29. Rész - Szánalmas egy életem van.

- Rosalyn, ha nem fejezed be a csamcsogást, esküszöm kivágunk a házból. - szólt rám Sophi.
- Csak te! Nekem semmi bajom Rosával. Meg lehet érteni őt is. - nyújtotta fel a kezét Juliet.
- J. mit mondott neked apa ma reggel?
- "Ha nem tudsz egy jó szót szólni, akkor inkább ne is mondj semmit." - utánozta Juliet az apjuk hangját.
Amióta Juliet itt van, Sophinak is sokkal jobb az élete. A kishúga elkerült Texasba a mamájukhoz. Sajnáltam szegényt... Annyira aranyos volt. De ezek ketten, kinyírják egymást.
- Megtennétek, hogy nem most szenvedtek?
Hála istennek ezek után minden hangoskodás nélkül folytatódott.

Délután végül hazamentem. Bár nem tudom minek, mert csak szembesülnöm kellett a Danieles problémámmal. Anyuék tuti, hogy egy szép hegyi beszédet fognak tartani arról, Daniel mekkora bunkó és Carlos ezerszer jobb stb... Életemben először vártam nagyon azt, hogy suliba mehessek holnap.
- Rosalyn, te jöttél? - kiáltott ki Raul a fürdőnkből.
- Nem, a pizza futár. Még is ki lenne? Miért nem vagy Sophival?
- Mert most Juliettel van.
- Ha gondolod, elhívom magammal valahova J.-t még ti hancúroztok.
- Ezt honnan veszed? - húzta fel a szemöldökét.
- Egyszerűen te csak Raul vagy, ő meg.... ő meg egy Sophia. - húztam fel a vállam.

Persze mindennek a vége az lett, hogy átmentem Julietért és elindultunk befelé a városba.
- Hová akarsz menni? - kérdeztem.
- Amm... A Leights-be!
- Miért akarsz te folyton piálni?
- Nem is akarok mindig...
- Figyelj Juliet. Én tudom, hogy nehéz életed volt. A szüleitek barmok voltak, erről sem te, sem Sophia, sem a húgotok nem tehettek. Elkerültél egy rossz könyezetbe és csoda, hogy nem lettél olyan állat, mint az előző családod. Attól, hogy az apád alkoholista volt, neked nem kell annak lenned. Egy gyönyörű lány vagy Juliet, nagyon sok és jó adottsággal. Ne azzal tegyél tönkre mindent, hogy leiszod magad a sárga földig. Azzal annyit oldasz meg, hogy egy szar és rövid életed lesz. Nem hiszem, hogy te ezt akarod.
Nem szólt semmit de tudtam, hogy kellett neki ez a kis beszélgetés. Én sem mindent a piával oldok meg... Úgy döntöttünk inkább moziba megyünk és kihagyjuk a Leigh-et. Vígjátékot néztünk, szóval így is fájó hassal jöttünk ki. Hazafelé sétáltunk, mikor Juliet megállított és átölelt.
- Köszönöm Rosalyn. Nem is tudom, hogy köszönjem meg neked... Igazad van. Tényleg nem a legjobb az eddigi családi köröm, de Sophiék mindenben segítenek és te is itt vagy. Köszönöm...
- Nem kell mit köszönni. Barátnők között ez a szokás.
Egy legördült könnycseppe mindent elárult nekem. Magamat sajnáltatom, mikor más emberek sokkal rosszabb helyzetben vannak.
- Juliet! - kiáltottam utána.
- Mielőtt benyitsz, kopogj be mindenhova.
Egy kacsintással megfordult és hazament.

TV-t néztem, mikor a telefonom megcsörrent.
- Igen?
- Rosalyn, itt Stephanie.
Gondolkoztam rajta, hogy lerakom...
- Mit akarsz?
- Jaj de mérges valaki. Csak azért hívlak, mert Daniel beszélni akart veled.
- Akkor miért nem ő hívott?!
- Mert most jött ki a fürdőből. Daniel drágám, Rosalyn a telefonnál.
Pár másodperc után Dani hangját hallottam.
- Rosalyn?
- Szóval már drágám?
- Ezt megbeszéltük.
- Ha veszekedni hívtál, akkor szerintem le is tehetjük.
- Ne tedd le.... Fontos dolgot akarok mondani. A helyzet az, hogy nem nagyon fogok hazamenni... Te pedig mivel nem szándékozol idejönni,úgy döntöttem amint elvégeztem mindent, feleségül veszem Stephaniet.
Éppen kukoricát rágtam, mikor Daninek kiesett ez a mondat a száján. Hát... moshatom ki a pizsamámat.
- Hogy mi?!
- Nem akarok nehezíteni a dolgokon. Csak gondoltam jobb ha szólok mielőtt mástól tudod meg. Most mennem kell. Szia.
Köpni, nyelni nem tudtam. Feleségül? Stephaniet? Ez túlzás. Alig ismeri. Vagy többet tudtak meg egymástól a kórházban mint amennyit gondoltam? Igaza volt anyának. Daniel sosem szeretett úgy, ahogyan azt mutatta. Ennek itt vége. Pápá Daniel. Hello új Rosalyn.
- Hé hercegnő, kész a vacsora. - rontott be George.
- George...
- Igen?
- Vissza kell venned a meghívókat....