44. Rész - A valóság...

A suliban eléggé émejegtem, hányingerem is volt és a fejem is fájt. Alig tudtam odafigyelni bármire is. A kajámhoz sem nyúltam az ebédlőben.
- Látom nem vagy nagyon éhes. - ült le mellém Regina.
- Nem is tudom... Valamiért nem kívánom.
- Érthető... Beszélni szerettem volna veled.
- Miről?
- Tudod, én gyűlölöm Stephanit. Nem is értem, hogy húzhatta meg azt a rondaságot.
Hangos nevetésben törtem ki, de Regina csak a fejét rázta és folytatta.
- Komolyan beszélek. Én még a közelében is utálok lenni. Téged viszont, kedvellek Rosalyn. Eleinte nem nagyon jól indultak a dolgok a lépcsős balesetednél, de örülök, hogy mostanra tisztáztunk mindent. Akár hiszed, akár nem, Daniel folyton rólad beszél. Csak jókat mond rólad, szó szerint imád téged. Nagyon régóta ismeritek egymást, szörnyű, hogy ennyire elrontottátok azt ami volt. Nem szólok bele a dolgaitokba, biztos van rá okod, amiért Royt választottad. És ahogy most elnézem, helyesen cselekedtél. Próbáltam, hidd el... De meg sem hallgat, azt mondja hülyeséget beszélek. Pedig ha látnád, mikor Stephani elkezd lehordani téged... Folyamatosan megvéd. Mostanában a viták inkább rólad szoktam szólni, de ez is csak azt jelenti, hogy Dani még mindig szerelmes beléd. Nem értem én ezt az egyszer szeret, egyszer nem dolgot, egyszer voltam életemben szerelmes, de akkor is Paul Walker-be. Szóval... Én csak annyit szeretnék az egésszel, hogy szerintem meg kéne próbálnotok újra. Egyetlen szavadba kerülne Rosa, hidd el nekem.
- Figyelj Regi, én... Értékelem, hogy ennyi mindent megosztasz velem, de én tényleg szeretem Royt és nem tervezem elhagyni. Most pedig, megyek órára.

Suli után újult erővel tértem vissza Daniel-hez. Testileg és lelkileg is fel voltam készülve a csodás párra. Szóltam Roy-nak is, hogy próbáljon pár percnél hamarabb jönni. Mikor épp megnyomtam volna a csengőt, meghallottam Stephanit otdibálni.
- Hogy baltázhattad el ennyire Carlos! - kiabálta Steph.
- Ha egyszerűen sosincs otthon, nem tudok vele beszélni!
- Akkor itt megvárod. Azt mondjuk neki, hogy meghívtunk.
- Rosalyn nem hülye!
A hátam mögül hallottam, hogy közeledik valaki.
- Szia Ro....
Odamentem és befogtam a száját. Elhúztam a háztól és mikor már biztos voltam benne, hogy Carlosék nem látnak meg és nem is hallanak, elengedtem Danit. Megkönnyebbültem fújtam ki a levegőt.
- Ez meg mi a franc volt Rosalyn, van fogalmad...
Újra befogtam a száját.
- Hagyjuk a beszédet és hallgass végíg! Eddig nem tudtam elmondani... Gondoltam, úgy sem hiszel nekem. Egy hétt ezelőtt, láttam Carlost és Stephanit beszélgetni. Közelebb mentem, hogy hallgatózni tudjak és meghallottam, hogy....
- Hogy?! Bökd ki!
-A gyerek nem a tiéd...
Előszőr fel sem fogta mit mondok. Aztán leült velem szemben a fűre.
- Tényleg nem az enyém? - néz fel rám.
- Attól tartok, nem... Ilyen komoly dolgokkal nem szoktam szórakozni. És még ha akarnám sem...
Hírtelen görcsbe rándult a gyomrom. Sosem éreztem még ilyet...
- Minden oké Rosalyn? - pattant fel Daniel. - Ne vigyelek orvoshoz?
Észbekaptam.... Most jöttem rá, hogy késik és Roy meg én... Nem, az nem lehet!
- Minden rendben, csak vigyél haza!
- De mi lesz a...
- Gyerünk, kérlek!

