45. Rész. - Is that happily ever after?

Tudtam, hogy el kéne mondanom Danielnek a babát, de nem ment. Mit mondhattam volna? "Dani, képzeld! Gyereket várok tőled, meg akarom tartani, fel kéne nevelni! Mit szólsz?" Nem vagyok hülye, többnyire nem! Szóval, nem mondtam el neki semmit. Most vettem csak észre, hogy dudorodik a pocakom. El sem hiszem, hogy bennem fejlődik... Már el is döntöttem a nevét és nem érdekel mit szólnak hozzá! Ha lány lesz, Rebeca. Ha fiú, Rob. Még a szüleim sem tudják és Sophiéknak sem mertem elmondani, így Reginával indultunk el a rendelőbe. Izzadt a tenyerem és rettentően féltem. Gondolom Regi ezt észre is vette, mert aggódó tekintettel figyelt.
- Nyugalom Rosalyn, minden a legnagyobb rendben lesz!
Próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, de nem ment. Nem tudok ilyen körülmények között mosolyogni. Arra viszont nagyon kíváncsi vagyok, hogy lány lesz e, vagy fiú. Én mindig is kislányt akartam, már 14 évesen eldöntöttem, hogy a lányom neve Rebeca lesz és Becának fogom becézni.
- Miért nem adod örökbe? - kérdezi egy idő után Regina.
Eszembe jutott ezen a héten, hogy minek is tartsam meg a gyereket 19 évesen. Nem állok készen az anyaságra, főleg nem apa nélkül. De végül arra jutottam, hogy az istenért sem adom oda senkinek, mert nem tudnék abban a tudatban élni, hogy a gyermekem valaki másnál él, miközben rám és Danielre hasonlít. Képtelen lennék erre. Lány vagy fiú, én megtartom. Egy fejrázással jeleztem, hogy szó sem lehet róla.

Belépve a rendelőbe, elkapott a gyomorgörcs... Az orvos hosszasan nézett mögém és Regi mögé, pedig szerintem pontosan tudta, hogy Danielt semmiképpen nem hozom el.
- Szóval, berezelt. - nézett komolyan a szemembe a doki.
- Kérem, ne feszegessük! Csak csináljuk meg  a szükséges vizsgálatokat, aztán hagy menjek az utamra!
- Ahogy akarja.
Ezek után csöndben zajlott le minden. Egy szót sem szólt hozzám senki, ami már kezdett idegelni, mert azt hittem valami baja van a kicsinek.
- Lány. - szólal meg a doki.
- Hogy mi...? - hebegem.
Fel sem tudtam fogni, hogy lányom lesz! Lesz egy lányom!

Boldogan ültem be az autóba Reginával. Rebeca lesz...
- Örülsz? - kérdezi Reg.
- Persze, ez a világ legcsodálatosabb dolga! - mosolyodok el.
- Hát... Akkor gyorsan rejtsd el a világ legcsodálatosabb dolgát, mert apuka közeleg...
Kinéztem az ablakon és Daniel közeledett felénk, aki sajnos észre is vett. Hírtelen azt sem tudtam mit tegyek, vagy mit mondjak neki. Ha elmondom, azzal teljesen elcsesződik az élete, felelősséget kell majd vállalnia Becáért...
- Sziasztok!
Daniel megállt a kocsi mellett és lehajolt hozzám.
- Minek jösztök ti az orvosiból?
- Jaj, semmi csak Rosa rosszul volt, így elhoztam.
- Akkor miért nem Royt vagy engem kért meg rá? - nézett rám kérdőn.
Nem bírtam tovább, úgy is rá fog jönni mindenre. Nagyon sóhajtva Regina felé fordultam.
- Kiszállok, te csak menj haza nyugodtan. Nekem beszédem van vele. - böktem Dani felé.
Regina bólintott, majd miután kiszálltam, elment.

