73. Rész - Rob Weness!

- Minden rendben Rosalyn?
Reggel hét óra volt és szakadt az eső odakint. Még Sophi hozzám nem szólt, észre sem vettem, hogy véresre vagdostam az ujjamat, miközben egy paradicsomot szeleteltem a salátához. Lenéztem a véres ujjaimra, amiket már csípett a pardicsom leve, de nem érdekelt. Fapofával folytattam tovább a szeletelést.
- Figyelj Rosa... - szólalt meg Juliet. - Én megértem, hogy rosszul érzed magad amiatt, amit Daniel tett veled, de ha jobban belegondolsz, te sem voltál túl őszinte. Persze te nem voltál bunkó, de Dani se szokott az lenni. Nem gondolod, hogy valami baja van és azért mondta ezt neked, hogy titokban tartsa? Ismerjük Danielt Rosalyn. Nem haragudhatsz rá azért, mert meg akarja védeni a családját!
- Na, ide figyelj! - emeltem fel a hangom. - A férjem hagyja, hogy egyedül szüljem meg a gyermekünket! Nem kellek neki és Rob sem kell neki, mert fontosabb az a rohadt koncert! Azóta ki tudja már hány lánnyal csinálta már? Mi van, ha régen azért nem járt haza?! Ti sem tudhattok mindent csajok! Régen tudjátok mit leművelt velem? Szörnyen fájt már az is, ha csak látnom kellett, mert nem volt az enyém!
Ingerülten félkaptam a kést és nekidobtam a szekrénynek. Nem bírtam tovább elviselni ezt a nagy tehert... Nem akartam folytatni ezt az egészet. Bárcsak vége lenne már...
- Rosalyn, mi teljes mértékben megértünk. - kezdte nyugott hangon Sophi. - De ezzel a kiabálással nem csak nekünk ártasz, hanem a babádnak és Becának is. Bent van igaz a szobájában, de szerinted nem hallotta? Ő ezeket el fogja tanulni tőled és olyan lesz mint Juliet kiskorában. Hosszú idő volt, még észhez térítettem, ne akarj te is erre a sorsra jutni. Rob hozzád is tartozik, nem kell hozzá Daniel. Igen, szüksége van az apjára, de ha olyan erős lesz mint te, ki fogjátok bírni. Egyedül is képes vagy ezt megcsinálni és ha gondolod, be is mehetek veled.
Szépen, lassan sikerült megnyugodnom. Megsimogattam a hasam, hogy meggyőződjek róla, minden rendben van e odabent. Rob mint mindig, hiperaktív volt, pont mint a nővérkéje. Ekkor Beca szaladt ki a szobából és megfogta a hasamat.
- Mama, Rob baba mikor jön ki?
- Hamarosan picim. - mosolyodtam el.
- És szabad majd játszanom vele? - nézett fel rám boldogan.
- Hát persze, hiszen az öcsikéd lesz!
- Mikor kell majd visszavinnünk?
Kitört belőlünk a nevetés. Szegénykém még alig ért valamit ebből a hatalmas világból.
- Nem Rebeca, nem visszük vissza. Ő velünk marad. Örökre.
Sophi és J. eltervezték, hogy délután bevisznek a városba kicsit kikapcsolódni. Szülkségem is volt rá. A pláza tele volt furcsa emberekkel és híres színészekkel. Azt hiszem láttam Selena Gomez-t elsétálni a Victoria's Secret előtt. Viszont Daniel még mindig nem hagyott nyugodni... Vajon mit csinálhat otthon? Ki tudja, lehet három nővel vagy egyszerre. Na jó, azért azt nem. De mi van, ha mégis? Nem úgy ismertem meg Daniel Weness-t, mint egy utolsó bunkót. Ideje lenne hinni neki és a saját dolgaimmal foglalkozni, mint például Becával aki egy lányt kerget a hosszú, rózsaszín haja miatt.
- Oda kéne mennem segíteni rajta, nem gondolod? - kérdezte bizonytalanul Juliet.
- És ha kinyír? - fordult felé Sophi.
- Tisztázzuk... A lányom nyír ki, vagy a pink démon? Csak mert nem világos...
Végül Rebecának sikerült elkapnia a lányt, aki mérgesen hátrafordult. Azt hittem, ellöki, vagy elküldi a picsába, de meglepetésemre ellágyult a tekintete, felkapta a lányom és elindult vele felénk.
- Azt hiszem, őt itt elvesztettétek.
Mikor meglátott, teljesen ledermedt és lehervadt a szájáról a mosoly.
- Jól vagy? - kérdeztem.
- Persze... - felelte félénken. - Csak betegesen hasonlítasz valakire és azt hittem... Na mindegy.
Ilyedt szemekkel átadta Becát, majd hátralépett.
- Biztos, hogy nincs szükséged orvosra?
- Teljesen biztos, jól vagyok. Most viszont sietnem kell, mivel drága barátnőm felbérelt taxisnak, hogy hozzam el a pasiját. Jó kis munka. - húzta gúnyos mosolyra a száját. - Örültem a találkozásnak!
Mintha Sarah mesélt volna egyszer egy rózsaszín hajú csajsziról...
- Yio! - szóltam utána.
Meglepetten visszafordult és jól végigmért.
- Honnan tudod a nevemet?
- Sarah mesélt rólad még jó régen...
- Gondolom, miket mesélhetett. - nevetett. - Hogy kirúgtak az állásomból, hogy segítettem egy Stoesselnek amitől még most is hánynom kell és, hogy mekkora egy seggfej vagyok. Igen...
Tulajdonképpen, tényleg ezeket mesélte nekem Sarahfina, de azt hiszem, rosszul ítélkezett. Ez a lány, megváltozott. Lehet, hogy úgy néz ki kívülről, mint aki meg akar ölni, de valójában egy fahéjas tekercs!
- Yio drága, nem azok vagyunk, aminek a világ hisz minket. Néhányan rosszakat, néhányan jókat gondolnak. Mi döntjük el, kik vagyunk és, hogy mikor, hol és kinek mutatjuk meg.
- Nagyon aranyos vagy velem, pedig még nem is ismerlek és már többet tanultam. Köszönöm. - mosolyodott el.
- És Sarah? Tudtommal, most ő is NY-ben tartózkodik.
Először nem nagyon akart válaszolni, szerintem azt hitte kém vagyok. Ja, persze. Majd gurulok a pocakomon a pláza kellős közepén. Aztán beadta a derekát.
- Stoessel miatt, jelenleg igen. Utána irány vissza San Francisco. És te ki vagy?
- Rosalyn Weness. Sarah nálunk lakott egy darabig, mikor elmenekült Tini elől. Már rég nem beszéltem vele...
- Hidd el, nagyon jól van! Kábé ekkora hasa lehet neki is, mint neked. Nagyon mozgolódik a drága Noah, tiszta apja. Stoessel vér folyik az ereiben, az biztos. Viszont most tényleg lépnem kell, különben Franciscot még a végén elviszik a melegek. Szép napot nektek és még egyszer köszönöm!
És már el is tűnt pink hajával a tömegben.

