15. Rész - A nagy utazás

Az én kis szerelmi háromszögemnek két személye, lent ültek a konyhában és beszélgettek. Elég furcsa volt Rault és Carlost látni egy asztalnál, de vagy megszokom, vagy nem.
-Jó reggelt... Azt akartam mondani szépségem, de inkább mint...
-Orszarvúk rohantak át a szobádon kincsem?- vágott Raul szavába Carlos.
-Először is, nem vagyok sem a szépségetek, sem a kincsetek. Másodszor,...
Megfordultam, hogy megnézhessem magam a tükörben. Nagyon "szép" látvány voltam. A hajam úgy nézett ki, mintha egy mosómedve fészkelt volna le benne két héttel ezelőtt. A sminkem pedig nem volt se kedvem, se életerőm leszedni, úgyhogy az is szépen el volt kenve.
-Egyszarvúak voltak.- fejeztem be a mondatomat.

Felrohantam a szobámba rendbeszedni magam. A tükör előtt álltam, fél órán át. Aztán jött az igazi tini probléma. Mit vegyek fel? 15 perc után, úgy döntöttem, felveszem a fehér felsőmet a rózsaszín szoknyámmal. Elég meleg őszi nap vol, de harisnya is kellett. Gyorsan megettem a tál gabonapelyhemet és elindultam gyalog egyedül a suliba. Furcsának tartottam, hogy sem Sophia, sem Daniel nem keresett ma reggel. Már megszoktam a reggeli szép ébresztőket. Mint például Dani esetében: Kicsim itt hagytad a melltartódat. Vagy Sophia esetében: Rosam, ha nem igyekszel előveszem a villám és kibelezlek. Na ilyet, ma egyet se kaptam. Azon is elgondolkoztam, hogy mivan ha megint történt valami Danivel, de nem volt ott senki és Sophi ment be vele a kórházba? Nem... Ilyenek ne jussanak az eszembe. Felvettem a gyors tempómat és tíz perc múlva a suli előtt jártam. Bementem és megláttam Theot.
-Hey Theo!- sétáltam oda hozzá.
Természetesen a haverjainak meg kellett hogy nézzenek minden egyes pontot rajtam...
-Rosalyn, miben segíthetek?
-Merre van Sophia vagy Daniel?!
-Sophi ma nem jön suliba, elutazott az apjához Vegasba. Azt mondta adjam át neked, hogy azért nem mondta el, mert lemerült és a gépen nem tudta hol tölteni a telefonját. Daniel pedig... jaj igen. Az igazgatóiban van és téged is hivattak. Azt mondták, ha ideértél küldjelek be.
-Rendben, köszönöm Theo.
Azonnal elindultam az igazgatói felé. Mi a francot csináltunk már megint? Nem szoktunk csókolózni sem a folyosón és a termekben sem. Sehol. És olyan dolgokat se csinálunk. Bekopogtattam és benyitottam.
-Á, Rosalyn Parks is megtisztet a jelenlétével.
-Jó napot igazgatónő...
-Üljön le bátran a barátja mellé kérem.
Igen itt már tudtam, hogy valami nem stimmel.
-Most már rátérne a lényegre kérem, itt van Rosa, mondhatja.
-Hová siet Mr. Weness?
-Kérem igazgatónő, Danielnek igaza van.
-Ó, a szerelem.
Ekkor már kezdtem ideges lenni... Dani fején is láttam, hogy mindjárt mond valami gyönyörű szót az igazgatónak, de próbálta visszafogni magát.
-A lényeg, hogy maguk ketten nem ide tartoznak.
Egymásra néztünk Daniellel. Azt hittem valami a kapcsolatunkról lesz, erre azt mondja nem ide tartozunk...
-Hogy mi?- kérdeztük egyszerre.
-Maguk, nem ide tartoznak. Nem itt van a helyük. Daniel, maga elképesztően gitározik. Énekelni még nem hallottam, de biztos az is nagyon csodás. Rosalyn, maga pedig olyan hanggal rendelkezik, amit ha nem használ ki most, akkor vége.
-De... várjunk. Maga honnan tud ezekről?
-Azt hiszik nem tudok a patak melletti kis helyükről ahová járni szoktak órák előtt, vagy órák után? Könyörgöm, ilyen tehetséges diákokról mindent tudok.
Na igen... a patak melletti kis hely az, ahová Daniellel elég gyakran járunk. Egy csendes hely, egy kis paddal a patak mellett. Gyönyörű. De azt hittük, csak mi tudunk erről a helyről.
-Rosalyn, énekelne nekünk valamit?
-Nem hiszem, hogy ez jó ötlet igazgatónő...
-Szigetelt szobában ül, csak mi halljuk. Muszály énekelnie.
Tudtam, hogy úgy sem hagy békén, ameddig nem éneklek. Így hát felálltam és elkedtem énekelni. Mindent beleadtam, amit csak tudtam.
-Igen, ez az amit hallottam. Rosalyn, a tanulmányaidat mostantól nem itt folytatja.
-Most kirúg?
-Nem. Elküldelek egy zenei iskolába. Daniel, maga is megy vele.
-Na de igazgatónő...
-Semmi de. Mennek és kész. Vagy nem mennek. De itt nem tanulnak tovább.
Szuper, megfenyegettek. Mi jöhet még.
-Tulajdonképpen hol is van ez?
-Californiában.

