61. Rész - Életkedv...

Az a kicsi életkedv ami volt bennem, az is elszállt. Amint hazaértem a kis találkámról, már teljesen máshogy éreztem magam. Tudni akartam, mi ez az egész "Daninek nem lehet gyereke." téma, de egyelőre jobb volt várni vele. Igyekeztem összerakosgatni a puzzle darabkáit, eközben pedig levelet írtam Sophia életemnek.
Drága fosimanóm! 
Mit csinál az én drága barátnőm most? Biztos kint napozol és áztatod a feneked a tengerben ugye? Nagyon örülök, hogy kicsit több időt töltesz a barátoddal, mivel mostanában eléggé nagy teher vagyok, tudom. Kiérdemelted ezt a kis vakációt. Beca is nagyon hiányol, sok ragacsos és nyálas puszit küld neked, legalábbis én ezt vettem le a mutogatásából. Remélem jól fordítottam, de lehet, hogy inkább egy zsiráfot akart... Mindegy. Annyit beszél, hogy már néha ibkább bedugom a cumit a szájába. Olyan, mint az apja. Ő is mindig ennyit beszél. Esküszöm, be kéne írni Rebecát a rekordok könyvébe, mint a leghangosabb, legkoszosabb és legnagylelkűbb gyerek. Milyen büszke anya is lennék! Alig bírok mozogni, olyan vagyok mint egy élőhalott. Amúgy bocsi a banánpüréért a lap alján, de Beca az ölemben evett, mikor elkezdtem írni ezt a levelet. Tudom, elmondhatnék mindent, ha hazajöttél, de ez így most izgalmasabb. Egész nap csak jövök-megyek a házban és szedegetem Beca játékait a földről, amikben mindig felbukok. Egyre többet rosszalkodik, ami azt jelenti utána rohangálok és azt hajtogatom "NEM SZABAD, BECA! BECA, ANYU AZT MONDTA, NEM SZABAD!" Hát szerintem Beca teszik rá, anyu mit gondol. Most megyek, mert etetési idő van és én is kajás vagyok. Remélem megkapod csodás levelem! 
Szeretlek: Egy csodás anyu...

Mivel itt voltam anyuéknál, nekem is részt kellett vennem a házimunkában. George és én halkan mosogattunk. A bátyám törölgetett, én pedig elmostam a tányérokat. Egy darabig csendben álltunk egymás mellett, de aztán egy idő után megszólalt.
- Hogy vagytok Dani-vel?
- Megvagyunk. Igaz, mostanság sokat jár el itthonról, de ez van... Nem tudok vele mit tenni, nekem a lányomra kell figyelnem.
- Néha neked is kijárnának a bulik! Fiatal vagy, szórakoznod kell!
- Ha nem tünt volna fel bátyus, egy két éves kislány anyukája vagyok. Ezért nem igazán megoldható, hogy hülyére igyam magam, különben másnap arra kelnék, hogy szörnyen másnapos vagyok, a gyerekem pedig üvölt és azt akarja, hogy vele foglalkozzak, ne pedig a vécébe lógassam a fejem.
- Nyugi húgi! Csak jót akartam...
- Tudom, hogy jót akarsz, de te még ezt nem értheted. Nem vagy apa. Fogalmad sincs, milyen egy gyereket nevelni. Minden hajnalban fel kell kelnem hozzá megetetni, el kell altatni, meg kell tanítanom normálisan viselkedni és egyéb ilyen dolgok. Ez egy játék, hanem egy komoly feladat. Felnőttem, ennyi. Ráadásul tudod milyen rossz volt hízni?! Csoda, hogy nekem csak a hasam nőtt, azt pedig hamar le tudtam adni. Te mit szólnál hozzá, ha innentől kezdve Pufi George lennél?
Láttam rajta, hogy majdnem elneveti magát, de visszatartotta.
- Biztosan nem örülnék neki.
Végül mind a kettőnkből kitört a nevetés.
- Rosa, figyelj. Nincs itt a világ vége. Nem kell segélyekből élned, nem vagy kövér, van egy szerető férjed és nem hullott ki a hajad, szóval még jól állunk.
Nem akartam tovább vitatkozni a MÉG szó miatt, úgyhogy inkább hagytam a fenébe.

