34. Rész - Villantsunk.

Az ebédlőben ültem a sültkrumplim felett. Nem tudtam elfelejteni azt, ami tegnap este történt. Danielnek gyereke lesz. El kellett volna fogadnom, de nem fért a fejembe. 1 évvel ezelőtt még az esküvőt terveztük. Bár az is lehet, hogy nem a miénket... 18 vagyok, hamarosan 19 de valahogyan még mindig gyerek. Pedig mindent letudtam, még az érettségit is. Mindenem megvan... Kivéve a méltóságom. Azt valahol Caloforniában hagytam. Így kerültem el most idáig, hogy sültkrumplit zabálok, amit leöntöttem kólával. Remek...
- Szia Rosa, hogy vagy? - ült le mellém Brendon.
- Jaj, haver kezdhetnénk valami egyszerűbb kérdéssel?
- Csak nem rossz napod van?
- De egy kicsit... Neked hogy telik a napod?
- A fű zöld, az ég kék, Brendon pedig örökké küzd Rosalyn-ért.
- Akkor küzdhetsz tovább még egy darabig, mert nekem ott van Roy. - nevettem.
- Tudom, csak próbáltalak megnevetettni és haha, sikerült.
Az egyetlen dolog amit imádtam Brendonban az a hülye feje volt. Bármikor meg tud nevettetni, pedig most tényleg eléggé olyan vagyok mint a két napos puding...
- Ilyenkor úgy tudlak utálni. - mosolyodtam el.
- Szerintem meg imádsz, csak azt akarod, hogy ne jöjjek rá. Rosszul hazudsz drága Rosalyn.
Nevetve hozzávágtam egy sültkrumplit. Ő visszadobta, majd rámkacsintott.
- Furán tudsz udvarolni a srácoknak Rosa. - mondta.
Kinyújtottam a nyelvem, aztán felálltam és elindultam megkeresni a hülye barátnőimet.

Ismét a WC előtt találtam meg őket. Komolyan mondom, ezeknek vagy szorulásuk van, vagy imádják szagolni a bűzt.
- Nektek miért jó a WC előtt dekkolni? - sétáltam oda J.-hez.
Juliet mérges szemmel felém fordult.
- Sophiának állandóan pisilnie kell, de szerintem most éppen a barna macit ereszti ki a barlangból. - fonta kereszbe a karjait.
- Ha jönni kell, hát jönni kell. - húztam fel a vállam.
- Igaz... Kibékültetek már?
- Nem tudom... Sophival sokszor összevesztünk már, de nem tartott 2 napig sem. Szerintem már nem haragszik.
- Remélem, mert nem akarok választani. Ugye megértesz...
- Persze, hogy megértelek Juliet. Sophia a testvéred. Az lenne tőled a maximum, ha őt választanád. Na gyere ide te seggsüti, ölelj meg. - nyújtottam felé a karom.
Az ő 164 centijével eléggé kicsi volt, de ezt imádtam benne. Alig mertem megölelni, mert féltem, hogy összetöröm. Sophia pont ekkor lépett ki a WC-ből és minket bámult.
- Komolyan kihagytok ti majmok? - kérdezte.
Hangos nevetéssel "családi" ölelést tartottunk és senki nem nézett minket hülyének.
- Komolyan most tartjuk meg a gruppent lányok? Fúj. - súgta Juliet.
Erre újra felnevettünk és hazafelé a kocsiban énekeltük Miától a Bad Girls-t. Bevallom, eléggé hamisan, de senki nem hallotta. Egy piros lámpánál álltunk, mikor megállt melletünk egy autó, tele fiúkkal. Kinézetük alapján... Szerintem focisták lehettek és helyesek voltak. Elkezdtek dudálni, amitől eléggé cikivé vált a helyzet mivel tudtuk, hogy nekünk dudálnak. Sophia kérdő pillantással Juliet felé fordult és látszott a fején, hogy valami őrültségre készül.
- Mire készűlsz Sophia?! - kérdezte J.
- Csak kicsit szórakozunk velük.
- Csak nem villantani akarsz? - kiabálta Juliet.
Sophia kacsintott egyet, majd felém fordult.
- Add ide a melltartód.
Kellett pár másodperc mire rájöttem, hogy mit akar.
- Minek?
- Vedd le!
- Sophia, nem játszunk Shamanta Kingstonosat, aki villantott a Mielőtt Elmegyek-ben!
Sophi csak a szemét forgatta, majd megfogta a kólámat és lehúzta az ablakot.
- Ezt nektek srácok!
Az őrült barátnőm bedobta a kocsijukba a kólámat, mi pedig gyorsan elhalytottunk.

Beérve az ajtón, már nem is volt annyira szörnyű. Egész nap csak nevettem és végre elfelejtettem minden rosszat. Rámférne most a gumicukor. Felmentem a szobámba, hogy megnézzem van e méga szekrényem legalján, erre kit találok odabent?
- Már megint te... - fogtam meg a fejem.
- Csak tisztázni akartam a helyzetet.
- De én nem akarok többet hallani felőled Daniel, nem érted?
Elmosolyodott, majd a képünk felé biccentett a szekrényemen.
- Akkor biztos ezért tartottad meg igaz?
Majdnem elndultam, hogy összetörhessem, de ennyire még én sem vagyok bunkó. Nem akarom összetörni. Szép emlék...
- 2 percet kapsz! Többet nem.
- Szóval... Bulizni voltunk és kicsit sokat ittam. Ki voltam bukva miattad, a koncertek miatt és amiatt, hogy nem tudok magammal mit kezdeni. Piába folytottam a bánatom. Később mikor nehezen, de hazaértem, Stephani kihasználta az alkalmat és lefektetett. Azt sem tudtam én ki vagyok, nem tudtam vigyázni. Ez van... Követün el hibákat. Mindenki követ el.
Nagyot sóhajta leültem mellé az ágyra és komolyan a szemébe néztem.
- Figyelj... Én nem hibáztatlak semmiért. Talán... Ennek így kellett történnie. Így van rendjén. Neked Californiában a helyed a gyereked mellett, nekem pedig itthon Roy mellett. Ezen nem tudsz változtatni. Ami megtörtént, az megtörtént. Legalább kislány? - kérdeztem.
- Kisfiú. - mondta mosolyogva.
- Szuper. Tudod már mi lesz a neve? - mosolyodtam el én is.
- Stephani a Mark-ot akarja, de én valami másra gondoltam. Jacob. Az sokkal jobban tetszik.
Direkt úgy csináltam, mint aki elgondolkozik rajta.
- Hát... Egyértelműen a Jacob jobb.
Dani felnevetett, majd azonnal lehervadt a szájáról a mosoly.
- Mennyit nevettünk régen... Emlékszel? Mikor a felhőket bámultuk?
- Sosem tudnám elfelejteni. Akkor sincsen hosszú fülem! - mutattam rá.
- Husszú fülü nyuszim. - mondta.
- Aki már nem én vagyok. Hanem a feleséged és a gyereked anyja.
- Nem. - csóválta a fejét. - A hosszú fülü nyuszi, mindig is te maradsz.
Gyengéden oldalba vágtam aztán ő is, de kicsit erősebben.
- Ez fájt!
- Ne nyávogj már Parks! Nem ilyen lányba szerettem bele.
Mielőtt bármit mondhattam volna, egy puszit nyomott a homlokomra és kisétált az ajtómon.