60. Rész - Találka.

Sophia hajnali négykor keltett azzal a hírrel, hogy találkozott Stoesselékkel. Három órán keresztül menekültek előlük, de semmi kedvük nem volt hazajönni. A gyűrűk ura három órás basszus! Látom élvezik az itteni életet. Bár az utóbbi hetekben és se érzem túl jól magam, ahogyan Beca sem. Persze neki vannak jobb napjai, de én észrevettem, hogy valami nagyon furcsa dolog történik. Az ilyesmit én mindig észreveszem... Daniel egyre többet jár el itthonról, kezdek megijedni, hogy akár más is van rajtam kívül, mivel tőlem nem kaphatja meg olyan gyakran azt, amire vágyik. Most, hogy itt volt Rebeca is, már nem csak magunkra kellett gondolni. Ráadásul ez Buenos Airesben nem lett volna megoldható. Még mindig nem akartam itthagyni anyát. Gondolkoztam azon, hogy talán velünk jöhetne, de ismertem és tudtam jól, hogy nem akarna Californiába költözni. BA legnyugodtabb helyén éltünk, a világért sem vált volna el ettől a háztól. Én viszont nem maradhattam vele. Bárcsak itt lenne Sophia, hogy tanácsokat adjon. Kettő körül járhatott, de még mindig nem volt itthon senki. Beca halkan szuszogott mellettem én pedig hallgattam őt. Gyakran fordult elő, hogy álmában elmosolyodott. Kár, hogy nem látok bele a fejébe. Kíváncsi vagyok, miről álmodozik. Apa elvét követem, így én is nagy álmodozónak nevelem a lányom. Azzal is tisztában vagyok, hogy a valóságot is meg kell tapasztalnia, de én úgy vagyok vele, hogy azért szeretek aludni, mert az álmaim szebbek a valóságnál. Ekkor betoppant a férjem.
- Szia drágám! - köszönt halkan.
Intettem neki, hogy mindjárt jövök, a lányomat pedig felvittem a szobámba aludni. Nyomtam egy gyors puszit a homlokára és már mentem is vissza Dani-hez.
- Szia. Merre jártál?
- Á, csak a régi haverok. Nem találkoztam velük egy ideje, ezért meglátogattam egy párat.
Eléggé bizonytalan volt ez a helyzet, de nekem most nem volt se energiám, se erőm ezzel foglalkozni.
- Valami baj van? - lépett oda hozzám.
Megmosolyogtatott, hogy mindig tudta mikor, mit kell mondania.
- Zavar, hogy egyre kevesebbet vagy velem. Az utóbbi bár hétben folyamatosan magamra hagysz. Örülök neki, hogy el tudsz szabadulni, de szért szükségem van a segítségedre, mint szerető férj. Szükségem van rá, hogy szeress. Nem azért harcoltunk éveken át, hogy a végén szétmenjünk. Én ezt nem akarom. Akár hiszed, akár nem, én még most is szerelmes vagyok. Öt éves korom óta beléd vagyok esve. 17 éven át mindig rád gondoltam. Már akkor tudtam, hogy te vagy az igazi, mikor megfogtad a kezem. Isten pedig úgy döntött, nekem ad. Mint látod, nem hiába mentem hozzád és szültem meg ezt a gyönyörű kislányt. 22 évesen gyerekem van. Nem arról van szó, hogy nem örülök, mert te is tudod, hogy ez nem így van. Imádom a lányunkat és semmi pénzért nem engedném, hogy bármi baja essen. Szeretlek Daniel és azt szeretném, ha velem lennél, mert ki tudja hány napunk van hátra. Lehet, hogy holnap minden elpusztul, de lehet, hogy nem. Minden szabad pillanatom veled akarom tölteni. Figyelni az arcod összes vonását, érezni a frissen mosott hajad illatát, na meg a finom kajákat, amiket te készítesz. De ami a legfontosabb, a körém fonódó karjaidat szeretném érezni, amitől biztonságban érzem magam. Érts meg Daniel, nem bírnám ki nélküled. - csóváltam a fejem.
- Tudom Rosalyn és bocsáss meg, hogy mindig magadra hagylak. Többet nem fordul elő ilyen. Megértem, hogy mostanában sok a dolgod, hiszen itt van Rebeca és Sarah is még csak most ment el. Maximálisan melletted állok, bármiről is legyen szó. Mindent megtennék azért, hogy mosolyogni lássalak.

