31. Rész - Talán újra szerelmes vagyok?

A könyvtár előtt várakoztam suli után, de szóltak, hogy Roy csak 30 perc múlva végez. Szóval leültem egy padra olvasni. Ez a Shamanta mégsem olyan elkényeztetett picsa mint azt gondoltam... Jelenleg ott tartok, hogy meghalt és kapott 7 esélyt az életének rendbehozására. Nekem is adhatna ebből a 7 esélyből...
- Kicsim!
Felkaptam a fejem és Roy igyekezett felém. Na igen, a kicsim elnevezés... Mielőtt mindenki kiakadna, elkezdtem járni Roy-val. Nem sírhatok mindig Daniel után! Menyasszonya van! Roy is nagyon rendes srác. A bibi csak az, hogy be kell mutatnom anyuéknak. Éppen telefonált és mikor közelebb ért, már ki tudtam venni pár szót.
- Én is szeretlek Lily. Igen, hiányzol te is. Na, szia.
El sem hiszem... Kivel beszélhetett? Pár napja vagyunk együtt és már valami rohadt Lily nevű stricivel mászott ágyba.
- Hogy vagy? - kérdezte.
Ügyet sem vetett a történtekre. Ennyire hazug? Az a baj, hogy ahogy jobban megnéztem magamnak, egyre helyesebbnek tartottam. A haja rendezetlenül volt de szerintem, direkt így csinálta. Az ingje alatt még így is látszódtak az izmai.
- Jól. Te?
- Velem minden rendben. Olyan kicsi vagy, hogy félek összetörlek.
Nem tagadom, a karjai közt biztonságot éreztem. Rég nem éreztem ilyet.
- Nem fogsz. - pusziltam meg az arcát. - Viszont az a helyzet, hogy be kéne mutatni téged anyáéknak.
- Akkor menjünk!
- Na de most?
- Igen. Most jelenleg nem csinálok semmit. Mehetünk.
Egy ideig nem szóltam semmit, de aztán muszály volt megkérdeznem.
- Roy...
- Hm?
- Ki az a Lily?
- Az anyám.
Nem voltam hajlandó bevenni ezt a hülyeséget.
- És te Lilynek hívod az anyukádat?
- Ez a neve. Miért, te hogy hívod a tiédet?
Azok után amiket tett velem, már nem hívnám anyának. Rámküldte Carlost, elválasztott Danieltől. Csak azt mondtam, amit gondoltam:
- Vadbarom.
- Szemtől szemben? - húzta fel a szemöldökét.
- Nem, akkor nem. De szerintem nem venné észre, ha így hívnám.
- Nem vagy normális... - csóválta a fejét.
- Mert te az vagy?!
- Egy frászt. Gondolod ha az lennék, járnék veled?
Na ez, szép volt. Tényleg nem tudtam most miért megharagudni, csak elkezdtem nevetni.

Hazaszóltam apuéknak, hogy 10 perc és otthon leszünk. Még a telefonon keresztül is hallottam, hogy mosolyog. George már kint várt. Átöleltem, majd Roy felé fordult.
- Hmm... - tanulmányozta. - Már csak az a kérdéses, hogy szeret e téged Rosalyn.
- Igen, szeretem a húgodat. - karolt át.
Láttam, hogy George szíve szerint közénk állna, de csak mosolygott egyet és behívott. Amég anya az ebédhez készülődött, megmutattam Roynak a szobámat. Minden egyes részletet megbámult, aztán meglátta a szekrényemen lévő képet.

- Ő lenne Daniel? - kérdezte.

- Igen, ő az.

Azt hittem ki fog akadni, vagy kidobja az ablakon. De nem... Visszatette a helyére, majd felém fordult.

- Csodálatosak vagytok együtt.

Ledermedtem. Én a helyében leordítottam volna a fejemet, erre ő csak annyit mond milyen csodálatosak vagyunk együtt?

- Köszi de...

- Semmi köszi. Ez az igazság. 

Lágyan megcsókolt, aztán lesétált bemutatkozni apának.

Mit ne mondjak, apáéknak nagyon szimpi volt Roy. Miden egyes vicces mondatán röhögtek, főleg George. Szerintem, ő különösen megkedvelte. Már 3 hete tart a kapcsolatunk és eddig, senkinek egy rossz szava sem volt. Csoda, mert Dani mindig kapott valami szép kis megjegyzést. Egy szerdai napon fent ültünk a szobáman és tanultunk. Én éppen a törit tanultam, ő meg a matekot, mivel hamarosan vizsgázik.

- Meg fogsz bukni a vizsgán Roy. Meg fogsz bukni ha csak ülsz és nézed, hogy tanulok.

- Dehogy nézem. Én is tanulok!

- Aha, persze. A lábamat bámulod. 

- Néha... - vallotta be. - Minden egyenlet kiszámítása után.

- Akkor eléggé rövid egyenletek...

- Ide figyelj, azért annyira káprázatos nem vagy!

- Tudom. De mit tehetnék, ha te mégis azt hiszed? - nevettem.

Becsapta a könyvet, aztán átsétált a szoba másik oldalára, ahol én ültem.

- Rosalyn az isten szerelmére! Hogyan tudnék matekot tanulni, mikor minden egyes másodpercben megőrülök, annyira le szeretnék veled feküdni!?

Na igen, a szex... Eddig nem történt más a csókon kívül. Ami eléggé szokatlan dolog volt nálam, mert rámenős vagyok és türelmetlen. Ha most Amandáék rákérdeztek volna mi volt és azt mondom semmi, kiröhögték volna az életüket is. Pedig semmi gondom nem volt Roy-val. Csak nem tudtam, hogy kezdjek bele. Daniellel könnyű volt. Ő is akart engem és én is őt. Tudtam mindent, amit tudni kellett. Egyszerűen csak... Nem tudtam megtenni. Roy annyira okos volt, hogy azt hittek kinevet, ha rákérdezek erre a dologra. De mivel már tudom mennyire akar, semmi akadálya nem volt az érzéseimnek.

- Roy, leszel szíves!

- Rosa...

- Roy, leszel szíves?

Aztán egyszerre megtörtént. Minden. Annyira lágy és gyengéd volt... Ami igazán megdöbbentett, az a saját viselkedésem volt. Nem kapkodtam el semmit és a legfurcsább, türelmes voltam. Pedig Daniel nem úszta meg ennyire. A hátán minden egyes éjszaka után karmolások voltak és a nyakán a fognyomaim. Roynak, egy karcolása sem volt. Ennyire szeretem? Annyira féltettem őt, hogy hozzáérni is alig mertem? Lehet... Nem tudom. Daniel vad volt, de Roy nem. Lágy és gyengéd és.... Nem mondom tovább, mert belevesztem így is!

- Rosa? Mondtam már, hogy szeretlek?

- Nem, még nem.

- Miért nem kérdeztél?

- Mert nem kellett volna kérdeznem sem.

- Nos, én nem csak szeretlek.

Te jóságos ég, mi lesz ebből?

- Én nagyon szeretlek Rosalyn.