3. Évad 51. Rész - Egy hetem Daniel nélkül.

Drága olvasóim, bocsánat a rövid rész miatt! Rengeteget kell tanulnom és hát közben a blogommal is foglalkozni kell. :/ Remélem ez is tetszeni fog, próbáltam megoldani. :) Puszi! 

Mindenki azt mondja, az első év a legnehezebb. Gyereknevelés, összeköltözés, stb. Rebeca születése egy áldás volt számunkra. Az esküvőnk utáni napon bújt ki, pont ahogy kértem tőle. Imádom a lányomat! Eléggé nehéz napjaim voltak eleinte Dani nélkül, mivel vissza kellett mennie koncertezni és csak egy hét után jött haza. Beca minden este hasfájással kelt. Azt hiszem, a hét éjszakából hármat aludtam végig. Nagyon sokszor csak úgy tudott elaludni a kis drága, ha magamra fektettem és rajtam aludt el.

Nem panaszkodom, hiszen én vállaltam el. Ennél szebb életem nem is lehetne! Rengeteget komolyodtunk és már kezdem érteni az élet értelmét. Rebeca apró szuszogása megnyugtatott. Tulajdonképpen még mindig nem tudtam elhinni, hogy a kezemben tarthatom, de onnan többet ki sem engedem. Az életemet is oda tudnám adni érte!

Reggel kopogtak az ajtón, Beca a nappaliban mászkált négykézláb. Azt sem tudtam hová szaladjak! Az ajtót nyissam ki, vagy Beca babát kapjam fel? De végül csak az ajtó felé vettem az irányt.
- Jaj Sophia, csak te vagy az?
- Igen, én szeretek Sophi lenni! Néha nem lenne jobb, ha egyszerűen csak annyit mondanál szia?
- Bocsi, csak nagyon sok dolgom van.
- Rosalyn...
- Hm?
- Hol a gyerek?
Uram isten, Beca! Néztem a kanapé mögött, nem volt ott. Felrohantam az emeletre, ott sem volt. A fürdőszobában találtam rá a szennyeskosárban.
- Picim, kapd össze magad! - vettem fel az ölembe. - Jelenésünk van, itt van keresztanyu!
Mikor a lányom meglátta Sophiát, fülig érő mosollyal nyújtotta a karját felé. A barátnőm átvette tőlem, aztán megforgatta a levegőben.
- Na ki a legjobb keresztanyu? Hát én! - motyogta neki.

A legnagyobb gondunk Becával mindig az etetés volt. Sosem akart megenni semmit, pedig nagyon sok finomat csináltam neki. A kis etetőszékében várta a reggelijét és figyelmesen vizsgálta a gyümölcsöt a tányéron.
- Ha tetszik, ha nem, ezt most meg kell enned! - néztem rá a mérges szemeimmel.
Rebeca csak a fejét rázta.
- Na ide figyelj kislányom! Alig eszel valamit, semmi energiád nem lesz! Ha szeretsz, ezt most megeszed.
Amint ezt kimondtam, már nem is ellenkezett.

- Látod Beca? Ehető ez!

Másnap George és Juliet látogatott meg minket. Még én pihentem kicsit, ők elvitték Rebecát a plázába. Semmi erőm nem volt velük menni, mert alig aludtam! Az életemnek lőttek. De nézzük a pozitív oldalát, lehetne ennél rosszabb. Be kell vallanom, nem hittem, hogy a lányom ennyire huncut lesz. Azt tudtam, hogy okos és gyönyörű, na de huncut? Tegnap este magára borította a tortához való csokiöntetet, pedig csak egy pillanatra hagytam magára. Arra lettem figyelmes, hogy valami leesett. Aztán megtaláltam az édes lányom a földön, talpig csokisan. Nagyon nagy élvezet volt lemosni róla, a hajából alig akart kijönni. Pár óra után arra keltem, hogy bevágódik az ajtó. George és J. léptek be rajta, Becával az ölükben, fél lár cipővel a lábán.
- Veletek meg mi a franc történt?
- A plázában találkoztunk a huligánokkal! Majdnem elvitték Rebecát! - kiáltott George.
- Jézusom! - öleltem át a kislányom. - Na és hol a babakocsi meg a cipője?
- Egyszer elhagytuk az egyik boltban, a babakocsit meg a huligánok vitték el... - magyarázta Juliet.
Tudtam, hogy elveszti a gyerekemet. Alig várom, hogy Daniel végre itthon legyen.

Ma este érkezik haza a férjem! Komolyan mondom, alig várom, hogy végre ő is itt legyen. Nem csak mert szeretem, hanem, hogy ne ezekre a tökökre kelljen bíznom a lányom! Kilenckor Daniel belépett az ajtón.
- Sziasztok!
Ideszaladt hozzám, megpuszilgatta az arcom, Becát pedig majdnem összeroppantotta.
- Hogy telt nélkülem a hét?
- Kérdezd a lányod! Ő biztos tudja. -nevettem.
- Szótfogadtál anyának? - kérdezte Dani.
Rebeca ismét csak a fejét rázta.