Kezdtem egyre jobban elfáradni és rosszul is éreztem magam... Még Sophiék bementek egy boltba, én eleohantam a vécére. Sosem hittem volna, hogy egy plázában fog ez megtörténni velem, de mikor lenéztem, hatalmas tócsa volt alattam. Először azt hittem (halál komolyan!), hogy bepisiltem... Aztán kapcsoltam és már rohantam is a barátnőimhez!
- Csajok! Jön a baba! Elindult! - kiáltottam.
Mind a ketten a próbafülkéből rohantak ki. Sophia póló nélkül, J. pedig nadrág nélkül szaladtak és út közben huzigálták magukra a ruhát. Ha éppen nem szülni készülnék, halálra röhögném magam azon, mennyire ijedtek.
- Nem lehet, hogy csak bepisiltél? - pánikolt Juliet.
- Nem, nem pisiltem be! - kiabáltam.
Hála az égnek, a kórház innen egy tömbnyire van, amit futva megtehetünk, mielőtt még Rob kibújna. Látszik hogy az apjára hasonlít, ő is mindig a legrosszabb pillanatokban csinálja a hülyeségét. Három perc sem kellett, mire a kórház elé értünk és akkor megláttam Sarah szőkés-barna fürtjeit, amint rohan befelé a kórházba, mint a félőrült.
- Sarahfina! - kiáltottam oda neki.
Megállt, körbepillantott, aztán meglátott engem és intett egyet.
- Bocs, most rohanok szülni, de utána esküszöm felkereslek! - kiáltotta.
És már szaladt is, én pedig utána. Vicces volt ez a helyzet, hiszen egymás melletti szobákba toltak be minket. Sarah-nak már fájdalmai voltak, de én még nem tartottam ott. Csak hallgattam Francisco jajgatását odakintről. Mindaddig viccesnek találtam, még el nem indultak a fájások. Hangosan felkiáltottam és már rögtön oda is gyűltek körém. Sophia az orvos háta mögött pattogott, hogy láthasson engem és szoríthassa a kezem, aminek nagyon örültem. Jó, ha az embernek van egy olyan legjobb barátnője, aki még szülni is eljön vele.

Egy óra küszködés után, teljesen ki voltam merülve, de még bírtam! Nem fogom feladni és azt sem fogom hagyni, hogy császározzanak! Az én fiam normálosan fog születni, úgy mint a nővérkéje. Mikor már azt hittem minden remény elveszett, meghallottam a sírást... Életem legboldogabb percei. Igaz, ez már a második ilyen esetem, de még mindig könnyek között veszem át a gyermekemet, akit egy kék autós takaróba csavartak bele. Mogyoróbarna szeivel rámnézett és már abba is hagyta a sírást. Kinyújtotta a kezét, rátette az arcomra kis kezecskéjét és elmosolyodott. Alig van még idekint egy perce, de már mosolyog! Ez az én fiam! Sophia felé fordultam, aki szintén sírt, pedig ritka pillanatok azok, mikor őt sírni látom.

- Tiszta apja... - suttogta Sophia.
Nem tagadom, tényleg olyan, mintha Daniel bámulna engem. Még szerencse, hogy Rebeca inkább rám hasonlít, különben megőrülnék három vérbeli Weness gyerekkel! De az igazság az, hogy még akkor is szeretném őket, ha gyilkosok lennének, hiszen belőlem nőttek. Én nevelem, etetem, fürdetem és ami a legfontosabb, én szeretem őket. Az már másik kérdés, hogy fogják bírni a szomszédaink... Azt hiszem, írok is nekik egy levelet, aminek első mondata: Rob és Rebeca Weness támadásba lendül!