egy méhecske, aki reggel a virágok körül köröz arra várva, hogy kinyíljon. De a virág nem nyílik ki, akkor sem, mikor a nap már magasan jár fent az égen. Dani mosolya az én édes virágom... Úgy érzem magam, mint a csillagok nélküli ég, ami egész éjszaka vaksötéten feketéllik. Úgy érzem magam, mint egy csillag ég nélkül, egy kiscsillag, amely értelmetlenül világít, mert nem pillant rá senki...
Sophi furcsán kezdett bámulni.
- Shakespeare lettél az éjszaka folyamán? Nehogy már szomorú legyél a nagy napodon! Tudod, én is szoktam szomorú lenni...
- Te szomorú? - nevettem.
- Fogd be, előre betanult szöveget akarok elmondani, egész este ezen dolgoztam!
Mosolyogva hallgattam tovább a szép kis beszédét.
- Szóval... Én is szoktam szomorú lenni. Mindig megpróbálok ilyenkor arra gondolni, ami most és már korábban is segített, mikor magam alatt voltam. Az első mikor szomorú vagy, hogy szeretnél egyedül lenni. Nincsen ezzel semmi baj, néha erre vágyik az ember. Rendet kell raknod a fejedben és csak te tudod, hogyan kell. A fejünk olyan mint egy szekrény sok-sok rekesszel. Van amibe a szép és van, amibe a csúnya dolgok kerülnek. Egyikbe az emlékeid, a másikba pedig a terveid, azok a dolgok, amiket szeretnél megtenni. Tehát a rendrakás jobban megy, ha koncentrálsz. Egy mély lélegzetet kell venni és azt mondani: fel a fejjel, úgyis jobb lesz! Hinni kell benne, meg lehet csinálni. Listát kell készíteni a fejedben, amitől visszatér a jókedvünk. A felhőkre gondolni, amik szabadon oda jönnek-mennek, ahová kedvük tartja és mikor az eső hull belőlük, a boldogságtól sírnak, amint rácsodálkoznak a világra, milyen gyönyörű is tud lenni. Gondolj arra, mikor bátran viselkedtél. Mikor megvédtél valakit, vagy bocsánatot kértél.. Emlékezz vissza arra, mikor büszke voltál magadra. Ha egyszer képes voltál rá, biztosan máskor is menni fog.
A végére már én is kitágult szemekkel bámultam a barátnőmre. Nem tudtam, hogy ő is tud ilyen komoly lenni.
- Ha én Shakespeare lettem, akkor te Nathaniel Hawthorne!

Majd szét vetett az ideg, mikor elindultunk autóval az esküvőmre. Sophia szavai a gondolataimban égtek, nem tudtam elfelejteni őket. Erősített és rengeteg önbizalmat adott. Ma még nem láttam Danielt, pedig nagyon szerettem volna vele beszélgetni. De Juliet még a telefonomat is elvette, esélyem se lett volna két szót sem váltani a jövendőbeli férjemmel! A szívem a torkomban dobogott ahogy közeledtünk a templom felé... Nagyon kíváncsi voltam, kik lesznek ott, de ha Sophián múlt az egész, akár magát Obamát is elrángatta, mert képes rá.
- Ne izgulj, minden a legnagyobb rendben lesz! - fogta meg a kezem a barátnőm.
A tudat, hogy itt van mellettem, megnyugtat de a szüleim hiánya nem nagyon segít. Fáj, hogy nem tudják elfogadni a történteket. Persze őket is meg lehet érteni, hiszen a 19 éves lányuk terhes és házasodni készül. Kiszálltam a kocsiból, mély levegőt vettem aztán elindultam az ajtó felé ahol hatalmas meglepetés fogadott... Apa és anya, eljöttek!
- Hát itt vagytok! - öleltem át őket. - Hogy hogy?
- A lányunk vagy és akármennyire is haragudtunk rád, már felnőtt vagy.
- George is eljött?
- Persze, ő lesz a tanu.
Mi más lehetett volna az én drága bátyám!

