28. Rész - Újra egyedül...

Gondolhatjátok éjszaka mennyit aludtam... Semennyit. Végig azon pörgettem az agyam, Daniel miért nem szólt az interjúról. Amint meguntam az egészet, felkaptam az első dolgot amit kikaptam a szekrényből és útnak indultam Danihez. Hajnali 2 körül járhatott, de semmi baj. Mint az őrült úgy csengettem. Pár perc után Daniel nyitott ajtót egy szál alsóban ami megjegyzem, vörös volt és eszméletlenül szexi. Levettem a szemem a felsőtestéről és megláttam az arcát. Alig volt kinyitva a szeme és a haja is úgy nézett ki, mint akinek beletelepetedd egy konkrét mókus család. Végül kitört belőlem a nevetés.
-Rosalyn, mi a francot keresel itt hajnali 2-kor?
-Beszélni akartam veled, mert valami nem hagyott nyugodni...
Kicsit megbántam, hogy felkeltettem..
-Gyere be.- állt arrébb.- Mit szeretnél hallani?
-Az interjúd...
-Mi van vele?
-Komolyan gondoltad amit mondtál?- néztem egyenesen a szemébe.
-Ha nem beszéltem volna komolyan, akkor nem említettelek volna meg. Nem gondolod?- mosolyodott el.
-Biztosra akartam menni...-hajtottam le a fejem.
-Rosalyn...- fogta meg az államat.- Bízol bennem igaz?
Válaszul csak bólogattam. Ő közelebb lépett és olyan erősen megcsókolt, hogy szinte már fájt. Felkapott az ölébe és innentől kezdve tudtam mi fog történni. Amit jelenleg nem bántam annyira. Szükségem volt rá és most neki is rám.

-Ugye tudod hogy utállak?- fordultam felé álmos szemekkel.
-Ugye tudod hogy nem érdekel?- nevetett.
-Bunkó.- pusziltam meg az orrát.
-Reggel indulok...
Teljesen kiment a fejemből, hogy Danielnek vissza kell mennie Californiába... Annyira jó volt minden, hogy nem is jutott eszembe. De persze mint mondtam, gondolhattam volna, hogy ha rólunk van szó, sosem lesz ilyen könnyű.
-Mikor jössz vissza legközelebb?
-Nem tudom... Most kezdődnek a koncertekre a válogatások, aztán pedig a koncertek. Fogalmam sincs. De nem leszek egyedül.
-Hogy érted azt, hogy nem leszel egyedül?!- ültem fel.
-Emlékszel a kórházi nővérkémre akire annyira féltékeny voltál? Kiderült nagyon jól játszik mindenféle hangszeren. Úgy döntött, hogy velem jön.
-Most nem tudom, hogy nevessek e a vicceden, vagy felháborodjak.
-De ez nem vicc Rosa...
Ezt nem hiszem el. Most azt akarja visszaadni ami Carlos meg köztem volt? Mert ha igen, akkor jó úton halad.
-Ezt most nem gondolod komolyan... Jól tudod, hogy többet érez irántad mint barátságot és te vele akarsz lenni ki tudja meddig? Végre azt hittem minden rendben lesz. Kezdem azt hinni csak a szex miatt kellek neked.
-Ha csak arra kellenél, már rég kavartam volna másokkal közben, de nem tettem. Az, hogy velem jön, számomra semmit nem jelent.
-De nekem igen! El akar venni tőlem! Te pedig akkora egy seggfej vagy, hogy engedni is fogod.- pattantam fel.
-Rosalyn ne csináld már!
Nem szólva semmit felvettem a ruhámat.
-Rosalyn...
-Semmi Rosalyn! Szia Daniel, jó utat.
-Rosalyn!- kapta el a kezem.
-Eressz el!
-Nem, ameddig meg nem hallgatsz!
-Nincs mit meghallgatnom. Most pedig eressz el.
Daniel lassan elengedett én pedig elindultam haza.

