37. Rész - Ez a szerelem.

Először azt hittem nem bántam meg de most, izzadt a tenyerem. Roy-val lenne találkozóm és hála istennek, hogy késik... Újra és újra elismételgettem a fejemben, mit fogok mondani neki. Egy pillanatra megálltam, felvetettem a duzzogó arckifejezésem és keresztbe fontam a karjaim. Most jöttem csak rá, mekkora egy ku**a vagyok, de komolyan. Esküszöm, mostanság állandóan csak AZT akarom csinálni és ez nagyon, de nagyon nem jó.
- Jaj, de duzzog valaki. - lépett mellém Roy.
Észre sem vettem, hogy még mindig úgy állok.
- Semmi bajom... Csak kicsit feszült vagyok. Ennyi az egész.
Lehervasztotta a szájáról a mosolyt és komolyan a szemembe nézett.
- Essünk túl rajta Rosa. Mi a baj?
Nagy levegőt vettem és próbáltam belekezdeni a beszédembe, de mindent elfelejtettem így hát, teljesen mást mondtam mint amit elterveztem.
- Figyelj, én ezt nem akartam...
- Bele se kezdj Rosalyn. - mosolyodott el. - Gondolom mit akartál és megértem. Nagyon fáj, dühít és legszívesebben széttépném Danielt, de azzal nem érek el semmit. Szóval... Örülök, hogy részese lehettem az életednek és csak tudd, én szeretni foglak és várok rád.
- De...
- Ne, semmi de. Nem haragszom.
Egy tipikus Roy féle kacsintással megfordult és faképnél hagyott. Álltam mint egy rakás szerencsétlenség és csak néztem, hogy megy el. Azt akartam mondani neki, hogy hülyeséget műveltem és szeretnék továbbra is vele maradni. Végig sem hallgatott... Utána akartam menni, de nem ment. A sírással küzködtem és tudtam, itt csak két ember van aki segíthet. Sophia és Juliet.

Kopogás nélkül rontottam be az ajtón. Juliet akkorát ugrott a kanapén, hogy majdnem leesett róla. Sophia pedig szokás szerint a fejét fogta. Bármi koppanást hall az utcán vagy máshol, azonnal a fejét védi. Nála ez amolyan szokás féleség..
- Rosalyn, te meg vagy őrülve! - kiabálta J.
- Segítenetek kell...
Felmentünk Sophi szobájába és belekezdtem a szép hosszú történetbe. Elmondtam a véleményemet magamról és arról, milyen nekem Roy meg Daniel.
- Rosalyn, értsd meg, hogy nem jó amit művelsz. - csóválta a fejét Sophia.
- Tudom... Segítsetek kitalálni mi legyen.
- Rosa, ezt azért még belőled sem néztem volna ki... - mondta Juliet.
Sophi felkapott egy párnát és hozzávágta.
- Idefigyelj te fiókstrici, fogd be a szád, mert te meg állandóan váltogatod a pasikat!
Jaj, a testvéri szeretet, milyen gyönyörű is.
- Miért van az, hogy mi teljesen megvagyunk George-val, ti pedig itt nyúzzátok egymást? - kérdeztem.
- Azért mert a te testvéred nem egy pszichopata, aki állandóan fiókstricinek hív...
Sophi felpattant, Juliet pedig elkezdett futni. Ezek szerint... Még sem mi voltunk a hülyék Dani-vel, amikor fogócskáztunk náluk. Én utánuk szaladtam és mikor már a drága pszichopata barátnőm utólérte volna a húgát, ráugrottam.
- Az isten verjen meg Rosa, már majdnem megvertem!
Juliet nevetve ránkugrott és azt kiabálta:
- Na most ki a fiókstrici?
Ha egy idegen csinálta volna ezt Sophival, már rég engem is ledobott volna a lépcsőn és megverte volna azt az embert. De J. a húga volt. Mindenkinél jobban szerette és ezt tiszteletben is tartottam. Nem tudott haragudni rá... Hiszen még csak 17 éves szegénykém. Mind a hárman hangos nevetésben törtünk ki és annyira jó volt, hogy ez a két tök itt van nekem. Ezt a két őrültet nevezem, legjobb barátnőmnek. Anyuék meg csodálkoznak, miért vagyok hülye...

