22. Rész - Legyen vége...

Carlos egy kicsit bizonytalanul ült mellettem a kocsiban. Lehet, hogy most kaptam meg a jogsim, de az nem jelenti azt, hogy rögtön elütök valakit vagy valamit...
-Mi a baj kicsim? Csak nem félsz?- kérdeztem a szememet az úton tartva.
-Jaj semmi... Csak kicsit ideges vagyok.
-Attól félsz, hogy lehet meghalsz vagy anyukádéktól?
-Mind a kettő.- szorította meg az övét.
-Daniel sosem kételkedne bennem...- dünnyögtem.
-Tessék?!
-Semmi.
Az út további részét csendben töltöttük el. Kicsúszott a számon olyan dolog aminek nem kellett volna, de ez az igazság. Lehet, hogy Carlos sokat harcolt értem, de nem egy kocsiban képzelt el minket ha hazajöttünk. Pláne abban a kocsiban amit én vezetek. Daniel sosem volt ilyen. Elég gyakran még azt is mondta, hogy vezessek én. Volt annyi eszem, hogy nemet mondtam. Már nincs annyi...

Mivel nagyon jó benyomást szerettem volna kelteni az "új kis családomnak", felvettem a fehér farmeromat egy pifos felsővel. Mosolyogva várták Carlost mikor beértünk, de mikor megláttak engem, az a mosoly lehervadt.
-Jó napot! A nevem Rosalyn Parks.- nyújtottam a kezem.
Kisebb késéssel az anyja észhez tért és viszonozta.
-Üdv. Az enyém Hermia Clark. Nagyon örülök.
-Gondolom mennyire.- gondoltam magamban.
-Nos, nyugodtan ülj le Rosalyn. Én váltok néhány szót a fiammal.
Nem kellett kétszer kérni, azonnal helyet foglaltam az asztalnál. Mivel nem tudtam elfoglalni magam semmivel, hallgatóztam.
-Fiam hány éves is ez a lány?
-18 anya.
-Te normális vagy? 28 éves létedre egy 18 éves lánnyal jársz? Az kell, hogy lecsukjanak.
-Anya, szeret engem! A kor nem számít!
-Na de fiam. Gondolkozz már el egy kicsit. Azt hiszed hűséges lesz mindig? Azt hiszed mindig itt lesz ha kell? Azt hiszed veled marad örökre? Ezerszer szebb lányok vannak nála.
-Hát ez kínos...- gondoltam magamban.- Mindent hallok.
Inkább nem is idegesítettem magam. De talán igaza van... 18 éves vagyok lehet, de tudom mi a szerelem. És az az, amit Carlos iránt kevésbé érzek. Tudom, hogy belé kell szeretnem. De ezt csak egyféleképpen lehet és az a baj, hogy Danielen kívül mást nem akarok. De ő most nincs itt! Californiában van! Ott is marad... Ráadásul, egy kis csitrire akar lecserélni aki állítólag hasonlít is rám. Ez azt jelenti, hogy még szeret.. Nem felejtett el. Carlos és az anyukája a többi családtaggal tért vissza. Mind helyet foglaltak és Hermina már hozta is az első fogást.
-Na és Rosalyn kedvesem... Mivel foglalkozol?- kérdezte Carlos apukája.
-Zenész vagyok. Éneklem és hangszeren is játszom.
-Ebből hogy fogsz megélni?- nézett rám az "anyósom".
-Eléggé jól. Amikor befutok, bőven sok pénzt fogok keresni.
Felcsillant bennem a versenyszellem... Tudtam, hogy ennek a vége egy hatalmas veszekedés lesz.
-És mit tervezel most?
-Be szeretném fejezni a sulim. Aztán megyek tovább. Vagy a színpad vagy valami más. De én a színpadon tudom elképzelni magam igazán.
Carlos nagyanyja felnevetett.
-Mi is olyan vicces most ebben?
-Látom az aurádat. Tele vagy hazugsággal.
Ekkor Carlos felém fordult és elmagyarázta, hogy a nagyanyja látja az aurát és tud belőle olvasni, blabla...
-Hogy érti ezt?- fordultam vissza.
-Szerelem, bánat, gyűlölet. 5 kaput sikerült kinyitnom amikben ezek voltak. A többi kaput akkora védelem alatt tartod, hogy sosem jövök rá ki iránt is érzed ezt.
-Egyértelmű, hogy a fia iránt. Nem igaz?- mosolyodtam el.
GYŐZELEM!
Ezek után természetesen egy szót sem szóltam. A "jó benyomásomnak" lőttek.

Alig vártam, hogy hazaérjek. Elegem volt Carlosból és a családjából is. A kocsiban hatalmas ideg gyűlt fel bennem.
-Rosa...
-Ne... inkább most ne.
Erre jött a szép defekt.
-A rohadt.....
-Rosalyn, nyugi! Megoldjuk.
Rezgett a telefon a zsebemben de gondoltam anya az, hogy hol vagyok már.
-Nem oldunk meg semmit! Együtt meg pláne!
-Mi a franc ütött beléd?!
-Semmi! Elegem van belőled is meg mindenkiből! Bár Californiában lennék még...
-Nem hallottam az utolsó mondatod...
-Bár Californiában lennék!- ordítottam.
Egy perc csönd után folytattam.
-Danielt akarom érted..?- sírtam el magam.
-Hazakísérjelek?- kérdezte Carlos.
-Ne.. Egyedül akarok lenni.
Hátat fordítottam és elindultam gyalog haza. Mennyire megbánthattam Carlost... Esélyt sem adok neki. De nem akarok hazugságban élni. Kivettem a zsebemből a telefonom, hogy visszahívhassam anyát. De még a vonalban voltam... És nem anya volt.
-Mindent hallottál...
-Rosalyn mire vársz ha ennyire vissza akarsz jönni?
-Nem tehetem! Nem mehetek vissza érts meg..
-Szeretlek...
Életem legrosszabb hibáját követtem most el... Visszarakva a telefont a zsebembe, hatalmasat lélegezve folytattam az utam tovább.