2. rész - A nagy ő.. Part 2

Bementem a terembe és egyszerre mindenki elkezdett engem bámulni... Kicsit rosszul éreztem magam emiatt, de már hozzászoktam, úgyhogy leültem egy szabad helyre. Két másodperc sem telt el azután, hogy leültem, egy fiú oda is jött hozzám.

- Szia! A nevem Brendon! Téged, hogy hívnak?!

Őszinte legyek? Féltem a sráctól. Csak úgy oda jön és a fejembe ordítja, hogy őt Brendonnak hívják. 

- Az én nevem Rosalyn!- ordítottam vissza.

Erre tapsot hallok az ajtóból...

- És meg is tette az első lépést!

Daniel volt az. Visszajött... de miért?

- Minden rendben Rosa?- sétált oda hozzám Dani.

- Persze. Csak ismerkedek.- nevettem el magam.

- Hagyd békén megértetted?- ordította le a fejét Brendonnak.

- Csak barátkozni akartam, nyugodj már le!

- De ne barátkozz! Hozzá se szólj, ne is nézz rá és hozzá se érj! Remélem érthető voltam!- kiabálta Daniel.

Kicsit meglepődtem ezen... Ne is nézzen rám, hozzám se szóljon és hozzám se érjen? 

- Elég legyen!- jött be dühösen Mr. Paul.- Daniel maga azt hiszem máshová tartozik. Igaz?

- Igaz tanár úr...- mondta Daniel.

- Brendon maga pedig üljön le és ordibáljon otthon.- mosolygott gúnyosan a tanár úr.- Ms. Parks maga jól van?

- Igen tanár úr. Minden rendben.

- Akkor rendben.- kacsintott rám.- Mindenki üljön le!

Elkezdődött az óra, de én végig Danielre gondoltam... Kérdések kavarogtak a fejemben. Vajon miért jött vissza? Miért foglalkozik ennyit velem? Ma ismertem meg, de máris hatással vagyunk egymásra. Alig ismerem, de mégis azt érzem, hogy régebb óta ismerem bárkinél. Ez a szerelem műve, amit még sosem éreztem igazán, de tudom mit jelent számomra... Ha jól működik, többé válsz tőle, mint ami vagy. Többé, mint amire képesnek tartod magad. Ezután vettem észre, hogy Mr. Paul fölöttem áll...

- Jól van Ms. Parks?

- Persze minden rendben, csak...

- Nem jól érzi magát? Hívjunk orvost?

- Nem szükséges... jól érzem magam.

Hála istennek, ezután csengettek.

- Mindenki mehet!- mondta a tanár úr.

Na végre... éppen mennék ki, hogy megkeressem Danielt, de erre...

- Ms. Parks marad.

Szinte sejtettem ezt az egészet...

- Eléggé furcsán viselkedett az órámon Rosalyn.

- Bocsásson meg Mr. Paul de ez az egész még elég új nekem.

- Remélem nem sok idő lesz még hozzászokik, mert különben semmit nem fog érteni.

- Megértettem tanár úr. Oda fogok figyelni.

- Ajánlom is.- mosolygott rám.

Mikor elindultam kifelé, Daniel ott várt az ajtóban. 

- Jól vagy?- kérdezte kicsit zavarodottan.

Muszáj volt nevetnem, mert annyira szégyellte magát a történtek miatt, hogy úgy nézett rám, mint egy kiskutya.

- Én jól!- mondtam nevetve.

- Na jól van. Egész nap a kedvedben próbálok lenni, meg is védtelek és utánad is jöttem. Erre az a hála nálad, hogy kineveted a másikat?- kérdezte kicsit szomorúan Daniel.

- Daniel... senki nem utasított erre. Én sem kértem, hogy segíts, vagy gyere utánam.

- Azt nem vetted észre, hogy talán fontos vagy nekem?

Ekkor vettem észre, milyen közel áll hozzám... A tekintetem találkozott az övével. Egyszerre négy dolog látszódott a szemében... a vadság, a félénkség, a szomorúság és a szerelem. 

- Tudod Rosa.. van benned valami, ami húz és tol egyszerre. De úgy látom ez számodra semmit nem jelent.

Ezt úgy mondta, mintha apró szilánkok szurkálták volna a belső részeit. Még egy pillanatra a szememet bámulta, aztán megfordult és ott hagyott.. egyedül. Végre van az életemben egy normális ember aki foglalkozik velem, de már az első napon elveszítettem. Ezt nem hagyhatom...

- Daniel!!- kiabáltam utána....