66. Rész (Rosalyn és Sophia szemszöge) - Sophia és a padló találkozása!

Rosalyn        

Egész éjjel Beca mellett ültünk Dani-vel. A lányunk hajnalokig sírt és rosszul volt. Ennyire fáradt még életembe nem voltam. Danielt hajnali négykor végleg elküldtem aludni, mivel úgy nézett ki, mint az egy hetes kaka a fűben. A Beca mellett lévő ágyra feküdt le és másodperceken belül, el is aludt. Még mindig nem tudom, mitől van ennyire rosszul, de én ezt a verekedős dolgot nagyon nem veszem be. Folyamatosan ugyan azon a helyen ütötték volna meg? Ez baromság. Ha már egyszer hazudik, legalább jól hazudna. Pár dolog eszembe jutott, mi baja lehet, de nem szeretnék rajta sokat rágódni, túlságosan félek, hogy amire gondolok, az igaz... Pár percel később, bejött az orvos.
- Jó napot, Mrs. Weness. - suttogta. - Csak szeretném közölni önnel, hogy hála az égnek, Rebecának nincs komolyabb baja testileg.
- Ezt meg hogy érti? - kérdeztem értetlenül.
- A lánya folyamatos stressz miatt van rosszul és ez nagyon nem tesz jót egy gyereknek. Van valami családi probléma otthon?
- Hát... A férjemmel vannak problémák, de csak annyi, hogy nagyon későn szokott hazaérni. Mostanában már nem, de régebben szinte minden nap. Lila foltok voltak a hasán, táskás volt a szeme, a haja ritkul és azt hiszem egyre jobban fogyni kezdett. Sokat veszekedtünk...
Az orvos kikerekedett szemekkel nézett rám, gondolom leeshetett neki, mi lehet a baja.
- Értem... Tudja, a gyerekek néha jobban megérzik a dolgokat, mint a felnőttek.
- Maga tudja mi lehet a baja Daniel-nek... Igaz?
A könnyeimmel küzködtem. Nem sok kellett hozzá, hogy elsírjam magam. Az orvos arca alapján, komoly lehet a baj...
- Értse meg Mrs. Weness, nem mondhatom el... Ha nem mondta el önnek, akkor biztos jó oka volt rá. Nyugodjon meg, ahogy most elnézem a férjét, egy jó darabig még önnel marad.
Próbált mosolyt erőltetni az arcára, de nem nagyon ment neki. Miért érzem azt, hogy minden amit most mondott Daniről, az hazugság?

Mivel kiderült, Rebecának nincs komolyabb baja, hazaengedtek minket. Hulla fáradtak voltunk, én például bealudtam a kocsiban és Beca újabb hangos sírására riadtam fel. Pedig egyszarvún lovagló, meztelen pasikról álmodtam... A lányom még akkor is keservesen sírt, mikor beletettük őt a kiságyba.
- Daniel, a lányod megint ordít! - kiáltottam fel neki az emeletre.
- A te gyereked most, szóval haggy lógva! - kiáltotta vissza.
Mérgesen felsiettem az emeletre és a fülénél fogva rángattam le a férjemet.
- Most azonnal találj ki valamit Becának, különben itt helyben megverlek a gyerek előtt!
- Mit szólnál ha énekelnénk neki? Valami hülye gyerekdalt...
Így történt, hogy Dani és én, úgy néztünk ki hajnali négykor, mint azok a zakkant szülők, akik nem értenek a gyerekekhez. Sokszor énekeltünk együtt Dani-vel, de gyerekdalt még soha.
"A busz kereke csak körbeforog, körbeforog, körbeforog.
A busz kereke csak körbeforog a városban."

Komolyan mondom, tényleg úgy nézhettünk ki, mint akiknek elmentek otthonról. De hát... Nem egyszer bizonyítottuk be, hogy a Weness család nem normális. A gyerekdalunknak hála, Rebeca el is aludt, mi pedig utolsó energiánkal feltipegtünk az emeletre és bevetettük magunkat az ágyba.

Ne feledkezzünk meg drága Sophiánkról sem, akinek ma van a lánybúcsúja! Annyira vártam már a napot, mikor meglátom az oltárnál, ahogy összeköti az életét valami huligánnal és hippi gyerekei lesznek, akiknek a felét nekem kell nevelnem. De sajnos, Raul hamarabb cselekedett. Azt hiszem, örökre belevésődött a fejembe, mikor a szépséges barátnőm ordibált a nővel a boltban. Annyira megijedt Sophiától, hogy olcsóbban adta a ruhát. Hihetetlen ez a nő, pedig még csak 22 éves! Bár beszélek itt én, akinek 20 évesen már gyereke volt. Nem mintha nem lennék büszke magamra, hogy egy olyan csodás lányt sikerült megszülnöm, aki okosabb még nálam is. Ezt azért nem híresztelem mindenhol... Nem szeretnék berúgni, de sejtésem szerint Sophinak nagyon vad ötletei vannak ma estére. Holt részegek lesznek és nekem kell majd mindet hazacipelnem. Rob-val a hasamban, nehéz is lenne innom... Vigyáznom kell rá! A biztonság kedvéért, megbeszéltem anyával, hogy vigyázzon a lányomra, mert így is én leszek az, aki mindenkinek segít, Dani pedig Raul legénybúcsújába megy. Nem akarom Becát kitenni ekkora őrültségnek. Még hat sem volt, mikor Sophi berontott a házba, két Jack Daniel's-vel a kezében.
- Kezdődjön a parti! - kiáltotta.
Nevetve figyeltem, hogy táncol. Lassan egy éve nem volt ennyire vidám. Amióta Rebeca megszületett, visszafogja magát és ennek nagyon örülök. Felnőtt lett végre az én kicsikém! Felkaptam a kabátom és már indultunk is. Nem tudtam, pontosan hová igyekszünk, de még össze kell szedni Juliet-et, akit szintén nem tudtuk, hogy hol van. Sophia annyira fel volt pörögve, hogy az út kellős közepén sétált és közben azt énekelte, hogy "Don't say a word while we danced with the devil, you brought the fire to a world so cold..."

