35. Rész - A választás.

Roy megint nálunk foglalatoskodott a tanulással, de én nem neveztem volna annak. Komolyan mondom, ma már mindenki perverz. Miután meguntam, hogy csak néz és mosolyog, lementünk a nappaliba és nézegettük a szekrényt, ami tele volt kupával.
- Ez itt mind a tiéd? - kérdezte.
- Nem. Ez mind a George tulajdona.
- Nem is tudtam, hogy ő valaha is teniszezett. - húzta fel a szemöldökét. - Neked is vannak?
- Igen, kisebb énekes versenyekről az ágyam alatt.
Egy huncut kis Roy mosolyt küldött felém és odasúgta:
- Majd megnézzük őket jó?
Mielőtt válaszolhattam volna, vagy csak fontolóra vehettem volna, valójában miért akar ő kirándulást tervezni a hálómban, félbeszakítottak minket.
- Látom nagyon jól megvagytok. - mondta Dani.
Az állandó látogatása kicsit idegesített már. Mindig pont akkor jön, amikor Roy is. Az összes vele töltött időm egy bunkó parasztra megy el, aki még csak nem is szeret. Szuper.
- Igen, mint látod megvagyunk. Most pedig ha megbocsátasz...
- Csak eljöttem, hogy meglátogassalak. - kacsintott.
Szépen szólva, a pofám leszakadt. Most komolyan azt hiszi, hogy ha cuki lesz és puszit ad, minden a régi lesz? Nagyot téved. A pasim szeme láttára flörtöl velem. Roy elkezdett nevetni, majd végül megszólalt.
- Komolyan leállsz flörtölni a barátnőmmel? Nem zavar, hogy itt vagyok?
Daniel végignézett Roy-on és elfintorodott.
- Nem nagyon. Számomra egy léghalmazállapotú gázelegy vagy.
- Elég! - kiabáltam. - Roy, semmi okod a féltékenykedésre. Daniel, te pedig komolyan azt hiszed, hogy minden jó? Hatalmasat tévedtél. Én szeretem Royt. Veled ellentétben, én nem akarnám megcsalni a barátnőmet. Szánalmas vagy....
- Azt hiszed ő ki tud elégíteni?! - kérdezte Dani.
- Jézusom... Ez nem a kielégítésről szól, hanem a szerelemről!
Kínomban már csak nevetni tudtam. Komolyan felteszem újra a kérdést.... Ma már mindenki perverz?
- Egyébként.... Nem mintha bármi közöd is lenne hozzá, de már 2-szer lefeküdtünk.
Dani is felnevetett. Roy nem érthette... Én viszont tudtam miért nevet. Mi már ilyenkor azt hiszem a negyediken is túl voltunk....
- Értem. Gratulálok. Akkor, én megyek is. Sziasztok.
Egy fülig érő mosollyal és egy kacsintással kisétált az ajtón.
- Ez meg mi volt? - kérdezte Roy.
- Semmi. Ez a srác, nem normális. Na... megnézzük azokat a kupákat?
Roy megint felvette a perverz mosolyát, én pedig csak a szememet forgatva megfogtam a kezét és húztam fölfelé a lépcsőn.

Roy és én eldöntöttük, hogy elmegyünk hozzájuk, de csak mert az apja üzleti útra ment és az anyukája szeretne engem jobban megismerni, mert az első beszélgetés kicsit kínos volt. Az ajtó előtt álltunk, mikor hírtelen beparáztam.
- Gyerünk! Ha gyorsan elslisszolunk, talán senki nem veszi észre, hogy itt jártunk!
- Rosám, ne pánikolj. Különben is, már becsengettem.
Paula ajtót nyitott és betessékelt minket. Észrevettem, mennyire szabadabb. Az arcán nem erőltetett mosoly volt és így nem nézett ki 28-nál többnek.
- Nagyon örülök, hogy újra látlak Rosalyn.
- Én is. - mosolyodtam el.
Szokás szerint, bementünk a nappaliba és Paula hozott nekünk egy csésze forró teát.
- Azt már mondtad, hogy az apád ügyvéd, édesanyád meg ápolónő. Mesélj magadról kicsit. Mikor költöztetek ide? - mosolygott Paula.
- Novemberben jöttem, mivel apa miatt mindig költöztünk. Sokáig haragudtam rá emiatt, mert mikor már majdnem beilleszkedtem, ő kijelentette, hogy mennünk kell.
- Ez szörnyű lehetett. De apád biztosan csak jót akart.
- Igen valószínű...
Mivel látta, hogy ez számomra kínos, próbált valami más témát felhozni.
- Hogy tetszik neked Buenos Aires?
- Egyszerűen imádom. Az iskolám is nagyon jó és még zenét is tanulhatok. Számomra ez a legfontosabb.
- Volt már fellépésed valahol?
- Igen volt de az mind csak verseny féleség. Nem komoly egyik sem.
Roy a szája elé tette a kezét, hogy elrejtse a mosolyát. Hát persze.... A kupák.
- Maradtok vacsorára?
- Nem maradunk. Mennünk kell. - szólalt meg Roy is.
- De vacsorára maradnotok kell!
- Anya, nem tudunk.
- Roy, maradjunk. - kérleltem.
- Nem tehetjük.
- De Roy, maradnunk kell!
- Miért?
- Mert éhes vagyok! - jelentettem ki határozottan.

