63. Rész (Beca baba szemszöge) - Egy "normális" nap a családommal!

Drága olvasóim! Beca babánk fejébe is beengedlek titeket, remélem jobban megismeritek! :) Tájékoztatlak benneteket arról, hogy amint végeztem az AOMLAFY-val, Beca szemszögéből kezdek új blogot, remélem mindenki annyira várja már, mint én! Zsófival fogjuk ketten írni, ugyanaz a történet, csak a szemszög lesz más, ő Rebeca nagy szerelmének szerepében fog játszani! ♡ Úgy gondoltuk, mivel mindenki annyira szereti a PSA-t és az AOMLAFY-t, miért is ne vonhatnánk össze a kettőt? Ne aggódjatok, a történet folytatódni fog! Köszönöm nektek!

Annyira izgalmas, hogy anyáéknak fogalma sincsen arról, mire gondolok minden nap, vagy, hogy mit, miért csinálok. Két éves létemre, vág az eszem! Akármennyire hihetetlen, mindigis okos voltam és ezzel anyukám mindenkinek eldicsekszik, akárhányszor összefutunk egy régi ismerősével az utcán. Ha normálisan tudnék beszélni, már régen elmagyaráztam volna neki, hogy nem fogják jobban szeretni azért, mert a lánya egy lángelme! De mindegy, nyugodtan csak gondolja azt, nem értek semmit abból, amit mond nekem. Tulajdonképpen, nagyon is értem, csak nincs kedvem szót fogadni, rossznak lenni izgalmasabb. Persze nem mindig... Utálom, mikor anya rosszul érzi magát. Sokszor van úgy, hogy csak bezárkózik a szobájába és sír. Néha azt érzem, nem vagyok elég jó neki... De aztán rájövök, hogy ez hüly... butaság. Nem szabad csúnyát mondani, mert anya mindig azzal fenyeget, hogy bekeni a számat csípős paprikával. Higgyétek el, az én anyukám megteszi! Visszatérve, tudom, hogy szeret és bármit megadna értem. A múltkor sem azért szöktem meg, mert rosszul érzem magam a családommal, egyszerűen csak szerettem volna egy kis balhét itthonra, hogy murisabb legyen anya napja! Először azt hittem, vicces lesz, de anya teljes mértékben ki volt akadva, amikor rámtalált a bácsi ölében. Nem tudom, miért volt annyira ideges, hiszen csak a szomszédba mentem át! De lehet szólni kellett volna neki, hogy elmegyek itthonról... Mindegy, ez nem jutott eszembe. Még kicsi vagyok, nem tudhatok én sem mindent! A legnyomasztóbb pedig az egészben az, hogy apa miatt sír. Sosincs velünk, én pedig kikészítem anyát, szóval el kéne neki a segítség. Pár nappal ezelőtt, apa elvitt autóval valami nagy épületbe, ami tele volt fehér köpenyes, köhögő, bekötözött kezű bácsikkal és nénikkel. Azt mondta nekem, hogy ezt nem mondhatom el anyának, hogy mi ide jöttünk. Apa és a fehér köpenyes bácsi nagyon komolyan beszélgettek egymással, közben pedig adott apának valami szúrós izét a kezébe, ami rá volt kötve egy zacskóra, amiben barna színű folyadék volt. Furcsa... Bár tudnám, mi az. Akkor elmondhatnám anyának hol voltunk! De aztán apa vett nekem egy babát és utána mindent elfelejtettem, gondolom ez lehetett a cél. Anyának mindig hazudik, sosem mondja el neki az igazat. Anya meg persze beveszi, mert szereti apát, de nekem nem hazudhat senki. Én nagyon jól látom, hogy apának valami komoly baja van. És ami a legjobban fáj, hogy nem segíthetek neki ebben, pedig annyira szeretnék! Szörnyű úgy ülni anya mellett a földön, hogy szinte meg sem mozdul, csak engem bámul. Tudom, hogy engem néz, mert érzem. Próbálok motyogni neki mindig valamit, vagy esetleg butaságot csinálok, hogy megmosolypgtassam vele. Az előbb egy kockát raktam a fejemre, meg az anyáéra is és azt mondtam neki, hogy úgy néz ki, mint egy királynő. Mert számomra, anya egy felséges királylány. Egyszerűen imádom, hogy mindig mellettem van. Nem dologik, csak azért, hogy velem lehessen. Nem minden anya ilyen, ezt jól tudom... Számomra ő a hős. Ha meglátok egy bogarat, anya jön és agyontapossa. Ha nem sikerül valami, anya jön és segít benne. Ha sírok, mert éhes vagyok, anya hozza a hamit és megetet. Bármi gondom van, anya jön és segít. Nincs rá szó, hogy milyennek gondolom anyát. Legfeljebb a tökéletes! Mert anya az! Lehet néha nem csinálja jól a dolgokat, de aztán mindig megoldja. Ezért is csodálom őt ennyire! Mindig tudja, hogy mi a jó nekem, apának, keresztanyunak, a családnak és emellett egy rossz szava sincs. Mindig maximálisan teljesít mindenben és soha nem adja fel. Még velem sem, pedig néha én tenném ki saját magamat az utcára. Most megyek, mert anyu kiabál!