Hihetetlen érzés volt, hogy apukám karjába kapaszkodva sétáltam az oltár elé. Majdnem elájultam, mikor megláttam Daniel mosolyát... Ezekért a mosolyokért élek! Vagy háromszor tuti megbotlottam a cipőmben, de remélhetőleg senki nem vette észre, kivéve Dani, mert akárhányszor körülnéztem, hogy látott e valaki, alig bírta visszatartani a nevetést. Mindemellett nagyon örült nekem. Minden egyes pontot megnézett a ruhámon és egyszerűen ide láttam, hogy imádja! Köszi Sophia! Apa megpuszilta az arcom, aztán átadott Danielnek. Belenéztem a szemébe, ami tele volt szerelemmel. A pap bele is kezdett a beszédébe, de persze mi Dani-vel csak egymást bámultuk.
- Istenünk, te a hitvesi szent és fenséges...
Próbáltam odafigyelni a papra, de Dani bökdösött.
- Mi a bajod? - suttogtam.
- Semmi, csak már nem bírom...
- Még csak most jöttünk be Daniel.
- Imádkozzunk! - mondta a pap.
Lehajtott fejjel próbáltam visszatartani a nevetést. Komolyan elgondolkoztam azon, hogy jó lesz e apának. Végül csak arra lettem figyelmes, hogy a pap Daniel felé fordul.
- Megfogadod e Isten előtt szándékodat és szabad elhatározásból jöttél e ide, hogy házasságot köss?
Dani nyelt egyet és válaszolt.
- Igen! Megfontoltam és szabadon jöttem.
- Ígéred e, hogy leendő feleségedet tiszteled és szereted, amég a halál el nem választ?
- Ígérem. - mondta Daniel.
Aztán a pap felém fordult.
- Megfogadod e Isten előtt szándékodat és szabad elhatározásból jöttél e ide, hogy házasságot köss?
- Igen, szabad elhatározásból jöttem.
- Ígéred e, hogy leendő férjedet tiszteled és szereted, amég a halál el nem választ?
- Ígérem. - szorítottam meg a férjem kezét.
- Elfogadjátok e a gyermekeket, akikkel Isten megajándékozza házasságotokat?
- Elfogadjuk őket. - mondtuk egyszerre.
Daniel felém fordult és mélyen a szemembe nézett.
- Isten szent színe előtt, feleségül veszlek.
- Isten szent színe előtt, feleségül megyek hozzád. - feleltem könnyekkel teli szemmel.
- Az Isten által rámruházott hatalomnál fogva, férj és feleség vagytok. Megcsókolhatja a nejét!

Nem tudtam felfogni, hogy ez megtörténik! Mindenki itt van aki fontos az életemben és boldogok vagyunk! A templomból kivonulva, egy pillanatra sem hervadt le az arcomról a mosoly.
- Rosalyn, hivatalos házasok lettünk! - mondta Dani.
- Aha, mostmár elmehetek k*rvának!

49. Rész - Már majdnem...

Egy hét múlva, én és Daniel férj és feleség leszünk! Ha pár hónappal ezelőtt valaki megkérdezte volna tőlem, hogy akarom e Danit férjemül, kinevettem volna. De már most úgy érzem, semmiben nem voltam még ilyen biztos. Rebecának is sokkal jobb lesz így, ha az apja is velünk van. Azt akarom, hogy szívből jövő szeretettel nőjjön fel. Azt akarom, hogy egyszer úgy legyen szerelmes, ahogyan én most.

- Nem unod még ezt az állandó ide-oda rohangálást? - kérdeztem Sophit.

Mint mindenki tudja, Sophia rendezi az esküvőmet és most éppen az esküvői ruhámat voltunk felpróbálni. Mlinden egyes részletre odafigyel, azt akarja, hogy minden tökéletes legyen. Nem hibáztatom érte, hiszen csak jót akar nekem. Ha fordítva lenne, most én is így idegeskednék. 

- Fogd be és vedd fel! És nem, nem unom. Én rendezem az esküvődet, szóval maradj a seggeden és ne hisztizz! 

Végül felvettem, de csak mert még mindig féltem tőle. Tudom, így most nem bánthat, hogy Beca bennem van, de utána bármi megtörténhet, bármi... Kiléptem a próbafülkéből és direkt háttal álltam a tükörnek, hogy először a többiek lássák rajtam. Sophia arcán egy könnycsepp gördült le, ami azt jelentette, a ruhám csodálatos és imádni fogom. Lassan megfordultam, és kinyitottam a szemem...

Aki visszanézett rám a tükörből, nem ismertem fel. Sugárzott az arcáról a boldogság és jól tudta mire is készül és, hogy kivel. Teljesen biztos volt a dolgában és látszott a szeméből, hogy fülig szerelmes. Nevetett és sírt egyszerre. Újra 17-nek érezte magát, aki még alig tudott valmit a világról és a szerelemről. Aztán 18-nak, mikor az ég alatt élete szerelmével piknikezett, majd végül visszacsöppent a jelenbe. Férjes anya lesz és alig várja, hogy eljöjjön a nagy nap. Hát... Ez pedig nem volt más, mint én magam.

