74. Rész - Az életemet is...

Drága olvasóim, Zsófi és én újra úgy döntöttünk, hogy összeolvasztjuk ezt a részt, ezért most Rosalyn belecsöppen kicsit Fran-ék életébe. :) Bocsánat a rövid részért, de remélem tetszeni fog, puszi!

A kezemben sem tartottam öt percnél tovább a fiamat és már el is vitték vizsgálatokra és egyéb ilyen helyekre. Azt mondták, az első két napban nem lehet velem, utána viszont addig ölelgethetem, ameddig csak kedvem tartja. Szerettem volna ordítani, de mégiscsak egy kórházban vagyunk. Eleinte mozdulni sem bírtam, csak pihentem és aludtam. Daniel egyszer sem hívott fel, hogy mi van Rob-val, vagy velem, ami eléggé rosszul esett. Sophi és Juliet rohangáltak hozzám minden egyes nap gyümölcsökkel, amikkel már megtelt a szekrényem, így a mellettem lévő öregebb hölgynek adtam a felét. Olyan boldogan ette, hogy még nekem is jobb lett a kedvem tőle! Viszont kellemetlenül is éreztem magam... Most szültem 22 éves létemre, itt pedig mindenki van vagy 34 éves! Azért képzelhetitek, az én 164 centimmel... Megalázó érzés. De azt még mindig nem bánom, hogy Rob és Rebeca itt vannak nekem, hiszen ők azok, akik betöltik a minden napos sötétséget fénnyel. Mivel az apjuk csak fájdalmat okoz, szükségem is van a boldogságra. De nem tehetek arról, hogy nem akar velem és a gyerekeinkel lenni. Csak tudnám, mikor változott meg ennyire. De az én hülye szívem... Nem fog a józan észre hallgatni, továbbra is hisz, szóval nem túl okos, de akkor is az én hülye szívem.