Mikor sikerült elaltatnom Becát, már kábé 11 óra lehetett. Nagyon fáradt voltam. Szörnyen nyomasztó, hogy a mai napot is egyedül kellett végigcsinálnom, pedig Daniel megígérte, hogy mellettem lesz. A konyhában pakolásztam éppen, mikor a kedves férjem hajlandó volt belépni az ajtón.
- Azt hittem, elraboltak.
- Jaj, Rosalyn... Kérlek ne most kezdjük el újra, nincs hozzá sok kedvem. - csóválta a fejét.
- Tudod... Nekem sincsen kedvem a mindennapjaimat azzal tölteni, hogy halálra gürizem magam, mert nem vagy hajlandó segíteni nekem! Két éve vagyunk házasok Daniel... A fogadalmad is tele volt ígérettel, amit egy ideig be is tartottál... Ha van valakid, inkább mondd el!
Nagyot sóhajta idelépett hozzám és szorosan átölelt.
- Hányszor kell még elmondanom, hogy nincs senkim rajtad és Rebecán kívül? Én nem az az ember vagyok édesem. Ha megcsaltalak volna, azt már régen tudnád. Én boldog vagyok veletek. Igaz, vannak nehezebb napjaink és eléggé kellemetlen minden nap szívrohamot kapni, ha Beca éppen eltűnik, vagy bekap a szájába olyan dolgokat, amiket nem kéne, de ezzel együtt lehet élni. És én szeretném ezt kihasználni, ameddig lehet.
Mikor már majdnem megkérdeztem, hogy értette ezt, olyan erősen tapasztotta a száját az enyémre, mint még szerintem soha. Szerettem volna elhúzódni tőle, de nem engedte. Percekkel később levegőt kapkodva elengedett, de csak annyira, hogy a szemembe nézhessen.
- Daniel... Kérdezhetek valamit?
- Persze szívem, amit csak akarsz.
- Az igaz, hogy neked nem lehetett volna gyereked?
Teljesen megrázta, amit kérdeztem. Nem tudom, mi bánthatta jobban... Az, hogy honnan tudhatom ezt, vagy az, hogy tényleg igaz. Esetleg mind a kettő... Most már teljesen elhúzódott és beletúrt a hajába. Fogalma sem volt arról, mit mondjon nekem... De ez a kirohanás is bizonyította, hogy igaz.
- Figyelj... - kezdett bele. - Nehéz lesz elhinni, amit mos mondok... Igazság szerint, tényleg nem lehetett volna gyerekem. Valami kisebb betegség miatt kiskoromban. Azt mondták, nyugodtan próbálkozzak meg vele, mert bármi történhet... Lehet meghal a gyerekem, lehet betegen születik, de az is előfordulhat, hogy egészséges lesz. Hát... Nekünk pont ezt a verziót sikerült összehoznunk. Mielőtt megijednél, Becának a későbbiekben sem lesz semmi baja, direkt megkérdeztem és mikor azt mondtam elviszem vásárolni, igazából az orvoshoz vittem. Egészséges és gyönyörű lesz, akár csak az édesanyja. - mosolyodott el.
Nem coltam biztos abban amit láttam, de mintha egy könnycsepp csillant volna meg a szemében... És abban sem voltam teljesen biztos, hogy az igazat mondta el...