Mikor hazaértem, Daniel a kanapén aludt. Engem várt ilyen sokáig, mert lassan egy órája itthon kellett volna lennem, csak Sophival még elmentünk moziba. Fogtam egy pokrócot és betakartam, aztán leültem vele szemben. Megmosolygtatott a borzos haja amit reggelente káromkodva, de végül tökéletesen beállít, végül a maszatos pólója, ami a levesemtől lett olyan.
- Most, hogy így visszagondolok, eszembe jutott még valami, még kiskorunkról. Azt hiszem... Nyolc éves lehettem és sírtam a nappalinkban, mikor te pont bejöttél és szorosan megöleltél. Megkérdezted mi a bajom, én pedig csak szipogtam. Azt hiszem azért sírtam, mert az egyik fiú eltépte a kedvenc sztáromról készült posztert. Megkérdezted hol van a ragsztó, én pedig megmutattam majd tovább sírtam a földön. Tíz perc múlva visszajöttél az összeragasztott poszteremmel, persze nem volt tökéletes, de számomra többet jelentett mint bármi más. Még ma is ott tartom a fiókom legalján. Mindenhová magammal vittem, mert tőled kaptam. Azt hiszem... Akkor csókolóztam először. Nem úgy igazából, de csók volt. Olyan szinten örültem, hogy hírtelen át sem gondoltam mit csinálok, csak hogy megcsókollak. Annyira elpirultál, hogy nem tudtál mit mondani...
Letöröltem egy kiszökött könnycseppet és felálltam, hogy felmehessek én is aludni, de ekkor Dani megmozdult.
- Hát itt vagy kicsim? Nem is hallottam, hogy hazajöttél.
- Á, csak most jöttem.
- Te sírtál? - pattant fel.
- Nem, dehogy. Csak bele ment valami a szemembe. Sajnálom, hogy nem jöttem haza, de Sophiával még elmentünk moziba. És gondolom, hogy azt hiszed Roy-val voltam, de nem és mi lenne ha....
Dani magához húzott és erősen megcsókolt.
- Ki se mondd, hogy vissza akarsz lépni, mert egyáltalán nem hittem, hogy Roy-val vagy.
- Hála az istennek, már majdnem letagadtam, hogy szeretlek. - nevettem el magam.

48. Rész - Fény és sötét...

Dani-vel úgy döntöttünk, összeköltözünk! Semmi értelme nem volt külön lenni, Roy pedig hazament. Nem nagyon örültem neki, hogy itt hagy, de persze nem foghatom vissza, nem tudna megélni Daniel-vel egy fedél alatt. Az esküvőnket is elkezdtük tervezni, még Rebeca előtt le akartuk tudni a dolgokat. Anyáék még mindig nem tudnak sem Becáról, sem arról, hogy összeházasodunk Dani-vel, de Juliet szerint, el kéne mondanunk a szüleimnek. Tudom, hogy csak George miatt akarja tudatni velük. Kiderült amint eljöttem, a bátyám és J. eléggé összemelegedtek... Ne értsetek félre, nem arra gondolok! Randizni voltak, elcsattant pár csók és ennyi. Hogy őszinte legyek, inkább a barátnőmet féltem... Ismerem a bátyámat és Juliet nem az első nője. Mindenesetre, igaza van, el kell mondanom.

Délután Dani, Sophi, Juliet és én a nappaliban ültünk. Közölni akartuk végre anyáékkal mi történt velem a hónapokban...
- Muszály nekem beszélni velük? - kérdeztem idegesen.
- Te vagy a lányuk, neked kell elmondanod! - mondta Sophi.
- Miért nem mondja el Juliet? Amúgy is ő lesz az új családtagunk!
- Hé, ebből hagyj ki Rosalyn!
- Rendben...
Tudhattam volna, hogy mindent nekem kell majd csinálni. Tárcsáztam anyáék otthoni számát, de persze a bátyám vette fel.
- Szia Rosalyn! Juliet mikor jön haza?
- Fogd be George, most nem róla van szó! El kéne jönnötök Californiába...
- Én szívesen megyek, itt csak anyáék lesznek a gond. Inkább beszélj velük.
- Szia kincsem! - vette át a telefont anya. - Minden rendben?
- Persze, csak híreim vannak, amiket személyesen akarok közölni. Szóval... Jó lenne, ha még egy mai gépre felszállnátok és eljönnétek ide.
- Biztos nincsen semmi komoly?
Egy pillanatig haboztam... Rebeca számomra csoda, de szerintem nekik valami komoly baj...
- Nyugodjatok meg, semmi olyan komoly... Csak siessetek, puszi!
Ezzel le is raktam. Semmiképpen nem akartam ezt telefonon közölni velük. Megérdemlik, hogy tisztességesen tudják meg az igazat.
- Most, hogy minden elrendeződött, együnk! - mondta Juliet.
- Te még ilyenkor is a hasadra tudsz gondolni te zsák? - kérdezte tőle Sophia.
- Hé, kikérem magamnak, én nagyon is szexi vagyok!
Annyira imádom, mikor így összegyűlik a család!

Éjszaka lementem a konyhába inni valamit. Nem nagyon jött álom a szememre és az sem segített, hogy anyáék holnap már itt vannak. Ha szerencsém van, csak kivágják a belünket. Ha nincs, hát akkor... Vége.
- Nem tudsz aludni?
Megfordultam és Daniel sétált felém borzos hajával, egy szál boxerben.
- Rég nem láttalak így. - nevettem el magam.
- Szokj hozzá!
Dani mindig tudta, mikor kell humorizálnia, vagy éppen komolynak lennie. Annyira kiismert, ahogy még szerintem én sem magamat. Néha úgy érzem, ő tényleg az életem része.
- Mi bánt? - fogta meg a kezem.
- Semmi, csak aggódom. Félek, hogy....
- Inkább ne is kezd el! Meg fogják szeretni Becát, hisz olyan mint az édesanyja. Mint ahogyan régen, ketten átvészeljük. Mindig így csináltuk rendben?

