Végre itthon... Alig vártam, hogy hazaérjek. Tortával vártak, mindenki itt volt. A nap sütött odakint, csicseregtek a madarak és apa mosolygott, ami újdonság. Ne hogy elhigyjétek... Ez egy nagyon szép álom lenne. Az idő szép szóval, sz*r volt. Zuhogott az eső és mire beértem, teljesen eláztam. Apa, anya és hát persze a csodálatos, gabonapelyzabáló Carlos is, a kanapén ültek és apám a szokásos póker arcát viselte. Amivel vártak, az legfeljebb egy nekem meghagyott keksz volt.
-Újra itthon.- gondoltam magamban.
Felmentem a szobámba köszönés nélkül és azonnal azon voltam, hogy minél hamarabb lekerüljön rólam a vizes cucc.
-Hey, Rosa...- lépett be Carlos.
Egy szál melltartóban és bugyiban álltam a szoba kellős közepén. Szép. Egy embert akartam, hogy így lásson, de az nem Carlos, hanem Daniel. De valamiért nem reagáltam úgy, hogy pánik roham és üvöltés. Csak álltam és bámultam.
-Tetszik amit látsz?
Teljesen dezsavű érzésem volt, mert Daneltől is ugyanezt kérdeztem mikor végignézett rajtam, de tőle teljesen más választ kaptam.
-Bocsáss meg, csak meg akartam kérdezni minden oké e veled.
Még mindig nem csináltam semmit, csak álltam. Valahogy nem voltam ideges. Pedig még ha George lát is sikítok. De Carlosnál nem. És ő nem is úgy néz rám, mint aki menten elolvad. Volt alakom bevallom és mindig vigyáztam magamra, hogy túlzásba ne vigyem. Mindenki megnézett, kivéve őt. Ő valahogy.. fáj ezt mondani, de családtagnak érezte itt mindenki. Még én is.
-Nos. Mint látod, minden rendben.
Szét tárt karokkal körbe forogtam, hogy lássa nincs semmi bajom. Mikor megálltam és rá néztem, szélesen mosolygott.
-Mi olyan vicces?- mosolyodtam el én is.
-Ugye tudod, hogy egy szál fehérneműben forogsz itt előttem?- tört ki belőle a nevetés.
-Szerinted ha nem lennék tisztába vele, nem zavartalak volna ki?- fontam össze a karom, mert észrevettem, hogy egy bizonyos pontot bámul.
-Láttam már lányt így.- vonta meg a vállát.
-Anyukádat?
-Nagyon vicces vagy Rosalyn, de csak egyedül te hiszed azt, hogy es kis senki vagyok, aki nem tud még be sem csajozni.
-Igazából tényleg ezt gondoltam, örülök, hogy nem nekem kellett beismernem.- fordultam meg a pólómért.
Ekkor két kéz megragadta a karomat és vissza rántott. Carlos egyenesen a szemeimbe bámult és eszméletlen, hogy nem csókolt meg. Tartja magát, az biztos...
-Rosszul gondolod. Mindig megszerzem amit akarok, ezt soha ne felejtsd el csillagom.
Még jobban közeledett és mikor már az ajkunk majdnem összért, megfordult és kiment. Abban a percben megállt az idő. Fogalmam sem volt mit műveltem, csak azt tudtam, hogy majdnem megcsókoltam azt az embert, akit utálok. Leültem az ágyra és pár percel később, minden világos lett. Carlos engem akar... Tényleg engem akar és apának ehez semmi köze. Belémszeretett és ezt nem fordíthatom vissza. Újra és újra lejátszódott a fejemben... "Mindig megszerzem amit akarok, ezt soha ne felejtsd el." Még a hideg is kirázott tőle. Nem tudtam min akadjak ki jobban. Azon, hogy 90% pucér voltam, vagy azon, hogy egy kicsit sem tiltakoztam amikor majdnem megcsókolt. Ebben csak egy valaki segíthetett, Sophia...
Gyorsan felkaptam a ruhám és rohantam Sophihoz. Úgy kopogtattam, hogy majdnem betört az ajtó.
-Ki a.... Jaj, szia Rosalyn! Mit ártott neked az ajtó?
-Sophia, most nincs kedvem viccelődni, komoly gondom van!
-Ha kinyírtál valakit, nem akarom tudni! Akkor nem lehetek a védő ügyvéded.
-Sophia!!
-Vagy csak megjött, kell tampon?- nézett furán.
-Reménytelen vagy.
Már az ajtót nyitottam, mikor Sophia megszólalt.
-Bocsánat... Mi a baj? Gyere menjünk fel, mesélj.
Egy gúnyos mosollyal elindultam a lépcsőn fölfelé és be Sophi szobájába.
-Na, mi a helyzet?
-Szóval... A hétvégén Danielnél aludtam. Gondok voltak itthon és muszály volt kiszabadulnom.
