6. rész - Szétesni, Felállni, Továbbmenni Part 2

Másnap reggel, apa ordítozására keltem fel. George-val kiabált. Nem hallottam tisztán mit mondott neki, de elég valószínűnek tartom, hogy a vita rólam szólt. Mivel éjszaka, hajnali egykor értem haza a kórházból. Gyorsan lesiettem, még mielőtt az apám megfojtja a bátyám.
-Mi folyik itt?- kérdeztem hangosan.
-Nahát, megérkezett Rosalyn. Csoda, hogy itt vagy. Jó, hogy nem költöztél már be oda édes kislányom.
-Ami azt illeti.- támaszkodtam neki a falnak.- Szívem szerint, szeretnék oda költözni.
-Még jó, hogy én vagyok az apád.- röhögte el magát.
-Ugye, ugye?- mosolyodtam el én is.
-Most szórakozol?!- ordított vissza.
-Először is. 17 éves vagyok, nincs szükségem arra hogy dirigáljanak. Főleg ne te. Másodszor, ne kiabálj velem! Az apám vagy, de semmi jogod nincsen hozzá, hogy kiabálj velem!- emeltem fel a hangom.
-Ez az! Még csak 17 éves vagy! 18 éves korodig, én mondom meg mit csinálj!
Csak bámultam az apámat... sosem hittem volna, hogy így vissza fogom majd magam, de csak ennyit mondtam:
-Hát jó...

Visszamentem a szobámba, hogy felöltözzek és elmenjek a kórházba Victor bácsival. Pár perc után, dudálást hallottam odakintről. Elindultam a lépcsőn és megláttam az apámat, ahogy ki akarta nyitni az ajtót.
-Ha most oda kimész...- kezdtem halkan.- Engem soha többet nem látsz.
Az apám ekkor elengedte a kilincset és szó nélkül bement a szobába. A könnyeimet törölgetve indultam ki az ajtón, majd beszálltam Victor bácsihoz.
-Szia Rosalyn! Minden rendben?
-Jó napot, Victor bácsi. Igen, azt hiszem. Daniel?
-Ő nagyon jól van.- mosolyodott el lelkesen.- A hétvégére még bent akarják tartani a biztonság kedvéért, de hétfőn már megy suliba.
-Az szuper! Na indulhatunk?
-Rosalyn....
Na tudtam, hogy lesz még valami. Mi jön még? Kiderül, hogy George-nak barátnője van, vagy mi? Na nem... az azért lehetetlen.
-Szerintem, jobb lenne ha elmennél suliba... Péntek van, de ha azt mondod beteg voltál, biztos nem szólnak érte.
Hogy tudtam. Éreztem, hogy valami nem lesz jó. Semmi kedvem nem volt suliba menni. Teljesen fölöslegesnek tartottam, főleg így, hogy beállítok pénteken.
-Rendben.
Így hát, visszamentem a táskámért és nagy örömömre, Victor bácsi elvitt a suliba.

Mikor beértem, mindenki megbámult. Pedig... nem volt rajtam semmi érdekes. Egy térdig érő lila szoknyát és egy hozzá illő fehér inget vettem fel. A szemem ki volt húzva és szempillaspirál is volt rajtam. A hajam, szokás szerint be volt göndörítve. A fiúk végig bámultak rajtam, amit még élvezni is tudtam volna, ha nincs Daniel, de itt van. Ez jobb is így. Bementem a terembe, ahol az osztálytársaim hülyéskedtek, de amint megláttak, minden beszélgetés abba maradt. Kicsit kínos volt ez nekem, úgyhogy leültem a helyemre. Pár perc után, Theo odajött hozzám.
-Szia Rosalyn. Hogy vagy?
Kicsit meglepődtem. Theo, az a srác volt aki már azzal leveszi a lányt a lábáról, hogy ránéz. Képtelen voltam, nem nézni a szemébe. Nem tetszett és nem is voltam belé szerelmes sem. De helyes volt, az biztos.
-Szia Theo. Nagyon jól. Azt hiszem...
-Hát... kár, hogy nem voltál. Amandát és David-et, rajta kaptuk a wc-ben.- nevette el magát.
-Ne... Theo, ugye nem?- fogtam meg a fejem.
-De, de. Egy élmény volt, komolyan. Az egész suli ezen röhög.
-Örülök neki, hogy egy ilyen "élményből" kimaradtam.- mosolyodtam el.
-Nincs kedved eljönni velem, Laurelyne-val és Sarah-val kajálni?
-De szívesen megyek. Ugye jöhet Sophi is?
-Persze. Sophia életem!- szólt oda Sophinak Theo.- Meg vagy hívva egy ebédre jó?
-Hogyne.- kiabálta vissza Sophia.
-Akkor jó!- bólintott Theo.
Hihetetlen, milyen vicces osztálytársaim vannak. Imádom őket.

Ebédidőben, elmentünk Theoékkal enni, aztán órák után anya jött értem, hogy ne készítsen ki se George, se apa idegileg. Útközben, egy szót sem szóltunk egymáshoz anyával. Csak bámultunk ki az ablakon. Mikor hazaértünk, felmentem a szobámba és megnéztem a telefonomat. Egy üzenetet kaptam, Danieltől:
Szia kicsim! Állatira hiányzol és alig bírom, hogy ne lássam a csinos kis pofikádat. Ha van kedved, holnap eljöhetsz hozzám. Imádlak, aludj jól.
Este vacsora után, a telefonomat szorongatva feküdtem le. Képtelen voltam letenni. Az üzenetet olvastam el újra és újra, még aztán el nem aludtam...