(2. Évad befejező része) 50. Rész - A nagy nap!

Hát AOMLAFY olvasók, eljött a nagy nap, amire minenki várt! :D Megpróbáltam mindent beleadni ebbe a részbe, hiszen ezért könyörögtök hónapok óta. :) Remélem tetszeni fog mindenkinek, pár nap múlva jön a 3. évad! Addig is, jó olvasást! 

 Danielt korán reggel elrángatták a srácok, fogalmam sincsen hová. Eléggé ciki volt takargatnom magam fehérneműben, de tényleg hírtelen jöttek! Egyedül maradtunk Rebecával... Éreztem, hogy valami nincsen jól, mert ma eléggé mozgalmas reggele volt. - Mi a baj kicsim? Ugye nem most akarsz kijönni?
Beca még jobban rákezdett.
- Kérlek, csak egy napot kellene kibírnod! Meg van rendezve minden, csak ki tudsz bírni még odabent egy kicsit!
Aztán szépen lassan lecsillapodott... Még mindig nem nyugtatott meg teljesen a helyzet, de örültem, hogy a lányom ennyire meg tud érteni. Imádta az apját és engem is, bármit megadott volna azért, hogy együtt maradjunk.
- Szép és békés reggelt kívánok! - rontott be Sophia.
- Hát... Már nem békés. - húztam a fejemre a takarót.
- Nem vagy vicces Rosalyn Weness, kapd össze magad, mert esküszöm megverlek!
Fel akartam pattanni, de a hasam megakadályozott ebben.
- Hű csajszi... Jó ötlet ez? A kis mucika már nagyon ki akarna jönni. Hogy érzed magad? - ült le mellém Sophi.
- Már egy ideje arra várok, hogy Daniel csak az enyém legyen. Rebeca meg tud érteni.. Egyébként, úgy érzem magam, mint egy börtönbe zárt pillangó. Úgy érzem magam, mint ő, verdes a szárnyaival és az üvegen járkál, kint látja a fényt, a napot, a fákat amit a szélben táncolnak, de nem jut ki. Úgy érzem magam, mint egy könyv, ami nem tudja kinek elmesélni a történetét. Mindenki bátorít, vigasztal, hogy szedjem össze magam. De én Dani-vel akarok beszélni, aki most nincs itt. Úgy erzem magam, mint egy méhecske, aki reggel a virágok körül köröz arra várva, hogy kinyíljon. De a virág nem nyílik ki, akkor sem, mikor a nap már magasan jár fent az égen. Dani mosolya az én édes virágom... Úgy érzem magam, mint a csillagok nélküli ég, ami egész éjszaka vaksötéten feketéllik. Úgy érzem magam, mint egy csillag ég nélkül, egy kiscsillag, amely értelmetlenül világít, mert nem pillant rá senki...
Sophi furcsán kezdett bámulni.
- Shakespeare lettél az éjszaka folyamán? Nehogy már szomorú legyél a nagy napodon! Tudod, én is szoktam szomorú lenni...
- Te szomorú? - nevettem.
- Fogd be, előre betanult szöveget akarok elmondani, egész este ezen dolgoztam!
Mosolyogva hallgattam tovább a szép kis beszédét.
- Szóval... Én is szoktam szomorú lenni. Mindig megpróbálok ilyenkor arra gondolni, ami most és már korábban is segített, mikor magam alatt voltam. Az első mikor szomorú vagy, hogy szeretnél egyedül lenni. Nincsen ezzel semmi baj, néha erre vágyik az ember. Rendet kell raknod a fejedben és csak te tudod, hogyan kell. A fejünk olyan mint egy szekrény sok-sok rekesszel. Van amibe a szép és van, amibe a csúnya dolgok kerülnek. Egyikbe az emlékeid, a másikba pedig a terveid, azok a dolgok, amiket szeretnél megtenni. Tehát a rendrakás jobban megy, ha koncentrálsz. Egy mély lélegzetet kell venni és azt mondani: fel a fejjel, úgyis jobb lesz! Hinni kell benne, meg lehet csinálni. Listát kell készíteni a fejedben, amitől visszatér a jókedvünk. A felhőkre gondolni, amik szabadon oda jönnek-mennek, ahová kedvük tartja és mikor az eső hull belőlük, a boldogságtól sírnak, amint rácsodálkoznak a világra, milyen gyönyörű is tud lenni. Gondolj arra, mikor bátran viselkedtél. Mikor megvédtél valakit, vagy bocsánatot kértél.. Emlékezz vissza arra, mikor büszke voltál magadra. Ha egyszer képes voltál rá, biztosan máskor is menni fog.
A végére már én is kitágult szemekkel bámultam a barátnőmre. Nem tudtam, hogy ő is tud ilyen komoly lenni.
- Ha én Shakespeare lettem, akkor te Nathaniel Hawthorne!