Anya és apa már megint veszekedtek... Az éjszaka közepén arra keltem, hogy kiabálnak egymással, így apa most a kanapén aludt... Nem szeretem, mikor ilyenek történnek. Én mindig azt hittem, a szeretet jó dolog és meleg érzés. Ezek szerint... Vannak rossz napok is? A helyzet csak egyre jobban romlik... A szüleim egész délelőtt nem szóltak egymáshoz. Sőt, elkerülik egymást... Kedvem lenne sírni ilyenkor, de nem lehet mindent a hisztivel megoldani. 
- Anyu!
Bementem hozzá a szobába és átöleltem. 
- Igen pici? - mosolyodott el. 
El sem tudtam képzelni, hogy tud ilyen erős maradni. Tudtam, hogy nem az, de nekem mindig azt mutatja. Azt akarja, hogy én is bátor legyek, de nem vagyok buta... Látom a fáradt tekintetét, a táskákat a szeme alatt, szörnyű látvány... Már nem is foglalkozik magával és néha már azt hiszem, nagyon öreg, pedig anyu még fiatal. Tudom, hogy néha elgondolkozik azon, mi lenne, ha én nem lennék. Akkor bulizni járna, fiúkkal lógna és élné az életét. De ha én nem jövök, nem találnak újra egymásra apával. Mégiscsak jó vagyok valamire nem? 
- Szejetlek! 
- Ó, én is szeretlek kincsem, mindennél jobban! 
És nekem ennyi bőven elég a boldogsághoz. A tudat, hogy anya szeret engem és nem bánta meg a születésemet, a világ legfontosabb dolga számomra. 

Apával is beszélnem kellett, hogy szedje össze magát és kérjen bocsánatot anyától, mert ha nem, ráöntöm a reggelim "véletlenül." De nem is kellett kérnem... Anya és apa már egymás karjaiban voltak és szorosan ölelték egymást. Na ez az, amit imádtam bámulni. A szeretetet, amit egymás iránt éreztek. Fogalmam sincs, mit jelent ez az érzés, én még nem tapasztaltam. Azt tudom, hogyan szeretem anyát, de sosem nézek úgy rá, mint apa. Keresztanyukám ilyenkor mindig tesz valami vicces megjegyzést és azt mondogatja nekem, majd ha nagy leszek megértem. Minden csúnya szót tőle tanulok, hiszen mindig ő mondogatja őket, én pedig megjegyzem. Anya ilyenkor kiakad és elkezdi szidni keresztanyut, hogy előttem ne mondogasson ilyeneket. Bolond egy keresztanyukám van, de hát anyáék szerint, soha nem volt értelmes a családunk. Sophia sem maradhat örökre velünk, hiszen Raul bácsi most kérte meg a kezét és bár azt sem tudom mit jelent a házasság, azt tudom, hogy már nem lesznek annyit velem, mint eddig. Anyu teljesen tönkre fog menni. 

Éppen a földön játszottam, mikir Roy bácsi is meglátogatott minket, de anya nem volt itthon, apa pedig a fürdőben zuhanyozott. Semmi bajom nem volt Roy bácsival, mindig hozott nekem valami édességet. Szerette anyát és mindig itt volt, ha szükség volt rá.
- Szia hercegnő! Hol van anyukád? 
- Ejment. 
Egy gyors puszit nyomott a homlokomra, aztán elment. Még a bolond ember is tudná, hogy ezt csak anyának mondhatom el, hogy itt járt Roy bácsi. Ez a sok titok... Apa kisétált a fürdőből és megállt előttem.
- Volt itt valaki Beca? 
- Nyem. 
A fejemet is ráztam, hogy hihető legyen amit mondok. Nem szerettem hazudni apának. Anya mindig azt mondja, hogy az igazság a legfontosabb dolog. Kábé annyira felhúzta volna most magát apa, mint mikor George bácsi meg Juliet nénikém elhagytak a plázában. Vagy mikor huligánok támadtak ránk és elvették a kedvenc piros, katicás cipőcskémet. A nagynénikémet is éppen annyira szerettem, mint keresztanyukámat. Mind a ketten őrültek és vitatkoznak állandóan. A jelenlétemben próbálják visszafogni magukat, de még így is a vége az, hogy Juliet nénikém keresztanyun ül. Szép kis család, nem tagadom. De nekem ez a megfelelő otthon és soha nem hagynám el a szeretteimet, akik mindig mellettem álltak még a legsötétebb napokban is. Számomra ez természetes és néha sok gyerek észre se veszi, hogy a legjobb dolog az életükben, ott van az orruk előtt. Én tisztábab vagyok azzal, hogy nem kaphatok meg mindent. George bácsikám szerint, a család a legnagyobb ajándék és ebben nagyon is egyetértek vele. Tudom, egyáltalán nem úgy gondolkozom, mint egy két éves gyerek. De nagyon sokmindent hallok és látok, ráadásul buta sem vagyok. Mindig azt mondogatják, hogy apára hasonlítok, de szerintem meg kiköpött anyukám vagyok. Makacs, hisztis, gyönyörű és ami a legfontosabb, maximalista. Igaz, néha elrontok dolgokat, de azért vannak itt a szüleim, hogy elmagyarázzák, mit, hogy kell csinálnom. De addigis, kiélvezem a gyermekkoromat és kikészítem őket! Rubert (a mackóm) és én, már ki is találtunk valamit! Vigyázat, Rebeca Weness támadásba lendült!