A gyönyörű zöld szeme volt az, ami mindig megnyugtatott. Akárhányszor rosszul voltam, Daniel mindig itt volt mellettem, még ha nem is akart. Szeretett engem, de nem úgy, mint Roy.... Sokkal jobban. Mellette valahogy, mindig Rosa lehetek. Az a Rosa, aki voltam. Aki énekelve kelt fel minden nap. Roy-val próbáltam elhitetni, hogy minden szép és jó, pedig sosem volt az. Mindig hiányzott valami az életemből és ma már ez az érzés elmúlt. Arra is rájöttem, hogy azért feküdtem le annyiszor Dani-vel, mert hozzá tartozom. Mint ég és föld, nap és hold, fény és sötét. Rebeca tökéletes bizonyíték arra, hogy aki mellett lennem kell, az Daniel.
- Rendben. - feleltem.

Másnap reggel, már annyira izgultam, hogy el nem tudtam képzelni mit csináljak. Csináltam ebédet és Daniék még tegnap kitakarították a házat. Minden tökéletes volt, de mégis azt éreztem, hogy valami nincsen jól.
- A hasad nem feltűnő egy kicsit? - kérdezte Sophi.
És meg van a válasz.
- De... Valahogy el kéne rejtenem Becát addig, még nem mondom el.
- Már nem tudod elrejteni, túl nagy a hasad hozzá. Szerintem te addig várj a szobátokban, ameddig én beszélek a szüleiddel. Minden pontosan úgy mondok el nekik, ahogyan történt. Nem hagyom, hogy bármi bajod essen.
- Köszönöm Sophia! - öleltem át. - Igaz barát vagy.
- Tudom, de ne híreszteld! Még a végén elterjed, hogy van egy jó oldalam is! - mosolyodott el.

Egy óra után, megérkezett a családom és az egész beszélgetést kihallgattam. Nagyon jól lehetett hallani apám ordítozását, még a süket is meghallotta volna. Könnyes szemmel ültem az ágyon és gondolkoztam. Mi van, ha apa nem is akar látni engem?
- Hé kislány! - dugta be a fejét George. - Bejöhetek?
- Persze... - szipogtam.
Azonnal elakadt a tekintete a hasamnál, de gyorsan kapcsolt. Leült mellém az ágyra és átölelt.
- Jó nagy bajt hozol te a fejünkre! De azért még imádlak. - nyomott puszit a homlokomra.
- Kösz, én is...
- Ugyan már, nem dőlt össze a világ! Figyelj.... Ugyan úgy folytatódik az élet, mint eddig. Lehet, hogy anya és apa nem örülnek neki, de én nagyon! Mindent megadnék azért, hogy egy kicsi Rosalyn szaladgáljon a nappaliban! Igaz, elegem volt belőled is, de mindennél jobban szerettelek. Nem tudom anyáék mesélték e, de mikor nagyon kicsi voltál, mindig vágytál egy plüss lóra. Persze apa azt mondta nem, mert akkor még eléggé le voltunk sózva... A spórolt pénzemet áldoztam arra a nyavajás lóra. Pedig vehettem volna magamnak bringát, vagy bármi olyan fiús cuccot. De nem, George Parks elment a játékboltba és vett a húgának egy hülye pónilovat! Azután minden nap magaddal vitted, még fürdeni is néha. Volt, mikor vizesen vitted magaddal az ágyba. Annyira idegesítettél, hogy azon gondolkoztam, hogyan kéne kitenni a szűrödet. Komolyan, nem vagyok szívbajos!
Örültem, hogy van egy ilyen bátyám, mint George. Mindig felvidított, még az ilyen helyzetekben is.
- Köszi bátyus, nélküled nem mennék semmire. - bújtam oda hozzá.
- Tudom drága, tudom. Na és mi a kis poronty neve?
- Rebeca Weness.
- Oh, szóval már férjes asszony vagy! Elnézést, nem tudtam.
- George, gyere menjünk! - kiáltott fel apa.
Láttam a bátyámon, hogy szíve szerint velem maradna és vígasztalna. De ha most itt marad, apa őt is kitagadja egy életre...
- Azt hiszem, menned kéne...
- Igen...
Az ajtóban megállt, visszafordult és mélyen a szemembe nézett.
- Nyugodj meg, a meghívókat majd én elintézem. - kacsintott.
Aztán kiment és pár perc után hallottam becsapódni a bejárati ajtót...

47. Rész - Életemnek értelmei.

 Nos, drága AOMLAFY olvasók, eléggé rövid résszel jöttem, de remélem ez lesz az eddigi legjobb! ;) Puszi!

A hasam már óriási volt, Beca márciusra volt kiírva. Egyre jobban fájt a derekam és már a házimunkát sem tudtam úgy elvégezni, ahogyan kellett volna. Daniel és Roy csináltak körülöttem mindent. Már tudom mit akarok, de nem mondom el egyiknek sem. Arra várnak, melyiküket választom. Pedig, most egyáltalán nem a saját érdekeimet néztem, hanem a Becáét, hogy ki lenne számára az igazi és megfelelő apa. Danielt nem szeretik a szüleim és nem is várom el tőlük, hogy szeressék. Viszont én teljes szívemből oda vagyok érte. Ő Rebeca apja és ezt tiszteletben kell majd tartaniuk. Roy mindent megadna értem és a szüleim is szeretik. Anyu szerint, rossz ötlet ha Danit választom, de én csípem a rossz ötleteket.