Másnap délután, bejött a doktorom a sok ápolónővel.
- Kedvesem, hogy érzi magát? - kérdezte szélesen mosolyogva.
Hánynom kellett tőle...
- Nagyon jól, csak szeretném már latni a fiamat! - válaszoltam én is széles mosollyal.
- Kérem, tudja, hogy nem lehet. Inkább sétáljon egyet, az jót tesz.
- Maga honnan rendelte a diplomáját? Az ebay-ről? Meg tudná mondani merre van Sarah Muller szobája? Szeretném meglátogatni.
- Befordul a sarkon és a B34-es szoba hölgyem.
Felállni már más helyzet volt... A hasam égett belülről és nem tudtam eldönteni, hogy most kell e pisilnem, vagy nem kell! Becánál ennyire nem volt nehéz... Végül lassacskán, de sikerült kivánszorognom az ágyból és felvennem a cuki cicás mamuszomat és a köntösömet. Belenéztem a tükörbe, ahonnan egy csapozott hajú nő nézett vissza rám. Ez nem Rosalyn Weness, abban biztos vagyok. Hol van az igazi énem? Hová tűnt? A régi énem gyerekes volt és minden kis dolgon elsírta magát, még egy cuki reklámon is. De ez a Rosalyn magabiztos, erős és komoly. A nyafogós kislány már a múlté. Kicsi léptekkel haladtam a folyosón, de nem fájt már annyira, hogy elviselhetetlen legyen. Sarah-ért bármit megtennék és ha ő nem jön el hozzám, akkor én megyek. Megálltam a B34-es szoba előtt és bekopogtam. Csak vártam és vártam... Mikor már megfordultam volna, hogy visszamenjek, Francisco dugta ki az orrát szomorkás tekintettel.
- Helló szép fiú, hogy vagytok?
- Nem hiszem, hogy itt lenne az ideje annak, hogy gúnyolódjunk. Nem túl jól...
- Uram isten, Francisco Stoessel-nek nincs kedve bunkózni... Ez is nagy szó. Sarah és Noah? - kérdeztem aggódóan.
- Sarah kómában van... - suttogta. - De a fiúnkal minden rendben, biztos a megfigyelőben van egyelőre.
- Biztosan minden rendben lesz Stoessel, nem kell aggódnod. Sarah erős, túl fogja élni.
- Nincs kedved bejönni? Lehet jót tenne neki, ha hallaná egy ismerős hangját. Talán csodát teszel Weness...
Ritkán lehetett látni, ha Fran elmosolyodik. Azt tudtam, hogy miután egy férfiból apa lesz, megváltozik, na de, hogy ennyire? Soha nem volt még ennyire kedves velem. Boldogan beléptem Sarah-hoz, de amint megláttam, azonnal lefagytam... Teljesen el volt sápadva és mindenhol gépek és drótok körülötte.
- Mit tettél vele Francisco? - kérdeztem könnyes szemmel.
- Szörnyű dolgot... Ha meghal, soha az életben nem bocsátom meg magamnak. Jobban oda kellett volna figyelnem, hiszen nézz csak rá... Olyan fiatal még. Tönkre tettem az egész életét...
Kellett egy kis idő, hogy le tudjam nyugtatni magamat és arra, hogy összeszedjem minden gondolatomat.
- Fran, egy gyermeknél nincs is csodálatosabb dolog a világon. Hidd el, én már csak tudom. Van egy két éves kislányom! 19 voltam, mikor megszületett, Sarah 21 éves! Szóval azt hiszem, okosabb mint én... Először én is nagyon féltem, mi lesz velem, de aztán rájöttem, hogy ennél nagyobb ajándékot nem is kaphattam volna. Ha nem lenne Rebeca, most nem beszélgetnék itt veled. Életet lehel belém minden nap. Nem tudom, hogy csinálja, de az apjára ütött ebben az biztos...
Rossz érzés volt akár csak egy pillanatig is Daniel-re gondolni. Utálni akartam, teljes szívemből, de képtelen vagyok rá... Csak szeretni tudom.
- Tudod Rosalyn... Ha nem lennél ennyire dilis, még talán lógnék is veled.
- Dettó, paragép. - kacsintottam.
- Be kell, hogy valljam, nagyon hasonlítasz a húgomra... Így elég nehéz utálni téged. - fintorodott el.
- Sajnálom Stoessel, de ez vagyok én. A húgod fiatalabb, biztos lemásolt engem. Csodás egy lány, Sophia összefutott vele és hernyószemöldökkel még Rio-ban. Vicces volt hallgatni. Szerencsés srác vagy. Van egy csodaszép szerelmed, egy tünemény kisfiad és egy híres húgod. De te mégsem vagy boldog... Nyomja a válladat a sok teher igaz?
Válaszul csak bólintani tudott. Egy darabig még ott ültünk csöndben, aztán felállt és mélyen a szemembe nézett.
- Azt hiszem, most elmegyek kávéért. Te addig beszélj életem szerelmével...
Sajnáltam Frant. Szörnyű érzés lehet mindenkit elveszíteni egyszerre... Persze megértem, hogy hazudnia kellett Martinának, a gyermekéről volt szó. Biztos jövőt kellett teremtenie neki és erre a legjobb megoldás az volt, ha eljönnek onnan. A szülei kiakadtak volna és elküldték volna Sarah-t egyedül... Csodálom Franciscot. Képes volt mindent otthagyni és új életet kezdeni. Erre nem mindenki képes.
- Hé, harcosom. - fordultam Sarah felé.
Megfogtam a kezét és nyomtam rá egy puszit.
- Miért hiszed azt magadról, hogy gyenge vagy Sarah? Nálad erősebb embert nem is ismerek! Eszméletlen mennyi mindenen mentél keresztül, mégis itt vagy és sikerült a világra hoznod egy csodás kisbabát! Nem adhatod fel most... Élned kell és fogsz is. Gondolj csak bele, mi lenne, ha ittagynád a fiad és Frant... Nem bírná elviselni és előbb vagy utóbb megölné magát. Maradnod kell, hogy felneveld Noah-t. Azt akarom, hogy olyan bátor és erős legyen, mint az anyukája! Persze elhiszem én... A sok szenvedés és átsírt éjszakák után, nehéz visszatérni onnan, ahol fehér szárnyú angyalok énekelnek, de az nem a valóság Sarah... A valóság az, amiben élnünk kell itt és most. Meg tudod csinálni, ismerlek és a világ összes kincséért sem hagynál cserben. Emlékszel, mikor azt mondtad, jössz nekem egyel? Eljött az ideje, hogy beteljesítsd amit ígértél... Azt kérem tőled, hogy maradj. Nehéz az élet, ezt nem tagadom és még nagyon sok akadály van előttünk, de azokat mind azért kaptuk, hogy átugorjuk őket. És te eddig csodálatos módon, mindet hibátlanul teljesítetted. Ne érezz büntudatot... Mert nincs miért! Ideje lenne magaddal foglalkozni drágám. Nem felelhetsz meg mimdig másnak, magadnak kell! El kell fogadnod magad végre. Ha majd rádmosolyog a fiad életében először, rájössz... Vannak dolgok, amikért érdemes maradni. Hiszek benned hercegnő.
Mikor Fran visszaért, kisírt szemekkel, a fejem Sarah kezére hajtva talált. Leült mellém és a kezembe nyomta a kávét.
- Mit gondolsz, használt?
- Én úgy gondolom, hamarosan megkapjuk a választ.
Azt hiszem most jött el a pillanat, mikor Francisco Stoessel és én barátságot kötünk. Igazi barátságot. Nincs túl sok közös bennünk, de egy biztos. Mind a ketten odaadnánk Sarah-ért bármit, még az életünket is. Ugyan ezt érzem viszonzásul is. De legalább tudom, hogy van ember, akiért még érdemes tűzbe ugrani, mert vannak akikért nem. Sokan nem érdemlik ezt meg. És most remélem nagyon jól tudja az a valaki, hogy róla beszélek.