32. Rész - Szerelmes vagyok.

Sophiéknál ültem a fotelban és gyömöszöltem a számba a gumimacit. Juliet és Sophi szemben ültek velem a kanapén és komoly fejjel bámultak.
- Most mi van? - kérdeztem teli szájjal.
- Egyértelműen súlyos a helyzet. - súgta oda J. Sophinak.
- Hé, én is itt vagyok hahó! - tartottam fel a kezem.
A lányok csak tovább tanulmányoztak, én pedig az ablakon kezdtem el kifelé bámulni. Pár perc után belenyúltam újra a zacskóba, de már nem volt benne semmi. Könnyek gyűltek a szemembe, aztán Julietékre néztem.
- Elfogyott. - nyújtottam nekik oda az üres zacskót.
Juliet elkezdett nevetni, Sophia pedig a fejét rázta.
- Nem kapsz többet, így is 2 zacskóval befaltál. Elég lesz. Most pedig mond el, mi történt.
Elmeséltem nekik, hogy lefeküdtem Roy-val és, hogy mennyire szégyelltem magam emiatt. Az a baj, hogy túlságosan kezdem megszeretni. Mikor a történet végére értem, már J. is befejezte a nevetést és sajnálkozva nézett rám.
- Nézzétek... Ha nem néznétek rám szánakozva, én sem sajnálnám magam. - törölgettem a könnyeimet.
- Szerintem Rosa, ez nagyszerű lépés. Nem ragadhatsz le Danielnél. Te is tudsz újra boldog lenni.
Halvány mosollyal az arcomon felálltam és belemásztam a barátnőim ölébe.
- Köszönöm!
Egy darabig az ölükben voltam. Megnyugtattak.

Másnap órák után, bementem Roy-hoz a suliba. Megkérdeztem látta e őt valaki és Jack (Roy egyik haverja) mondta, hogy a mosdóban van. Így hát, odasétáltam a mosdó elé és meghallottam, hogy valakive beszélget.
- Az isten szerelmére Roy, lefektetted?! - kérdezték tőle.
- Olie, kérlek ne kérdezősködj...
- A múltkor mikor mondtad, hogy este nem tudsz jönni velünk... Tuti, hogy lefektetted!
- Akkor minek kérdezed?
- Mert ez egészségtelen.
- Miért?
- Mert az. Mi a fenét tud ez a lány amit mást nem?
Ekkor kinyílt az ajtó és Roy meg a barátja sétáltak ki.
- Többet, mint gondolnád.
Teljesen elvörösödött és meglepődött.
Roy egy nagyot sóhajtott, majd belekezdett:
- Rosalyn, ő itt Olie. Olie, ő itt Rosalyn.
Kezet fogtam vele, majd egyenesen Royhoz fordultam, hogy megcsókolhassam. Miután elengedtem, Olie szemébe néztem és kacsintottam egyet.
- Most már tudod. De ennél sokkal többre vagyok képes.
Aztán megfogtam Roy nyakkendőjét és elkezdtem kifelé húzni a suliból.
- Hozzánk megyünk.
- Na de minek?
- Fogd be!

A szobámig rángattam. Elkezdtem leszedni a nyakáról a nyakkendőt, ő pedig csak bámult mire készülök.
- Rosalyn...
- Csitt!
- Rosalyn!
Elkapta a csuklómat, majd a falnak nyomott.
- Mi a fenét művelsz?
- Meg kell néznem a hátadat, vagy a nyakadat. Most!
Először furcsának tartotta, de mivel tudta, hogy addig nem szabadul tőlem, levette az ingjét. Megcsapott az erős, ősi illata. Imádtam... Nehezen álltam meg, hogy most azonnal leteperjem, de tudnom kellett... A hátát és a nyakát is megnéztem. De semmi.... Egy apró csikarás sem.
- Szóval? - kérdezte.
- Én és Daniel mikor lefeküdtünk... Regetek folt volt a nyakán és karcolás a hátán. Meg voltam veszve... De nálad, semmi. Egy apró karcolás sem Roy.
- Ezek szerint, te belémszerettél.
Megjelent az a kis huncut mosolya. De igaza volt... Belészerettem. Apa egyszer azt mondta: Lányom, neked akkora a szíved, hogy ketten is elférnek benne. Apa midig is tudta, hogy hatalmas szívem van. Roy-é az egyik fele...
- Igen.
- Igen mi? - mosolyodott el megint.
- Igen, szeretlek.
El sem hiszem, mennyire megkönnyebbültem mikor ezt kimondtam. Száját az enyémhez nyomta, aztán szépen áttért a nyakamra. A csókja követelőző volt... Önkéntelenül is elkezdtem az övét kikapcsolni. Hallottam, ahogy felnevet.
- Tudod... Ha tényleg meg akarunk szabadulni ezektől, akkor azt akkor kéne mikor nincsenek itthon a szüleid.
- Igaz....
- Nyugi kincsem, majd bepótoljuk. - kacsintott.
Égető vörös fejjel mosolyodtam el és hajtottam le a fejemet.

