58. Rész. - Boldogabb percek.

Drága olvasóim, bocsánat a rövid részért, de remélem azért tetszeni fog nektek! ^.^ Puszi!

Drága, egyetlen lányom!

Elég furcsa, mikor az ember felfogja, hogy nincsen sok ideje. Hát... Nekem most jött el az időm. Tudom, most értetlenül olvasod a levelemet, hiszen alig beszélgettünk és ha beszélgettünk is, inkább csak ordítottam veled. Bevallom, nem voltam jó apuka. A legszörnyűbb az egészben pedig az, hogy erre csak most jöttem rá. Akármennyire nem látszott, én szerettlek Rosalyn és a síron túl is foglak. Nagyon büszke vagyok rád és anyád is az. Bár még csak 20 éves vagy, már felnőtt nő. Néha úgy érzem, többet tudsz az életről, mint én. A legjobb szülő vagy, akit valaha láttam. George és Juliet rengeteget meséltek rólad és Rebecáról, még képem is van rólatok, ahogy az öledben ringatod. Egyszerűen csodálatos anya vagy! Eleinte nem akartam elfogadni, hiszen annyira fiatal vagy még. De te jobban készen álltál a feladatra 18 évesen, mint én 34 évesen. Azon is elgondolkoztam, hogy összecserélhettek a kórházban. Mindig olyan szigorú voltam veled Rosa... Meg sem érdemelted, hogy ilyen legyek veled. Rengeteget vártam el tőled és George-tól is, pedig ti pontosan úgy vagytok jók, ahogy vagytok. Te és a testvéred még egy háborút is képesek lennétek túlélni ketten! Lehet, hogy lány vagy, de tulajdonképpen mindig te védted meg a bátyád, nem pedig fordítva. Emlékszem egyszer felhívott az óvónőd, hogy két fiút is megvertél, csak hogy megvédd a testvéred. Megpróbáltam nem elnevetni magam, de hát képtelen voltam. Emlékszem meg is dícsértelek érte! Utána már mindig féltek tőled a fiúk. De visszatérve a lényegre... Hatalmas álmodozó vagy, mindig is erre neveltelek. Édesanyádnak persze ez nem tetszett, azt gondolta, hogy ez hülyeség és a valóságra kell, hogy felkészítselek. Mindig azt mondogatta, hogy össze fogod téveszteni a két világot. De én mindig csak addig mentem el, hogy ez ne fordulhasson elő. Álmodni mindig kell. Álmok nélkül, nincsen élet. Arra kérlek drága lányom, hogy ezt soha ne felejtsd el. Persze vannak az életben nehezebb dolgok is, amik rohadtul tudnak fájni. De hát el kell tűrnűnk az élettől egy-két pofont. MINDIG MERJ NAGYOT ÁLMODNI! Védd a családod az életed árán is lányom, mert ilyen, mint a tiéd, nincs még egy. Vigyázz magadra és légy boldog, még ha szomorú is akarnál lenni. Mosolyogni kell, mert az élet túl drága ahoz, hogy sírni lássanak. 
Szeretlek Rosalyn, nagyon, de nagyon.
Édesapád. 

