2. rész - A nagy ő..

Indulok a suliba. Apukámmal megyek mert még nem igazán szeretnék egyedül bemenni az első napon. Szerintem ez nem olyan gáz... szimplán, csak félek az emberektől. Az óvodában és az iskolában is mindig csúfoltak. Bár már hozzászoktam, de még igazából mindig nem viselem el. Egyszer mikor Raul meg én sétálni mentünk, elmondta, hogy ő híres szeretne lenni és akkor mondta nekem először azt a mondást, hogy: Gondolkodj, higgy, álmodj és merj. Sosem felejtettem el, mert még egyszer számomra is fontos lesz ez a mondás. Tenni fogok érte. Miközben az úton erről gondolkoztam, csak azután jöttem rá, hogy apukám hozzám beszél...

- Mi a bajod Rosa? Már lassan tíz perce itt beszélek neked.

- Bocsi apa csak...- motyogtam. 

- Félsz az első naptól, tudom. De semmi értelme, mert egy nagyon okos és gyönyörű lány vagy. Bármit elérhetnél az életben, ha egy kicsit hinnél magadban. Nem fogom hagyni, hogy bármi bajod legyen. Ezt megígérem neked Rosalyn.- simította végig a karom.

- Köszönöm apa.- mosolyodtam el.

Miután kiszálltam a kocsiból, elindultam megkeresni az osztályomat, de fogalmam sem volt merre menjek. Meg akartam kérdezni azokat akik kint voltak, de ők csak elmentek mellettem, ráadásul a könyveket is kiverték a kezemből. Nagyon kedves emberek járnak ebbe az iskolába, az biztos. Mikor lehajoltam, hogy felvegyem a könyveimet, egy másik kéz ért az enyémhez...

- Várj hagy segítsek.- 

Leguggolt mellém, és a tekintetünk találkozott a másikéval. Barna haja volt, zöld szeme. Világoskék színű ing és sötét színű farmernadrág volt rajta. Gyorsan összekapkodtam a maradék könyvemet, és sietősen elindultam.
- Hogy hívnak?- kiabált utánam. Lassan megfordultam, és szapora lélegzettel rápillantottam.
- A nevem Rosalyn Parks, de csak Rosa. Téged hogy hívnak?- kérdeztem.
- Daniel Weness, de csak Dani.- kacsintott rám.
- Nagyon örülök, hogy megismerhetlek.-mosolyodtam el én is.
- Menni kéne órára... Látlak még?- túrt bele a hajába.
- Mindenképp.- jelentettem ki határozottan.
Ezután Daniel hátat fordított és elment.
- Várj!- kiabáltam utána.
- Igen?- fordult vissza Dani.
- Igazából... még új vagyok itt és fogalmam sincs merre kell mennem úgy hogy...- haboztam.- Segítenél megkeresni Mr. Paul osztályát?
- Persze bármikor.- bólintott.
Felvezetett a lépcsőn a második emeletre, és megmutatta hova kell mennem.
- Ez lenne az. Remélem jól megleszel ezekkel a bolondokkal.- nevette el magát.
- Most miért mondod ezt?
- Csak nézz be.- vigyorgott.
Amint benéztem láttam, hogy a fiúk egyik fele hátul szórakozott valamivel, a másik fele pedig vagy a padon, vagy a széken állt. A lányok elől beszélgettek a fiúkról (Mi másról? Pff..) kivéve egy. Egy padon aludt és nem is érdekelte, hogy ordibálnak körülötte.
- Szerintem egy tök normális osztály.-fordultam Dani felé.
Daniel ezután úgy nézett rám, mint aki éppen próbál megfejteni, de nem nagyon ment neki.

- Most miért nézel így rám?- motyogtam.
- Semmi csak, nehéz kiigazodni rajtad. Általában, mindenki nyitott könyv számomra, de te fejfájást okozol. Na de, nem rossz értelemben.- magyarázott.
- Daniel.... Köszönöm.-
Ezután Daniel elment és én pedig bementem a "normális" osztályomba, a "normális" emberek közé...