2. Évad 21. Rész - "Az emberek változnak."

Egy év telt el azóta, hogy hazaértünk. Mindent ott hagyva... Az életem felét és a régi énemet is. Új ember ként tértem vissza Buenos Airesbe. Próbáltam elfelejteni mindent ami körülöttem történt. Daniel Wenesst és Californiát. A tanulmányaimat egy másik kisebb fajta zenesuliban foytatom. Egyre jobb és jobb vagyok. Daniellel már szinte nem is beszélünk... fáj, dühít és ilyenkor hiányzik, hogy anyu azt mondja: "Én megmondtam!". Amikor hazajöttem, még beszéltünk 1-2 hétig Danivel, de aztán minden megszűnt létezni köztünk. Csak a hatalmas és üres űr. Megígérte... Megígérte, hogy sosem hagy magamra és nem fog elfelejteni sem. Hol a nagy ígéret? Hol vannak a szerelmes ölelések, a csókok, az érintések? Mind csak egy hatalmas hazugság volt... Sophia ehez csak annyit fűzött, hogy "Néha az emberek nincsenek tisztában az ígéreteik súlyával." És mennyire igaza van. Csak ígérgetünk egymásnak, de az emberek 80%-a folyamatos hazugságban él. Én is megígértem sokmindent. De én azt be is tartom! Egy nap nem telt el úgy, hogy ne gondoltam volna Danielre. Pedig már más van mellettem... Tudom nem megoldás az, ha más karjaiban próbálok vigaszra lelni. De ebben a karban érzem azt amit az utolsó hetekben Danielnél már nem. Emlékszem mennyire tervezgettük a jövőnket a kis pataknál. Házasság, gyerekek, majd boldogan éltek... Az a baj, hogy az élet nem egy mesefilm. A saját lábamra akarok állni, így hát úgy döntöttem, a tanulmányaim befejezése után Carloshoz költözök. Sophia és Raul egymásra találtak még Californiában. Szép mondhatom... Engem meg se hívtak. Ezt is ma tudtam meg értitek?! Egy év után! Kezdem azt hinni, Sophinak már nem is vagyok olyan fontos. Raul teljesen más lett. Összeszedte magát és most velem jár egy suliba. George összeszedett valakit, minden nap bezárkózva nevetgélnek. Jó őket hallgatni, főleg éjszaka. Anya jóvátett mindent. Letehettem a jogsim, már nem kell másnak hurcolászni. Apa minden hónapban elteszi nekem a pénzt, ha vissza akarok menni. Meg van már rá bőven... Csak a helyzet az, hogy nem akarok visszamenni. Daniel elfelejtett, kész. Ezen nincs mit megvitatni! A pénzből legfeljebb majd eltartom a gyerekem később. Addig legalább lesz tartalék. Az igazgatónővel megbeszéltünk mindent. Folytathatom a sulit, de csak ha mellette rendszeresen járok zenesuliba. Amandáék semmit nem változtak, David csak hülyébb lett, Thomas meg Theo versengenek kié legyen Sophi, Mr. Paul pedig szétszedett mikor visszajöttem. Kedves fogadtatás. Az úgymond "hírnevem" továbbra is megmaradt. Megerősödtem. Nem fogom hagyni, hogy vége legyen mindennek. Ez az utolsó évem a gimiben. Ha el akarok érni valamit, küzdenem kell. Unalmas az élet Daniel nélkül. Akármennyire gyűlölöm, ez az igazság.

Egyik reggel a konyhába igyekeztem, hogy megegyem a maradék műzlimet, mire megcsörrent a telefonom.
-Igen tessék, itt Rosalyn Parks.
-Amm... Rosalyn?
-Daniel?!
(SZÍVROHAM!!)
-Még mindig felismerem a hangod.- nevetett.
-Szerintem ön egy másik Rosalyn Parksot keres.
-Én úgy tudom, maga az a Rosalyn aki életem szerelme. De nem vagyok benbe biztos. Megerősítene?
Hagy ne mondjam, boldog voltam, hogy felhívott. Hiányzott a hangja, a nevetése. Muszály volt nevetnem...
-Jó embert keresel.
-Rosalyn drágám, mennünk kéne anyáék...-lépett be Carlos.- Kivel beszélsz?
-Csak nem a kis Carlos?- kérdezte Daniel.
-De, egy pillanat. Le ne rakd!
Ledobtam a telefonom az ágyra és rá egy párnát.
-Mit szeretnél?- kérdeztem.
-Megígérted, hogy elmegyünk anyáékhoz ebédre.
-Az nem 29.-én lesz?- dőltem hátra.
-Rosa, ma van 29.-e...
-Bocsáss meg, gyorsan összekapom magam.
Nyomtam egy puszit az arcára és megvárva még kiment, felkaptam a telefonom.
-Élsz még?
-Nem kéne menned anyuékhoz?
-Szóval mindent hallottál...
-Minden egyes szót. Még a puszidat is és nem szeretném tudni hova adtad neki. Megvagytok?
-Igen meg... Neked valami barátnő?
-Van egy új lány a suliban, olyan mint te. Az a baj, hogy nagyon megkedveltem de muszály volt engedélyt kérnem.
-Daniel, nem kell engedély. Azt csinálsz amit akarsz. És azzal, akivel akarod. Nekem nincs többé beleszólásom!
-Rosalyn!- kiabált Carlos.
-Most le kell raknom. Szia.
-Még nem végez...
Leraktam. Semmi kedvem nem volt hallgatni a nyálas dumáját. Mondja csak az "új" lánynak. Nagy szívfájdalommal, de elindultam lefelé. Az ígéret szép szó... De egyesek nem tartják be és az nem jó. Minden negatív érzelmemet háttérbe helyeztem, majd egy erőltetett mosollyal megcsókoltam Carlost, felkaptam a kocsikulcsom és elindultunk kifelé az ajtón.