Elmeséltem neki, hogy miért nem ide jöttem, hogy mi történt Daniel és köztem, aztán a mai napot is. Törökülésben, a kezébe támasztva a fejét engem bámult. Nem tudtam kivenni mit akar mondani, még meg nem szólalt.
-Szóval... lefeküdtél a pasiddal, visszajött a régi "szerelmed", kekszet kaptál otthon, nem öltél meg senkit és majdnem smároltál egy szőrgolyóval. Büszke vagyok rád barátosnőm.
-Nem is ordítasz le, hogy mit műveltem? Legutóbb, mikor elmondtam, hogy uborkával ettem a szalonnát, idézlek: "Te normális vagy ember? Uborka szalonnával?! Hát elment az eszed?"
-Hey, az nem ugyanaz!
-90% pucéran álltam egy pasi előtt akit utálok megdícsérsz, de ha szalonnát eszek uborkával, leordítod a fejem?
-Rosa, ránk a fura, a legenyhébb kifejezés.- kacsintott.
Ezek után, nagyon sokáig beszélgettünk a legjobb barátnőmmel. Elmesélte, hogy Theo meg közte minden a legnagyobb rendben és eszükben sincs szakítani. Megnéztünk egy filmet, majd hazabaktattam. Lezuhanyoztam és készültem aludni, mivel másnap suli és hulla leszek. Félálomban voltam, amikor valaki kopogtatott az ajtómon.
-Szia kislányom. Bejöhetek?- dugta be a fejét apa.
-Persze.- dörzsöltem meg a szemem.- Valami gond van?
-Nem drágám, nincsen semmi baj. Igazából beszélni szerettem volna veled a múltkori kiabálásról.
-Ugyan apa, te csak jót akarsz.
-A helyzet az, hogy Carlos nem az én ötletem volt. Én nagyon bírom Danielt, tisztességes és ismerem, mint a tenyeremet. Anyád meg én egyik este leültünk beszélgetni és elmomdta, hogy nem akar téged Daniel mellett tudni. Szóba hozta Carlost, aki tényleg kedves fiú, de nem ismerem úgy, mint Danit. Muszály voltam segíteni anyádnak, hisz félek tőle.
-Apa, semmi baj, már mondtam. Már semmi nem választ el tőle.
És lebuktam... kicsúszott a számon, szuper. A hajam odaadom Sophinak a fehérneműimmel együtt és a szobám is rá hgyom. A többi megy George-hoz.
-Én is a 18. születésnapomkor vesztettem el.- mosolygott.
Nagyon meglepett. Sosem volt még ilyen bizalmas beszélgetésem az apámmal és mindig azt hittem, hogy ő akar tönkre tenni. Egyszer sikerült is neki, de akkor megfogadta, hogy soha többet. Hinnem kellett volna neki...
-Most pedig aludj. Holnap suli.
Egy gyors puszit nyomott a homlokomra, aztán kisétált széles mosollyal a száján.
Másnap reggel, nagyon boldogan keltem. Igaz, elgondolkoztam párszor azon, hogy elmodom Daninek a történteket, de tulajdnonképpen ami meg sem történt, minek elmondani? El is hessegettem ezt a gondolatot és próbáltam pozitív dolgokra gondolni. Lementem a konyhába és ott találtam Rault. Teljesen megfeledkeztem róla, hogy itt fog lakni.
-Jó reggelt csipkerózsika.
Felnéztem a pultra, hogy lássam mit eszik. Hát természetes volt, hogy az én gabonapelyhemet.
-Szuper... jó étvágyat zabagép.
-Ez fájt. Miújság?
-Semmi különös. Jelenleg az, hogy falod a kedvenc kajámat és ez zavar.
-Bocsásd meg, hogy élek, ígérem többé nem fordul elő.- állt fel.
Azonnal észbekaptam és megragadtam a karját.
-Nem úgy gondoltam, ezt te is tudod.
-Utóljára akkor néztél így rám, mikor elbúcsúztunk.
Leesett... az a baja, hogy eddig egy kicsit sem foglalkoztam vele. Pedig miattam jött el idáig.
-Figyelj... az régen volt és akkor még mást jelentett ez a nézés. Ma már, a legjobb barátomnak tekintelek, ezt te is tudod. Nem hiszem el, hogy 8 év alatt, nem felejtettél el.
-Az igazat megvallva, nem tudtalak elfelejteni.
-Raul, felnőttek vagyunk. Lépj túl. Van barátom és én tényleg nagyon szeretlek téged, de csak mint barát. Mindig is fontos voltál, most is az vagy. Ne érezd, hogy elhanyagollak, csak most kicsit zűrös az életem.. de ígérem, valamelyik nap elmegyünk csak mi ketten. Mit szólsz?
-Elfogadom és próbálkozok.
Egy hálás mosollyal ott hagytam és felrohantam készülődi. Ennyit a szerelmi háromszögről...
Wha, nagyon szuper lett!:)
VálaszTörlésKövit gyorsan!*-*