Igaz, a lányom még meg sem született, de rengeteget beszélek hozzá és foglalkozom vele, jobban odafigyelek rá, mint saját magamra mostanság. Minden nap megfigyeltem Becát és rájöttem pár dologra. Általában akkor szokott rugdosódni, mikor ideges valamiért. Fogalmam sincs, min idegeskedik ez a lány ennyit, mikor még neki nincs is miért! Nagyon jó gyerek, egyáltalán nem okoz fájdalmat belülről, annyira vigyáz rám, mivel most eléggé egyedül vagyunk, hivatalosan ő még apa nélküli én pedig férj nélküli... Néha úgy érzem, akármennyire is itt vannak Sophiék, a lányom jobban megért, mint bárki más. Épp az ágyon feküdtem és TV-t néztem, mikor Rebeca újra rúgni kezdett.
- Kicsim, ne most kezd kérlek... Most nincs is miért aggódnod. - simogattam meg a hasam.
Aztán belépett a szobába Dani... A lányom okosabb, mint gondoltam. Most, hogy jobban elgondolkoztam, mindig csak akkor rúgott, mikor Daniel jött, vagy a közelben volt.
- Nahát Beca, itt van apuci! - súgtam neki halkan.
Az ujjammal kicsit megütögettem a hasamat és pár másodpercel később, megjelent a kis kezecskéje ott, ahol az imént hozzáértem.

Ha tehetném, szívem szerint már valahogyan kiszedtem volna onnan, hogy átölelhessem.
- Inkább rád hasonlít. - ült le mellém Daniel.
- Miben? - kérdeztem.
- Már most lehet látni, milyen lesz ez a lány! Gyönyörű, lehengerlő, tehetséges, szorgalmas, okos, hiperaktív. Pont a kettőnk keveréke.
Dani hozzáért a hasamhoz és Rebeca rögtön elkezdett mozgolódni.
- Kötődik hozzád. - mondtam.
Belenéztem Daniel gyönyörű zöld szemeibe és minden világos lett... Az égész életemből csak ő és Beca hiányoztak, senki más. Nem tudok sok érdemlegeset felmutatni az eddigi életem során, de ha törik, ha szakad, ezt a családot összetartom.
- Egyszerűen csak szeret minket Rosalyn. Még Beca is tudja, hogy mi ketten összetartozunk. Rengeteg mindenen mentünk keresztül, de nem bánom, ha veled lehetek! Veletek akarok lenni! Ameddig csak lehet. Szóval, ma nem csak beszélgetni jöttem. Elegem van a kétejekből és abból, hogy nem vagy velem. Úgy döntöttep, lépni akarok és nem fogadok el nemleges választ!
Fogalmam sem volt, mit akart ezzel mondani. De aztán belenyúlt a zsebébe és kivett egy kis dobozt. Nem tudtam, mit kéne reagálnom erre, mindenesetre csak annyit vettem észre, hogy legördül egy könnycsepp az arcomon és mosolygok. Daniel letérdelt elém, majd mélyen a szemembe nézett.
- Rosalyn Parks... Ezt a gyűrűt, csak akkor akarom odaadni, ha teljesen biztos vagy abban, hogy engem akarsz...
- Soha életemben nem voltam még ennyire biztos semmiben.
Mind a ketten meglepődtünk a válaszomon, Dani teljesen másra számított. Azt hitte, nemet fogok mondani. Aztán egy fülig érő mosollyal, felhúzta a gyűrűt az ujjamra.

Egy forró csókot nyomott a számra és mintha megszűnt volna létezni a világ körülöttem. Hírtelen minden gondom elszállt és Rebeca is nyugodt volt.

- Szeretlek. - mondta Daniel.

Zakatoló szívvel és csillogó szemekkel álltam előtte. Minden amit eddig mondtam róla, hazugság volt. Folyamatosan szidtam mindenért és őt hibáztattam, mikor ez az egész miattam történt. Ha régen nem vagyok akkora hülye, hogy ittahagyom, még ma is együtt lennénk és nem kellett volna hónapos szexből állnia a köztünk lévő kapcsolatnak. Förtelmes volt, amit leműveltünk, mindenkit csak becsaptunk. De ma már tudom, mit akarok kezdeni a jövőmmel. Így hát, azt feleltem:

- Én is szeretlek. 

46. Rész - Összehangolt család.

A harmadik hónapban voltam, de még mindig csak Daniel, Roy és Regina tudott Rebecáról. Hogy mondhatnám meg a szüleimnek, hogy terhes vagyok? George felakasztana... Roy a holnapi géppel akar hazamenni, de nem engedem. Már vagy hatszor összepakolt, én meg szépen vissza kipakoltam mindent a helyére. Tudom, bunkóság, de nem akarom, hogy elmenjen. Az utolsó bőröndöt pakoltam, mikor Roy belépett a szobába nevetve.