A legtöbb ember hihetetlennek tartotta a szerelmet. De attól még, hogy egyeseknek nem sikerül megtalálni a nagy Ő-t, nekem még lehetséges. Szörnyű dolog szerelembe esni az én koromban. A legtöbb lány 25 évesen találja meg az igazit, én meg már öt évesen, csokis kézzel vele ranadalíroztam a férjemmel az óvoda udvarán, barbival a kezemben.

Délután elterveztem, hogy felkeresem a régi osztályom, köztük a barátaimat. Tudom nehéz elhinni, de még Amanda is hiányzott. Így hát, dobtam egy SMS-t Brendonnak, hogy szóljon a többieknek. Arra a helyre akartam elmenni, ahonnan megállás nélkül futottam hazáig, mikor David felvette a telefont és szerzett nekünk egy villát. Milyen jó gyerekkorom volt nekem! Volt négy pasim, két egoista barátnőm, egy szörnyű de mégis vicces osztályom, egy villám és egy HARIBO gyűjteményem. Büszke vagyok magamra! Próbáltam minél lazábban öltözködni, de nem úgy mint egy kislány. Felnőtt nő vagyok és anyuka. Ez van. Végül egy fehér pántos felső és egy hoszzú, fekete farmernál döntöttem. Nem mutatott sokat, de nem is takart. Pontosan az én ízlésemnek megfelelő!

A hely neve egyébként LOL volt, ne kérdezzétek miért. Ide ha egyszer az ember bejön, nem megy ki józanul, sz a mottójuk. Én ugyan nem ihatok, de garantálom a többiek nem fogják majd vissza magukat. Furcsa lesz őket felnőtt ként látni, főleg Brendont, na rá nagyon kíváncsi vagyok! Pár perc múlva be is lépett, kockás ingbe és kék fariban. A haja már nem volt olyan borzos, mint régen, kifejezetten jól nézett ki, de komolyan.
- Brendon! - kiáltottam.
- Rosalyn! - kapott föl. - Hát hogy van az én drága kólás csajszim? Minden rendben?
- Persze, minden a legnagyobb rendben. Veled?
Odavezetett a pulthoz és leültünk.
- Házasodni készülök, azt hiszem megtaláltam az igazit. - mosolyodott el. -Te még mindig Weness után kajtatsz?
Felmutattam a kezem, amelyiken a gyűrűm volt és direkt úgy csináltam, mintha eddig észre se vettem volna.
- Bocsáss meg, de Mrs. Weness lettem.
- Jesszus, mikor?
- Kábé két éve.
Egy pillanatra átfutottak az agyamon a pillanatok, amiket együtt átéltünk Dani-vel. A rosszak is örökre megmaradnak, de a sok rosszat elnyeli a jó.
- Hát, én már akkor tudtam, mikor leordított engem. - nevette el magát. - Bírtam a srácot, nagyon jófej volt. Legalább te hamar ráakadtál. Gyereket nem terveztek?
Nem tudtam hírtelen mit feleljek... Nem tudom, mit kell szégyellni a saját lányomon!
- Anya vagyok. - sóhajtottam.
- Ez valami dráma szak? - húzta fel a szemöldökét.
- Nem. Egy két éves kislány anyukája vagyok.
Brendont teljesen lesújtotta, amit mondtam. Másodpercekig csak kitágult szemekkel bámult engem.
- Szóval... Daniel az apa. Hűha... Ti aztán nem teketóriáztok ugye?
- Megtörtént, kész... És ha tudni akarod, nem sajálom Rebecát. A világ legcsodásabb babája és ha tudnád mennyire okos...
- Na de én úgy tudtam Wenessnek nem is lehetne gyereke.
- Hogy mi?! - kérdeztem ingerülten.
- Semmi Rosa, biztis csak összetévesztettem valakivel... Most viszont mennem kell, még sok dolgom van. A többiek pedig vagy elköltöztek, vagy szintén nem érnek rá, szóval csak én jöttem, de örülök, hogy újra láttalak.
Egy mosolyt erőltetett az arcára, aztán lelépett, egy befejezetlen válasszal...