15. Rész - A nagy utazás Part 2

-Hogy mi?- kérdeztem felháborodottan.
-Azt mondtam, megyünk Californiába.- ismételte meg apa.
-Minek?!
-Az igazgató mindent elmesélt. Csomagolj és este indulunk. Daniel fiam, te is igyekezz haza, pakolj be jó pár holmit. A többiért visszajövünk.
Mondhatom azt, hogy bennem egyszerre egy álom vált valóra és egy világ tört össze. Ennyire gyorsan itt hagyni mindent. SOPHIA!!
-Apa! Nem mehetünk Sophia nélkül.- fontam keresztbe a karom.
-Kislányom, mindenre gondoltunk. Mivel Sophi Vegasban van, áthozzuk őt Californiába. Nyugodj meg, minden a legnagyobb rendben lesz.- puszilta meg a homlokom.
-Semmi sem lesz rendben.- gondoltam magamban.

Becsomagoltam mindenemet. El sem hittem, hogy elmegyek innen. Megint megyek... De tudom ahhoz , hogy elérjem mindazt amit szeretnék, küzdenem kell. Ahogy azt is tudom, hogy a Californiai életem sem pusziból és simiből fog állni. Körülnéztem még utóljára mindehol és kisétáltam a szobámból, magam mögött hagyva az egész életemet.

2 óra utazás után, megérkeztünk az új lakásunkhoz. Hatalmas volt... Mint a villa amit kaptunk. A szobám így nézett ki:

El nem tudom képzelni, hogyan szereztek ennyi pénzt. Kilátás a tengerre, ráadásul a plafonból jött ki a TV... Túl sok volt ez nekem. A konyha akkora volt, mint kétszer a nappalink Buenos Airesben. 7 szoba volt összesen és mind ekkorák, mint az enyém. A legtöbb tinilány örülne ennek. De én nem az az ember vagyok... úgy érzem magam, mint Csipkerózsika a palotájában. De én inkább az utolsó, még eleinte takarító Hamupipőke akarok lenni, a lepukkant kisházban. De nincs visszaút. Ez az új életem.

Kicsomagoltam és, hogy szokjam a Californiai levegőt, elmentem egyet sétálni. Nagyon új volt ez nekem. Mindenhol fények és egy rakás ember. Arra gondoltam, most inkább játszanék vámpírosat Daniellel. Úgyhogy visszafordultam és "hazamentem". Danit a szobájában találtam meg.
-Már vártam, mikor keresel meg.
Odasétáltam hozzá és lelöktem az ágyra.
-Rosa, mit csinálsz?
-Vámpírosat játszom.
Közelebb hajoltam a nyakához, és szó szerint megharaptam. Persze nem úgy, hogy nagyon fájjon. Szükségem volt a kikapcsolódásra és rá is. Nem hittem, hogy egy nap én fogom ezt csinálni. Felkapott és átfordított, hogy én legyek alul. Persze az első dolgom volt, hogy lekaptam róla a pólót és elkezdtem karmolni...

Mikor már nem volt rajtam sem semmi csak fehérnemű, Danielen pedig alsó, benyitottak. Azonnal felugrottunk és Carlos sétált be egy tányér levessel a kezében. Megállt a szoba közepén és elkezde szürcsölni.

-Pont jókor jöttem. Kaja is van, én leülök, nem foglak zavarni benneteket. Csak csináljátok tovább. 

Nem volt újdonság, hogy Carlos egy szál semmiben lát. Egyszer már megvolt. 

-Elárulod, hogy mi a francot keresel itt?- kérdeztem egyenlőre nyugodtan. 

-Társaságot kerestem és nahát, megtaláltam. 

És ekkor lépett be Raul. Először a levest szürcsölgető majmot bámulta, aztán meglátott engem. Kitágult bociszemekkel végigbámult a testemen. Minden egyes pontot megfigyelt...

-Azta.- nyögte ki végül.

-Szuper, nem igaz, hogy az ember nem tud normálisan lefeküdni a barátjával úgy, hogy ne nyisson be két barom! 

Kiviharzottam és bementem a szobámba, becsapva az ajtót. 