 - Nem unod, ugye? - kérdezte.
- Hát nem. - mosolyodtam el. - Már megmondtam, itt maradsz.
Az arcáról lehervadt a mosoly és a hasamra vándorolt a tekintete.
- Azt mondtad szerettél...
- Roy, hányszor kell még elmondanom, hogy most is szeretlek? Akkor lettem terhes mikor összevesztünk, nem most. 
- Te jó ember vagy Rosalyn.
- Honnan tudod te azt...?
- Onnan tudom, hogy jó szíved van. Hogy abban a pillanatban mikor megláttalak, harcolni akartam érte. 
Fájdalmas volt végignézni, ahogyan Roy szenved miattam. Soha nem ártott nekem semmit, mindig tudta mi a jó nekem, én meg így lepasszoltam. Nem vagyok jó... Inkább egy csődtömeg.
- Szeretlek téged és Daniel-t is. Ne kérdezt az hogy lehetséges, de mint látod, van ilyen. Daniel az apja, nem tilthatom el tőle Roy, értsd meg. 
- Az a furcsa az egészben... - nézett végig rajtam. - Hogy egy kicsit sem híztál, csak a pocakod nő. Az, hogy lehet?
- Erő-izom. - kacsintottam.

Felhívtam Sophiát és Julietet, mert eldöntöttem, hogy apránként adagolom a történteket, kezdve a barátnőimmel. 
- Szia Rosalyn! - köszönt Juliet.
- Add vissza a telefonom te fiókstrici! - kiabált Sophia.
Ezek már megint kezdik... Komolyan mondom, ha így folytatják, a végén megölik egymást. 
- Elég legyen lányok! Most nagyon szükségem lenne rátok...
Azonnal elhallgattak, bekapcsolták a kamerát és mit látok? Juliet Sophin ül. Ez hosszú lesz...
- Az lenne a helyzet, hogy el kéne jönnötök Californiába, nagyon sok dolog van amiben segítenetek kellene. 
Sophia lelökte Julietet, majd felpattant.
- Mi a baj?
- Semmi Sophi, csak... Majd elmondom ha itt lesztek. Küldök pénzt a repülőjegyre! Most mennem kell. Sziasztok!

Rebeca egyre többet mozgolódik, ami nagyrészt megnyugtat, de eléggé kellemetlen. Hiperaktív mint az apja. Alig várom, hogy megszülessen és a karomban tarthassam. Daniel kitette Stephanit, Carlos pedig eltűnt, amit annyira nem is bántam. Szép apuka az olyan, aki egyedül hagyja a gyerekét a bajban... A helyzet már csak rajtam múlik, kit akarok magam mellett tudni Beca születésekor. Persze szerintem ez egyértelmű volt a Dani-vel való találkozásom után. Sophiáék ma este érkeznek és még azt sem tudom, nekik hogy mondjam el a lányomat. Egyedül ültem a kanapén és vártam Danielt, mert vele akarom elmondani a barátnőimnek, hogy terhes vagyok... Már lerágtam az összes körmömet is és Beca is eléggé nyugtalanul mozgolódott. Felhúztam a pólómát és megfogtam a hasamat.
- Jaj, nyugalom kicsikém, apu mindjárt itt van és szépen megoldunk mindent! Gondolj valami szépre Beca, arra, hogy minden megoldódik.
Pár percig még simogattam, aztán lenyugodott. Ebben viszont rám hasonlít, végre valami! 
- Csodálatos anya lesz belőled Rosalyn. - mondta Daniel.
Észre sem vettem, hogy bejött...
- Mennyit láttál?
- Tulajdonképpen, az egészet. - mosolyodott el. - És biztosíthatlak róla, nálad jobb anya nincsen. 
Örültem neki, hogy itt van velem ilyen pillanatokban is. Felálltam, odasétáltam hozzá és megöleltem.
- Hiányoztál. - súgta a fülembe.

Jobban magamhoz szorítottam és éreztem, hogy Beca újra rákezd. 

- Jesszusom, olyan mint egy kis kannibál! - nevetett Dani. 

- Az apjára ütött. - nevettem én is. 

Tudtam, hogy legszívesebben ő is már a kezében tartaná. Leguggolt a hasamhoz és hozzábújt. Ekkor léptek be Juliet-ék... 

- Na ez, mi a fa**? - kérdezte Sophi.

Csak álltam mint egy rakás szerencsétlenség és azt se tudtam, hol kezdjem. Daniel bátorítóan átkarolta a derekam, Sophia pedig még idegesebb lett.
- Esküszöm megöllek Daniel Weness! Ha addig élek is! - kiabálta.
Elindult felénk, de Juliet visszafogta.
- Túl nyomi vagy ahoz, hogy élj! - folytatta.