Sophiék adtak egy tök jó ötletet. Kitalálták, hogy mi lenne ha Danielt is és Royt is elhívnám valahová. Persze ők azt hinnék CSAK az egyikkel találkozom. Mind a kettőjüknek írtam egy SMS-t, hogy találkozzunk a Little-ben. Azért ezt a helyet választottam, mert ide húzott valami. Fogalmam sem volt arról, kit akarok. A szívemre kell hallgatnom. Már az étteremben ültem és vártam a fiúkat. Roy érkezett először, de nem a vidám tekintetével, amivel mindig fogadott. Most letört volt és látszott is rajta, hogy semmit nem aludt az éjjel.
- Miért hívtál?
Mielőtt megválaszolhattam volna a kérdést, Daniel ült le Roy mellé.
- Mielőtt valamelyikőtök rákérdezne miért van itt, engedjétek meg, hogy elmeséljek mindent. Daniel, amit érzek irántad, az felülmúlhatatlan.Minden ami történt köztünk most, csodálatos, azonban helytelen. Amikor megláttalak, alig tudtam szóhoz jutni. Kiskorom óta ismerlek, tudom mi jár a fejedben. De te elmentél... Itt hagytál akkor, mikor a legnagyobb szükségem lett volna rád. Egy darabig veled tartottam, de rájöttem, hogy nem akarok megváltozni senki kedvéért. Tudom, hogy az én helyem, itt van. Te a hivatásodat választottad helyettem, amit nem is ellenzek. Én is ezt tettem volna... És tudom, ide jön az a mondás: Bármit megtennél érte, bármi lennél érte. Talán így is van... De te nem ezt akartad. Most gyereked lesz, feleséged van. Azt amit nekem ígértél, semmibe vetted. Ennyi lenne amit neked szerettem volna mondani. Roy...
Ránéztem és teljesen elöntött a bűntudat és az érzés, hogy elveszíthetem.
- Most azt hiszed, nem szeretlek. De ez nem igaz! Az első "randinkon" már tudtam, hogy be fogod tudni tölteni azt az űrt, amit Daniel addig. Most pedig itt ülsz velem szemben a volt pasim jelenlétében és azon jár az agyad, mit akar egy ilyen ribi mint én. Velem voltál, mikor szükségem volt valakire és ezt sosem tudom majd meghálálni neked. Szeretlek Roy.... Tényleg szeretlek. És az ember nem bánja, hogy ő az okosabb, mert ez egyértelmű. Az isten lábát fogtam meg veled. Amit Dani iránt érzek lehet, nem múlt el. De akármennyire is fog ez fájni nekem, vagy Danielnek, el kell őt felejtenem. Már majdnem sikerült, mikor újra felbukkant. Helytelen amit tettem, ezzel tisztában vagyok. De én nem akarlak elveszíteni téged. Itt ülünk az első randink helyszínén, ami számomra egy fontos hely. Szerintem egyértelmű a helyzet...
Kifújtam a levegőt és az arcukat fürkésztem. Roy majdnem sírt (szerintem ez annyira aranyos egy fiúnál), Dani pedig fapofával ült a széken.
- Szóval... - kezdett bele Daniel. - Ezt választod? - biccentett Roy felé.
- Tudod... Ennek az "ez"-nek neve is van. Roy. És ha tudni akarod, igen. Elegem van! Nekem az IGAZI ígéret kell! Hogy bármilyen rossz dolgok történnek, újra lehet kezdeni az életet. Ezt csak Roy tudja megadni nekem.
- Ezt nem tudtad volna SMS-ben elmondani? - kérdezte.
- Úgy gondoltam Daniel, érsz annyit, hogy személyesen mondjam el a döntésemet.
Ekkor Dani felállt és köszönés nélkül itthagyott... Nem voltam meglepődve, sem megsértődve. Ennek előbb-utóbb, de véget kellett vetni. Tudtam, kit akarok. A szívem súgta ezt, nem más. Ha pedig nekem a szívem súg valamit, az mindig igaz. Nekem nem a Danielben lobogó tűzre van szükségem, mert abból bennem is van elég. Nekem az élénk virág kell amely a reményt jelenti. Számomra ez a szerelem. Nem tudom, hogy vannak vele mások és lehet, most mindenki azt gondolja rosszul döntöttem. De aki így gondolja, az végre figyeljen már RÁM is, hogy ÉN mit akarok. Eddig mindenki csak a saját érdekét nézte. Az, hogy én mit érzek, senkinek semmit nem jelent. Royt akarom és ez a döntés, végleges.