65. Rész - El kell, hogy mondjam az igazat...

Drága olvasóim! Bocsánat a rövid rész miatt, de holnapra nég így is elég sok tanulnivalóm van, szóval egyszerre tanultam és írtam. :D Remélem azért meglep mindenkit a pici Rob! 

A következő hetem remekül telt a lányommal és a férjemmel. Szinte minden nap lejártunk a tengerpartra és elvittük Becát mindenhová. Sokkal jobban éreztük így magunkat, hogy együtt van a család. Csak aztán jött egy kis bökkenő... Váratlanul hányni kezdtem mikor a városban voltunk. Szép kis történet. Leszólítottam valakit, hogy csináljon már rólunk képet, aztán miközben fényképezni próbált, elhánytam magam. Csodás családi kép, a helyes apuka, az őrült lánya és a felesége, aki éppen okádik. Daniel mint mindig, rögtön aggódni kezdett és azt hitte, komoly a baj. Az is volt... Hiszen nem minden nap érez az ember rugdosódást a hasában. Persze én már tudtam mi a helyzet, de nem akartam kimondani hangosan. Megkértem Daniel-t, hogy vigyen el a nőgyógyászomhoz.
- Bemenjek veled? - kérdezte aggódóan.
- Nem, te maradj kint Rebecával. Ha van valami, szólok. - simítottam mag az arcát.
Mikor beléptem a dokihoz, hangos nevetésben tört ki.
- Nahát! Micsoda kellemes meglepetés, Ms. Parks!
- Igazából... Már Mrs. Weness.
- Hogy van a lánya?
- Él és virul, kicsit túlságosan is. De most nem ezért jöttem...
- Ne is folytassa kérem, mindent megoldanak a vizsgálatok.
Fél órával később, a doki visszatért egy csomó lappal.
- Nos, Mrs. Weness... Ön hét hónapos terhes.
Leesett az állam, mikor a dokim kimondta, hogy hét hónapos terhes vagyok. Hét...
- Az lehetetlen! Meg sem látszik rajtam, hogy terhes lennék!
- Előfordulnak sajnos ilyen esetek, de eléggé veszélyes is tud lenni. Ön szerencsére még időben rájött. Egyébként fia lesz. Örülhet a lánya egy kis öcsinek!

Teljes mértékben le voltam súlytva, amikor kimentem. Daniel és Beca a rendelő előtt szaladgáltak. Nem mondhatom el Dani-nek, hogy hét hónapos terhes vagyok. Ha megtudná, teljesen kibukna. Mikor meglátott, szélesen mosolygott és integetett. Én is mosolyt erőltettem az arcomra. Nem mintha nem örültem volna a fiamnak. Elképesztő dolognak tartom azt, ami velem történt és ha a fiam éppen annyira okos és csodás lesz, mint a lányom, akkor semmi akadálya ennek a dolognak. Szeretem a gyerekeket, ha pedig az enyéimről van szó, akkor még jobban. Rebeca és Rob... Tökéletes név! A lányom nevét hagytam, hogy Dani válassza, de a fiam neve Rob lesz és kész!
- Mi a helyzet? - kérdezte izgatottan Daniel.
- Semmi, téves riasztás. Azt hiszem, csak megrontottam a gyomrom.
- Biztos? Úgy érzem... Nem mondasz igazat.
- Anyu! - kiabált Beca.
- Igen?
- Kaka van!
- Na, eddig jók vagyunk!

Otthon még mindig nem éreztem magam a legjobban... Nem akartam eltitkolni a férjem elől, hogy gyereket várok. Ezen már csak egyetlen ember segíthet...
- Sophia! -rontottam be a szobájába.
Kellett egy pillanat, hogy felfogjam amit látok...
- Rosalyn! Nem tudsz kopogni?
- Bocsánat Sophi... Nem tudtam, hogy Raul is itt van. - könnyeztem be.
- Ugyan picim. Nem haragszom!
- Nem az a bajom...
- Egy pillanat és lemegyek.

Lent a kanapén azon gondolkoztam, mi van, ha elmondom. Még Sophia fent öltözködödd, felhívtam Sarah-t.
- Nem veszek semmit! - szólt bele a telefonba.
- Az jó, mert én sem...
- Jaj, Rosalyn! Mi a baj? Olyan szomorú a hangod... Minden rendben?
- Nem igazán... De előbb te mesélj. Mi van Noah-val?
- Nagyon jól van! A hasam olyan gigantikus, hogy félek beleülni a fürdőkádba, különben még megfulladok! Úgy nézek ki, mint egy tengeralattjáró...
Hangos nevetésben törtem ki. Sarah mindig meg tudott nevettetni még a legrosszabb pillanataimban is és imádtam ezért.
- Te nem vagy normális. - nyögtem ki.
- Tudodm, de hát mit kezdhetnék ezzel? Most mesélj te. Mi a baj?
- Hát a héten bementünk a városbs és összehánytam magam... Tudtam, hogy valami nincs rendben, ezért megkértem Dani-t, hogy vigyen el a nőgyógyászhoz. A helyzet az, hogy hét hónapos terhes vagyok...
- Hogy mi vagy? - kérdezték egyszerre Sophival.
- Figyelj Sarah... Majd visszahívlak később. Most Sophi-val van dolgom...

Egy forró kakaó mellett és pokrócba burkolózva, elmeséltem a barátnőmnek mindent. Az érzésemet és azt, hogy mit is akarok kezdeni magammal 22 évesen. Egyes szempontokból szégyeltem magam, hogy ilyen fiatalon már a gyerekneveléssel foglalkozom. Már bulikba sem járok a sok nyomulós tuskó miatt... Legutóbb egy srác nyomulni próbált, aztán mikor elmondtam neki, hogy van egy két éves kislányom, kitágult szemekkel hátrálni kezdett. Tudom jól, hogy ez a mi hibánk. Jobban is vigyázhatnánk, de arra sincs időnk néhs, hogy köszönni tudjunk egymásnak. Beca elveszi minden időnket és pont majd arra fogunk odafigyelni, éppen hogyan csináljuk az ágyban... A lányom még csak két éves, de több gond van vele, mint a nagyival. A múltkor megkérdezte tőlem, mikor jöttem haza a holdról. Hát nagyi... Majd egyszer felmegyek és miután lejöttem, azonnal felkereslek téged.
- Anya! - lépett hozzám Beca. - Éhes vagyok.
- Nos... Akkor edd meg a öcsédet.
- A mit?
Megfordultam és Daniel állt előttem szemtől-szemben. Leblokkoltam... Nem így akartam, hogy megtudja...
- Rosalyn? - kérdezte ingerülten.
- Azt hiszem, itt az ideje, hogy elmondjak neked valamit. - hajtottam le a fejem...