11. rész - Mindig merj nagyot álmodni... Mindig

Az egész hetünk azzal telt el, hogy a bálra készülődtünk. Sophia teljesen normális volt, pedig Amanda elég durván beszólt neki. A rossz hír az, hogy megmondták Sophinak, ha nem tud normálisan beszélgetni egy másik emberrel anélkül, hogy megverje, akkor pszichológushoz kell járnia. Mindent bele adott szegénykém, de ő akkor is ugyan az a drága, egyetlen, mindenkit verő, ordibáló Sophia marad, akit annyira imádok.

Csütörtökön már mindenki a körmét rágta órán és arra vártak, mikor csengetnek végre ki. A legtöbbjük már aznap megvette a ruhát, mikor kijelentették, hogy bál lesz. Én nem siettem sehová. Még azt sem tudom, milyen ruhát akarok és, hogy mivel akarom felvenni. Semmim sincs meg még a holnapi bálra. Ha ezt Sophia megtudja, felakaszt. Szó szerint.

-Szia Rosalyn!- sétált oda hozzám.

-Szia Sophi!- öleltem át.

-Megvan minden a bálra?- mosolygott.

-Igen, persze. Még tegnap elmentem megvenni.- bólogattam.

-Hazudsz. Ismerlek, mint a tenyeremet. Még azt sem tudod mit veszel fel. Igaz?

Ledermedtem. Arra számítottam, hogy semmi nem marad belőlem, miután leordított. Valami baj van vele, az egyszer biztos.

-Ki vagy te és mit csináltál az én imádott Sophiámmal?- hátráltam.

-Nagyon vicces vagy Rosa.- mosolygott gúnyosan.

-Na ez az én Sophim!- pusziltam meg az arcát.

A bátyám kitalálta, hogy ő majd segít kiválasztani a ruhámat. Ha rajta múlik, egy kukás zacskóval a fejemen enged el. De mivel nem akartam megbántani az érzéseit, hagytam, hogy segítsen. Így hát autóba szálltunk és elindultunk a városba ruhát venni. Csodák csodájára, gyönyörű ruhát választott nekem.
-Őszintén szólva, azt hittem egy zacskót adsz a fejemre.- mondtam nevetve.
-Először az jutott eszembe, de rájöttem, hogy nem akarok rosszat a kishúgomnak.- kacsintott.
Szinte az összes boltot végigjártuk. Annyi mindent vettünk, hogy már azon gondolkoztam, miért nem veszünk meg egy egész boltot. Mielőtt hazamentünk, megettünk egy pizzát és megittunk két pohár gyümikoktélt. Otthon azon gondolkoztam, miért minden ilyen nehéz. Persze... az élet nem kívánság teljesítő gyár, ezt mindenki tudja. Hosszú, akadályokkal teli és szívós utat kell megtennünk ahhoz, hogy elérjük mindazt, amit szeretnénk. Mikor kicsi voltam (És az apukám még normális volt), apa egyszer azt mondta nekem: Kislányom, mindig merj nagyot álmodni! Mindig!
Sosem tudtam, mire és hogy értette, de azt hiszem, most már mindent értek, az utolsó szóig. Mindig is nagy álmodozó voltam... Nem félek bevallani. Arról álmodoztam, hogy egy hatalmas színpadon fogok fellépni, a világ legnagyobb arénájában. Erről az álmomról, egyedül csak Sophiának meséltem. Támogat és segít mindenben, amiben csak tud. Sosem volt még ilyen barátnőm. Igaz egy kicsit őrült, vagy nem is kicsit, de mindig ő van itt mellettem, ha szükségem van valakire. Szépen fogalmazva, ő a jobb kezem, a bajtársam, a hősöm, a példaképem és a testvérem. Egyszer, ezt mind több millió rajongómnak szeretném elmondani, hogy tudják, álmodni nem rossz. Sőt... Talán a legjobb dolog az egész világon. Általában, aludni is elég sokáig szoktam, csak azért, mert az álmaim szebbek a valóságnál.