Fojtogattak a könnyeim és kínoztak. Friss levegőre volt szükségem. Összehajtogattam a levelet, betettem a fiókomba, felkaptam a kabátom és már rohantam is lefelé.
- Rosalyn, hová mész? - kiabált utánam Daniel.
De én csak futottam és hátra se néztem. Nem bírtam tovább abban a házban maradni, egyszerűen képtelen voltam rá. A fejemben vízhangzottak apa szavai és akármennyire próbáltam, nem tudtam kiszedni őket onnan. Azt sem tudtam merre futok, csak mentem amerre visz az út. Aztán váratlanul valakibe belerohantam és elestünk mind a ketten. Kedvem lett volna bemosni most annak a valakinek, de túlságosan fájt a fejem most ahoz, hogy megmozduljak. A srác hamarabb felpattant mint én és mérges szemekkel bámult rám.
- Hölgyem, vigyázhatna, merre megy!
Kinyújtotta felém a kezét és segített felállni. Ekkor találtam szemtől-szemben magam Francisco Stoesselel, Sarah barátnőm szerelmével. Furán nézett rám mivel betegesen hasonlítottam a húgára, de én egy kicsit sem lepődtem meg. Meglepődne ha tudná, mennyi mindent tudok róluk.
- Hát Francisco, néha te is odafigyelhetnél.
- Kicsit több tiszteletet, ha lehet! Stoessel vagyok, ha nem tudnád.
- Többet tudok, mint gondolnád Stoessel úr. - hajoltam meg előtte. - Örülök, hogy megismerhetem őfelségét személyesen is, nem csak Sarah mondandói alapján. - kacsintottam.
Ijedten hátrálni kezdett és jól végigmért.
- Jesszusom, te vagy Sophia?
- Ha Sophia lennék, akkor ezt az egészet nem élted volna túl. A nevem Rosalyn Parks.
- Te vagy az a lány, aki befogadta életem szerelmét?
- Ja, hogy nekem be kellett volna fogadnom? Bocsi, azt hittem koldul, szóval kiküldtem az utcára.
- Micsoda? Te elküldted koldulni Saraht?
Nem bírtam ki nevetés nélkül. Ez a "jöttment suhanc" (ahogy Sophia emlegette régebben), viccesebb mint gondoltam. Ezért is érdemes volt eljönni otthonról. Látni kellett volna azt a bepánikolt fejét.
- Nyugalom Francisco, ennyire beteg azért nem vagyok! Sarah biztonságosan megérkezett San Franciscoba és Noah-val ketten boldogulnak, ameddig te nem tolod oda a képed. Jut eszembe... Miért nem vagy már velük?
- Egy kis gond akadt a húgommal, de holnap már indukok Sarah-hoz. Mesélt neked valamit a fiamról? - kérdezte izgatottan.
- Hát nem beszéltünk mióta elment, de még itt volt Noah-nak eléggé mozgalmas napjai voltak. Folyton rugdosódott, Sarah-nak egy nyugodt perce nem volt. Kiköpött apja. - mosolyodtam el.
- Stoessel vér folyik benne!
Akaratlanul is újra felnevettem, pedig most szomorúnak kellene lennem. Francisco mellett viszont ez lehetetlen.
- Ha most megbocsátasz, rengeteg dolg van még az utazásig, szóval most indulnom kell. Örülök, hogy megismerhettelek Rosalyn. És köszönök mindent, amit a családomért tettél, remek ember vagy.
- Ugyan már! Bármikor szívesen látlak titeket újra!
Még egy utolsó mosolyt erőltetett az arcára, aztán továbbment. Remélem holnap ilyenkor már a családjával lesz.

Miután kiszellőztettem a fejem, készen álltam arra, hogy hazamenjek. Sikerült lenyugodnom és ez Francisco Stoesselnek köszönhető. Ki hitte volna... Ezt is bele kell írnom az önéletrajzomba! Beérve a nappaliba, halk nyögéseket hallottam a vécé felől. Esküszöm, ha a bátyám és Juliet együtt járnak elintézni a dolgukat is, kirángatom őket onnan. Ennyire azért csak nem hülyék! Mielőtt benyithattam volna, Sophia rontott ki a vécéből lihegve.
- Sophi?
- Megtanultam valamit... Sose egyél kókuszos sütit, és ha fuldokolsz a kókusztól inkább fulladj meg, mintsem narancs szörpöt igyál rá, mert olyan hasmenésed lesz, hogy olyat még Poszeidón sem látott... - hadarta.
Tudom, hogy eléggé bunkó dolog volt tőlem, de muszáj volt kinevetnem. Annyira aranyos volt a csapzott hajával, ami hozzátapadt a homlokához.
- Összekakiltad magad drágám?
- Pontosan, ahogy mondod szívem... És ha most megengeded, visszamennék mert még nem végeztem.
Sajnáltam szegénykémet, de nem bírtam ki. Túlságosan vicces volt ahoz, hogy csak álljak fapofával.
- Vigyek Normaflore-t? - kiabáltam utána.
- Nem vagy vicces Weness, de esküszöm ha innen kiérek, megfojatalak!
Újabb ok, miért Sophia Chroose a legjobb barátnőm.