68. Rész (Daniel szemszöge) - Vajon itt kell hagynom őket?

Rosalyn mélyen aludt mellettem. A tegnapi nap után, nem is csodálom. Hosszú volt az éjszaka és egy kortyot sem ivott, ezt csodáltam benne. Imádtam nézni, ahogy alszik, megnyugtatott és jobban érzem magam tőle. Annyira ártatlan, annyira törékeny és még álmában is gyönyörű. Ez természetes, hiszen az én feleségem. Viszont nagyon szörnyen érzem magam amiatt, hogy hazudok neki és mindenkinek... Az egyetlen ember aki tudja az igazságot, az a lányom, aki hála istennek, MÉG nem szólt senkinek róla. Kimásztam az ágyból és bementem a fürdőbe. Belenézve a tükörbe, elcsodálkoztam rajta, Rosa, hogy nem vette még észre... Elképeztően lefogytam és az arcomon is mintha már csak csont és bőr lenne. Már nem az a Daniel vagyok, aki öt évvel ezelőtt. Rájöttem, hogy az életem idejét, a feleségemmel és a lányommal érdemes tölteni. Már mindent befejeztem, én döntöttem így. Bármit tehettek volna, akkor sem történik másképp. Nehezen dolgoztam fel és többször is sírtam miatta, pedig én életemben kétszer sírtam. Rosa miatt és emiatt. De nem fogom sajnáltatni magam. Erős vagyok és bátor. Ha kell, szembenézek még ezzel a tudattal is. 

Később benéztem Rebecához. A kiságyban ült és Rubert-et forgatta a kezében, közben pedig az én dalomat próbálta énekelni. 
- Mi a helyzet pöttöm? Miért vagy ilyen korán fent?
Beca boldogan felém fordult és kinyújtotta felém a kezét. Felvettem az ölembe és szorosan átöleltem. Nem is tudom, mit csinálnék a lányom nélkül. Az a bizonyos baba illat ami a házban terjed, egyszerűen eszméletlen! Bárhova megyek, mindenhol Rebeca illata van, még az alsógatyámon is! 
- Temmi apuci. 
- Beszélhetek veled? Legalább te szó nélkül meghallgatsz. 
Leültem vele a földre és elkezdtem mesélni neki az érzéseimről, hogy mennyire aggódom... Aggódom, hogy egyszer majd minden véget ér és magukra kell hagynom őket. Ki fog gondoskodni róluk? Sophia? Esetleg Juliet? Mind a ketten friss házasok lesznek, nem fognak törődni Rosával... És ahogy ismerem a feleségemet, nem fog visszamenni Roy-hoz, legalábbis eleinte nem. De Rosalyn addig nem fogja kibírni, már nem. Az összes energiáját elszívtam, pedig nem is akartam neki semmi rosszat. Azon voltam mindig, hogy boldog legyen és próbáltam neki mindent megadni ehhez. Erre viszont nem mindig leszek képes... Egyedül lesz és akármennyire szeretnék, nem fogok tudni neki majd segíteni. Pedig mennyire szeretnék. 
- Tudod kincsem... Van egy naplóm. Erről még a drága édesanyád sem tud, a szekrényemben rejtegetem évek óta. Minden benne van. Még az is, hogy ismertem meg anyukádat, az egész történetünk. A Californiai karrierem, a házasságunk, a születésed, minden. Például tegnap is írtam bele, még Rosa készülődött, ami tudjuk, hogy akár órákig tud tartani. Van három oldal a végén, amit neki tartogatok. Írja bele a történet végét. Még most azt sem érted, miért mondom el ezt neked, de ha nagyobb leszel, megérted. És gondoskodni fogok róla, hogy édesanyád intézkedjen majd a nevemben és adja oda neked a naplót, olvasd csak el. Mindig jusson majd eszedbe, milyen az igaz szeretet és, hogy mennyire meg kell szenvedned azért, hogy azzal legyél, akit szeretsz. Hidd el, én már tapasztalt ember vagyok... Óvodás korom óta róla álmodoztam. Mikor kicsi voltam, mindig elterveztem, hogyan is lesz az esküvőnk. Készítettem neki egy szakadt, fehér lepedőből menyasszonyi ruhát, ami nem volt az igazi, de legalább nem volt semmi és saját kezüleg varrtam meg. Én felvettem az ünneplő cipőmet és abban vártam Rosalynt az "oltárnál", ami egy dobozból és rajta a plüssmackból állt. A vendégek is mind plüssök voltak, csak, hogy tisztazzuk, kivéve apukám. Neki a dolga az volt, hogy elpakoljon utánunk, még mi kimentünk piknikezni, ami a nászútunk lett volna. Milyen szép is volt akkor... Nem kellett ilyen hülyeségeken gondolkoznom, csak ő járt a fejemben, állandóan. És most nézd meg hol vagyunk. Az enyém és ha tehetném, soha nem engedném el, de egyszer el kell... Mikor már nem leszek elég jó neki és nem fogom bírni eltartani. Ez a rémálmom tudod? Hogy itt kell hagyjalak benneteket egyedül, ráadásul Rosa nem is dolgozik... Rémes helyzet és fogalmam sincs, mit tegyek. 
Beca ekkor a kezembe nyomta Rubert-et.
- Rubert tudja! - kiáltotta. 
Választ kérően a mackóra néztem, aki már szegény eléggé megviselt volt, de nem válaszolt és sajnos, senki nem fog. 