Éjszaka eléggé nyugtalanul aludtam. Egész végig Dani járt a fejemben és az, amit mondott. Volt egy olyan érzésem, hogy kicsinálja Brendont. Mellesleg Sophia most válaszolt a levelemre.
Kedves Weness kisasszony!
Szerencséje, hogy nem vagyok a közelében! Most komolyan Rosa, szörnyű alak vagy. Raul és én mindenhová megyünk, nem csak a tengerben áztatjuk a hátsónkat, mi nem vagyunk te! Örülök, hogy ilyen jól vagytok, mondd meg Becának, hogy én os puszilom! (De azért viszek neki egy plüss zsiráfot, megígérem, a biztonság kedvéért.) És már megbpocsáss, de én is le**arom konkréten mit gondolsz babám. Mint mondtam, azt amit el szeretnél érni, csodálatos, de az ötleteid Rosalyn... Inkább borzalmasak. De mi így szeretünk téged. Még egy hét és már együtt lehetünk újra. Majd küldök képeket és ajándékokat! 
Csókollak: TERMINATOR! 
Kicsit rossz lesz Sophim nélkül kibírni még azt az egy hetet, de remélem Dani már most tényleg észbekapott és nem fog elmenni minden nap... Én úgy tudtam, a gyereknevelést nem cska nekem kell csinálni. Persze, sokan egyedül nevelik a gyereküket, de én nem vagyok az az ember. Én hűséget fogadtam és nekem is hűséget dogadtak. Szeretném ezt tiszteletben is tartani, mert számomra nagyon fontos.

Alig vártam, hogy Sophia végre hazaérjen. Lehet, hogy csak egy hétig volt távol, de számomra ez olyan volt, mintha évek lettek volna. Az ajtóban várakoztunk Rebecával, akivel szinte minden közeledő kocsira azt hittük, hogy Sophiék. Beca inkább az egyik legjobb barátnőmnek számított, mint a lányomnak. Nagyon sokszor inkább vele tudtam megbeszélni a dolgokat, még ha nem is értett pontosan mindent, de akkor is mindig tudta mit kell tennie. Ismert engem, jobban mint bárki, teljesen olyan volt, mint én kicsinek.
- Hát picim... Úgy látszik még várhatunk.
Tíz perce ültünk kint a lányommal. Ő a pitypangokkal szórakozott a fűben, én pedig a lépcsőn kuporogtam és Becát bámultam. Annyira tele volt erővel és boldogsággal... Annyira büszke voltam rá, még így is. A legtöbb anya mindig a maximumot akarja kihozni a gyerekéből és ez természetes, de én hagyom, hogy magától döntsön. Ha igazán azt akarja csinálni, amit szeretne, akkor én hagyni fogom. Nem fogom rákényszerítrno olyan dolgokra, amiket nem akar. Ahogyan elnéztem, szerintem egy kicsit sem hasonlított rám. Inkább az apja volt benne. Daniel volt mindig ennyire jókedvű és magabiztos. Csodás lány lesz belőle nagyobb korában, ezt érzem. Hiszen csak rá kell nézni. Én sosem voltam ennyire vidám... Nem kaphattam meg azt a szeretetet, amit Rebeca kap most tőlünk. A világ minden kincséért sem szeretném, hogy bármi baja legyen. Észre sem vettem, hogy kicsordultak a könnyeim.
- Mami? - lépett hozzám Beca. - Jóg vag?
Megnevettetett a kis drágám a motyogásával. Annyira aranyos volt!
- Persze pici. - töröltem le a könnyeim. - Csak egy kicsit elérzékenyültem.
Egy gyors puszit adott az arcomra, aztán szalad vissza a fűbe játszani. Sophiáék is pont ekkor fordultak a kocsifelhajtóra. Rebeca már rohant is hozzájuk. Imádta a keresztanyját, meg sem volt nélküle. Akármerre mentünk, Sophinak mindig jönnie kellett.
- Ki vagyok én neked Becám?
- Ed nagon őjült kejesztanu! - kiáltotta.
Kitört belőlem a nevetés. Haláli volt ez a gyerek, talán kicsit mégis hasonlít rám is.