6. rész - Szétesni, felállni, továbbmenni...

Másnap reggel, egy orvosi szobában feküdtem, egy fekete színű kanapén. Időbe telt, még ráeszméltem, hogy hol is vagyok és miért. Feltápászkodtam a kanapéról és elindultam kifelé.
-Kellemesen aludt, Ms. Parks kisasszony?- kérdezte egy hang. Hátrafordultam.
-Nem annyira...- mondtam a dokinak- most pedig ha megbocsát, a barátomat megkeresném.
Hátat fordítottam és elindultam sietősen megkeresni Danielt, de nem volt sehol. Se kint a kórház udvarán, se a folyosókon, se az ágyában. Ekkor megláttam George-ot.
-Szia Rosalyn.- köszönt a bátyám.
-Hol van Daniel?- kérdeztem kétségbeesve.
-Rosa, nyugodj le, Daniel jól van.
-Nem...- csuklott el a hangom- nem azt kérdeztem hogy van, hanem, hogy hol van?
Ekkor már levegőhöz kapkodtam. Ha valami baja esett, én felakasztom magam, esküszöm.
-Danielt, átszállították a központi kórházba Rosa.
-Oda kell mennem, most!- indultam el.
-Nem mész te sehová. Iskolában lenne a helyed, drága húgom.- fogta meg a kezem George.
-Engedj el!
Próbáltam kiszabadítani a kezem, de nem ment. Sokkal erősebb mint én.
-Nem engedlek! Ha azt mondom iskolába mész, akkor oda mész.
-Olyan lettél mint apa.- forgattam a szemem.
Mikor kimondtam ezt a mondatot, a bátyám elengedett.
-Most miért mondod ezt?- kérdezte kicsit értetlenül.
-Nem mindegy az neked? Hiszen.. te vagy a nagyobb. Te vagy a főnök, otthon kéne lenned, hogy csicskáztasd a talpnyalóidat. De ide figyelj George Parks, nekem, te nem dirigálsz. Sem jogod, sem okod nincs erre. Úgy, hogy leszel szíves befogni a szádat és megülni a seggeden.
Büszke voltam magamra. De teljes mértékben úgy éreztem, jól tettem, mert teljesen olyan lett mint apa. Nem emlékszem, mióta akarja ő apa példáját követni. Egyszer, mikor visszatértünk Los Angeles-be Olaszország után, azt hittem végre újra itthon vagyunk és itt is maradunk. Aztán egy hét múlva, a papám szólt, hogy csomagoljak. Egy világ tört bennem össze. Sosem érezhettem magam otthon, mert mikor éppen beilleszkedtem volna, apa szépen közölte velem, hogy megint utazunk. Elgondolkoztam párszor azon, hogy azt hazudom wc-re megyek, aztán kimászok a repülő szárnyára, hogy leugorhassak, de hanyagoltam.

Fél óra múlva, bementem a központi kórházba, Danielhez. Halkan benyitottam hozzá, mert azt hittem alszik, de nem mert mikor beléptem úgy rám mosolygott, mint mikor egy három éves kislány, megnéz egy horrorfilmet és a szájára fagy a mosoly.
-Rosalyn Parks!- kiáltotta a nevemet.
-Igen úgy hívnak, Daniel Weness.- mosolyogtam gúnyosan.- Hogy érzed magad?
-Azon kívül, hogy lüktet a fejem, széthasad a gyomrom és úgy érzem mindjárt megfulladok? Tök jól.- bólogatott.
-Nem azért kérdeztem...
-Tudom Rosa. Tudom. Na gyere, ölelj már meg!- nyújtotta felém a karját.
Az illata ugyan olyan volt, mint mikor először éreztem. A teste, ugyan olyan meleget árasztott, mint mikor magához húzott.
-Te hogy vagy?- kérdezte miután elengedett.
-Azzal ne foglalkozz én hogy vagyok. Nekem semmi bajom.
Egy másodperc után, elkezdett nevetni.
-Most mi vicceset mondtam?- kérdeztem értetlenül
-Csak csodállak.- fonta keresztbe a karjait.- Csodálom, hogy milyen erős, bátor és szexi vagy.
Zavarba jöttem... Lehet, hogy a halálos ágyán fekszik, de ő azért is arról beszél, én milyen szexi vagyok. Logikus ez ilyenkor.
-Nem vagyok szexi. Szerintem nem ez az a pillanat, mikor ilyenekről kell beszélgetnünk.- jelentettem ki komolyan.
-Ezt most úgy mondtad, mintha visszautasítanál Rosalyn.
-Nem utasítalak vissza.- feleltem. Mielőtt folytatni tudtam volna, Daniel félbeszakított.
-Aha, szóval most azt mondtad, igen is akarsz engem.
Persze, hogy akartam, de ki akart erről beszélgetni egy kórházban?
-Muszáj ezt itt? Ha kiengednek, ezt megbeszéljük.- ültem le mellé az ágyra.
-Hajolj közelebb. Súgni akarok valamit.
Közelebb hajoltam, annyira hogy már éreztem, hogy a szája hozzáér a fülemhez.
-Én őrülten kívánlak.- súgta a fülembe.
Én csak nevettem... ha nem kórházban ülnék most vele, már rég bemutatta volna nekem az ágyát. Nem mondtam semmit, csak megcsókoltam. Mikor elengedtem, Daniel csak ennyit mondott:
-Szeretlek.
-Én is szeretlek.- feleltem.