-Rosa minden rendben?- kérdezte Sophi miközben sétáltunk a suliba.
-Mi? Ja, persze....
-Rosalyn, ennyire már ismerlek. Bökd ki.
-Hé lányok nem szeretnék beleszólni a beszélgetésbe, de nem Daniel közeledik felénk?- bökte meg a a karom Juliet.
Természetesen igaza volt... Tényleg Daniel közeledett felénk, akit szerettem volna felrúgni.
-Mit keresel itt?- kérdeztem ingerülten.
-Rosa, hallgass meg.
-Már megmondtam, hogy nem érdekel!- kiabáltam.
-Valaki elmagyarázná mi a frász történt?- lépett közénk Sophi.
Elmeséltem neki minden egyes részletet. Szó szerint...
-Összefoglalva lefeküdtetek, veszekedtetek és egy ronda vizilóval mész vissza Californiába?
-Valahogy úgy.- húzta mosolyra a száját Dani.
-Ez rohadtul nem vicces.- rázta a fejét J.- Nem kéne így viselkedned Rosával. 1 évet várt rád.
-Nocsak, a kiscica is megszólalt.-kacsintott Julietre Daniel.
-Julietet hagyd ki ebből!- ordított Sophia.
-Elég mindenki! Daniel te egy nagy bunkó vagy, ha nem veszed észre Rosalyn miattad szenved. Sophia, te ne félts engem. Tudok vigyázni magamra. Rosalyn, te pedig hallgasd meg először a pasidat. Megint elemegy, aztán ki tudja mikor látod utóljára!- kiabálta J.
A legdühítőbb dolog az egészben az volt, hogy Juliet kisebb volt nálam, de igaza van.
-Rendben... Nyugodtan menjetek előre.
Megvártuk még kellő távolságban lesznek tőlünk és Daniel azonnal belekezdett.
-Figyelj.. Tudom, hogy most mit érzel, legszívesebben megfojtanál. De nem tehetek arról, ha velem akar jönni. Mint mondtam, számomra ez semmit nem jelent. Számomra mindig te leszel az első és az utolsó is. Érzem, hogy nálad is így van. Szeretsz és ezt ha akarnád se tudnád leplezni. Felhívtam miattad ma reggel az iskolát.. Azt mondták 2-3 évig, biztos, hogy nem jöhetek vissza. Annyi nagyon sok idő... 21 leszel, én pedig 22. Az életünket tovább kell élnünk ha tetszik, ha nem. Nem telt el olyan nap, hogy ne jutottál volna eszembe. A gyönyörű hajad, az ajkad, a szemed, az az energia ami benned volt. Sosem tudnám elfelejteni mert belevésődött a fejembe.  Nem muszály elfelejtenünk egymást, viszont tovább kell lépnünk. Mikor visszajövök, már ki tudja milyen koncerteken, interjúkon vagy sorozatokon, esetleg filmeken megyek keresztül. Amiben veled szeretnék szerepelni, de te lemondtál róluk. Lemondtál rólam... Ha Californiában maradsz, most minden a régi lenne és semmi nem változott volna meg. Tőled jobban, sosem fogok találni és ezt soha ne felejtsd el kérlek. Szeretned kell... Tudnom kell, hogy szeretni fogsz e. Tudnom kell....
Nem hagytam, hogy befejezze. Odaléptem, megcsókoltam és közben kibuggyantak a könnyeim.
-Már hogy tudnálak elfelejteni.- öleltem át.
-Akkor szeretsz.
-Szeretlek, szerettelek és szeretni is foglak. Ez a maximum amit megtehetek. Ha visszajössz, én várni fogok rád.
-Soha ne felejts el ragyogni. Szükségük van rád a csillagoknak. Maradj Sophiékkal és menj vissza Carloshoz. Hidd el, jót fog tenni. Nem akarom, hogy egyedül maradj. Most pedig mennem kell. Viszlát Rosalyn Parks.
Egy utolsó lágy csókkal megfordult és vissza sem nézve elindult. Ezek voltak Daniel utosó szavai... Itt véget ért minden.