9. rész - A legjobb barátnőm, egy pszichopata

A drága barátnőmmel, Sophiával indultunk el a suliba. Gyönyörű reggel volt, sütött a nap, csicseregtek a madarak. Igaz, reggelizni nem reggeliztem, mert ha nem igyekszem, én leszek reggeli Sophinak. Útközben végig arról beszélgettünk (Legalábbis csak ő beszélt, én hallgattam), hogy ki lesz féltékeny az új kapcsolatukra Theoval. Nem akartam neki mondani, de szerintem magasról tenni fognak arra, hogy ő kivel és mit csinál.

Az út felénél, egy nagy melák dagadt fickó, elénk állt.

-Hölgyek, itt nem mehetnek tovább.

-Mi az, hogy nem mehetünk tovább?- kérdezte Sophi.

-Az útszakaszon, filmforgatás készül, ezért a héten le van zárva.

-Érdekel is engem?- horkant fel a barátnőm.

Így hát, más választásunk nem volt, kerülnünk kellett egy szép nagyot. Kb. metróval félóra, busszal másfél és még egy óra villamos. Mivel másik lehetőség nem adódott, kénytelenek voltunk ezt választani. Hatszor kellett átszállni összesen. Álltunk a villamoson, gondoltam én leülök, de mégsem tettem, mert tuti elaludtam volna. Felszállt egy dagadt srác, kávés pohárral a kezében és felénk jött. Megállt Sophi előtt, és megkérdezte, hányas megálló a honnan tudjam milyen utca.

-Ott van a tábla, nézze meg!- mutatott ingerülten a táblára Sophia. 

Amikor visszafelé jött, pont előttünk járt és fékezett a villamos. Az egész kávés pohár tartalma, a ruhánkon landolt. Sophia felállt, ráugrott a srácra és a következő megállóig verte. Próbáltam megállítani, de én félek. A legjobb barátnőm, de ha rajta múlik, villás reggelit csinál belőlem. A megállónál a fiú leszállt kék foltokkal, mi pedig siettünk a buszhoz, ami 10 percet késett. A busz előtt egy kocsi jött, ami belehajtott még egy megmaradt pocsolyába és csupa sarasak lettünk tőle. Mindenki megbámult minket, gondolom hajléktalanoknak nézhettek.
Egy kedves nő, még oda is jött hozzánk és adott 10$-t. Egy normális, művelt és okos ember, vissza adta volna, de hát mi nem vagyunk se műveltek, se okosak, se normálisak, úgyhogy remélem ha rájön mégsem volt semmi bajunk, elnézi az esetet. Később amikor leszálltunk a buszról és fel a metróra, egy hely sem volt. 3 óra hosszát álltunk, egy 10 centis helyen. Vagy hatan megtapostak, egy kisgyerek oldalba vágott és egy kis csaj, fejbe vert a táskájával. Sophiának elege lett és "kicsit" elkiabálta magát.
-Aki még egyszer hozzám ér, kinyírom! Megértették?! Kinyírom! A rohadt életbe már! Hát milyen rohadt világ ez? Mindenki befogja a pofáját, kussol és nem ér hozzám! Világos?
Erre még én is tágra nyílt szemmel húzódtam hátra. De a jó hír az, hogy máris volt helyünk. Abban a percben eldöntöttem, hogy egész héten Sophival fogok suliba menni.

3 órás késéssel, de beértünk. Én megtartva az 5 méter távolságot haladtam Sophi mögött. Berontottunk az osztályba és mindenki elkezdett bámulni.
-Maguk hol voltak és mit csináltak eddig?- kérdezte Mr. Paul.
-Maga szerint mit csináltunk?- fontam keresztbe a karjaim.
-A túlélésért küzdöttünk tanár úr. De leordítottam mindenkit, úgyhogy nem volt gond.
-Ennek örülök Sophia.- mondta gúnyos mosollyal a tanár.
Az óra után, rohantam megkeresni Danielt. Megláttam az udvaron és mindenkit félre lökve rohantam oda hozzá.
-Daniel!- ugrottam rá.
-Rosalyn, te meg hol voltál eddig? Azt hittem valami bajod esett!- fogta meg az arcom.
-Mi bajom lett volna? Sophival voltam.
-Pont ezért hittem, hogy valami bajod esett.- mosolyodott el.
-Nagyon vicces vagy.- sétált el mellettünk Theo és Sophia.
-Jobban teszed, ha befogod, mert belőled meg ebéd lesz.- jelentettem ki komolyan.
Elmeséltem Daninek, hogy mi történt az úton idefelé és elkezdett nevetni.
-Most meg mi olyan vicces?- kérdeztem komolyan.
-Nekem ilyen koszosan is gyönyörű és vonzó vagy.- puszilta meg a homlokom.

Órák után, George vitt minket haza autóval. Sophi és Theo a hátsóülésen csókolóztak, mi pedig George-val azon agyaltunk, hogy szívassuk meg őket. Igaz, még mindig nem békültem ki a bátyámmal, de ő volt csak it nekem. Kitaláltuk, hogy mivel Theo elég messze lakik, nálunk megállunk és valamilyen okot kitalálunk, miért kell gyalog hazamennie. Sophia pedig úgyis elkíséri, úgyhogy Rosalyn: egy, Sophia és Theo: 0.
-Figyeljetek, kéne apának az autó. Nem baj ha ti is kiszálltok?- kérdezte a bátyám.
Engem majdnem elkapott a röhögőgörcs.
-Persze, semmi gáz.- vonta meg a vállát Theo.
Miután mindenki kiszállt a kocsiból, Sophiék elindultak, mi pedig be a házba. Mielőtt bementünk, ránéztem a két ifjú párra és láttam, hogy Sophia gyilkos szemekkel engem bámul és ezt mondja:
-Megöllek.
Hát igen.... holnapra egy szép Rosalyn rántotta leszek.

Mikor beértem a házba, George egy helyben állt és bámult előre. Azt hittem megőrült, de aztán megláttam Carlost.
-Jaj ne...- fogtam meg a fejem.
-Szia neked is, Rosa.- kacsintott rám a szőrgombóc.
-Szia.- vicsorogtam.
-Rosalynnak, házit kell írnia!- kapott fel az ölébe George.
Felrohant velem a szobába és ledobott az ágyamra, amiről leestem.
-Rosa, hol az istenbe vagy már?- ordítozott George.
-Itt!- nyújtottam fel a kezem.
A bátyám felkapott egy párnát és leült a sarokba hintázni.
-Kezdek frászt kapni! Állandóan itt van.
-Ne hogy pánik rohamot kapj itt nekem!- kiabáltam.
-Zavarok?- nyitott be Carlos.
Ekkor George felugrott az ágyamra és elbújt a párnák közé.
-Nem, csak elgurult neki valami odabent.- nevettem.
-Teljesen jól vagyok!- vágott a fejemhez egy párnát a bátyám.
-Ember a földön!- nyújtottam fel megint a kezem.
Carlos odajött, megfogta a kezem és magához húzott. Egy pillanatra, de belenéztem a szemébe. Pár másodpercen belül, Carlost is levette a lábáról a párna. Szó szerint.
-Te normális vagy?!- üvöltött a bátyámra.
-Igen, csak zavar a szimpla jelenléted.- mosolygott gúnyosan George.
Ezután Carlos végre kiment a szobámból, mi pedig George-val egy fél óráig nevettünk a történteken. Tudom, hogy haragudnom kéne rá, de nem tudok. A bátyám és szeretem. Mindenkinél jobban.