64. Rész - Le a magányos napokkal!

Miután a lányom nehezen kinyögte, hogy Roy járt nálunk és engem keresett, tudtam mit kell tennem. Meg kell mondanom neki, hogy végleg távozzon az életemből. Akármennyire hihetetlen, most nehéz még csak erre gondolni is... Két férfit zártam igazán a szívembe, Danielt és Royt. Már nem tudom őket onnan kivenni, ha akarnám sem. Ezzel most nem azt szeretném mondani, hogy szerelmes vagyok Roy-ba, mert nem. Egyszerűen az az egy év amit vele töltöttem, belevésődött a fejembe. Mindig ő volt ott mellettem, ha a férjem éppen nem. Csodás napokat töltöttem vele és ő volt az egyik legjobb dolog az életemben. Még csak a sarkon jártam, de már hallottam, hogy ordít a zene Roy házából. Felgyorsítottam a lépteimet és mikor odaértem a háza elé, az ablakon keresztül láttam a sok sörösüveget és az embereket (Inkább nem hangoztatnám az egy szál melltartóban rohangáló csajt). Berontottam az ajtón és ott ült Roy a kanapén, részegen. Hát ennyire lesüllyedt volna...?
- Roy! Te meg mi a francot csinálsz?!
Szerintem eleinte nem vágta le ki vagyok.
- Nem mindegy az neked, hogy én mit csinálok Mrs. Weness?

Odamentem hozzá és felhúztam a kanapéról, ki az udvarra.
- Te most ezt miattam csinálod? Miattam teszed tönkre az életedet? - kérdeztem idegesen.
- Már semmi közöd hozzá Rosalyn. 23 éves vagyok, nincs szükségem arra, hogy kioktassanak.
- De van, ha miattam teszed tönkre magad! Nem is értem... Eddig nem volt semmi bajod, most jutott eszedbe?
- Drága Rosa, ha nem vetted volna észre, két éve ilyen vagyok. Csak te saját magadon kívül, nem figyelsz oda senkire, mert egy utolsó...
Nem engedtem, hogy kimondja azt, ami nem vagyok. Pofon vágtam, eléggé erősen.
- Csak még egyszer próbáld meg... Biztosíthatlak abban, hogy nem marad meg a két lábad! Mit képzelsz te magadról? 19 évesen már gyerekem lett, a férfi akit még most is szeretek, elhagyott annak idején. Nekem is innom kellett volna? Egyre több hét telik el úgy, hogy egyedül vagyunk otthon Becával, mert Daniel ki tudja merre mászkál, de már nem is érdekel. Nem fogom magam idegesíteni ezzel és neked sem kéne ezen parázni, mert te is jól tudod, hogy mennyire szeretlek Roy! De el kell fogadnod, hogy Danielt jobban szeretem és te mindenkinél jobban tudod, hogy mi az a SZERELEM! Nem teheted ezt... Kérlek.
Roy szinte teljesen kijózanodott a beszédem után... Szorosan átölelt és sírni kezdett.
- Sajnálom Rosalyn... Annyira sajnálom. De nem bírom nélküled, egyszerűen lehetetlen. Mikor megláttam Rebecát a földön játszani, akkor jöttem rá, hogy elveszítettelek...
- Roy, te engem sosem fogsz elveszíteni, megígértem. Bármi baj van, tudod, hogy én mindig itt leszek, még ha nem is akarod, hogy itt legyek. De azt nem ígérhetem meg, hogy viszont szeretni foglak... Mert nem tudlak úgy, ahogyan te akarod. Ha találsz magadnak majd valakit és gyereked lesz tőle, meg fogod érteni.
- Hát Rosalyn... Soha nem hittem volna, hogy te fogsz nekem tanácsot adni és, hogy hamarabb tapasztalsz meg dolgokat. - mosolyodott el.
- Látod, még sem vagyok akkora riba*c. Most viszont... Mennem kell. Sophia vigyáz Becára, szóval... Semmi jó nem várhat otthon.
- Lehet egy utolsó fura kérdésem...?
- Mondd!
- Kaphatnék egy olyan csókot, amit már régen kaptam...? Az utolsót...
- Legfeljebb puszi és az is csak szigorúan az arcodra!
Nyomtam egy gyors puszit az arcára, aztán már indultam is haza. Igazam volt... Amint beléptem, Rebeca vagy hat palacsintával a kezében és talpig csokisan rohangált, Sophia pedig lekváros arccal utána. Amint megláttak, megálltak és egyszerre egymásra mutattak.
- Ő volt!
Újabb gyönyörű nap a családomban.

