7. rész - Őrült Hétvége Part 2

Miután eljöttem Daniel-től, kb úgy hajtottam haza az autóval, mint ahogyan Sophia szokott, mikor vásárolni megyünk. Berontottam az ajtón és mikor beértem, apa várt rám egy sráccal.
-Szia Rosalyn!- mosolygott apukám.
-Amm... Szia apa, jól érzed magad?- néztem rá elkerekedett szemeimmel.
-Persze, jól vagyok. Egyébként, ő Carlos. Ugye milyen jóképű fiú?- kérdezte apa.
Tisztázzuk, Carlos egy nagyon "jóképű" srác volt. Förtelmes egy ember volt egyébként, szőrös mindenhol és elképesztően csúnya.

De hát... ilyen az élet.

-Persze apa, álmaim férfia. Most pedig ha megengeditek, felmennék a szobámba elkészülni.

Felrohantam a szobámba, ugyanis 20 percem volt arra, hogy összeszedjem magam a bulira. Felvettem a hosszú fekete felsőm, a kockás fekete szoknyám és egy hozzá illő fekete harisnyát. Kisminkeltem magam, begöndörítettem a hajam és már indultam is.

 Theo-ék háza előtt, megálltam egy kicsit, hogy gondolkozni tudjak, de erre kinyitotta az ajtót David. Csak annyit lehetett látni, hogy Theo póló nélkül rohangált, oda- vissza. Beléptem az ajtón és az első akit megláttam, Sophia. Ki volt engedve az a gyönyörű hosszú haja, fekete ujjatlan póló és fekete cicanadrág volt rajta. Elképesztően gyönyörűen nézett ki. Mindig vagy össze volt fogva a haja, vagy be volt fonva. Igazából, Sophia egy egész csábító és vakmerő lány.

-Szia Rosam! De csini vagy.- ölelt át Sophi.

-Hát... aki itt gyönyörű, az te vagy.- néztem végig rajta kitágult szemekkel.- Csak nem kiöltöztél valakinek?- fontam keresztbe a karjaim.

-Kinek öltöztem volna ki?- habozott.- Inkább gyere, igyál valamit.- húzott maga után.

Váratlanul, Theo közénk ugrott és megölelt.

-De örülök, hogy itt vagy! Azt hittem, sosem érsz ide! Beszélnem kell veled.- húzott az udvarra. 

Marhára idegesítő, mikor rángatják az embert. Kiköpött Sophia...

-Szóval... Az a helyzet, hogy szerelmes vagyok. Szerintem, sejted ki az.

-Igen, Sophia.

-Valahogy úgy.- mosolyodott el.- A lényeg, hogy... tényleg nagyon szeretem. Nem hiába hívtam meg ide. Csak.. fogalmam sincsen, hogy közöljem ezt az egész dolgot vele. Nem tudom, hogy reagálna rá.- vakarta meg a tarkóját.

-Szerintem, egyszerűen közöld vele. Sejtésem szerint, ő is beléd van esve. Nagyon látszik. Ha belegondolsz, sosem öltözött még így ki sehova. Itt pedig, ki másnak öltözött volna ki, ha nem neked. A lényeg, hogy ne idegeskedj, mikor elmondod neki. Légy nyugodt és nézz a szemébe. Én hiszek az igaz szerelemben tudod? Nem hiszem, hogy mindenki egészséges marad vagy senki nem lesz beteg, de mindenkinek kellene egy igazi szerelem és annak legalább, egy életen át kéne tartania. 

Fogalmam sem volt arról, miket beszélek, csak jöttek a szavak a számból. Aztán azt vettem észre, hogy Theo bámul, végül egy enyhe mosolyt erőltet a szájára.

-Most mi a baj...?- kérdeztem megszeppenve.

-Semmi csak... nem tudlak megfejteni Rosalyn. Itt állsz előttem és semmit sem tudok leolvasni rólad. Különleges lány vagy te Rosa, Daniel jól választott.- mosolyodott el megint, végül visszament a házba. 

Én még kint maradtam egy kicsit, bámultam a csillagokat. Pár perccel később mikor visszamentem, meglepetés fogadott. Theo és Sophia, csókolóztak. Theo átkarolta Sophit és olyan erőteljesen csókolta, hogy azt hittem, belemászik a szájába. 

El kell ismerni, nagyon aranyosak voltak együtt. Örültem, hogy ennyire jó lett a kapcsolatuk. Mivel eléggé magányos voltam, felmentem a teraszra, hogy tovább bámulhassam a csillagokat. 

-Merre van a szőke herceged?- kérdezte egy hang.

Megfordultam és Daniel közeledett felém. Először azt hittem képzelődöm, de aztán rájöttem, hogy ez a valóság.

-Te... Te meg... 

Alig tudtam megszólalni. Annyira örültem, hogy itt van.

-Gondoltam, ellátogatok a jó öreg Theo barátomhoz, de ő el van foglalva odalent.- mutatott lefelé.

-Szerintem már Sophinak fáj a szája.

-Hát... én sem tudom eldönteni, most vagy be akarja indítani Sophiát, vagy éppen a kígyómérget szívja ki.- állt oda mellém.

Semmit sem szóltam, csak tovább bámultam az eget. Végül megtörte a csendet Dani.

-Ahány csillag van az égen, annyira szeretlek.- ölelt át hátulról.

Könnyes szemmel fordultam szembe vele, majd ezt mondtam.

-Sosem hittem, hogy megtalálom majd azt az embert, akit ennyire tudok szeretni. Igazából... még sosem volt pasim előtted és fogalmam sem volt milyen az, ha szeretek valakit. Mindig féltem a szerelemtől... attól féltem, hogy vagy megsebez, vagy csak kínozni akar. 7 milliárd ember él a földön, de nekem csak te kellesz.- fogtam meg az arcát. Közelebb hajolt hozzám, majd megcsókolt. A csókja egyre jobb és jobb. Forró és édes mint a méz. Mikor elengedett, Daniel felnézett a csillagokra, majd vissza rám és azt mondta: 

-A csillagok sem tudnak sötétség nélkül ragyogni.- mosolygott rám...