Majd szét vetett az ideg, mikor elindultunk autóval az esküvőmre. Sophia szavai a gondolataimban égtek, nem tudtam elfelejteni őket. Erősített és rengeteg önbizalmat adott. Ma még nem láttam Danielt, pedig nagyon szerettem volna vele beszélgetni. De Juliet még a telefonomat is elvette, esélyem se lett volna két szót sem váltani a jövendőbeli férjemmel! A szívem a torkomban dobogott ahogy közeledtünk a templom felé... Nagyon kíváncsi voltam, kik lesznek ott, de ha Sophián múlt az egész, akár magát Obamát is elrángatta, mert képes rá.
- Ne izgulj, minden a legnagyobb rendben lesz! - fogta meg a kezem a barátnőm.
A tudat, hogy itt van mellettem, megnyugtat de a szüleim hiánya nem nagyon segít. Fáj, hogy nem tudják elfogadni a történteket. Persze őket is meg lehet érteni, hiszen a 19 éves lányuk terhes és házasodni készül. Kiszálltam a kocsiból, mély levegőt vettem aztán elindultam az ajtó felé ahol hatalmas meglepetés fogadott... Apa és anya, eljöttek!
- Hát itt vagytok! - öleltem át őket. - Hogy hogy?
- A lányunk vagy és akármennyire is haragudtunk rád, már felnőtt vagy.
- George is eljött?
- Persze, ő lesz a tanu.
Mi más lehetett volna az én drága bátyám!

Hihetetlen érzés volt, hogy apukám karjába kapaszkodva sétáltam az oltár elé. Majdnem elájultam, mikor megláttam Daniel mosolyát... Ezekért a mosolyokért élek! Vagy háromszor tuti megbotlottam a cipőmben, de remélhetőleg senki nem vette észre, kivéve Dani, mert akárhányszor körülnéztem, hogy látott e valaki, alig bírta visszatartani a nevetést. Mindemellett nagyon örült nekem. Minden egyes pontot megnézett a ruhámon és egyszerűen ide láttam, hogy imádja! Köszi Sophia! Apa megpuszilta az arcom, aztán átadott Danielnek. Belenéztem a szemébe, ami tele volt szerelemmel. A pap bele is kezdett a beszédébe, de persze mi Dani-vel csak egymást bámultuk.
- Istenünk, te a hitvesi szent és fenséges...
Próbáltam odafigyelni a papra, de Dani bökdösött.
- Mi a bajod? - suttogtam.
- Semmi, csak már nem bírom...
- Még csak most jöttünk be Daniel.
- Imádkozzunk! - mondta a pap.
Lehajtott fejjel próbáltam visszatartani a nevetést. Komolyan elgondolkoztam azon, hogy jó lesz e apának. Végül csak arra lettem figyelmes, hogy a pap Daniel felé fordul.
- Megfogadod e Isten előtt szándékodat és szabad elhatározásból jöttél e ide, hogy házasságot köss?
Dani nyelt egyet és válaszolt.
- Igen! Megfontoltam és szabadon jöttem.
- Ígéred e, hogy leendő feleségedet tiszteled és szereted, amég a halál el nem választ?
- Ígérem. - mondta Daniel.
Aztán a pap felém fordult.
- Megfogadod e Isten előtt szándékodat és szabad elhatározásból jöttél e ide, hogy házasságot köss?
- Igen, szabad elhatározásból jöttem.
- Ígéred e, hogy leendő férjedet tiszteled és szereted, amég a halál el nem választ?
- Ígérem. - szorítottam meg a férjem kezét.
- Elfogadjátok e a gyermekeket, akikkel Isten megajándékozza házasságotokat?
- Elfogadjuk őket. - mondtuk egyszerre.
Daniel felém fordult és mélyen a szemembe nézett.
- Isten szent színe előtt, feleségül veszlek.
- Isten szent színe előtt, feleségül megyek hozzád. - feleltem könnyekkel teli szemmel.
- Az Isten által rámruházott hatalomnál fogva, férj és feleség vagytok. Megcsókolhatja a nejét!

Nem tudtam felfogni, hogy ez megtörténik! Mindenki itt van aki fontos az életemben és boldogok vagyunk! A templomból kivonulva, egy pillanatra sem hervadt le az arcomról a mosoly.
- Rosalyn, hivatalos házasok lettünk! - mondta Dani.
- Aha, mostmár elmehetek k*rvának!