- Állj le Sophia, ártasz a babának... 
Az utolsó szónál elcsuklott Juliet hangja, aztán mélyen a szemembe nézett. Tudtam, hogy magyarázatot kell adnom nekik, mi történt.
- Elmondok mindent, csak üljetek le kérlek... 
A barátnőim helyet foglaltak a kanapén, de szúrós szemmel nézték Danielt.
- Szóval... Akkor lettem terhes, mikor Roy meg én összevesztünk. Két hónappal ezelőtt, még fogalmam sem volt róla, hogy gyereket várok, most tudtam meg én is. Lány lesz és a neve Rebeca. Elvetethettem volna, de nem volt hozzá szívem. Most vagyok a harmadik hónapban...
Egy kicsit megenyhült a tekintetük, de tartották magukat. 
- És ez az apja? - bökött J. Dani felé.
- Elég Juliet, elegem van a vitákból! Az anyja, viszont én vagyok és majd gondoskodom róla, hogy mindent megadjon Becának, a legrózsaszínebb cipőtől kezdve, az egyszarvúkig. Ugye Dani baba? 
- Persze drágám, ne vegyem meg neki New Yorkot? 
- Ha azt kérem, akkor igen! - jelentettem ki határozottan.
- Ha már megvesszük NY-ot, akkor én leszek a keresztanyja! - mondta Sophi.
- Másra sem vágytam. - mondtam nevetve.
Jó kis család leszünk, érzem. Még most nagyon sok dolgon kell átmennünk, hogy minden tökéletes legyen, de ha így együtt maradunk, bármire képesek vagyunk.

Új design!

A cím, mindent elárul! 

A blog, a mai naptól új kinézettel fut!

Remélem mindenkinek annyira tetszik majd, mint nekem...! :)

45. Rész. - Is that happily ever after?

Tudtam, hogy el kéne mondanom Danielnek a babát, de nem ment. Mit mondhattam volna? "Dani, képzeld! Gyereket várok tőled, meg akarom tartani, fel kéne nevelni! Mit szólsz?" Nem vagyok hülye, többnyire nem! Szóval, nem mondtam el neki semmit. Most vettem csak észre, hogy dudorodik a pocakom. El sem hiszem, hogy bennem fejlődik... Már el is döntöttem a nevét és nem érdekel mit szólnak hozzá! Ha lány lesz, Rebeca. Ha fiú, Rob. Még a szüleim sem tudják és Sophiéknak sem mertem elmondani, így Reginával indultunk el a rendelőbe. Izzadt a tenyerem és rettentően féltem. Gondolom Regi ezt észre is vette, mert aggódó tekintettel figyelt.
- Nyugalom Rosalyn, minden a legnagyobb rendben lesz!
Próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, de nem ment. Nem tudok ilyen körülmények között mosolyogni. Arra viszont nagyon kíváncsi vagyok, hogy lány lesz e, vagy fiú. Én mindig is kislányt akartam, már 14 évesen eldöntöttem, hogy a lányom neve Rebeca lesz és Becának fogom becézni.
- Miért nem adod örökbe? - kérdezi egy idő után Regina.
Eszembe jutott ezen a héten, hogy minek is tartsam meg a gyereket 19 évesen. Nem állok készen az anyaságra, főleg nem apa nélkül. De végül arra jutottam, hogy az istenért sem adom oda senkinek, mert nem tudnék abban a tudatban élni, hogy a gyermekem valaki másnál él, miközben rám és Danielre hasonlít. Képtelen lennék erre. Lány vagy fiú, én megtartom. Egy fejrázással jeleztem, hogy szó sem lehet róla.

Belépve a rendelőbe, elkapott a gyomorgörcs... Az orvos hosszasan nézett mögém és Regi mögé, pedig szerintem pontosan tudta, hogy Danielt semmiképpen nem hozom el.
- Szóval, berezelt. - nézett komolyan a szemembe a doki.
- Kérem, ne feszegessük! Csak csináljuk meg  a szükséges vizsgálatokat, aztán hagy menjek az utamra!
- Ahogy akarja.
Ezek után csöndben zajlott le minden. Egy szót sem szólt hozzám senki, ami már kezdett idegelni, mert azt hittem valami baja van a kicsinek.
- Lány. - szólal meg a doki.
- Hogy mi...? - hebegem.
Fel sem tudtam fogni, hogy lányom lesz! Lesz egy lányom!

Boldogan ültem be az autóba Reginával. Rebeca lesz...
- Örülsz? - kérdezi Reg.
- Persze, ez a világ legcsodálatosabb dolga! - mosolyodok el.
- Hát... Akkor gyorsan rejtsd el a világ legcsodálatosabb dolgát, mert apuka közeleg...
Kinéztem az ablakon és Daniel közeledett felénk, aki sajnos észre is vett. Hírtelen azt sem tudtam mit tegyek, vagy mit mondjak neki. Ha elmondom, azzal teljesen elcsesződik az élete, felelősséget kell majd vállalnia Becáért...
- Sziasztok!
Daniel megállt a kocsi mellett és lehajolt hozzám.
- Minek jösztök ti az orvosiból?
- Jaj, semmi csak Rosa rosszul volt, így elhoztam.
- Akkor miért nem Royt vagy engem kért meg rá? - nézett rám kérdőn.
Nem bírtam tovább, úgy is rá fog jönni mindenre. Nagyon sóhajtva Regina felé fordultam.
- Kiszállok, te csak menj haza nyugodtan. Nekem beszédem van vele. - böktem Dani felé.
Regina bólintott, majd miután kiszálltam, elment.