15 perc után már a házam előtt voltunk és gyorsan be is rohantam.
- Roy!
Semmi válasz.
- Roy!
Végül kiszaladt a fürdőszobából egy szál törölközőben, csurom vizesen.
- Mi a baj? Minden oké?
Nem tudtam, hogy kéne elmondanom neki, mire gondolok.
- Azt hiszem...
- Mit?
Teljesen leblokkoltam. 19 éves létemre... Anya ki fog nyírni!
- Szerintem terhes vagyok...
- Hogy mi....?
Csak most vettem észre, hogy kijfújom a benttartott levegőt.
- Roy én, annyira sajnálom...
- Mit sajnálsz?!
Felkapott és megpörgetett a levegőben.
- Rosalyn, ez csodálatos érted?
Könnybe lábadt a szemmel álltunk egymással szemben. Azt hittem, ki fog dobni a házból, vagy követeli, hogy vetessem el, de nem. Még örül is neki!
- Ez nem biztos.... Annyit tudok, hogy késik és ma reggel nagyon rosszul éreztem magam.
- El kell mennünk venni egy tesztet, nem gondolod? Biztosra kell menni.

Így történt, hogy délelőtt Roy meg én a rendelőben ültünk kézenfogva és vártunk. A teszt pozitív lett, szóval... Terhes vagyok. Az egészben az volt a gyanús, hogy Roy-val mindig óvatosak voltunk, használtunk óvszert meg minden.... Nem tudom, hogy történhetett.
- Mr. és Mrs. Zakhlos, jöhetnek.
Na tessék, újra a jelzők. Eddig Weness, most Zakhlos, hülyén érzem magam... Leültem a vizsgálóasztalra, Roy pedig egy fotelba.
- Szóval, pozitív. Hány éves Mrs. Zakhlos? - kérdezte az orvos.
- 19...
Szégyelltem magam, jobban is vigyázhattunk volna ezzel!
- És ő pedig az apuka. - mutat Royra.
- Igen, ő a barátom. - feletem.
- Rendben. Akkor, most megvizsgálom.
Minden a legnagyobb rendben ment, aztán a vizsgálat végén az orvos ránézett Roy-ra, majd rám, oda-vissza.
- Maguk mióta vannak együtt?
- Lassan már 5-6 hónapja. Miért? - kérdeztem.
Kezdett egyre furcsább lenni a dolog. Nem mintha nem örülnék a babának, csak van egy olyan érzésem, hogy valami nagyon nincsen rendben.
- Csak mert maga két hónapos terhes Mrs. Zakhlos.
Megfagyott bennem a vér... Visszagondoltam két hónappal ezelőttre, mi is történt. Lassan eszembe jutott, hogy Roy-val mi pontosan akkor vesztünk össze és egy darabig egymáshoz sem nyúltunk. És akkor feküdtem le Dani-vel is... Ránéztem Royra, de ő addigra már nem volt bent a rendelőben... Sokkal hamarabb rájött, mi is történik most itt.
- Hová ment az apa?
- Azt hiszem, bárhová csak el innen. - sóhajtom. - Attól tartok, egy databig most nem is fog beszélni velem.
- Ami azt jelenti...?
- Hogy nem ő az édesapja a gyerekemnek...
- Oh, hát... Megesik az ilyen. Tudja ki az apa?
- Igen, a neve Daniel Weness...
- Remek, pár hét múlva vissza kéne jönnie vizsgálatra az apával. Menni fog?
- Persze... - hebegtem.
Nem tudtam mi a rosszabb... Az, hogy csak pár hetem van elmondani Daninek, hogy gyereket várok tőle, vagy, hogy el kell egyáltalán mondanom neki. Ez mindent meg fog változtatni az életemben. Az első perctől fogva tudnom kellett volna, hogy Daniel az apa. Abban biztos vagyok, hogy mindennek vége köztünk Roy-val, jogosan haragszik rám. Minden problémámat Dani-vel rendezem le és tessék, most itt van a baba... Ha 25 éves lennék, majd kiugranék a bőrömből emiatt. De így, hogy fel sem vagyok készülve, szívem szerint elásnám magam jó mélyen a föld alá. Nem a gyerekemre haragszom és nem is Danire, vagy Royra, hanem magamra. Egy kis felelősségérzet sicsen bennem, csak egy hülye tini vagyok, aki alig tud valamit a világról. Játszottam az agyatlan csitrit, aki nem én vagyok. Szeretném, ha ez csak egy álom lenne, de nem az. Ez a valóság. Ami elől nem tudok menekülni...