Eleinte csak sétáltunk és élveztük a friss levegőt, semmit nem szóltunk. Persze tudtam, mi játszódik le a fejében. Meg akar érinteni, beszélni akar hozzám, velem akar lenni. Ez mindig észrevehető volt, sosem tudta volna letagadni. Nem bírtam tovább, így neki is láttam volna, de Dani megelőzött.
- Nem éneklünk valamit? - kérdezte.
- Love me like you do?
Daniel felnevetett, aztán megrázta a fejét.
- Én valami komolyabbra gondoltam, amit most tanultunk együtt, emlékszel?
És elkezdte énekelni...
"Ne mondd el mit gondolsz, azt hiszem, tudom.
Csak nézz rám egy pillanatra és én megjósolom.
Mennyire volt nehéz szeretni egymást és nekünk szeretni.
És ennek az útnak a végén, újra találkozunk."
Persze tudtam a folytatást, hiszen együtt írtuk a dalt. Daniel csak nézett és várta, mikor folytatom, de én meg sem moccantam. Mikor már azt hitte meg sem mukkanok, elindult. De én meg nem vagyok olyan őrült, hogy hagyom is elmenni, na tudjátok mikor szabadul tőlem, muhaha!
"A szemedben nincsenek titkok, látom.
Mindig van egy szavad, hogy jól érezzem magam. 
Mennyire volt nehéz szeretni egymást, és nekünk szeretni.
És ha ez a szerelem igaz....
Itt megálltam, mert együtt kellet folytatnunk. De Daniel csak állt, háttal nekem. Mikor már én is fel akartam adni, megfordult, idejött hozzám, megfogta a kezem, és megpörgetett.

"Bármi megtörténhet!

Maradj velem, lépésről-lépésre az úton. 

Boldoggá teszlek, és ez a félelem tilos. 

Ölelj át és lásd, hogy te vagy az akire szükségem van.

És nem találom a módját, hogy azt mondjam, hogy te adsz fényt az életemnek, mert megláttalak."A szemét bámultam és szóhoz sem jutottam. Elfelejtettem mindent, még azt is, hogy mit akartam mondani.
- Rosa, én....
Ennyi volt, amit ki tudott nyögni, aztán odavont magához és megcsókolt. Hihetetlen, milyen régen nem éreztem ezt az ajkat, ezt a mézédes ajkat, amit annyira imádok! Átkaroltam a nyakát és még jobban húztam magamhoz. Olyan volt, mint egy álom. Egy álom, amiből soha nem szeretnék felébredni. Mindig azt mondogattam magamnak, hogy nem Daniel a megfelelő ember, akit nekem szánt az ég. De mint mindig, tévedtem... Könnyebb volt elmenekülnöm, mint szembenézni az igazsággal. Ha nem Daniel az igazi, akkor miért ver olyan gyorsan a szívem, miért fújja állandóan az ő nevét? Mást sem hallok, csak Daniel, Daniel, Daniel! Néha már megőrülök a vágytól, ettől a hihetetlen érzéstől! Akármennyire szeretem Royt és ő számomra az ideál, Dani árnyéka mindig itt lesz.
- Menjük el valahová, jó? - lihegi miután elenged.
- Nem Daniel, nem mehetünk, el kell mondanom valamit...
- Hát akkor mondjad!
Megfogtam Dani kezét és óvatosan a hasamra tettem. Először furcsálta, de aztán megérezte, hogy Beca rúgott egyet... Megállt benne az ütő, azonnal lerogyott a mellettünk lévő padra. Persze érthető, hogy meg van rémülve, azt hiszi a Royé.
- Ez még nem semmi. - rázom a fejem.
- Ikrek esetleg? - kérdezte rémülten.
- Akár ikrek, akár nem... - ültem le mellé. - A tiéd.
Azt hitte viccelek, pedig nem. Ez most halálosan komoly!
- Ez valami beteg vicc Rosalyn? Ezzel ne szórakozzunk! - pattant fel.
- Daniel, akármit fogsz csinálni, TE vagy a GYERMEKÜNK apja! Te és nem más! Tudom, felkavar a dolog, engem is váratlanul ért. Nem vetethettem el, nem bírtam volna és azt sem, ha örökbeadom. Meg akarom tartani és ezt sem te, sem más nem fogja megakadályozni.
- Te tényleg nem viccelsz....
- Komolyan azt hiszed, én ilyennel viccelnék? Egyébként lány...
Felcsillant a szeme, amint meghallotta, hogy lány. De aztán rájöttem, hogy ezek könnyek, örömkönnyek! Daniel szorosan átölelt és úgy éreztem, el sem akar majd engedni. Természetesen mostantól nem tilthatom el Becától, hiszen ő az apja.
- Lányunk lesz... - suttogta.
Nem bírtam ki, én is bekönnyeztem.
- Igen Daniel, lányunk lesz.