Eleinte csak sétáltunk és élveztük a friss levegőt, semmit nem szóltunk. Persze tudtam, mi játszódik le a fejében. Meg akar érinteni, beszélni akar hozzám, velem akar lenni. Ez mindig észrevehető volt, sosem tudta volna letagadni. Nem bírtam tovább, így neki is láttam volna, de Dani megelőzött.
- Nem éneklünk valamit? - kérdezte.
- Love me like you do?
Daniel felnevetett, aztán megrázta a fejét.
- Én valami komolyabbra gondoltam, amit most tanultunk együtt, emlékszel?
És elkezdte énekelni...
"Ne mondd el mit gondolsz, azt hiszem, tudom.
Csak nézz rám egy pillanatra és én megjósolom.
Mennyire volt nehéz szeretni egymást és nekünk szeretni.
És ennek az útnak a végén, újra találkozunk."
Persze tudtam a folytatást, hiszen együtt írtuk a dalt. Daniel csak nézett és várta, mikor folytatom, de én meg sem moccantam. Mikor már azt hitte meg sem mukkanok, elindult. De én meg nem vagyok olyan őrült, hogy hagyom is elmenni, na tudjátok mikor szabadul tőlem, muhaha!
"A szemedben nincsenek titkok, látom.
Mindig van egy szavad, hogy jól érezzem magam. 
Mennyire volt nehéz szeretni egymást, és nekünk szeretni.
És ha ez a szerelem igaz....
Itt megálltam, mert együtt kellet folytatnunk. De Daniel csak állt, háttal nekem. Mikor már én is fel akartam adni, megfordult, idejött hozzám, megfogta a kezem, és megpörgetett.

"Bármi megtörténhet!

Maradj velem, lépésről-lépésre az úton. 

Boldoggá teszlek, és ez a félelem tilos. 

Ölelj át és lásd, hogy te vagy az akire szükségem van.

És nem találom a módját, hogy azt mondjam, hogy te adsz fényt az életemnek, mert megláttalak."A szemét bámultam és szóhoz sem jutottam. Elfelejtettem mindent, még azt is, hogy mit akartam mondani.
- Rosa, én....
Ennyi volt, amit ki tudott nyögni, aztán odavont magához és megcsókolt. Hihetetlen, milyen régen nem éreztem ezt az ajkat, ezt a mézédes ajkat, amit annyira imádok! Átkaroltam a nyakát és még jobban húztam magamhoz. Olyan volt, mint egy álom. Egy álom, amiből soha nem szeretnék felébredni. Mindig azt mondogattam magamnak, hogy nem Daniel a megfelelő ember, akit nekem szánt az ég. De mint mindig, tévedtem... Könnyebb volt elmenekülnöm, mint szembenézni az igazsággal. Ha nem Daniel az igazi, akkor miért ver olyan gyorsan a szívem, miért fújja állandóan az ő nevét? Mást sem hallok, csak Daniel, Daniel, Daniel! Néha már megőrülök a vágytól, ettől a hihetetlen érzéstől! Akármennyire szeretem Royt és ő számomra az ideál, Dani árnyéka mindig itt lesz.
- Menjük el valahová, jó? - lihegi miután elenged.
- Nem Daniel, nem mehetünk, el kell mondanom valamit...
- Hát akkor mondjad!
Megfogtam Dani kezét és óvatosan a hasamra tettem. Először furcsálta, de aztán megérezte, hogy Beca rúgott egyet... Megállt benne az ütő, azonnal lerogyott a mellettünk lévő padra. Persze érthető, hogy meg van rémülve, azt hiszi a Royé.
- Ez még nem semmi. - rázom a fejem.
- Ikrek esetleg? - kérdezte rémülten.
- Akár ikrek, akár nem... - ültem le mellé. - A tiéd.
Azt hitte viccelek, pedig nem. Ez most halálosan komoly!
- Ez valami beteg vicc Rosalyn? Ezzel ne szórakozzunk! - pattant fel.
- Daniel, akármit fogsz csinálni, TE vagy a GYERMEKÜNK apja! Te és nem más! Tudom, felkavar a dolog, engem is váratlanul ért. Nem vetethettem el, nem bírtam volna és azt sem, ha örökbeadom. Meg akarom tartani és ezt sem te, sem más nem fogja megakadályozni.
- Te tényleg nem viccelsz....
- Komolyan azt hiszed, én ilyennel viccelnék? Egyébként lány...
Felcsillant a szeme, amint meghallotta, hogy lány. De aztán rájöttem, hogy ezek könnyek, örömkönnyek! Daniel szorosan átölelt és úgy éreztem, el sem akar majd engedni. Természetesen mostantól nem tilthatom el Becától, hiszen ő az apja.
- Lányunk lesz... - suttogta.
Nem bírtam ki, én is bekönnyeztem.
- Igen Daniel, lányunk lesz.