Roy eldöntötte, hogy ideje megismerni az ő szüleit. Kivételesen megengedtem, hogy ő vezessen. Azonnal meg is bántam.
- Úgy hajtasz, mint egy őrült. - szidtam.
- Ez itt BA. Itt mindenki úgy hajt, mint az őrült.
- Kinyírsz minket Roy. Még mielőtt a szüleid tehetnék meg.
- A szüleim imádnivaló emberek.
- Egyedül a vadbarom nem...
- Kicsoda?
- Hát te. - nevettem.
- Engem szeretsz. - puszilta meg a kézfejem.
A házuk előtt még gyorsan eligazgattam a ruhám. Szerettem volna nagyon jó benyomást kelteni. Amint beértem hozzájuk, tátva maradt a szám. Egyedül a konyha volt akkora, mint a szobám. Pedig a szobám, tényleg nagy. A falak élénk sárgák voltak. A nappali vajkrém színű. A falakon mindenféle idézet. Felvezetett a lépcsőn és ez is egy hatalmas helyiség volt. TV, rengetek CD és DVD, könyvek.
- Te olvasol? - kérdeztem.
- Szerinted miért dolgozom könyvtárban?
Na jó, ez tényleg hülye kérdés volt. A szobája vörös volt. Vámpíros feelinget keltett.. Jobb oldalon volt egy hatalmas könyvespolc. A bal oldalon egy íróasztal és egy számítógép. Az ágya fölött, szintén idézetek voltak. Kettőt meg is jegyeztem, amint elolvastam őket.
"Az élet olyan, mint egy doboz bonbon. Sosem tudhatod, mit húzol ki belőle"
Vagy a másik kedvencem: Az életemben mindig is voltak jó emberek és olyanok, akik szeretnek. De az nem feltétlenül jelenti azt, hogy megbízhatok bennük, vagy, hogy mindent elmondhatok nekik.
- Ezeket honnan szeded Roy?
- A legtöbbje a kedvenc könyveimből van.
Mikor már mindent megnéztem, lementünk a konyhába, ahhol a szülei vártak.
- Szia Rosalyn, a nevem Paula. Már nagyon sokat hallottunk rólad.
Mielőtt a kezemet tudtam volna nyújtani, átölelt.
- Köszönöm, én is sokat hallottam magukról. Roy nagyon szereti önöket.
Az apja is odajött, azonban ő csak a kezét nyújtotta.
- Az én nevem pedig Edward. Üdvözöllek.
Egy aprót biccentettem. Az apja, rendkívül félelmetes volt. Paula megterített, majd kiszedte a vacsorát.
- Nos Rosalyn, mivel foglalkozol? - kérdezte vidáman Paula.
- Zenével. Zongorázom, gitározom és éneklem.
- Ebből mind meg is tudnál élni? - kérdezte Roy apja.
Csak bámultam. Alig ismer, de már ítélkezik. A tekintetéből le lehetett olvasni, hogy csak egy kis ribi vagyok számára.
- Igen. Az egyik ismerősöm szintén zenész és több koncertje is volt Caluforniában.
Nem válaszolt. Ezt a menetet megnyertem. Egy darabig szótlanul ültünk, de végül Paula megint beszélgetést akart kezdeményezni.
- Mesélj magadról Rosalyn. Hiszen azért vagy itt, hogy megismerjünk. - mosolygott kedvesen.
- Hát... Az apám politikus. Anya pedig ápolónő. Van egy bátyám George, akit pedig az állatok érdekelnek. Állatorvosnak készül.
- Ez igazán szép. - mosolyodott el Paula.
- Én is büszke vagyok rájuk. - bóluntottam.
- A családodból egyedül te nem foglalkozol ilyenekkel?
Megint kezdi...
- Én nem ezt akarom csinálni! - emeltem meg kicsit a hangom.
Roy megfogta a kezemet az asztal alatt és tudtam, hogy le kell állnom.

A vacsora pocsék volt. Persze nem a kaja miatt, az isteni volt. Edward egy utolsó bunkó volt. Soha többet nem akarok vele beszélgetni, de ez persze elkerülhetetlen lett volna, mivel a fia a szerelmem.
- Nyugodj le kicsim. Semmi baj. Apa most rossz kedvében volt kicsit. - magyarázta.
- Mindenkinek van rossz napja...
- Köszi, hogy megértesz. Szeretlek.
Egy csókot nyomtam a szájára, aztán egyenesen a szemébe néztem.
- Én is téged. El sem hiszed mennyire.