Visszafelé autóztunk a házunkhoz nagy szomorúságomra, de ha egyszer Roy menni akart... Megint hagytam, hogy ő vezessen. Szótlanul ültünk egy darabig, de aztán Roy megpróbált beszélgetést kezdményezni.
- Mi a baj Rosa?
- Semmi.
- Na, azért ennyire már ismerlek!
- Csak nem hiszem el, mennyire rosszul bánsz a szüleiddel.
Nem voltam benne biztos, de egy pillanatra azt hittem felpofoz.
- Azt nem gondolod, lehet ők is azok velem?
- Lehettél volna kicsit kedvesebb is. - mondtam.
- Mit kellett volna tennem?! - kérdezte.
- Jaj istenem, az idegeimre mész!
- Akkor ez kölcsönös Rosalyn.
- Esküszöm azon vagy, hogy kikészítsd őket!
- Őket nem lehet! - kiabálta.
- Kivéve apádat, ha elveszel engem.... - suttogtam.
Egy étteremnél megálltunk, Roy pedig felém fordult.
- Te komolyan nem hiszed el, hogy szeretlek?!
- De igen. - mondtam még mindig suttogva. - Én nem ítélkezem, de ez is hozzá tartozik. Én mindent szeretek rajtad. Azt, hogy egy kisebb tincs mindig a szemedbe lóg, a perverz mosolyod, a csókjaid, még a nevedet is.. Végeredményben, ez is hozzád tartozik.
Egy időre újra elhallgattunk... Mind az amit mondtam, igaz. Szerettem Royt és ezt már többször be is bizonyítottam.
- Szeretnél enni valamit?
- Te szeretnéd, ha behúznék neked egyet? - kérdeztem mosolyogva.
- Igen. - mondta.
Ökölbe szorítottam a kezem és gyengéden megütöttem az arcát. Ő fölém hajolt, megcsókolt és megpróbált közelebb húzódni. Én meg persze okos és gonosz lány vagyok, aki ezt már nem engedi.
- A-a. Te csak vezess! Gyorsíts.
Aztán tényleg gyorsított. De még hogy!

Reggel Sophiéknak meséltem a történtekről. Juliet csak nevetett, de Sophia elgondolkozotta dolgokon.
- Szóval... Őrültebben száguld, mint én. - jegyezte meg.
- Fogadni merek, neked az egészből Sophi csak ennyi maradt meg.
- Nem! Arra is emlékszem, hogy éhes voltál, bár te mindig az vagy.
Fájt az igazság. Pedig egyáltalán nem voltam elhízva. Rengeteget ettem, de sehol semmi.
- Van valami kaja? - fordultam Juliethez.
- Seggsüti?
Egy fintorral elfogadtam tőle a sütit és megettem. Ha legközelebb nem hallotok felőlem, akkor véget ért az életem. Beálltunk a parkolóba és elindultunk a suli felé. Hatalmas tömeg állt az udvaron, szinte az egész suli. Kíváncsiak lettünk, ezért mi is odaszaladtunk. Sophi 9 centis sarkakon állva is lehagyott ami enyhén volt megalázó és eszméletlen. A mosoly azonnal lehervadt az arcomról, mikor megláttam, hogy Roy és Daniel verekednek. Azonnal kapcsoltam. Választanom kellett, de nagyon gyorsan.
" Ne lepődj meg, ha majd egyszer "háborúra" kerül a sor és én az ellenség oldalán leszek." Ezek voltak azok a szavak, amiket Danielnek mondtam mielőtt végleg elhagyott. De most nem ezt tartottam szem előtt. Tudtam kit kell választanom. És helyesen cselekszem.