65. Rész Part 2 - El kell, hogy mondjam az igazat...

- Azt hiszem... Itt az ideje, hogy elmondjam az igazat... - hajtottam le a fejem.

El kell, hogy mondjam neki. De ha most megtudja, összeroppan... Nem tehetem! Utáltam hazudni Daniel-nek, de muszáj volt megtennem.

- Rosalyn elkapott valami hülyeséget és most nem csinálhatjátok egy hónapig. - jelentette ki Sophia.

- Mi? - kérdeztük egyszerre Dani-vel. - Vagyis... Igen. Csak nem akartam elmondani, mert olyan gáz... - fejeztem be.

Kedvem lett volna itt helyben megfojtani Sophiát. Miért pont AZT kellett megtagadnia tőlem? Hogy fogom én ezt kibírni egy hónapig?

- Hát oké csajok... Nekem most el kell mennem vásárolni, nemsokára jövök.

Csak a szememet forgattam... Semmi értelme nem volt annak, hogy elmenjen a boltba, mivel a hűtő tele van. Már nem megy annyiszor el itthonról, de hetente kétszer eltűnik és fogalmam sincs, hogy hová... Megvártam még Dani kiment, aztán Sophi felé fordultam.

- Muszáj volt pont ezt? - morogtam.

- Van jobb ötleted Einstein? Jobb lett volna ha megtudja, hogy terhes vagy?

A háttérben rosszalló csörömpölés hallatszott. Unottan hátrafordultam, azt hittem Beca szerencsétlenkedett, de Juliet-vel találtam szemben magam. Elhült tekintettel bámult felénk, a műanyag tányérjaimmal a kezében, az egyiken a tiramisummal!

- Mi a jóságos papakukit csinálsz te a tányérjaimmal? - kérdeztem felvont szemöldökkel. 

- Én csak... - motyogta. - Gondoltam már nincs rá szükséged.

- Tedd le a limitált kiadású, egyszarvús tányérjaimat! - kiabáltam. 

- De várjunk... Ki terhes? - kérdezte meglepetten.

- Ö... Valaki. Valahol... - morogta rá sejtelmesen Sophia.

- És még te nevezed magad érett embernek nővérkém. Halljam a részleteket!

És beavattuk. Mindenbe. Sophia vadul gesztikulált, majdnem kicsapta a szememet, de Juliet rezzenéstelen arccal hallgatott. Elmondtam, hogy terhes vagyok, és azt is, hogy Daniel nem tudja. Életemben nem találkoztam még ilyen pszichológiai esettel, mint Juliet. Mellette atombomba robbanhat, tőle senki nem lát egy árva mozdulatot sem. Pedig most igazán örültem volna annak, hogy mond valamit. A hallottakat emésztette, majd sarkon fordult és elment, "Engem ne keverjetek bele!" végszóval. Hát, ez könnyen ment... Azt hiszem. Beca nyűgösen kijött a konyhából és az ölembe vetette magát. 

- Ugye tudod, hogy elvitte a tiramisut? - kérdezte Sophia. 

- Szerinted nem látom basszus?! - kérdeztem és sértetten az asztalra csaptam. - Ennyire még nem vagyok hülye. 

- Mi legyen Danival? Nem rejtegethetjük előle sokáig a valóságot!
- Semmi! Megvárjuk még idegösszeroppanást kap, és majd hétvégente elmegyünk hozzá az elmegyógyintézetbe bingózni. Bár ezt a jövőt inkább neked szántam... - vigyorodtam el.
Még mielőtt válaszolhatott volna, nevetve felugrottam a székből és Beca vészjósló rotyogásai hallatán a szobájába rohantam.

