56. Rész - Búcsú és szerelem.

A Sarah-tól való búcsúzkodás, nehezebben ment, mint gondoltam. Én és Sophia vittük ki a repülőtérre, de szinte alig tudtunk elköszönni egymástól. Fél órán keresztül ölelkeztünk és sírtunk egyszerre. Sophit akkor lattám utóljára így sírni, mikor Juliet hazajött.
- Írjál, amikor csak tudsz! - mondta Sophia és letörölgette a könnyeit.
Végül Sarah megállt előttem is és azonnal bekönnyeztem, pedig még nem mondtunk semmit. Ezalatt az egy hónap alatt, nagyon a szívemhez nőtt ez a lány és nagyon hiányozni fog. Megfogta a kezem és mélyen a szemembe nézett.
- Sosem felejtem el, mennyi mindenben segítettél nekem Rosalyn. Egy életre hálás vagyok miatta. Bármi problémád akad, nyugodtan hívj fel és én azonnal elindulok. A családod egyszerűen "fantastico", szóval ne hagyd szétesni!
- Úgy lesz. Te pedig találj magadra Sasha, mert ha így folytatod, keserves életed lesz. Vigyázz a picire!
- Az életem árán is!
Elengedte a kezem, még egyszer utóljára átölelt minket és elindult büszkeséggel telve az ajtó felé. Sosem láttam még ennyire felszabadultnak. Mikor már majdnem beért, akkor jutott eszembe, hogy elfelejtettem valamit...
- Sarah! - kiáltottam.
Visszafordult és sugárzó tekintettel rámnézett.
- Mi lesz a neve?
- Noah!
Szóval fiú. Hát... Becának meg is van a tökéletes férj. Az ajtó előtt még egyszer integetett nekünk, aztán eltűnt az épületben a lány, aki hátrahagyta mindenét. A barna hajú lány, aki megtanulta, mi az élet értelme. A lány, aki megtanult igazán szeretni.

Mikor beléptünk a házba, Danielt találtuk Rebecával a földön, éppen harcoltak egymással. Dani-nek persze nem fájt, de direkt úgy csinált, mint akit legyőztek és lerogyott a földre, megadva magát. A lányom kuncogva ráugrott és megpuszilta a férjem arcát. A nevetésemre már felfigyeltek ránk és Beca rögtön a karjaimba vetette magát.
- Sarah? - nézett fel rám szomorú arcal.
- Tudod pici... Sarahnak el kellett mennie. - simítottam meg az arcát.
- Babával? - kérdezte.
- Igen, babával.
Rebeca megfogta a kezem, ezzel próbált vígasztalni. Mindig tudta mit kell tenni olyankor, mikor szomorú vagyok, annak ellenére, mennyire kicsi volt még. Ez a lány, érdekesebb, mint gondoltam.

A délutánomat a lányommal és a férjemmel töltöttem. Szüksegem volt valamire, ami elterelte a figyelmemet a történtekről. Váratlanul kopogtak az ajtón.
- Roy? - lepődtem meg. - Te meg mit keresel itt?
- Tudtommal azt mondtad, bármikor jöhetek Becához.
Láttam a szemében, hogy nem csak Rebeca miatt jött, de hát nem küldhettem el. Sóhajtottam egy nagyot, aztán beengedtem. Daniel felpattant a földről és dühösen Roy-ra nézett.
- Ez meg mit keres itt? - kérdezte.
- A nevem Roy. Nem pedig ez.
- Srácok, fejezzétek be. Ne ezt tanulja el a lányom. Meg kéne próbálnotok megérteni egymást...
- Én mindent értek. - nevetett fel Daniel. - Azért jár ide, hogy a közeledben legyen. Roy, nem tudod felfogni, hogy Rosa már az enyém?
- Lehet, hogy a tiéd. - bólogatott Roy. - De a szíve egyik része az enyém is. Nem csak te vagy ott! Hanem rajtad kívül még Beca, Sophi, Juliet, a családja! Ideje lenne leszállni a magas lóról Weness és ráébredni arra, mennyire egy seggfej vagy. Csak magaddal foglakozol állandóan, egy kicsit sem nézed meg izanán, mi is folyik körülötted.
- Csak féltékeny vagy, te kis pöcs, mert én kaptam meg Rosalyn-t, nem pedig te! Hiába strapálod magad, képzeld, gyerekünk van! Tudod mit jelent az? Biológia óra kisfiam! Az érzéseit nem tudod befolyásolni! Jól tudom, mit érez irántad. De visszajöttem és harcoltam azért, ami az enyém. Mert Rosa az enyém. Fogadd el. - szorította ökölbe a kezét.
Én csak álltam ott némán és figyeltem az ingerültséget Roy arcán.
- Én legalább nem hagytam magára! - vágott vissza, majd elviharzott.
Egy könnycsepp gördült le az arcomon. Daniel még mindig ökölbe szorított kézzel állt és azt a pontot bámulta, ahol az imént Roy állt. Láttam rajta, hogy szörnyen fáj neki. Odasétáltam hozzá és szorosan hozzábújtam. Először azt hittem, nem fog megölelni, de aztán felé fordította a fejemet és erősem megcsókolt. A könnyeim ízét éreztem a számban, de nem érdekelt.
- Daniel, nem hibáztathatod magad tovább. - húzódtam el tőle.
- Csitt! Kérlek... Most csak arra van szükségem, hogy érezzem a közelséged. Csak csókolj.
Percekig álltunk ott egymásba gabalyodva. Aztán észrevettük, hogy Beca ott áll mellettünk. Mosolyogva nézett fel ránk, ki tudja mióta állhatott itt.
- Rebeca? - jött utána Sophia. - Hála az égnek. Na gyere te zsák, menjünk játszani. - kapta fel a kezébe. - Haggyuk itt a mamit és a papit!
- Ez a lány... - nevette el magát Dani.
- Hát igen. Mi hoztuk össze. - nevettem fel én is.
- Túl profik vagyunk sajnos, mert ilyen gyereket te még nem láttál! Nem tehetünk róla.

Talán igaza volt. Mi ketten egymásnak lettünk teremtve. Senki mással nem voltam ennyire boldog, mint vele. Próbáltam elhitetni magammal, hogy nem ő az igazi és, hogy hazudik. De ez csak azért volt, mert nem tudtam elfogadni, hoyg ennyire szeret. Hát... Már mindegy. Itt van Rebeca és a szerelem, amit Dani iránt éreztem.