4. rész - Szeretem őt...

A hétvégét Sophival töltöttem, hogy jobban megismerjük egymást. Moziban voltunk, vásárolni és megmutatta Buenos Aires olyan szép helyeit, amiről még álmodni sem mertem. Arra is rájöttem, hogy soha többet nem szeretnék horrort nézni. Félek tőlük és nem is kicsit, de a városnézés és a vásárlás szuper volt. Kiderült, Sophi ha teheti, mindig vásárolni megy. Minden ruhát meg akart venni nekem pedig mondtam neki, hogy nem szeretném, ha rám költené a pénzét. Erre azt mondta: a legjobb barátnőjének mindent megvesz. Imádom ezt a lányt . Annyit tudok rajta nevetni. Folyamatosan vele lennék ha tehetném, de persze tanulni is kell és Daniel is ott van. Aki ma három üzenetet küldött, hogy jól vagyok e. Ő lenne Daniel:

Ne kérdezzétek honnan szedtem… kicsit kutakodtam. Kellett legalább egy kép róla. Zöld szeme van!

-Rosalyn.

-Mond George.

Nincs kedvem vele beszélgetni. Haragszom rá.

-Apa azt mondta készülj a vacsorához, mert vendégek fognak jönni.

-Jó köszönöm…

Nem akarok így beszélni a testvéremmel, de nem tudok neki mosolyogva válaszolni, mikor megbántott. Apának is biztos valami unalmas munkatársai jönnek, akik állandóan azt fújják, én milyen nagyra nőttem és milyen szép vagyok. De azért összekaptam magam, felöltöztem és felkészültem lelkileg. 

Mikor leértem, nem hittem a szememnek… Daniel volt itt az apukájával.

-Te? – kérdeztük egyszerre.

-Ismeritek egymást? – állt közénk apukám.

-Persze. Jól ismerem a lányát. – felelt Dani.

Ekkor picit zavarba jöttem, mert elég furcsa volt. Itt állt előttem az a fiú, akivel pénteken csókolóztam. Az a fiú,

aki az első szerelmem volt. Daniel apukája és az én apukám, kiderült nagyon is jóba vannak. Jó tudni.

-Szia Rosalyn, az én nevem, Victor Weness. Dani papája

vagyok. – mosolygott rám. 

-Üdvözlöm Mr. Weness. – ráztam meg a kezét.

-Szólíts csak Victor bácsinak. A fiam úgyis állandóan rólad beszél. Minél hamarabb szokd meg a tegezésemet.

Ekkor esett le mire gondolt…

-Tényleg rólam? – néztem Danielre gúnyos mosollyal. 

-Apa felmehetnénk Rosával beszélgetni? – terelte a témát

Daniel.

-Persze fiam. De aztán okosan!

Muszály volt nevetnem… Persze ha Daniel akarna valamit, azt megérezném. Ez után Daniel felhúzott a szobámba, de olyan gyorsan, hogy majdnem felestem. Háromszor is!

-Végre kettesben. – zárta be az ajtómat Dani.

-Emlékszel még rám Daniel? – kérdeztem érdeklődve.

-Ez milyen kérdés volt Rosalyn? – húzta fel azt az aranyos szemöldökét.

-Ránk. Az óvodában.

-Tényleg… Rosalyn! Úr isten el sem hiszem, hogy újra látlak. Fel sem ismertelek. Olyan régen volt már és most itt áll velem szemben az a lány, akire miután elment, hónapokig gondoltam. – ölelt át Daniel.

Mikor elengedett, ezt mondta:

-Már akkor is szerettelek.

Hát ezzel nincs egyedül. Életem első szerelme volt, és most is az.

-Egy pillanatra azt hittem, azért akarsz ennyire közeledni felém, mert az apukád jóban van az enyémmel.- mondtam szomorúan.

-Az ok, amiért ennyit foglalkozom veled, az az, hogy tetszel nekem. Nagyon is.

-Ne kezd kérlek…

-Mit? Ezt? – hajolt közelebb. 

-Nem is ismersz annyira Daniel. – néztem a szemébe.

-Ha engednél közeledni, talán már rég megismertem volna azt a Rosát, akit annak idején annyira szerettem, és akit most is ugyan úgy szeretek.

Feladtam. Hagytam, hogy közeledjen. Átkarolta a derekam és még erősebben húzott magához. Ez a második csókunk. Bár még csak a második, úgy érzem teljesen más, mint az első. Vadabb és jobb is. Még a szüleink vacsoráztak, mi lefeküdtünk az ágyamba beszélgetni.

-Daniel engem senki nem szeret az osztályból. Szerintem meg sem akarnak ismerni. Egyedül Sophia az, aki szeret.

-Jaj ne mondj már ilyeneket! Én is megkedveltelek.

-Az más… azt nem akartam. – hajtottam le a fejem.

-A lényeg, hogy bízz bennem, együtt megcsináljuk. - mosolygott rám Dani. 

Mikor éppen elkezdtem közeledni felé, bekopogtak. Kezdenék én is lágyabb lenni, erre bekopognak. Ha nem Dani papája lett volna, már rég a sürgősségin lenne a kórházban az az ember. Lekísértem Danit, majd visszamentem a szobámba aludni. Egyre jobban kezdem szeretni Danielt. Félek túlságosan..