Másnap, annyira izgultam a bál miatt, hogy reggel 5-kor már fent voltam. Elkészültem és elindultam lefelé.
-Gyönyörűen nézel ki Rosalyn. Eszméletlen ez a ruha.- könnyezett anyukám.
-Anya, nehogy elbőgd magad itt nekem, mert akkor én is sírni fogok és lefolyik a sminkem!- öleltem át.
-Annyira büszkék vagyunk rád apáddal. Jaj majdnem elfelejtettem...
Ekkor anya átnyújtott nekem egy dobozt.
-Ez meg mi?- kérdeztem értetlenül.
-Nyisd ki!- erősködött.
Amikor kinyitottam, egy gyönyörű fehér virágos fejdíszt láttam meg.
-Boldog születésnapot életem.- mosolygott.
-Köszönöm anya.- öleltem át.
Belenéztem a tükörbe és nem ismertem magamra. A fejdísz annyira jól kiegészítette a ruhát, hogy egyszerűen tökéletes volt.

Kint a ház előtt, Sophi várt a kocsijával.
-Szia Sophia.- szálltam be hozzá.
-Rosalyn, eszméletlen vagy! Megértem Danielt, de komolyan. Egyébként, boldogat neked!- puszilta meg az arcom.
-Köszönöm, imádlak. Te sem vagy semmi, az egyszer biztos. Theonak nagy szerencséje van.
10 perc után, a suli elé érkeztünk. Alig tudtunk leparkolni, annyira sokan voltak. Kiszálltam és elkezdtem remegni... Sosem voltam még ilyen bálon.
-Gyere már, jó lesz! Ne félj!- fogta meg a kezem Sophi.
A barátnőm karját szorongatva indultam el befelé. Megálltunk az ajtóban és persze kit bámultak meg azonnal az emberek? Minket. Sophi már el is tűnt mellőlem, én pedig elindultam befelé a tömegbe. Mindenki engem nézett, de nem undorral és hányingerrel. Mosolyogtak, ami jól esett. Néhányan még rám is köszöntek, pedig még soha nem beszéltem velük.
Danielt kerestem, de sehol sem láttam. Ha nem jött el én esküszöm, hogy hazamegyek. Ekkor megláttam, ahogy felém közeledik.
-Rosalyn..- húzott magához.
-Daniel..
Nem érdekelt, hogy suliban vagyunk és mindenki lát. Hiányzott a csókja, az érintése. Még a hangja is.
-Felkérhetem egy táncra Mrs. Weness kisasszony?
-Mrs. Weness kisasszony? Komolyan?
-Egyszer úgyis a feleségem leszel, szokjad!- kacsintott rám.
Megfogta a kezem és bevezetett a terem kellős közepére. Átkarolta a derekam és elkezdtünk táncolni. Pár perc után, azt éreztem, rajtunk kívül nincs senki. Csak én és ő.

Mosolyogtam és nem szóltam semmit. 

-Gyönyörű vagy.- suttogta bele a fülembe.

Arra lettem figyelmes, hogy Daniel szája az enyémhez ér. Hihetetlen, mennyire hiányzott a csókjának forró és mézédes íze. 

-Várj itt egy kicsit.

Daniel megfordult és felment a színpadra.

-Elnézést kérek! Lenne egy bejelentésem! Sosem hittem, hogy megtalálom az igazit. Nem hittem az igaz szerelemben, mindaddig, mígnem nem jött egy csodálatos lány az életembe. Rosalyn Parks. Megtanítottál szeretni, érezni és hinni az igaz szerelemben. Köszönöm ezt neked! Boldog születésnapot, a világ legszebb és legjobb fej lánynak a világon!

Mindenki engem tapsolt, kivétel nélkül mindenki. Nem érdekelt, ki mit gondol, odarohantam Danielhez és megcsókoltam. Aztán még jobban tapsoltak és kiabáltak is mellé. A világ legszebb napja, a mai. Soha nem fogom elfelejteni, amit Dani most értem tett. Soha...