Imádtam ezt a csajt, tele van élettel.

Sophia

Az úton cigánykerekezve közlekedtem, kicsit kezdtem szédülni, de azt hiszem, az a piától is lehetett. Ndm ittam pár kortynál többet és már éreztem is a hatását. Rosalyn alig tudott lépést tartani velem és szegénykém minden egyes esésemnél azt hitte, eltört valamim. Nem tagadom, a bordáimnak lehetséges annyi, de egyelőre nem érzem, hogy fájna, szóval nincs gond. Az egyik kedvenc helyemre mentünk, aminek a neve Drink Night volt. Még mielőtt megismerkedtem volna Rosával, mindig ide jártam inni a régi beteg barátaimmal, akiket azonnal ott is hagytam, miután rátaláltam erre a tökfejre, akit annyira imádok! Végül a húgomat is megtaláltuk Georgenál, akivel éppen mgyon szorgoskodtak valamin. Én már megszoktam a látványt, de azt hiszem Rosalyn akkor látta utóljára a testvére lomposát, mikor három évesen még együtt fürdették őket. Emlékszem, mikor elmesélte, hogy sosem tudta eldönteni, neki miért nincs olyanja mint George-nak és, hogy ezt egyszer az anyukájától is megkérdezte. Képzelem milyen fejet vághatott az anyjuk, de hát Rosa már kicsinek is hülye volt és én pontosan ezért szeretem. Tulajdonképpen, el sem tudom hinni, hogy most az én lánybúcsúm van. Általában ha inni mentem, volt pár egy éjszakás kalandom, de hát már most nem tehetek ilyet!
- Rosalyn, van egy kis gond...
- Megjött? Össze ne vérezd nekem a menyasszonyi ruhádat, mert lecsaplak!
- Elfelejtettem, hogyan kell bulizni...
Rosa hangos nevetésben tört ki, már szinte könnyezett, de számomra ez annyira nem volt vicces.
- Te elfelejtesz ilyeneket? - nyögte ki. - Beteg lettél?
- Az én múltam nem volt annyira fényes és ezt te is nagyon jól tudod! Elvesztettem a 11 éves húgom, akit csak négy év múlva kapok vissza és régen J.-t is elvesztettem. Nekem a bulik kábé abból álltak, hogy leittam magam a sárga földig, aztán pedig felszedtem valami helyes palit és elmentem vele. Kész csődtömeg voltam és ha Juliet, te, Raul és a családod nem vagytok, már régen a nyolcadik köjkömet szülném és eszembe se jutna házasodni! Mikor még a régi szüleimmel voltam, szerelmes lettem egy gazdag srácba és ő is szeretett engem. Találkozgattunk mindig a titkos helyünkön és beszélgettünk, később pedig már komolyabbra fordultak a dolgok. Még csak 15 éves voltam és fülig szerelmes... Miután elmondam anyámnak mi történt köztünk, lehordott minden riba**nak és ordítozni kezdett velem, végül annyira megvert, hogy eltörte a kezem. Mind a két húgom látta, ahogy véresen és sikítva fekszek a földön, anya pedig a gyomromat rugdossa. Másnap már az utcán kuporogtunk egy dobozban. Szóval igen. Elfelejtettem bulizni.
Rosa már évek óta ismer, de azt, hogy miért kerültem az utcára, még sosem meséltem el neki. Erről senki nem tudott a szüleimen és Raulon kívül... Nem szeretek beszélni a múltamról. Juliet Rosa mellett állt, de még így is láttam, hogy mindjárt elbőgi magát, mint én...
- Lányok én nagyon sajnálom, nem tudtam, hogy ennyire szörnyű életetek volt... Megígérem nektek, hogy én sosem foglak magatokra hagyni titeket és mindig vigyázni fogok rátok, történjen bármi. Bár nem mintha szükségetek volna rám, hisz új életet kezdtek, valaki mással. De én akkor is mindig itt leszek, ha kellek.
Szorosan átöleltük egymást és mind a hárman sírni kezdtünk. Nem szoktam sírni... Amióta anya megvert, nem sírtam igazán, egyszer sem. Egyszerűen beleégett a fejembe az a pillanat. Van, mikor rémálmok is gyötörnek miatta. Egyszer majd elmesélem a lányomnak (ha lesz, bár miért ne lenne.), hogy miért gyötörnek és miért nem múlnak el soha. Megtanítom neki, hogy kell listát készítenie a fejében és összeszedni minden jó dolgot, amit valaha látott. Igaz, pár éve már ezt csinálom és kicsit unalmas is, de... Azt hiszem, vannak ennél sokkal rosszabb helyzetek, mint az enyém. Eleinte vesztettem... Aztán pedig nyertem egy húgit, egy barátnőt, egy férjet és egy igazi családot. Kell nekem ennél több?