Elaludtam. Este 8-kor keltem fel. Kisétáltam a konyhába és éppen vacsorázni készülődtünk. Visszagondoltam a mai napra és ráeszméltem, hogy ez az ami vár rám. 3 fiúval összezárva és Sophia csak 2 hét után jön. Addig kitépem az összes hajam. Csendben ültem az asztalnál, nem voltam beszélgetős kedvemben. Holnap megyünk az iskolába, hogy megismerkedjünk Mr. Hanrisonnal, az igazgatóval. Meg van a helyünk, de látni akar bennünket. 

-Nos... Hogy várod már a holnapot Rosalyn?- kérdezte Raul.

-Sehogy. Vissza akarom kapni a régi életemet.

-Ahhol mindenki bunkózott veled, nem volt melletted más csak Daniel meg Sophia? Ahhol majdnem minden nap részegen sétáltál be az ajtón?- nézett rám Carlos.

Először azt hittem felállok és megfojtom. De igaza volt. Nem állt mellettem soha senki, csak Daniel és Sophia. Amandáék halálra szívták volna az agyam és Davidék sem voltak nagy barátaim, mind csak haverok. Az is igaz volt, hogy majdnem minden nap részegen feküdtem le. Pedig ez nem én voltam. Az igazi Rosalyn elveszett, ahogy Buenos Airesben laktunk. 

-Igazad van...

-Minden rendben?- nézett furcsán.

Muszály volt nevetnem, kifejezetten flörtölésnek tűnhetett, mivel Daniel azzal a "Mindjárt megöllek ha mégegyszer ránézel" nézésével bámulta Carlost. Ez a ház sem marad meg sokáig, ha ezek ketten szétszedik egymást.

Másnap reggel, elég furcsa volt minden. Az új szobámban ébredtem és hallgattam a madarakat odakintről. Mégsem olyan rossz ez, mint amilyennek először láttam. Sőt, csodálatos. Szokás szerint, Daniel már el volt készülve. 

-Kicsim, te így jössz?- nevette el magát.

Cicás mamusz volt rajtam és a szivárványos pizsamám.

-Netán bajod van a cicákkal?- karoltam át a nyakát.

-Akkor nem, ha rajtad vannak. Na kapd össze magad! 

Pár perc után, Danivel elindultunk a suliba. Fél órás kocsikázás után, beértünk az iskola elé. Tátva maradt a szám. Gyönyörűen nézett ki egy iskolához képest. Mindenhol színek és hangjegyek. Bent hangszerek tömkelege. Természetesen az igazgatói az emeleten volt. Bekopogtattunk és Mr. Hanrison személyesen nyitott ajtót.

-Üdvözlöm önöket Mr. és Mrs. Weness. Fáradjanak beljebb.

Mr. és Mrs. Weness?! Ránéztem Danielre, de rajta csak az elégedett, gúnyos vigyora látszódott.

-Nagyon örülök, hogy eljöttek. Nagyon vártam magukat.

-Mi is nagyon örülünk Mr. Hanrison. 

-Nos, térjünk a tárgyra. A helyük már meg van, de úgy gondoltam, jobb ha személyesen ismerkedem meg magukkal. Az igazgatónőjük küldött videót és maguk tényleg nagyon tehetségesek. 

-Nagyon köszönjük, hogy felvett minket.- mosolyogtam.

-Ez természetes Mrs. Weness kisasszony.- bólintott.

Kezdett idegesíteni a dolog. Nem hiszem, hogy lemaradtam az eksüvőnkről Daniellel. Arra azért csak emlékeznék...

-Mr. és Mrs. Weness, hétfőn, azaz holnap után már kezdhetnek is. Elküldtem e-mailben mikre van szükségük, a többit itt mondják el.

-Nagyon hálásak vagyunk. Viszlát Mr. Hanrison.

Kiérve a folyosóra, Dani végig csak röhögött.

-Mi volt ez az Mr. és Mrs. dolog?- érdeklődtem.

-Az igazgatónő asszisztense hívta fel az iskolát. Tudod mekkora egy őrült. Félre értett mindent és azt hiszi házasok vagyunk, ezért ezt mondta Mr. Hanrisonnak is.- nevetett.

-Kezdtem azt hinni, lemaradtam az esküvőnkről. 

-Az is lesz egyszer, nyugodj meg.- puszilta meg az arcom.

-Na de mikor...- gondoltam magamban.

Mikor hazaértünk, mindenki a nappalban várt minket a kanapén.

-Na, hogy sikerült?- pattant fel apa.

Daniellel egymásra néztünk, elmosolyodtunk és egyszerre kimondtuk:

-Isten hozott California.