Azt hittem, csak álmodom. Mindjárt felkelek és kiderül, hogy ez az egész, csak egy hatalmas hülyeség. California... Az a hely, amit Dani nézett. És ahová én azt mondtam, nem megyek.
-Californiában? Olyan messze?
-Mit gondol, Taylor Swift egy ilyen kis iskolában lett híres? Ott a helyetek. Az a legerősebb iskola és mind a kettőtöket, szívesen látnak ott. Most pedig menjetek, még beszélünk erről a továbbiakban.
Szó nélkül sétáktunk a folyosón, az órából elment 15 perc.
-Mit fogunk csinálni...?- tört meg végül.
Pár másodpercig csak bámultam a padlót, de végül megszólaltam.
-Amit tenni kell.
Végül elváltak útjaink. Én elindultam a saját termem felé, ő pedig az övé felé.
-Maga meg merre volt?- kérdezte kicsit dühösen Mr. Paul.
-Az igazgatónál. Hivatott.
Ezek után nem is kérdezősködtek, csak motyogtak valamit a hátam mögött, de azt is egymásnak. Történelem volt, de semmire nem figyeltem. Azon gondolkoztam mi lesz most velem. California messze van. Most szoktam meg ezt a helyet és már mehetek is. Igaz nem megyek egyedül, de az érzés ugyanaz. Fel kéne költöznünk, de én imádtam itt élni. Annyi minden történt ebben a városban, hogy el sem tudnám mesélni. A csengő visszarántott a valóságba. Kisétáltam a folyosóra és nem voltam hajlandó ránézni senkire. Végül Daniel jött oda, hogy folytassa azt amit elkedtem.
-Mit kell tennünk?- állt meg előttem.
Annyi válasz kavargott a fejemben. Elmegyünk és valóra válik minden álmunk. Elmegyünk és öt év múlva, visszatérünk híres énekes ként. Elmegyünk és soha vissza sem nézünk.
-Nem tudom.- nyögtem ki végül.
-Hát el kéne döntenünk, mit akarunk. Vagy megyünk, vagy nem, de itt nem maradhatunk.
Ez igaz. Az igazgatónő nagyon jófej és mindig engedékeny, de komolyan szokott beszélni. Amit ő mond, az sosem vicc és mese.
-Majd kitaláljuk.
Sophia kiáltozása elvonta a figyelmem a történtekről. A wc előtt állt és úgy bámult valakit (vagy inkáb valakiket), hogy majdnem kiesett a szeme.
-Jézus isten! Le kell, hogy mossalak róla esetleg?
Odasétáltam mellé és a látvány ami fogadott, egy részben rossz is volt, de vicces is. Thomas és az egyik talpnyalója smároltak éppen a lány wc-ben.
-Gratulálni tudok.
Undorodtam ettől az egésztől, úgyhogy inkább elindultam haza. Nem érdekelt, hogy egyedül, csak érjek már haza végre.

15 perces séta után berontottam a házba és becsaptam magam után az ajtót. Raul ekkor a dereka köré csavart törölközővel kirohant a fürdőszobából és tiszta borotvahab volt az egész arca. Nem bírtam ki, annyira megijedt, hogy azt se tudta fiú e vagy lány.
-Nem támad senki, nyugodj meg.
-Mostmár tudom. De figyelj már, az ajtón tudtommal bejönni szoktak.- mutatott rá.
Nem törődve a hülyeségével, elsétáltam mellette és felvittem a cuccom.
-Szia kincsem, hogy vagy?- sétált be anya.
-Hozzám se szólj, hozzám se érj.- figyelmeztettem.
-Mi a bajod lányom?
-Hogy mi? Hogy mi a bajom?! Rámuszítod Carlost, mellé meg befogod apát mint valami utolsó kutyát, hogy játsza el a bűnbakot helyetted?- borultam ki.
-Ez nem egészen....
-Nem érdekel a mondndód, most pedig hagyj magamra. Kérlek.
Anya kisétált és egész este nem láttam.

Elaludni próbáltam, mikor valaki kavicsokat dobált az ablakomnak. Felálltam nehézkesen, felhúztam az ablakot és egy kő szemen vágott.
-Tudod... Amennyire szeretsz, annyira utálsz is.- dörzsöltem a szemem.
-Bocsáss meg.- mászott be Dani.
-Mit keresel itt?
-Nem tudok otthon lenni. Főleg nem ilyen helyzetben. Szükségem van a közellétedre.- ölelt át.
Volt egy olyan érzésem, hogy az a közellét, egy kicsit nagyon közellét. De nem kezdeményezett. Csak ölelt. Annyit vettem észre, hogy a kezem megfogta a pólóját és húzta felfelé.
-Mit művelsz?- fogta meg a karom, de nem rakta el onnan.
-Amit kell.
DEZSAVŰ.

Másnap reggel üres házra ébredtünk Daniellel.
-Jó reggelt.- csókolta meg a nyakam.
-Nem játszunk vámpírosat, főleg nem olyat, amiben én vagyok az áldozat.- mutattam a lila foltok felé a nyakamon.
Kicsit eldurvultunk tegnap este... Daniel háta úgy néz ki, mint akin 5 macska mászott. Azt hiszem, kicsit messzire mentünk.
-Megbántad?- kérdezte.
-Jaj, nem! Dehogy is! Csak azt hiszem, vadállatok lettünk.
Ekkor fölém hajolt, megcsókolt, majd szépen ment lefelé.
-Daniel, komolyan beszélek.- toltam el magamtól.- Nem mint ha nem lenne jó, de ez nekem egyenlőre sok. Nem azzal van a baj, hogy nem akarom, hanem azzal, hogy pont jó az időzítésed.
Valójában, örültem neki, hogy a testemet erre is használtam most. Elfáradtam. De mikor a legrosszabbul vagyok, akkor kezdi el.
-Ne haragudj.
Felöltöztünk és elindultunk megkeresni a többieket. Az ajtó előtt bőröndök álltak. Kirohantam és megláttam apát.
-Apa, mi ez az egész?
-Megyünk Californiába.