Daniel még délelőtt elment, pedig igazán szükségem lett volna rá, ugyanis Beca belázasodott. Nem igazán lepődtem meg, hiszen egész nap nagyon nyűgös és forró volt, mégis megijedtem, nehogy végül valami komolyabb baja legyen. Az egész esti gondozás után, Beca vége elaludt. Hulla fáradtan a hálószobámba vánszorogtam és hasast ugrottam az ágyba. Utolsó lélegzetvétellel sikerült levetni a ruháimat, így fehérneműben szenvedtem. Az éjszaka közepén halk zajokat hallottam az ajtó felől. Álmosan felültem és megpillantottam a férjemet. Már megint sokáig kimaradt, mint ezen a héten kétszer. Ha nem a zajok, akkor a hangos hörgése ébresztett volna fel. Nagyon ramaty állapotban volt.
- Hol voltál? - kérdeztem suttogva, nehogy felébresszem a másik szobában alvó Becát.
- Csak elintéztem pár dolgot, inkább aludj! - morogta.
- Kíváncsi vagyok arra a pár dologra.
- Már megint kételkedsz bennem? - kérdezte és a hangjában hallottam a szórakozottságot.
- Hogyne kételkednék Daniel, ha ilyen sokáig kimaradsz, én pedig nem tudom, hogy milyen nőkkel múlatod az időt! - mondtam mérgesen.
- Fölösleges féltékenykedned, Rosalyn - mondta álmosan és levette a dzsekijét.
- Néha a helyembe képzelhetnéd magad ilyen téren. -
- Hányszor kell elmondanom, hogy szeretlek? - kérdezte és bebújt mellém az ágyba. Akármennyire is haragudtam rá abban a pillanatban, nagyon szeretem. Mosolyogva hozzá bújtam és megcsókoltam a nyakát.
- És az amit Sophia mondott a betegségedről? - kérdezte.
- Csókolózás során nem fogod elkapni. - improvizáltam és nevetve magamhoz húztam. A szájának különösen furcsa keserű íze volt. A kezeimet óvatosan a pólója alá csúsztattam és elkezdtem felfelé húzni. Nem kellett több fény ahhoz, hogy lássam, megint lila a hasa. Sóhajtva eltoltam magamtól és mélyen a szemébe néztem. - Már megint verekedtél? - kérdeztem.
- Később megbeszéljük, rendben? Csak, ne most... -
- Később... - ismételtem és újra megcsókoltam. Daniel kibújt a pólójából és nadrágjából, majd fáradtan elnyúlt mellettem.

Reggelre Beca még rosszabbul lett. Daniel velem együtt reggelizett, amikor a kicsi felsírt a szobájában. Sophia borzas hajjal és az arcára alvadt nyálcsíkkal kilépett a konyhába és reflexből befogta a fülét. Sietve felfutottam a lépcsőn és kivettem Becát az ágyából. A feje nagyon forró volt, az egész teste lángolt. Nem volt mit tenni, be kell vinnünk a kórházba.
- Dani! Beca nagyon rosszul van, muszáj bevinnünk a kórházba! - mondtam és felkaptam a kicsit. Lefutottam a lépcsőn és vizes ronggyal törölgetni kezdtem Beca fejét, hátha lejjebb viszi a lázát, de nem sikerült.
- Mi történt? - kérdezte Sophia egy bögre kávéval a kezében.
- Rebeca lázas, bevisszük a kórházba - válaszolt helyettem Dani.
- Veletek menjek? - kérdezte.
- Majd ha letörölted azt a gigantikus nyálcsíkot az arcodról, talán lehet róla szó, de amúgy nem! - vágta rá, mire Sophia sértődött arccal megindult az emelet felé.
Daniel kiállt a garázsból, az ölembe vettem Becát és elindultunk az országúton. Egész út alatt némán ücsörögtünk, csak Beca szuszogását lehetett hallani. Kicsit elszundítottam, de a szirénázó mentők zaja azonnal felvert, és Beca és jobban rázendített. Az autó nem állt meg teljesen, én kiugrottam az ajtón és befutottam az aulába. A folyosó túlsó oldalán megpillantottam a gyerekorvost, Dr. Hill-t.
Ő is azonnal észrevett minket, mert hamar megindult felénk. Aggódva megemeltem Beca fejét, de az orvos nem velünk foglalkozott. Danihoz igyekezett.
- Megint probléma akadt a tegnapi adagjával? - kérdezte az orvos.
- Nem azért jöttünk, hogy a fölösleges életemmel foglalkozzunk, most a kislányom beteg! - mondta mérgesen és Becához lépett. Hárman álltunk a folyosón, mint egy igazi család, Becával a karomban, és Robbal a szívem alatt. Már csak egy kérdés maradt. Hogy mondom el Danielnek?