Rebecát sikeresen visszaaltattam, én pedig elkészítettem Rosalyn kedvenc palacsintáját, pontosan, ahogy szereti. Fahéjas, banános palacsinta, csokiöntettel a tetején. Soha nem értettem, egy lány aki ennyit eszik, hogy nem hízik el. Pedig minden héten pénteken, palacsinta nap van. 
- Szia drágám. - köszönt álmosan. 
- Szia életem, kész a reggelid, Beca pedig még alszik. 
- Voltál nála? 
Nem akartam elmondani neki a teljes igazságot...
- Igen, nem is olyan régen felkelt, de időben érkeztem, és visszaaludt. Hát nem szuper apuka vagyok? 
- De, te vagy a legjobb! 
Egy gyors puszit nyomott az arcomra, aztán már falta is a palacsintát. 
- Tudod... 40%-ban a palacsintád miatt szerettem beléd. - mutatott felém a villával. 
- Na meg az okos fejem és a szexi testem miatt! Én tudod miért szerettem beléd? Mert folyton koslattál utánam az oviban. 
- Hé, nem tudom ki dobált mindig kavicsokkal, hogy csak rá figyeljek. Nem tudom, ki vett nekem mindig szív alakú csokit! Az első egyszarvúmat is tőled kaptam! - mosolyodott el gúnyosan. 
Odasétáltam hozzá, aztán erősen megcsókoltam és még ő rám figyelt, gyorsan behúztam az utolsó falatot a tányérról és bekatam.
- Ez nem ért! Elvontad a figyelmemet! Egyébként... Ma átjönnek nagyiék ebédre, szóval el kéne menni a boltba venni pár dolgot. El tudsz szaladni, még én gyorsan kitakarítok, meg rendberakom Becát? 
- Persze hercegnőm, kívánságod számomra parancs. 
- Ilyenkor teljes szívemből gyűlöllek Weness, csak tudd! 
- Nem, mert nagyon szeretsz! Ne csapd be saját magadat! - húztam magamhoz. 
- Na gyere ide te egoista! 

Hihetetlen, mennyire megváltozott a feleségem az első csókunk óta. Nem viccelek, egyre jobbak és forróbbak a csókjai! Általában az emberek egy év után kiszeretnek a másikból és már csak megszokták egymást, de mi nem. Én napról-napra jobban szeretem és még most is fülig szerelmes vagyok belé és leszek is. Minden nap újra beleszeretek. Ekkor az orromra kente a maradék tejszínhabot, aztán pedig ott is megcsókolt.
- Tudod, még ezt élvezném is, ha tehetném, de sietnem kell, ha vissza akarok érni. Szóval leszel szíves megvárni ezzel a jó kedvel és majd itt folytatjuk! 

A boltban beszereztem minden szükséges dolgot. Pelenkát, (amit megjegyzek, már nem kell olyam sokszor venni, mivel a drága lányom hála az égnek, kezd rászokni a bilire, ami csoda) tejet, tojást és a szokásos dolgokat. Kifelé jövet, valaki nekem jött. Lehajoltam, hogy összeszedjem a holmim és csak utána akartam beszólni. Micsoda úriember vagyok!
- Bocsásson meg Daniel. 
Ezt a mély hangot bárhol felismertem volna, még a víz is kivert tőle...
- Doktor úr... - álltam fel. - Hogy van? 
- Én nagyon jól, csak öregszem. Beszélni akartam önnel, ma fel is akartam hívni, hogy mikor tudna bejönni hozzám. Fontos dolgot kell közölnöm. 
- Hát, akkor majd máskor megbeszéljük, mivel sietek. Viszlát, szép napot! 
Sietősen elindultam és mikor a kocsinál jártam, akkor kiabált utánam a doktor.
- Két hónap Daniel, két hónap.