39. Rész - Változások az életemben (DANIEL szemszöge).

Sziasztok olvasóim! Úgy döntöttem, beleavatlak kicsit titeket Daniel dolgai közé is. Elárulok róla egy dolgot, amit még nem tudtok, imád naplót vezetni. ;) A történet vége is ehez a naplóhoz fog kötődni, szóval jobb ha tudjátok. :) Eléggé rövid, de benne van minden érzés, gondolat. Puszi!

A reptéren ülök egy széken és arra gondolok, mik is történtek velem mostanában. Ez az egész "Választanom kell" dolog, tiszta baromság! De engem, persze végig sem hallgat. Még azt mondja, én vagyok az egoista... Hát tudja mit? Ő az egoista, mert folyamatosan csak magával foglalkozik! Na jó, talán ez azért túlzás. Bár be kell vallanom, néha mondott rám olyan dolgokat, mint pl.: te utolsó bunkó, egoista vadállat, seggfej, strici és még sorolhatnám... Sosem hagytam magam, mert nekem apám mindig azt mondta, hogy álljak ki magamért, szóval hisztis csajnak neveztem, mert az. Az idő legnagyobb részében. Én nem félek attól, hogy megsértem, mert 2 másodperc után túlteszi magát rajta és ismét hisztizik. Mindig ezt csináltuk, veszekedtünk. Ez egy kapcsolattal együtt jár. Mint ahogyan azt Rosalyn is mondta, az ember nem bánja, hogy ő az okosabb, mert ez egyértelmű. Lehet, hogy most tévedek ha ezt gondolom, de amit Roynak mondott a Little-ben, azt szerintem nekem akarta. Roy-t alig ismeri... Ki tudja milyen pszichopata baltásgyilkos. Az első találkozásunkra is emlékszem már, ami az óvodában történt. Annyira kicsik voltunk még, de én akkor is emlékszem... Rosalyn az anyukájával jött be az ajtón, a kezét szorongatva. Amikor meglátott, gyorsan lehajtotta a fejét és barna fürtjei a szemébe lógtak. Kiskoromban hatalmas nőcsábász voltam, de csak a szőke hajú, kék szemű lányokra mentem. Rosalyn kivétel volt. Még a gyerek fejemmel is elgondolkoztam azon, egy ilyen lányban mint ő, mi olyan szép és az a valami, miért kelti fel az érdeklődésemet. Valamiért... Késztetést éreztem, hogy odamenjek hozzá és beszélgessünk. Így hát, oda is mentem. Az anyukája kedvesen mosolygott, de Rosa még mindig lehajtott fejjel bámulta a földet. ( Ne kérdezzétek honnan tudtam ilyeneket gyerek ként... ) Óvatosan megfogtam az állát, majd felemeltem a fejét, hogy belenézzen a szemembe. Rákacsintottam és egy olyasfajta Daniel mosolyomból kapott, amiket csak a barátnőim kaptak. Arra is emlékszem, mit beszélgettünk.
- Szia, a nevem Daniel Weness. Neked mi a neved?
- A nevem... Rosalyn Parks.
- Hát Rosalyn, örülök neked. Megyünk játszani?
- Persze!
Azután a nap után, mindenhová kéz a kézben mentünk. Pedig, még csak nem is jártunk és egyikünk sem mondta ki azt, hogy szeretlek. Bármelyik fiú odament Rosához, én abban a pillanatban ott voltam és elküldtem. Rosalynt természetesen zavarta a dolog, de én olyankor mindig egy puszit nyomtam az arcára és mentem vissza játszani a kisautóimmal, amiből hatalmas gyűjteményem volt. Milyen cuki, nem igaz? Apukám és Rosalyn szülei, már akkor is jóban voltak. Egy pénteki délután, apa bejött a szobámba és kijelentette, hogy elköltöznek. És akkor olyat tettem, amit az apám előtt még soha. Sírtam, de napokig. Szerettem Rosalynt, de egy idő után el kellett felejtenem. Kijártam az álatlalánost, majd jött a gimi. November közepe lehetett, mikor rohantam a folyosón, hogy megkeressem az egyik haveromat és belebotlottam Rosába. Fogalmam sem volt, ki ez a lány, de megint előjött az az érzés az óvodából. Visszatértem a valóságba és segítettem neki összeszedni a könyveit. Aztán, a kezem az övéhez ért és az a valami ami akkor feljött bennem, nem hagyott nyugodni. A keze annyira ismerős volt... Teltek a napok, mi pedig egyre többet láttuk egymást, még ki nem derült az igazság. Rosalyn Parks állt előttem. Az a lány, akibe szerelmes voltam. Az a lány, akibe szerelmes VAGYOK. Tudom, most itt jön a nagy kérdés, hogy akkor minek vagyok Stephani-val. A gáz az egészben, hogy én magam sem tudom. Mostbitt van a fiam... Nem hagyhatom ott ilyen helyzetben. Bár Rosával jöttem volna... Ha nem maradok Californiában, még mindig együtt lennénk. Viszont tény, hogy nem lenne karrierem. Rosának igaza volt... Az egoista ÉN vagyok. Nem gondoltam a következményekre, csak bunkóskodtam. Ha visszaforgathatnám a kereket, most megtenném. Mert tudom, bármennyire fáj, hogy most Royt választotta, Rosáért megéri tűzbe vetni magamat. Egyszer rá fog jönni... Rá fog jönni, hogy aki mindig is ott lesz neki, az én leszek. Boldog és szeretettel teli jövőt látok köztünk. A szíve tudja, hogy ez igaz, de ő a fejével gondolkozik. Annyira makacs... Bár tudná, mennyire szeretem. A hibáival együtt el tudom fogadni, ahogyan ő is engem. Azt viszont érzem, ez aboldog jövő nem holnap lesz... Talán hónapok sőt, évek kérdése is lehet. De én várok rá. Ameddig csak tudok, én várok. Most pedig rohanok, mert lekésem a gépem...