Délután volt egy kis időnk, még Beca aludt, így leültünk filmet nézni. Egy darabig ellenkeztünk, hogy mit nézzünk, de végül én nyertem! Sophia az Annabelle-t akarta megnézni, de én most valami romantikusra vágytam. A Szerelmünk lapjai mellett döntöttünk, egy tál pattogatott kukoricával az ölemben! Én majdnem minden résznél elbőgtem magam, de Sophi csak fapofával ült mellettem.
- Nem nézhetnénk valami véresebbet?
- Shh!

- Rosalyn, ez unalmas! Százszor láttam már, a csaj elfelejti a pasit, a pasi meg küzd érte az utolsó percig! 

- Most muszáj volt lefújnod a végét? - dobtam rá a kukoricát. 

- Hű Weness, ezt most megbánod!

Elvette tőlem a tálat és a fejemre borította az egész sajtos, büdös, zsíros kukoricát, aztán a tálat a fejemre tette. 

- Most jobb? - fordultam felé a tállal a fejemen. 

- Sokkal. Így kellett volna férjhez menned. 

- Kösz, majd javaslom én is ezt az ötletet a tiéden. - vigyorodtam el. 

Pár perccel később, Juliet rontott be az ajtón, George nélkül.

- Hol hagytad a bátyám? - kérdeztem. 

- A házunkkal foglalkozik... De most fontos hírrel jöttem! Beszéltem Sarah-val telefonon! 

- És? Mit mondott? - pattant fel Sophia. 

- Semmi érdekeset, csak gondoltam jó hír, ha beszéltem vele. 

Sophi arcáról lehervadt a mosoly, viszont én nevetésben törtem ki. 

- Te húgom, nem vagy komplett. - mondta Sophi. - Hogy van a herceged? 

- Nem tudom... Inkább eljöttem onnan, mert a vége veszekedés lett volna és semmi kedvem most vele vitatkozni, inkább gondoltam, jövök enni. Rosa, van valami kaja? 

- Gyümisali van a hűtőben, ennyi. Nincs kedvem semmihez. 

- Milyen háziasszony vagy te? 

- Olyan, aki mindjárt kirúg a házából, ha még egyszer megszólalsz. Különben is... Minek csináljak? A férjem sosincs itthon, akkor kinek főzzek? 

- Nekünk! - kiáltotta Juliet. 

Ismételten hulla fáradtan ültem Beca mellett. Már hajnali három volt, de én még mindig itt ültem mellette. Órákon át sírt a karjaim között, annyira fájt a hasa. Rengeteget stresszel, pedig neki még nem lenne szabad két évesen. Csak jöjjön haza Daniel... Hallottam becsukódni az ajtót, biztos voltam benne, hogy Daniel jött. Kimentem Beca szobájából és bezártam az ajtót. Lementem a nappaliba és Daniel ott állt nekitámaszkodva a kanapénak. A látványtól már nem is akartam annyira megszidni... 

- Jól van Dani? 

Gyorsan felkapta a fejét és felegyenesedett. 

- Persze drágám... Csak kicsit rosszul érzem magam. 

Félig fel volt húzódva a pólója, így megláttam a lila foltokat a hasán. Odamentem és lehúztam a pólóját.

- Ez meg mi? 

- Rosalyn, ez nem tartozik rád... 

- Már miért ne tartozna? A feleséged vagyok és a gyereked anyja! Hogy mondhatod, hogy nem tartozik rám?!

- Csak egy kis... verekedésbe keveredtem, ennyi az egész. De jól vagyok, nyugi! Van egy jó hírem! Mától fogva, nem kell járnom sehová, szóval itthon leszek veletek! Mit szólsz? 

- Ez komoly?!

- Halálosan komoly. - mosolyodott el. 

Annyira megörültem, hogy azonnal Dani ölébe vetettem magam.

- Sajnálom, hogy mindig egyedül hagytalak titeket... - súgta a fülembe. - Megígérem, hogy nem hagylak magadra. Minden nap segíteni fogok neked és bepótoljuk az elvesztegetett napokat. Szeretlek Rosa...